2010. okt. 6.

Horthy Miklós kormányzónk Bécsben



A fenti videón vitéz nagybányai Horthy Miklós bécsi hivatalos államfői útja látható 1936-ból, amelyen többek között meglátogatta a híres Kaisergruft-ot, ahol a Habsburg-Lotharingen-házból származó uralkodóink nyugszanak. Kormányzónk elsősorban I. Ferenc József sírja előtt jött tisztelegni, mint volt szárnysegéd és az uralkodó életművének és személyének őszinte csodálója. A látogatás azonban nem volt problémamentes, hiszen arról nem értesítették sem a kapucinusokat előre, sem pedig a Habsburg-ház akkori fejét, Ottó trónörököst. A protokoll ezt azonban megkívánta volna, hiszen mások is így jártak el, akkoriban a sírbolt ugyanis nem volt nyilvános mindenki előtt, mint manapság. Ezért Ottó főherceg későbbiek során úgy rendelkezett, hogy az ő személyes jóváhagyása nélkül nem látogatható a sírbolt senki számára sem. Az eset nem tett jót a trónörökös és a kormányzó közötti amúgy is fagyos viszonynak annak idején, mi viszont manapság azt látjuk benne leginkább, hogy a Horthy Miklósnak mennyire fontos volt, hogy egy tisztán protokolláris úton is, mindenképpen leróhassa tiszteletét politikai példaképe előtt.

4 megjegyzés:

Nobilis írta...

http://www.esterhazy-husaren.at

Nobilis írta...

Hagyományőrzők, 2000-ben alapították.Most találtam. Értelemszerűen az Esterházy huszárezred hagyományait ápolják. A galériában pár képen Antal herceg is látható uniformisban.

Természetesen megjegyzendő,hogy osztrákok és ismertek Európában.Sok helyütt megfordulnak,különböző eseményeken és megemlékezéseken. (Magyarországon is)

A galériából ítélve van a Lajtán túl még szép szerivel hasonló egyesület.

VeérZoltán írta...

A Kormányzó számomra elég ellentmondásos figura, különösen a revíziós kísérletben játszott negatív szerepe okán. Más kérdés, hogy miután megszilárdult a hatalma, államférfiként egészen az utolsó periódusig nagyon komolyat teljesített, és pont ezért ellentmondásos, hiszen legalább annyira pozitív mint negatív szereplő.

VeérZoltán írta...

nem azt írtam? óbazki :D miközben dolgozik az ember hülyeségeket tud írni. elnézést :)