2008. júl. 2.

Királyságunk valósága


Akik ma Magyarországon a királyság mellett kötelezik el magukat, azok meglehetősen kevesen vannak, ami azonban nem jelenti azt, hogy ma monarchistának (értsd; a királyság helyreállításáért síkraszálló egyén) lenni anakronizmus. Nem jelenti azt sem, hogy a magyar monarchista okvetlenül „politikai futóbolond” és a királyság „egy rossz vicc”. Aki pedig a királyságunkban édesbús nosztalgiát keres, vagy vél felfedezni, nagymagyarországos képekkel teli tűzdelt festett falak előtt ácsorogva sóhajtozni, az súlyosan téved.


Azt viszont szükségszerűen igaz, hogy nem korszerű mindaz, amit vallunk, de ez nem is lehet kritérium a mi részünkről. A királyságunk jelenleg is valóság; közjogilag és szellemileg mindenképpen az, akkor is, hogyha nem társadalmi gyakorlat, vagy éppen nem érvényben lévő jogrend. Egy érintetlen entitás. A királyság azért valóság, mert építménye a magyar nemzet saját, organikus alkotása, léte pedig törvényes. Mindaz, ami helyette van sajnos törvénytelen módon jött létre. „Egy ezer éves megszentelt múlttól szakítjuk el az országot” - ahogyan Slachta Margit fogalmazott 1946-ban a parlamentben, miközben ordenáré bekiabálások közepette, pár nap alatt "megvitatta" a parlament, hogy Magyarország köztársasági államformára vált. (Ekkor hangzott el először a magyar országgyűlésben az „Éljen Sztálin!” szólam is.)


Pontosan ez a probléma, mi a relevánsabb; ezer év megszentelt hagyománya vagy hat évtized ad hoc kísérleti politizálása? Királyság vagy köztársaság? A kérdés megválaszolása sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk.


Először is, hányadik köztársaság ez ma egészen pontosan? Vezető politológusok szerint a harmadikban vagyunk most, meglehet csak kettő volt „simán” köztársaság (1946, 1989), ugyanakkor kettő volt népköztársaság (1918, 1949), ezek közül az egyik ugye gyakorlatilag kommunista diktatúra volt. Volt egy másik köztársaság is, a tanácsköztársaság (1919), amely szintén diktatúra volt, ugyanúgy, kommunista-szociáldemokrata vezetéssel. Szakasíts Árpád 1946-ban már a harmadik (!) köztársaságot ünnepelte, ő ugyanis ide számította 1849-et is, meglehet akkor alkotmányos monarchia volt, egy éve Magyarország államformája.


Mindez nem játék a szavakkal és az évszámokkal meg fogalmakkal, hanem arra szeretnénk rámutatni, hogy itthon nincsen semmilyen társadalmi-, szellemi-, vagy politikai hagyománya a köztársaságnak. Miért is volna? Szemmel láthatóan még a legalapvetőbb dolgokban sem tudunk biztosat mondani. Egyetlen köztársaság sem kérte a legitimációját a néptől, ami csak azért furcsa, mert ugye a népszuverenitás, köztársaság és a demokrácia kéz a kézben járnak mindig - elméletileg. Magyarországon is nagyon sokat beszélnek erről, de egyetlen köztársaság – legyen előtte bármilyen jelző is – sem kérdezte meg a népet, hogy kell-e ilyen neki? Mármint népuralmi államforma. Nem volt népszavazás a köztársaságról sohasem, nem vette bele egyetlen politikai párt (kivéve a szocdemeket 1945-ben) sem a választási programjába az államforma megváltoztatását korábban. A köztársaságok létrejötte mindig politikai alkuk (1918, 1945, 1989), puccsok (1919, 1949) eredménye volt Magyarországon és mindig a történeti alkotmányunk felfüggesztésével, valamint a jogfolytonosság megszakításával járt együtt. 1989-ben mind a kettőnek a helyreállítására lehetőség lett volna, de nem ez történt, hanem egy újabb politikai alku született, amelyben a II. Magyar Köztársaság az 1946-os jogi-, illetve az 1949-es alkotmányos alapot választotta magáénak, ezzel újra deklarálva azt az alaptételt, hogy minden magyar népuralmi államforma a szocializmussal, kommunizmussal van szoros politikai-, és közjogi kapcsolatban. Minden magyar köztársaság pedig a „kommunista folytonosságot” vallja magáénak, a szuverén magyar jogfolytonosság helyett, amelyet olyan sokszor helyreállított magának a nemzet, legutóbb 1920-ban, igazán meglehetősen szerencsétlenül csak részlegesen, hiszen a király személyét a kormányzó és köre nem rendezte negyedszázad alatt sem.


