2011. júl. 29.

Monarchizmus a hiábavalóságnak - ne így legyen!

Mindig elcsodálkozom, amikor a Facebook-on olvasgatom a regnum!-os hozzászólásokat. Hogyan van embereknek ennyi ideje és energiája kommentelni?! Elhiszem, hogy mindenkinek van mit közzétennie a királyság gondolatköréből, és azt is, hogy erről természetesen mindenkinek van saját, különbejáratú véleménye. És utóbbinál a "külön"-ön van a hangsúly. Ebben a mai korban szinte társadalmi elvárás, hogy mindenki saját egyéniségét helyezze a központba. A királyság szempontjából ez oda fog vezetni, hogy lehet Magyarországon rengeteg monarchista, de több mint valószínű, hogy szóba sem fognak állni egymással. Hogy miért? Azért mert mindenki azt keresi, miben különbözhet a másiktól, az egyéni fantazmagóriája sokkal fontosabb, mint az a közjogi protokoll, amelyet terjeszteni és vallani kellene és amely mentén helyreállítható a királyságunk. Feladatok vannak, de nem tudjuk megvalósítani őket, mert kommmenthuszárok a saját kis véleményükkel vannak elfoglalva.

Lehet végtelenségig folytatni a meddő vitákat, a balosokkal, a hungaristákkal, a szabad királyválasztókkal, meg a Pisti bácsival, meg az egoistákkal. Az elmúlt egy évben, mióta figyelemmel kísérem a regnum!-os Facebook-csoportot, nem történt semmi előrelépés a királyság ügyében. Továbbra is csak szavakon, jelképeken folynak az olykor késhegyig menő meddő viták. Én azt mondom, aki ezt szereti, az csinálja. Napi 60 üzenet, bőséges nárcizmusra ad teret annak, aki ezt élvezi.

Aki azonban úgy érzi, hogy ennél sokkal többre hivatott, annak adva van a lehetőség a munkára. Újraindult ez az úttörő monarchista blog, amely először honosította meg a királyság ügyét a rendszerváltás után Magyarországon és működik a királyságunk zászlóshajója is a Regnum! portál. A királyság témaköre Magyarországon kimeríthetetlen forrásul szolgálhat a grafomán kommentelőknek. Nem tudom elgondolkodott-e már azon valaki, hogy egy átlagos blog poszt kijönne tíz kommentből (+egy fénykép)? Hogy egy kis utánajárást igénylő tanulmány mondjuk 40-ből (+4-5 fénykép)? Itt a hatalmas lehetőség, a cselekvésre. Mennyiség tekintetében lehet mérce a mandiner.blog, színvonal tekintetében például a wangfolyo.blogspot.

Ha valaki úgy érzi, hogy kész az energiáit valami hasznosra fordítani, itt a vissza-nem-térő alkalom. A lelkes jelentkezőket témáikkal, írásaikkal várjuk ITT.

Megjegyzés: Ez a poszt nem a véleménycsere, hanem a hiábavaló szócséplés ellen íródott és legfőképpen azok ellen, akik ezt meggyőződésből, nézeteiket váltogatva teszik, ezzel ellehetetlenítve a fontos dolgokat. És a lusta embereket sem szeretjük, meg a kifogásokat sem!

2011. júl. 27.

A Monarchia gerince

August von Mackensen
Személyes érintettség miatt is szívesen ajánlom a hussards-photos.com honlapot (képek forrása egyben).  Nagyapám tartalékos huszár főhadnagyként harcolta végig a II. világháborút. Rengeteg történetet mesélt a soproni, ceglédi huszáréveiről.  Marosvásárhelyről, ahol az asszonyok őszirózsákat dugtak a csizmájába a bevonuláskor, az utolsó győztes huszárrohamról, valahol a végtelen orosz sztyeppén, a mocsarakról Pripjatynál, a sérüléséről Dunaadonynál, végül a francia hadifogságról. Egyvalamit sajnáltam mindig, hogy sem kép nem maradt fönn róla, sem egyenruhája nem maradt meg az utókor számára. Talán nem vagyok egyedül ilyen rokonsággal Magyarországon. Aki már hallott hasonló történetekről, egyetérthet azzal a kijelentéssel, hogy a huszársággal együtt pusztult el egy jókora darab a Magyar Királyságból. 

