2012. aug. 31.

Szinopszizmus és egyetemesség


Egy dolog ami nagyon tetszik a kereszténységben, hogy mindenre kiterjed. A tanítás tele van paradoxonnal (látszólagos ellentmondással). Egyszerre vagyunk a "tartsd oda a másik orcád" és a "Nem békét jöttem hozni, hanem kardot." vallása. Egyszerre vagyunk Avilai Szent Teréz és Szent Edith Stein valamint Tours-i Szent Márton és IX. Szent Lajos vallása. Egyszerre vagyunk jámbor és harcos. Ez persze nem káoszt jelent, hanem pont annak ellentétjét: szinopszizmust (együttlátást) és egyetemességet. A rosszat jóval viszonozni, viszont amikor kell, akár háborút indítani, megbocsátónak lenni, szeretni az ellenségeinket, de küzdeni, minden áron az Igazságra és a jóra törekedni, védeni szeretteinket, az Egyházat és a hazát. Ha valaki helyesen éli meg hitét, az mindenre választ ad, megmutatja az utat bármely helyzetben. Ha úgy érezzük, hogy nincs válasz, az nem a hit és a tanítás egyetemességén esett csorba, hanem akkor mi nem ismerjük azt megfelelően. Az együttlátást és az egyetemesség megélését (mely az egyetlen helyes út) egy dolog segíti elő: ha mindent Istenhez (az abszolútumhoz) mérünk és ezáltal semmilyen földi, materiális dolgot, gondolatot nem abszolutizálunk, nem hozunk létre ideológiákat, politikai vallásokat.

A konzervativizmus tulajdonképpen ezt próbálja megvalósítani a társadalomban. Nyilván mivel a politika és így a konzervativizmus is teljesen emberi, ez sohasem lesz, nem lehet teljes és tökéletes. Az elnevezés is kicsit reakciós: a fontolva haladó, szkeptikus gondolkodás szülte, a "progresszióra" válaszul jött létre. Értékvédő, amit eddig létrehoztunk és tudjuk, hogy jó, működik, azt ne dobjuk ki, ne rohanjunk annyira, nézzük meg egy másik nézőpontból is és hasonló hozzáállások egyesítése a konzervativizmus. Az irányzathoz, mentalitáshoz sokkal jobban illene az egyetemes vagy normális, esetleg egészséges elnevezés. A konzervatív magatartása szemlélődő, cselekvése inkább reagáló (reakciós) ritkán kezdeményező. És ez rendben is volt a régi rend idején: tulajdonképpen csak reakciósnak, ellenforradalmárnak kellett lenni, a normalitást és a legitim hatalmat védeni, az abnormitás ellen föllépni, ha kellett, mert a forradalom nyert, a rendet helyreállítani.


Ám de mi van ma? A régi rend sehol, a forradalom győzött, a szabadságharc (1956) elbukott, azóta egy konzervatív vonulatnak még csak a látszata sincs meg, ha valami pozitívum történt akkor az az, hogy 1957-es alapokról 1946-os alapokra tértünk vissza. Győzelem ez? Semmiképp, ezt is a pártállammal való együttműködéssel érték el a politikusok. Amit pedig 1989-90-ben létrehoztak az a letargia és közöny országa. Ahogy a nem épp baráti Csoóri Sándor jellemezte a Kádár-korszakot, az szerintem a mai napig tökéletesen leírja ezt a mai köztársaságot is: "[...] kallódók, meghasonlottak, önpusztítók szédelegnek a társadalom minden szegletében. Becsapottak, igazságnak fölesküdött alkoholisták, a szocializmus kikosarazott vőfélyei, koravén bölcsek, legyintők, egykedvű állampolgárok, akik az ország albérlőinek érzik magukat." Mert ez dominál, a közöny és az igénytelenség. Mit csinál itt a konzervatív? Honvéd lesz, hogy az illegitim rendjet védje? Publicista, hogy a kortárs narratívát támogassa? Vagy lesz valóban konzervatív és egy ország röhög rajta?