Magyarország nem tud gyarapodni a köztársaságában jelenleg. Sokan javasolnak felületi kezelést (leginkább különböző gazdasági reformok képében), de kevesen látják meg, hogy mindennek a gyökerénél az van, hogy a magyarság géniuszával ellentétes államformában létezik jelenleg. A magyar történeti alkotmány alapja a tekintély volt, ami azt is mutatja, hogy a magyaroknak szinte zsigeri szinten szükségük van olyan emberre, aki vezeti őket. Keresik ezt a köztársaságban (politikai vezérek, nyamvadt köztársasági elnökök), kutatják a jelenlegi demokráciának hívott, valójában pártokráciának tekinthető rendszerben is. A magyarnak szüksége volt mindig is olyan biztos pontra, amely etalon, mint a tiszta égbolt, amelyhez igazítani tudja magát, amely megosztottság ellen van. A magyarnak szüksége van felkent királyra. Teljesen mindegy volt, hogy ez az „igazodás” felkeléssel, törvényekkel, szóval, vassal történik-e meg. Nem ez a lényeg. A rend a lényeg, a szabadság a lényeg, a nagyság a lényeg, a középpont a lényeg. A tisztán népuralmi államformák soha nem hoztak boldogulást a magyaroknak és végleg kivégezték azt az eszmét, a Szent Koronánk tanát, amelyben egy politikai nemzet a transzcendens felé épített hidat és a szuveren államiságát gyakorolta, alanyi szinten.


Monarchistának lenni ma Magyarországon nem anakronizmus. A köztársaság az anakronizmus és a republikanizmus az irreális álláspont, mert mindaz, amit a köztársaságok megteremtettek, fenntartottak és a mai napig elhitetnek az ország lakosaival, az egyszerűen a nemzet lefokozása volt. A köztársaságnak nép kell, tömeg kell, emberek kellenek, nem szuverén politikai nemzet. A köztársaság semmivel sem igazolta a létét a mai napig sem, a köztársaság csak azért van, mert így maradtunk, mert ez adatott és a magyarok a jelenlegi lótuszzabálásban jól elvannak. A vezető politikusaink nem vállalják a felelősséget azért, mert ebben az irányban tartják az ország kerekét és nincsen lelkiismeretük sem az eredetünkhöz visszatérni. Ezer szállal kötődnek ehhez semmilyen alkotmányhoz a semmiből jött államformájukhoz. Nem vállalják a felelősséget, hogy nem az igazság előtt hajoltak meg legutóbb (1989-90) sem, hanem a nómenklatúra útját választották újra, mint 1946-ban.


Nem olyan régen egy megélhetési liberális politikus azt mondta, hogy a Magyarország egy olyan hullára hasonlít, amelyet nagyon sokan körül állnak, beszélnek róla és hozzá. Kétségbeesetten próbálnak úgy tenni, mintha még élne. De a test már régen halott és büdös is. Oszlik és ezt tekintik életjeleknek. A példázat meglehetősen pontos és ilyen helyről egészen adekvát is. A köztársaság nem agonizál. A köztársaság halott. Az örökségünk azonban adott, rajtunk áll, hogy mihez ragaszkodunk jobban.