Érdemes végignézni ezeket a régi fényképeket, egy olyan korból maradtak fönn, mikor a magyar vitézség még élő hagyomány volt. Huszár testőrsége volt a német császárnak, huszárruhában feszít a római japán attasé, huszárnak öltözött az angol király is.  Minden valamit magára adó hatalom rendelkezett ezzel a hadnemmel. Francia nyelvű ugyan a honlap, ennek ellenére, aki egy kissé jártas a történelemben, a hadászatban, könnyedén eligazodhat. 

A mai korból ezek az egyenes tartású férfiak nagyon hiányoznak. Egykor vállaikon hordozták a királyságot, személyükben testesítették meg azt a nemességet, hűséget és bátorságot ami összetartotta a Birodalmat. Így monarchista szempontból a hadkötelezettség visszaállítása nem lenne az ördögtől való ötlet. Talán Magyarország szempontjából sem.

A Magyar Királyi Testőrség.

2011. júl. 25.

A nándorfehérvári diadal

Most pénteken, július 22-én volt pontosan 555 éve, hogy a több mint kéthete tartó ostrom lezárásaként a Hunyadi János, Szilágyi Mihály és Magyarország védőszentje, Kapisztrán Szent János vezette csapatok Nándorfehérvárnál legyőzték és megfutamították az Oszmán Birodalom hadseregét. Olyan dicsőséges csata volt ez, mely megmutatta a győzelmes egység erejét és a keresztény Európáért folytatott harc fontosságát. A Konstantinápoly eleste után három évvel zajló ostrom jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a hódító iszlám hetven évig szüneteltetni kényszerült háborús törekvéseit.


A harcos kezek közül nagyon is kitűnik Szent János, a hős teológus, hitszónok, inkvizítor és katona, aki hetven éves ferences szerzetesként is a hadakat vezette ebben a csatában. Szent János már előtte sok időt töltött Magyarországon, az Egyház testébe harapó, destruktív eretnekségek ellen lépett föl az egész térségben. Kiválló szónokként híres buzdító beszédeivel, a Szentlélek segedelmével lelkesítette a szerb, német, horvát, cseh és magyar anyanyelvű keresztes katonákat a hatalmas túlerőben lévő oszmán seregek elleni harcra, majd személyesen is részt vett a csatában. A hatalmas diadal után ő is, mint a nagy hadvezér, a török rettegett ellensége, Hunyadi János is pestisben halt meg, 1456. október 23-án. Végül 1690-ben VIII. Sándor pápa avatta szentté.


Emlékezzünk ezekre a nagy emberekre, akik rengeteget tettek hazánkért a törökellenes harcok során és akik nélkül ma, meggyőződésem, hogy sokkal kevesebbek lennénk. Tiszta katolikus hitük, önfeláldozó, önzetlen hozzáállásuk és a közvetlen veszélyben is megmutatkozó hatalmas bátorságuk legyen példa a mai szellemi métely ellen küzdő keresztesek számára. Adja Urunk, hogy emlékük, ahogy a déli harangszó is jelzi, örökké éljen a nemzet szívében!

Köszönet, mint oly sokszor, a Wang-folyó verseinek!


2011. júl. 21.

A trónörökös a szívét adta Magyarországnak

Pannonhalma (forrás: fortepan.hu)
    Ottó királyi herceg és trónörökös halála pillanatában beállt gyász megvillantotta egy pillanatra, milyen szokatlan egységet tud teremteni a végletesen megosztott magyar viszonyok közepette egy királyi személy. A magyar sajtó kivétel nélkül méltatta az elhunytat. Legyen szó baloldali hetilapról, a legnépszerűbb magyar internetes hírportálokról, gazdasági, poltikiai, egyházi lapokról. A megyei újságok ugyanolyan elismerő szavakkal emlékeztek meg róla, mint akár a női magazinok. Hihetetlen szívfájdalom belegondolni abba, hogy ez az ember hosszú élete során képes lett volna megteremteni ezt a kivételes egységet. A döntés itt volt a kezünkben, és mi más kezeibe helyeztük sorsunkat. Megkaptuk Gömböst, Szálasit, Tildyt, Rákosit, Marosánt, Kádárt, Hornt, Gönczöt, Gyurcsányt. Nekünk nem kell király, legyen inkább Schmitt Pál!
     Sokan szeretik hangoztatni, hogy semmi értelme a "Mi lett volna, ha...?" típusú kérdéseknek a történelemben. Ottó királyi herceg halála kapcsán azonban gondolkozzon el mindenki: Mi lett volna, ha 1930-ban nagykorúsága idején Ottót királlyá koronázzák Budán?... Mennyi bajtól, pusztulástól, könnytől és szenvedéstől szabadulhattunk volna meg?...