Mert a rend amit védünk eltűnt körülünk. Nem lehetünk ugyanazok, mint száz éve voltunk. Alkalmazkodnunk kell, de mit jelent ez? Nem lehet a körön kívülre tekinteni? Egy konzervatív bizony egy új, a normalitáson kívül álló helyzeten találja magát és nem könnyű eligazodnia a patologikus állapotok közt. Ám az alkalmazkodást is csak az eszközeinkre érthetjük. A normalitásnak csak a maradványai vannak meg, azokat védenünk is kell természtesen, de a nagyvilágban az abnormalitás uralkodik. Igen ám, de hiszen a konzervatívnak anakronisztikus lenne megmaradni ugyanannak: bármilyen a rend és a hatalom én azt védem a támadásoktól? Ha kommunizmus van kommunista vagyok, ha nemzetiszocializmus náci, ha liberális demokrácia és köztársaság van, akkor köztársaságpárti vagyok? Ám ezt nem lehet, a konzervatívnak, az ellenforradalmárnak stratégiát kell változtatnia, hiszen megváltoztak a körülmények. Mai eszközökkel monarchistának, konzervatívnak lenni, ez a feladat, nem pedig belátásból köztársaságpártinak. Nyilván marginális és nem téma, de nem is tömegmozgalom a cél, hanem, hogy felvillantsuk a reményt ebben a közönyös és igénytelen országban: volt és még lehet is jobb! A feladat tehát adott: nem behódolni a status quo-nak, hanem a régi rendet védeni, annak helyreállításán küzdeni, akkor is, ha az már teljesen eltűnt, természetesen figyelembe véve az azóta eltelt időt. Hiszen pont akkor vagyunk rossz konzervatívok, ha akár teljesen abszurd módon, akár a vox populi-t követve racionalizálva álláspontunkat azt védjük ami van. Akkor is, ha az nem méltó védelemre, ha teljesen ellentétes lenne egy konzervatív állásponttal. Hiszen ez az eszközeink változatlanságát jelentené, úgy, hogy a helyzet, nagyon is változott. És ez anakronizmus.

2012. aug. 23.