(Az írás eredetileg a Konzervatóriumban jelent volna meg, de korábbi megállapodásunkkal ellentétben, csak átírt formában lettek volna hajlandók a szerkesztők kirakni, ami a részemről nem volt vállalható. Nem baj, majd rájönnek.)

15 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sajnálatos, hogy egy magát monarchistának valló csoportosulás képtelen elszakadni a "demokratikus" hivatkozási rendszertől. Ha a magyar királyság nem társadalmi valóság és élő jogrend, az elsősorban nem a felelőtlen politikusok vagy a tehetetlen nép, hanem a király hibája. Hol volt Ottó 1989-ben? Hol van ma? Miért nem nyilvánítja ki, hogy magyar királynak tekinti magát - vagy ha nem tekinti magát annak, akkor miért nem áll félre és enged utat a Habsburg-Lotaringiai Ház más tagjai számára? A királyság felülről lefelé szerveződik. Ez a lényege.

Névtelen írta...

egy királyt meg kell hívni a trónra
Az a király, akit "meghívnak" a trónra, az nem király, hanem egy csinos fejfedőt viselő köztársasági elnök. Az igazi király kinyilvánítja, hogy önmagát királynak tekinti, ezzel maga köré szervezi az országot, megteremti a saját királyságát. Meghívni legfeljebb a fejedelmet szokás (akit aztán a meghívók azonnal le is tesznek a trónról, ha úgy tartja kedvük.)

egy királyi proklamáció csak lóg a levegőben
Miféle király az, akinek a politikai elit támogatása nélkül súlytalanul lebegnek a proklamációi? A monarchia - formailag még az ún. "alkotmányos" változata is - éppen fordítva működik: a politikai elit kapja a súlyát a királytól, és nem fordítva.

Köztársaságban nem lehet király, ez ugye világos neked is?
Miféle köztársaság? Nincs semmiféle köztársaság, ebben az országban királyság van, interregnum.

Aki monarchista, azt tiszteli a királyság törvényeit és a szerint cselekszik, máshogyan hűtlen az elveihez.
A királyság törvényei értelmében mindannyian kötelesek lennénk fegyverrel felkelni a köztársaság ellen, akár erőszakkal is kipenderíteni Sólyomot a Sándor-palotából, az összes felségárulót bíróság elé vinni és jópárat közülük felkötni, stb. A törvény pontosan azt követeli meg tőlünk, amit te "puccs"-nak nevezel...

Névtelen írta...

Természetesen senkinek a felkötését nem javasoltam, csupán rácsodálkoztam arra, hogy pont a királyság törvényei értelmében utasítjátok el a köztársaság fegyveres megdöntését - lehet érvelni a fegyveres megoldás ellen, de nem szerencsés a királyság törvényeire hivatkozni, azok ugyanis teljesen egyértelműek mindenféle felségárulás megítélésében...

Erre azt mondod, ezek a törvények "nincsenek hatályban" - miközben egy bekezdéssel feljebb még arról oktattál ki, hogy az igazi monarchista ezeket a törvényeket magára nézve kötelezőnek tartja.

(Ellentétben a forradalmi puccsista metódust választókkal szemben Robespierre-től, Leninen keresztül, mondjuk Szálasiig.) Lehet, hogy eltévesztetted a helyet, vagy csak a fogalmak kavarognak benned, de nagyon.

Elég hamar életbe lépett Godwin törvénye, úgyhogy a magam részéről itt abbahagynám.

Theognostés írta...

Üdvözlet!