Az utolsó út (forrás: EchoTV)
      Magyarország számára hatalmas kegy, hogy a királyi szív Pannonhalmán lelte meg végső nyughelyét. Vasárnap este a temetés napján azonban semmi magasztos nem jutott az eszembe, csupán egy réges-régi, egyszerű kis gyermekdal, mely befészkelte magát a fejembe.

Zúg a harang a toronyban,
Megy a király a templomba,
Aranycsákó a fejében,
Magyarország a szívében.

2011. júl. 17.

Őfensége, Ottó magyar királyi herceg búcsúztatása Bécsben

Bámészkodók, turisták és egy maroknyi monarchista - lehetne a bejegyzés alcíme, melyet szombati, bécsi látogatásunk apropóján írok. Egy normális Magyarországon a magyar trónörökös temetése tömegeket vonzana. Alapból munkaszüneti nap lenne, háromnapos gyász. Koszorúerdő borítaná a Királyi Várpalotát Budán. Az ország minden részéből indulnának gyászolókkal teli, fellobogózott különvonatok, buszok. A királyi család színeivel feldíszített autókaravánok okoznának dugókat az autópályáinkon a temetés helyszínére igyekezve, mely Ottó főherceg esetében most Bécs volt. Bizonyos jelek alapján a naiv laikusban még pénteken is megfordulhatott a gondolat, hogy ez így is lesz. Az országban konjuktúrájukat élik a szentkononás pólót gyártó boltok, a Szent Korona belekerült az alkotmányba, a facebookon gombamód szaporodnak a királysággal foglalkozó csoportok és királyi álprofilok. Lassan egész szubkultúra épült fel a Magyar Királyságra. Aztán, amikor itt lenne az idő, hogy fejet hajtsunk az utolsó magyar király fiának, a trónörökösnek porhüvelye előtt valahogy eltűnik mindenki. Kinek éppen eszébe jut régen látott vidéki rokona, más inkább a strandot, sört, dinnyét, tévét, stb. választja, sőt megkockáztatom van ma Magyarországon olyan "monarchista" is, akinek fogalma sincs arról ki is az a Habsburg-Lotharingiai Ottó. Szombaton hazafelé Bécsből valószínűleg sokkal nagyobb legorombítást kapott volna a virtuális magyar monarchisták igazolatlanul hiányzó része. Ahogy utastársaim egyike találóan megjegyezte, itt a leszakadt láb is meglehetősen gyenge indok, hogy valaki miért nem vesz részt a trónörökös temetésén.
Summa summarum: három magyar monarchista állt egy négy méter magasan lengő magyar zászlóval a Stephansdom főbejáratával szemben, négy órán keresztül. (Szerencsére a dómban, a meghívott vendégek között tucatnyian képviselték Magyarországot.) Ez idő alatt találkoztunk az RTL klub stábjával, akiktől sajnos nem kérdeztük meg: anyátok temetésére is így öltöztök föl? Továbbá találkoztunk igen felkészült osztrák és olasz újságírókkal, kedves bécsi magyar nyugdíjasokkal és fiatalokkal, a Magyar Vöröskereszt tagjaival, Vitézi Rend tagjaival és hegyeshalmi érdeklődőkkel. Más magyar monarchista gyászolókkal nem. Lehet, hogy csak véletlenül elkerültük egymást?

Bámészkodók a szertartás előtt a Stephansdom bejáratánál.

A hagyományőrzők és a Monarchia hadseregének különböző fegyvernemeit képviselő katonák az épületek árnyékában gyülekeztek.

A Kapucinus templom bejárata, a nevezetes "kopogtatási szertartás" helyszíne.

A császári sírbolt, Ottó főherceg és Regina főhercegné testének végső nyughelye. Már csupán egyetlen üres sírhely marad itt a szertartás után.