Magyar monarchista minimum



Magyar vagyok és királyságpárti, azaz monarchista. Három közös magyar monarchista pillérem van; a NEMZETÜNK SZERETETE, a KERESZTÉNY erkölcs és a JOGFOLYTONOSSÁG.
Hiszek Istenben, és az ezredéves magyar nemzetben, amely Európa és a nyugati műveltség bástyája volt, népünk keleti eredetének ellenére. Hiszek a Trianonban megcsonkított egész magyar nemzetben, amely sokszorosan megtöretett a XX. században, de még újra talpra állhat, és magára találhat.
Hiszem, hogy nemzetünk nem lehet a pártoskodás áldozata. A nemzetnek ugyanis szilárd alapokra van szüksége ahhoz, hogy talpra állhasson, és benne mindenki boldogulhasson. Olyan fundamentumokra, mint a keresztény erkölcs, a szuverén magyar államiság, a törvényes rend s egy ezek szellemében regnáló apostoli magyar király, aki a megbonthatatlan nemzeti egységet biztosítja számunkra. Egy király, akit születésétől fogva a magyar trónra neveltek és arra, hogy megjelenítse mindazt e világ számára, ami bennünk a legjobb. Egy király, akit törvényes jogköre a pártok fölé emel, az alkotmányosság legfőbb őrévé tesz, aki nem dísze, hanem szerves része ennek az országnak és kormányoz, nemcsak uralkodik.
A nemzetünknek tehát király kell és nekünk vele együtt kell a királyságunk! Ezeréves törvényeink és szokásaink szerint akarjuk a királyunkat magunk fölé: aki nemes, hagyományainkhoz híven katolikus, és mindenekelőtt bizonyítja rátermettségét előttünk – úgy testileg, mint szellemben.
Nem hiszek a jogfolytonosságot és királyságunkat felszámoló kudarcos évtizedekben, mely elszakította nemzetünket hagyományaitól és végső soron önmagától. A jogfolytonosságot - amely 1944 márciusától kezdődő történelmi folyamattal több lépcsőben végül teljesen megszakadt 1949-ben, helyre kell állítani!Magyar monarchistaként vallom, hogy ez az első lépés a királyságunk helyreállításához is.
Ennek alapjaként vallom továbbá, hogy ősi és saját alkotmányunk, sarkalatos törvényeink a modern viszonyok között is képesek megállni helyüket, az élet többi területén pedig a jogszabályok megújítására, kiigazítására, új normák megalkotására lesz még szükség, azaz nemzeti jogharmonizációra, a Szentkorona-tan alapelvein nyugvó alkotmányozási folyamatra.
Jelenleg a legfontosabb feladatok, amelyekért dolgoznunk kell:
(1) Óvjuk meg, fedezzük és tárjuk fel mások előtt is hagyományunk azon darabjait, amelyek királyságunk és a helyreállítás szempontjából értékesek – legyen szó akár köztéri szobraink fenntartásáról, vagy a mára elfeledett magyar szerzők műveinek feltalálásáról, gyűjtsük, védjük, mutassuk be másoknak is ezen értékeinket.
(2) Emlékezzünk és emlékeztessünk, terjesszük minden magyar számára érthető módon, ugyanakkor hitelesen és pontosan a helyreállítás fontosságát – színvonalas, kutatásokon nyugvó dolgozatokkal, képzőművészeti alkotásokkal, önálló kiállításokkal és előadásokkal, publikációkkal, megemlékezésekkel, közösségi eseményekkel tegyük elevenné nemzetünk királysághoz való ragaszkodásának emlékeit.
(3) Határon túli kapcsolatokat építve, majd ezeket kiaknázva segítsük a magyar nemzet ifjait, hogy megismerjék a Szent Korona országainak egységét és gazdagságát, s keressük a párbeszéd lehetőségét a Kárpát-medence más nemzeteivel – tárjuk fel előttük, azt, ami összeköt bennünket.
Vallom és hirdetem, hogy ez az a minimum, amelyet minden magyar monarchistának ismernie és tudnia kell. Ebben egységesnek kell lennünk.
Ezt a természetes egységünket, a fentiek alapján megtartom, amíg hazánk államformája vissza nem tér a természetes, saját magának kialakította medrébe. Amíg nem lesz a neve Magyar Királyság.
Isten. Király. Haza. Egység.

2012. aug. 10.

Vitaindító bejegyzés a nemesség kárpótlásáról

"Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését"

(Magyarország Alaptörvénye)

Bonchida a progresszió győzelme előtt
Romániában, Erdélyben visszakapják kastélyaikat a magyar nemesek. Az augusztus 2-án megjelent Heti Válasz 5 cikkben 10 oldalon ír arról a Magyarországon elképzelhetetlen helyzetről, miszerint kárpótolják a kommunista diktatúra idején kifosztott magyar nemességet. Jól értjük: Romániában. Nem is kell román állampolgárnak lenni ahhoz, hogy bárki erdőt, földeket, kastélyt visszakaphasson. Ellenben kell hozzá mérhetetlen türelem és kitartás, de mégsem lehetetlen. Még északi szomszédunknál is létezett kárpótlás, igaz itt már állampolgársághoz kötötték, külföldi nem kaphatott vissza birtokot. De még így is sikerült néhány történelmi családnak visszaszerezni ősi birtokait.
Állapota 40 év progresszív fejlődés után
A Heti Válasz cikksorozata akár vitaindító is lehetne, de szinte biztos vagyok benne, hogy érdemi hatása nem lesz. Magyarországon ugyanis más a helyzet. Nálunk az Alaptörvény semmitmondó hitvallása sem hozott változást ez ügyben. Eljutottunk addig, hogy "Tagadjuk...", de ezen kívül semmit sem csinálunk. Elnézést kértünk már a kulákoktól, a zsidóktól, a "másként gondolkodóktól", a munkaszolgálatosoktól  a svábokról (ugyancsak kárpótlás nélkül). Nagyon úgy tűnik, hogy kárpótlás tekintetében a magyar nemesség nem számíthat az egyenlőséget prédikáló demokráciára. Létezett egyfajta nemesi kárpótlás Magyarországon is. Egy konkrát példáról van ismeretem, amikor több száz hektár föld, kúria, majorságok, ménesek, gulyák után a Párizsban élő grófi család annyi kárpótlási jegyet sem kapott, hogy rendesen meg tudtak volna belőle ebédelni egy étteremben. Közben kúriájuk még a szerencsésebbek közé tartozik, "privatizálta" egy vállalkozó. Más kúriák, kastélyok korántsem ilyen szerencsések, ami még nem dőlt össze, az a közeljövőben fog.