Véleményem szerint a „köztársaság fegyveres megdöntésére” tett kísérlet eleve kivitelezhetetlen lenne, a megfelelő támogatottság híján. Anélkül hogy itt személyét különösen értékelni akarnánk, nézzük meg mi történt pl. néhány éve Ausztriában, Jörg Haider alatt. Pedig itt nem volt fegyveres megdöntés, sőt még a „demokrácia” bírálata sem merült fel, csupán egy jobboldali kormány került hatalomra. Most képzeljük el, hogy mi történne, ha Magyarországon fegyveresen megdöntenék a köztársaságot. A realitásokat figyelembe véve, nem hiszem, hogy Afganisztánnál jobb sorsa jutnánk…. A liberális „tolerancia” mint tudjuk csak a liberálisokkal toleráns, a tőle különbözőt durvábban tiporja el, mint a legvéresebb diktatúrák. (vagy legalább úgy)

Ha a dolgok mélyére tekintünk, rögtön láthatjuk, hogy itt a republikánus-demokrata propaganda az, amely az emberek lelkébe már nagyon mélyen beásta magát. Mint látjuk a jelen kor szellemi sötétsége nem a királyságoknak kedvez, – Nepálban például néhány hete bukott meg a monarchia, Bhutánban fél éve erősen korlátozták a király jogait. Úgy vélem, hogy a folyamat folytatódni fog, a közeljövőben a még meglévő királyságok (gondolok itt főleg a muszlim abszolút monarchiákra) is el fognak jelentéktelenedni, összhangban a romló szellemi klímával. (V.ö. René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei)

Mi az, amit tehetünk? Úgy gondolom, hogy még a jelen korlátozott lehetőségei is biztosítják, hogy ez a folyamat egyszer megforduljon, ehhez pedig nem kell mást tenni, mint egy olyan „felvilágosító” munkát folytatni, amely a „felvilágosodás”-nak nevezett szellemi elsötétülés folyamán végbement, csak éppen fordított előjellel. Egy értelmiségi bázist kell létrehozni a monarchia princípiumain, amely idővel ki fogja fejteni hatását a tömegre, amely tömeget számításba kell venni - mivel anyag nélkül a szellem sem nyilvánulhat meg fontos, hogy a mozgalomnak legyen szubsztrátuma, s e nélkül az egész eleve halott vállalkozás.

Bíztató, hogy egyre többen ábrándulnak ki a „demokráciából”. Azt, ami most van a klasszikus arisztoteliánus besorolás szerint, ugyanis nem demokráciának, hanem oligarchiának kellene hívni, helyesebben plutokratikus oligarchiának. („pártokrácia”) Nem mintha a „tiszta” demokrácia jobb lenne, ez ugyanis már önmagában működésképtelen. Egyszer volt valódi demokrácia a történelem folyamán, Athénban, különösen a Pelloponészoszi Háború második részében (Kr. e. 429 – 411) – Démosthenés, Kleón, Nikias demagógosok uralma alatt – ekkor lett a demagógos (népszónok) szónak az a pejoratív értelme, ami ma is használatos. Ha megnézzük Athén virágzó korszaka akkor volt, mikor 15 évig Periklész uralkodott – vagyis amikor Athén valójában nem működött demokratikusan! Amint Periklész meghalt a cserzővargából és kereskedőből lett „népszónokok” tisztán érvényesítették a demokrácia princípiumait: mindenről szavazni kellett, - minden athéni polgárnak, nem csak egy választott testületnek!, - s mivel az ember korlátlanul manipulálható, mindig úgy szavaztak, ahogy épp a szónokok szép ígéretei megkívánták: Athén ez alatt vesztette el nagyhatalmi státusát – örökre. Egyébként az athéni demokrácia nem volt más, mint a szofista mozgalom elveinek politikára való alkalmazása – ezt Platón mondja, márpedig ő elég sokat tudott. A szofisták azt mondták, hogy az jó, ami pragmatikus, vagyis nincs olyan, hogy jó! Az jó, ami látszólag a tömegek, valójában az ezeket manipuláló klikk számára hasznos. Ehhez képest Platón azt mondja, hogy a Jó (Agathosz) abszolútum, és az államnak a Jó Princípiumán kell nyugodnia. Platón egyben azt is megmutatja, hogy lehetetlen egy olyan numenális szubsztancia nélkül metafizikát csinálni, amely a fenomenális világot meghaladja! Theaitétosz c. művében ízekre szedi az empirizmus, a materializmus, a fluxus-ontológia nézeteit, amik pedig mind a demokráciát támasztják alá. Platón azt mondja, hogy a Jó ideáját egy monarchának kell reprezentálnia, amely eleve nemesebb és szebb elv, mint a demokraták pragmatizmusa, még akkor is, ha a jelen körülmények között nem megvalósítható (aligha akadna ma olyan ember, aki képes lenne a monarcha funkcióját betöltelni) de várnunk kell azt a fénytelibb kort, amikor ez bekövetkezhet. Addig mint reális cél az alkotmányos monarchia helyreállítását lehetne megjelölni, hogy aztán ebből tovább építkezhessünk, ha a körülmények adottak lesznek.