Barokk bronz szarkofágok a Kaisergruftban.

Európa uralkodócsaládjainak koszorúit szombat délelőttre már elhelyezték a sírboltban. A képen a spanyol királyi pár koszorúja.

A kripta oltártól balra kerül elhelyezésre Ottó szarkofágja, jobbra pedig Regináé.

Regina főhercegné felravatalozott koporsója a Kapucinusok templomában.

Az ember nem is hinné, hogy ez alatt az egyszerű barokk templom alatt húzódik a világ leghatalmasabb uralkodócsaládjának kriptája.

Az ORF közvetítőkocsijai mindenütt ott voltak. Az osztrák közszolgálati tévé 6 órán keresztül közvetítette az eseményeket.

Pedig ugyanoda mennek...

A császári sasok a Stephansdom tetőcserép-mozaikján.

Zászlóerdő várta a szertartás végén a trónörökös koporsóját a dóm előtt.

Ottó koporsóját egy hatalmas swarzgelb zászló követte a császári sassal.

A menet két és fél kilométeres kerülőt megtéve jutott el a Kapucinusok templomáig.

Ultragyors hírek: A szertartás végeztével az állomáson vásárolt újság címlapja. Benne az egész nap eseményeivel.

II. Miklós cár és családja

Ma történt 93 éve, hogy bolsevik terroristák a jekatyerinburgi Ipatyev-házban kivégezték II. Miklós orosz császárt, családját, a család orvosát, három szolgálóját és kutyáját közvetlen közelről leadott puskalövésekkel és bajonettekkel. A terrorcselekményt egyes történészek szerint Lenin és Szverdlov kifejezett parancsára hajtották végre. Emlékezzünk az Orosz Orthodox Egyházban szentként tisztelt családra, hiszen tudjuk, hogy az egyik legbrutálisabb és legembertelenebb forradalomnak voltak az áldozatai, mely azután nyolcvan évre teljes sötétségbe burkolta a Föld több mint egyhatodát. Egy szentéletű, hazájáért és nemzetéért meghalni is képes jámbor emberről emlékezünk ma, aki a hagyományos, tekintélyelvű monarchia megtestesítője is volt.

A mai orosz katyvaszban és ebben a világban legyen iránytű az ő személye minden ellenforradalmárnak, minden józan embernek, aki küzd a jelenleg fennálló, szabadelvű-forradalmi rendszerek ellen. Emléke örökké élni fog!

Боже, Царя храни!

2011. júl. 13.

Fidesz: Károlyi marad

     Tegnap, július 12-én az Országgyűlés egyhangú töbsséggel utasította el a Jobbik módosító indítványát, melyben Károlyi Mihály szobrának eltávolítását kérték. A név szerinti szavazáson 39 igen mellett 307 nem szavazat hagyta helyben Magyarország második legvitatottabb köztéri szobrát (az első helyen a Szabadság téren található szovjet hősi emlékmű áll). A Lázár János által ígért lelkiismereti szavazáson a nem gombot nyomta meg többek között Wittner Mária is. A történtek előtt megdöbbenve állunk monarchistaként, hiszen a Fidesz ezidáig sohasem rajongott az 1975-ben felállított Varga Imre által készített bronzszobor iránt. Eddig többnyire csak vörös szekfűk borították a talapzatot. 
     A borítékolható, elsöprő többségű igen szavazatok elmaradása nyilván annak a politikai megfontolásnak köszönhető, hogy a kormánypárt nem kívánt újabb frontvonalat nyitni a közterület átnevezések után. Annak ellenére, hogy értjük miért áll a Fidesz érdekében ez a nyilvánvaló konfliktuskerülés, szomorúan meg kell állapítanunk, hogy a szobor hivatalos úton 2014. előtt nem eltávolítható. Miután Budapest székesfővárosunk a Kínai Népköztársaság kormányfőjének hivatalos  látogatása kapcsán újra "vörös rongyokba öltözött", nagyon rossz üzenetnek tartjuk a keddi szavazást. Hiszen a Magyar Népköztársaság első elnökének kommunista szimpátiája olyan nyilvánvaló, mint a kínai kormányfő kommunista párttagsága. Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy a magyar kormánypárt antikommunista retorikája végleg a múlté. 

A keddi szavazás eredménye. Forrás: mkogy.hu

     Mi monarchisták pedig nem tehetünk mást, vagy feltesszük a szobrot anyagárban a Vaterára, vagy magunk szállítjuk el a szoborparkba.

2011. júl. 11.

A háború győztese a béke vesztese: I. Miklós montenegrói király

Írta: Kiss Gábor.

I. Miklós miután 1860-ban megörökölte Montenegró trónját nekilátott, hogy elmaradott országát megreformálja. Reformokat vezetett be az államigazgatás, a hadsereg és a közoktatás terén. 1862 és 1878 között több háborúba is belekeveredett az Oszmán Birodalommal melynek eredményeként országának adriai tengerpartot szerzett. Sikeres külpolitikája révén 1867-ben találkozott III. Napóleonnal, 1878-ban II. Sándor orosz cárral, 1879-ben pedig I. Vilmos német császár és I. Ferenc József császár - király vendége is volt. 1878-ban elérte, hogy a Berlini kongresszus független államnak ismerje el Montenegrót. Reformjai betetőzéséül Miklós 1910-ben felvette a Montenegró Királya címet.


1914-ben elsőként küldött segédcsapatokat Szerbiába, hogy segítsen megakadályozni az Osztrák-Magyar Monarchia balkáni törekvéseit. Montenegró az első világháború alatt végig sikeresen harcolt Ausztria-Magyarország, Bulgária és Törökország ellen majd 1918-ban győztes országként került ki a háborúból. Talán az egyetlen olyan állam a nagyok mellett, akik végig győztesként harcoltak. Ám Miklós ekkor még nem sejtette, hogy az Antant hatalmak békéje olyan döntéseket hoz magával, amelyek őt, mint vesztest kezelik.

1919-ben a Versaillesi békében a nagyhatalmak Montenegrót a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatolták, Miklóst megfosztották trónjától és emigrációba kényszerítették. Miklós egészen 1921-ben bekövetkezett haláláig nem volt hajlandó elismerni trónjának elvesztését. Halála után fia Danilo majd unokája Mihály követelték Montenegró trónját de a kommunista Jugoszláviával szemben nem sok esélyük volt.


1986 óta Mihály fia, Miklós, tekinti magát Montenegró királyának. II. Miklós sokat tett Montenegró 2006-os függetlenné válásáért, valamint hazája mielőbbi EU csaltlakozásáért.


2011. júl. 9.

2011. júl. 8.

2011. júl. 5.

II. Ottó örökös királyunk emlékezete


Másfél nap telt el Ottó magyar királyi herceg halála óta, de máris szembetűnő, hogy az egész világ gyászolja az ezeddig utolsó apostoli magyar király elsőszülött fiát. A megemlékezők túlnyomó többsége a legmélyebb tisztelet hangján szól Ottóról, aki a véres XX. század tanúja volt. Aki egy kicsit is tisztában van a magyar királyi család e most elhunyt tagjának az életével, tudja, hogy Ottó forrón szerette Magyarországot és a magyarokat, valamint a volt Habsburg Birodalom összes népét.




A gyászjelentések közül először anyaportálunkra írányítjuk a tisztelt olvasók figyelmét; kommentelni itt is, ott is lehet. Mad Monarchist, a királyságpárti blogok zászlóshajójának vezetője három bejegyzésben is megemlékezik a nagy emberről; egy rövid gyászjelentés, egy gyors videó és egy összeszedett életrajz formájában. A gyász perceiben különösen is a hívek figyelmébe ajánljuk a Gloria TV videóit az örökös királyról, különösen kettőt; az egyikben tisztán beszél arról, hogy a mi igazi ellenségünk az ateizmus, a másikban pedig Európa keresztény alapjairól, a régi rend és a mai infernó közti különbségekről, különösen a háború és béke terén szól. Ezen túl a Regnum! Portál Facebook-oldalán illetve az egyes videómegosztó oldalakon is lehet találni megemlékezéseket, értékes mozgóképanyaggal.