Névtelen írta...

Én csak annyit fűznék ehhez, hogy lehet, hogy László Andrást nem tekintitek monarchistának, de szerintem az Ő "leírása" a jelenlegi és múltbeli helyzetről a lehető legpontosabb.

Másik Névtelen

Parsifal írta...

A "fegyveres megdöntés" kérdéséhez.

A katolikus fölfogás szerint még az "illegitim rend" is jobb mint az anarchia. Az "igazságos háború" feltételei pontosan körvonalazottak.

Azaz megfontoltan csak akkor lehet fegyveresen helyreállítani a "legitim rendet", ha erre más eszköz nincs, az anyagi háttér is biztosított erre (nem pár műkedvelő ellenforradalmár performance-ja), a lehető legkevesebb áldozattal jár, és lehetőleg a bűnösök lakolnak meg, akik mint tyrannis ragaszkodnak jogtalanul bitorolt hatalmukhoz. A felkelő sereg szervezett, irányítható, a csőcselékelemek minimalizálása, a kilengések elítélése biztosított.

Ettől nem tekinthetünk el katolikusként.

Vessük össze a mai helyzetet pl. 1919-cel!

a) akkor a rombolás is nyílt volt, ma alattomos.

b) ennek megfelelően a fegyveres ellenhatást várták az emberek is.

c) volt jelentős tömegbázisa az ellenforradalomnak.

d) volt legitim király, aki törekedett is helyreállítani a jogrendet.

e) a kilengések szinte kizárólag csak horthysta oldalon történtek meg; mikor önkényesen, sokszor ártatlan embereket lincseltek meg a darutollasok - csupán ez nevezhető fehérterrornak, mint ellen-baloldali tevékenységnek.

d) A jogrend helyreállítása után, bírósági eljárás keretében kellett volna a bűnösöket megbüntetni.

e) Lásd ehhez Pezenhoffer Antal atya tanulmányát Horthy Miklósról:

"Bűne aztán – s ez aztán már nemcsak mint államférfinak, hanem mint embernek is –, hogy a siófoki és egyéb gyilkosságokat, közvetlen az első proletárdiktatúra után, eltűrte. Mert igaz, hogy sok volt akkor a nemzet elleni bűnös, és ezek büntetést, köztük sokan halált is érdemeltek, de ezt a büntetést hatósági közegeknek és alaposabb megfontolás és vizsgálat után kellett volna végrehajtani, nem pedig azonnal, tömegesen és felelőtlen elemek által. Én magam is láttam az 1920-as években a Kaposvár-Kanizsai országút mentén az erdőszélen a katonai autókon éjszaka odahurcolt és hevenyében eltemetett s a földből részben kilátszó zsidók hullarészeit és ruhadarabjait."

Névtelen írta...

László Andrásnak elég sok baja van. Monarchista? Lehet, hogy azt képzeli magáról, hogy az is.. De én úgy emlékszem rá, hogy Szálasi Ferenc és zöld kommunista banda iránt meglehetősen elkötelezett a férfi, aki 60 éves korában született. El is akarta játszani a "nemzetvezetőt" egy filmben, amire pénzt is koldult a Pannon Fronton keresztül. Nyilas szimpátiája - saját bevallása szerint - 4 éves kora óta töretlen. Akkor kerültek hatalomra Szálasiék, biztosan segített néhány szerencsétlent a Dunába is lőni.