További rövidebb megemlékezések találhatóak egyes blogokon, a fekete-sárga kollégáknál illetve a trónörökös honlapján. Ugyanitt közzétették a megemlékezések időpontját és helyszínét; Magyarországon egy zártkörű szentmise lesz Budapesten, a Szent István Bazilikában illetve szintén egy szűkebb körű megemlékezés Pannonhalmán, ahol Ottó királyi herceg szívét helyezik el. A bécsi temetés előtt július 14-15-én a hívek tiszteletüket tehetik a királyi pár koporsói előtt a Kapucinus templomban. A fő szertartás július 16-án, szombaton 15:00-kor kezdődik a bécsi Stephansdomban, ahol a celebráns a tradicionalista bíboros, Bécs érseke, Őeminenciája Dr. Christoph Schönborn lesz. Innen vonul át a temetési menet a Császárkriptába, ahol együtt helyezik örök nyugalomra Ottót és feleségét, a tavaly elhunyt Reginát.

Kérjük a magyar királyságpártiakat, hogy igyekezzenek ott lenni valamelyik megemlékezésen, illetve buzgón imádkozzanak örökös királyunk lelki üdvéért.

Requiescat in Pace!

2011. júl. 4.

Elhunyt Ottó magyar királyi herceg, trónörökös és örökös király






Ma reggel Ottó magyar, cseh és horvát királyi herceg, osztrák főherceg, az Aranygyapjas Rend Nagymestere, trónörökös és Magyarország örökös királya visszaadta a lelkét Teremtőjének. Imádkozzunk lelki üdvéért és gondoljunk rá!


Requiescat in pace et lux perpetua luceat ei!





2011. júl. 2.

Őfensége neve napjára

Ottó főherceg úgy áll a XX. századi magyar történelem színfalai mögött, mint egy súgó, akire a politikusok sohasem hallgattak. Politikusok? Többségükre még a pojáca szó is túl enyhe lenne. Makacs öntelt gőggel taszították el maguktól a segítő kezet a két világháború között, és azóta is. Mert mi magunk jobban tudunk mindent a törvényes trónörökösnél. Hiába figyelmeztetett számtalanszor a veszélyekre, nem hallgatott rá a "magyar elit". A magyar nemzet többnyire tisztában volt vele, hogy mi lenne a jó, a helyes, de mégsem cselekedte.  Hajlandó lett volna világszerte házalni a Szent Koronával, csakhogy ne lehessen a törvényes trónörökösé.  A totális pusztulásig halogatta a koronázást, ami megmenthette volna az országot. A II. világháború óta már a jót sem tudjuk megkülönböztetni a rossztól. Nincs államcél, nincsen irány, és csodálkozunk, hogy sohasem érünk célba. És nincsen hajlandóság, hogy belássuk hibáinkat. Állandóan kifogásokat keresünk, hogy miért nem kormányozzuk ezt az országot saját állameszméje, Alkotmánya, törvényei, hagyományai szerint. "A királykérdés most nem aktuális!" - hányszor hallottuk már ezt a lózungot. Kérdezhetnénk: - A józan, bölcs és törvényes kormányzás mikor lesz aktuális? Ez a mostani tömegdemokrácia bolond félelemmel irtózik az emberi nagyságtól és tekintélytől.

Pedig Ottó főherceg megkoronázása lehetett volna a legjobb dolog, a XX. századi Magyarország számára. És ami a legfájdalmasabb; immár 89 éve halogatjuk ennek a döntésnek a meghozatalát. Lassan kifutunk az időből. Ottóban, így a 99 felé közelítve is több józan ész, belátás, bölcsesség, türelem és megbocsátás van, mint az egész mostani magyar pártelitben. Egy jó király minden tulajdonságával rendelkezik. Mert nem az tesz naggyá egy uralkodót, ha ő maga mindent tud, és mindent megold. Nem. Attól lesz nagy, hogy megtalálja a szövetségeseit, és minden területre a legjobb, legmegfelelőbb embert állítja. És ezek a jó és hű szövetségesei az évek során sorra hullottak ki mellőle. Édesapja, IV. Boldog Károly király, Andrássy Gyula, Apponyi Albert, Griger Miklós, Pethő Sándor, Apor Vilmos, Mikes János, Sigray Antal, Mindszenty József, édesanyja, Zita királyné és végül felesége Regina Hercegné. 

Magyarországon nagyon kevesen maradtunk meg a őfensége hűségén. Ez a maroknyi magyar monarchista kíván most Ottó főhercegnek neve napján jó egészséget és mond köszönetet mindazért a jóért, amit Magyarországért tett. 

Isten óvja Ottó királyt!