Theognostés írta...

László András nem keresztényellenes, saját bevallása szerint szimpatizál a kereszténységgel, - különösen a gnosztikus irányzatokkal - de mérsékelt kritikát is megfogalmaz.

Egyébként a nyilas szimpátia tényleg elég hihetetlen, főleg egy olyan ember részéről aki elkötelezett a Habsburg-ház irányába, és IV. Károly királyunk tisztelője. Mint tudjuk a királypártiak nem voltak épp népszerűek nyilas-körökben.

Ezt a "nemzetvezetős" dolgot már én is hallottam, de nem lehet, hogy ez csak pletyka?

Névtelen írta...

Szálasi Ferenc soha nem fogadta volna, hogy a kommunisták és a hungaristák "haverkodjanak", ahogy ez megtörtént halála után a börtönökben. Zöld kommunistának soha nem nevezte a mozgalmat Szálasi ezt a kommunista ellenfelei ragasztottak rá, akik mellesleg túlnyomó részt zsidók voltak.

A zsidóság szerepe a jelenkori pusztításban nyilvánvaló, csak a tompultak nem látják. Mellesleg Ferenc Ferdinándnak is meg volt a véleménye róluk. Eöttövényi könyvét olvassátok el (lehet, hogy rosszul írtam a nevét.)

Amúgy a "Magyar Királyság közjogi normarendszere" a Tripartitumra építkezik, ami tartalma szerint a nemzet (nemesség) hatalmát arrogálja a Királyéval szemben, elnyomva azt. Ez a kiinduló pontja az 1500-as évektől tartó király elleni lázadásoknak, ahola Szent Korona magasabb rendű, mint a Király! (nevetséges, hogy egy tárgy mégha szakrális is személyként a Király előtt áll és a Király tőle nyeri a hatalmát).

Névtelen írta...

Mátyás ellen király volt nulla legitimitással.

Névtelen írta...

Pár gondolat az előttem szólókhoz…

Egyrészt a nyilasok és a kommunisták csináltak közös bányászsztrájkot 1940-ben Pécs környékén. A nyilasmozgalom, maga Szálasi is szimpatizált mindig a függetlenségi mozgalmakkal. Lászlóandrásista mítosz, nulla alátámasztással az, hogy a nyilasok között lettek volna legitimisták. Ez szokásos ködösítő blöff, amit a kabátfeladogató sameszok bevesznek. A nyilasmozgalom valóban összetett kutatást igényel, kommunista lózungokkal nem lehet leírni.

Málnásit csak azért mozdította el Szálasi, mert ateista propagandát folytatott. Málnási valóban strasszerista volt. Szerintem karrierista, és helyezkedő… Az emigrációban nagy németelleensnek mutatta magát, de miután Szálasi kirúgta, volksbundista lett Metzger-Málnási, és pángermán eszméket hirdetett az egykori szocdem-komcsi-nyilas főtudor.


„Máytás nulla legitimitással” – erős és megalapozatlan lászlóandrásizmus, kabátfeladogató samesz panelvisszamondása. A Habsburgok is elismerték legitimitását…

Egyrészt a magyar király közjogi helyzete 1000 év alatt változott.

Kezdetben patrimonális királyság volt, majd rendi királyság, majd pedig centralizáció kezdődött Mátyás alatt, végül voltak abszolutisztikus törekvések, amelyek befuccsoltak, mivel a magyar organikus alkotmánnyal ellentétesek.

Gondolkodó

Névtelen írta...

Salamon és László a Turul-dinasztia tagja volt!

Mátyás semmilyen dinasztiának a tagja sem volt, csak az akart lenni!

A Habsburgok viszont dinasztia. A tradicionális felfogás szerint joggal követelhették a thrónt, amihez Mátyásnak nem volt joga.

Valami sajátos jog "fejlődésről" beszélsz, én egyértelmű hanyatlásról. Elöször a Király hatalmát ássák alá az adott nemesi csoportosulások (nem mindegyik nemes ilyen szerencsére), majd a nemesek erejét a "polgári" réteg
ássa alá (lásd a zsidó kézben lévő sajtó). Az, hogy a sajtó zsidó kézben van és a "vicclapokban" gúnyolnak mindent ami Rendhez és Hierarchiához kötődik, az egyértelmű. Soha nem voltam antiszemita, ugyanis a zsidó "lelkiség", nemcsak zsidókra érvényes és volt köztük olyan zsidó is, aki éles kritikát fogalmazott saját népével szemben.

Magyarságnak sem ártana egy igen éles önkritika.

_Leszel szíves ezen a hely a Szent Koronát nem "tárgyként" emlegetni, mint egy utolsó ótvaros kommunista, vagy akárcsak egy ateista republikánus! AZ ÖNURALOM NAGY ERÉNY!

Aki a Király fölé helyez egy szimbolikus koronát az súlyosan téved!

A Király által van az ország,a birodalom, felette áll annak.

Nem lehet része valaminek a Király, amit a Király irányít!

Részemről ennyi volt, alapvető nézetbeli különbségek vannak köztünk.

Ha egyszer a Király visszatér nem olyan "alkotmányos" lesz, ahogy azt ti képzelitek el.

Névtelen írta...

Kedves névtelen,

Történelmi ismereteid látom a lászlóandrásista szintet ütik meg, amely még az "érett" szintet sem közelíti meg.

Egyrészt - ha következetesek vagyunk - a Habsburgok köznemesek voltak akkor, mikor az Árpádok uralkodtak, nem "tradicionális" dinasztia ebből a szempontból, hasonlóan emelkedtek föl a Corvin-dinasztiához, ám ez utóbbi megszakadt.

Mit jelent az "alkotmány" fogalma? Szídod itt, szerintem teljes fogalomzavar kíséretében.

Mivel a korai királyságban a "dinasztia" (Turul) volt az örökös, a király személye mindig kérdéses volt. Egymással váltakozott a seniorátus és a primogenitúra elve, ráadásul a patrimoniumból a hercegek is kaptak jussot, ahol királyi jogokkal bírtak.

Így - mivel nem volt egyértelműsítve a szukcesszió - a király az volt, aki Szent István koronájával megkoronáztatik és fölkenetik az esztergomi prímásérsek által.

Ez mindig így volt a magyar történelemben.

E mellett a királyszertartások (amelyeknek liturgikus szövege fönnmaradt), tartalmazza a nemesség (akik tagjai a Szent Koronának) fölkiáltását, hogy méltó-e vagy sem, azaz az 'idoeneitas' is fontos. Miután az összegyűlt nemesség előtt méltónak találtatott, utána letette a "Iustitia et Pax" esküt a király, és utána koronázták meg.

László András fölfogásában teljesen eretnek katholikus szempontból, mert a királyokat Isten emanációjának tekinti, holott egy király van, Jézus Krisztus, annak csupán helyettese bármely uralkodó, nem abszolút úr, az objektív erkölcsi törvények reá is vonatkoznak, csak azzal összhangban kormányozhat. Ezt fejezi ki a Szent Korona tana, ezt fejezi ki, hogy hatalma nem önmagától való (mivel nem Isten).

Egy valóban tradicionális királyságban László Andrást küldenék először máglyára mint eretnek szinkretistát, bűbályozó varázslót, egyházalapító önfelkentet.

Hűséggel Istenhez, Egyházhoz, Királyhoz, Hazához!

Tisztelettel,
Egy monarchista

gabrilo írta...

Khm.

Módosítási javaslat tudtommal nem volt. A szerkesztők között volt egy kompromisszum egy másik témában, és ennek folyománya volt, hogy ez az írás ott nem jelenhetett meg.
Én személy szerint sajnálom:-((

gabrilo írta...

phj,

Ne aggódj, személyes bosszúm a monarchizmus meg-nem-jelenése miatt gyors lesz és könyörtelen;] Pl. írni fogok róla én:-DDD