Pedig mennyire egyszerű lett volna: ezek a kúriák lehettek volna a vidékfejlesztés kulcsai. Szinte minden faluban volt egy ilyen, van amelyikben több is. Hazatér a gróf, a nemes és máris legalább tíz embernek van állandó munkája helyben, az idénymunkásokat (ácsok, kőművesek stb.) nem is számítva. Nem oligarchák bérelnék az elnéptelenedő, munkanélküliségtől sújtott falu körül elterülő földeket, hanem olyan emberek, akik minden egyes zugot, fát, embert névről ismernek. Akik érzelmileg is kötődnek a falu szélén düledező portákhoz és esetleg áldoznak is megmentésükre. Jött volna a nemességgel a tőkéjük, ami nem csupán anyagi értelemben értendő, hanem kulturális és kapcsolati tőke formájában is. Nem kellett volna másegyebet tenni ezért, mint 1990-ben sűrű bocsánatkérések között hazahívni a magyar nemességet. 

Nekünk, királypártiaknak különösen fontos kell, hogy legyen a nemesség kárpótlása. Talán még nem késő. Talán a nemesség még emlékszik, családjuk kinek köszönheti felemelkedését, vagyonát és birtokait. 

A tégláskerti Vértessy-kúria

Ameddig az állam bitorolja egykori kastélyaikat, földjeiket mindig jelen lesz a folyamatos Alaptörvény-ellenes állapot. Sőt megkockáztatom, amíg az állam ilyen zsugori tolvaj módjára viselkedik addig nem moshatja le magáról a kommunista jelzőt. Csak szólok, hogy Romániában ezt már tudják és értik.

2012. aug. 7.

Erdélyország hív!

Pánczél Hegedűs János, a Regnum! Portál alapító-főszerkesztője, előadást tart, Erdélyben, Borzonton. 

Az előadás időpontja és a témája: 

2012. augusztus 10. 18.00 óra 
A „rejtett államfő” a törvénytelenségben - Mindszenty József hercegprímás alkotmányos szerepe és politikai hitvallása (1945-1975)




Minden kedves érdeklődőt, különösen erdélyi barátainkat szeretettel várunk!

2012. aug. 3.

Magyar underground monarchista kinyilatkoztatás II.


Kraschau: Heiliger Krieg (innere und äußere).  

A zenekarról írás a Regnum! Portálon olvasható. A videó és szám a Mihály Arkangyal Légió vezetőjének Corneliu Zelea Codreanu és két híres tagja - Ion Mota és Vasile Marin emlékére íródott.

2012. aug. 1.

Kormányzószelet


Debrecenben a Hatvan utcában egy cukrász a szimbolikus politika egyik legjobb formáját választotta. Horthy Miklós kormányzóról nevezett el egy szelet sütit. Ez eddig csak királynőknek (Mária Terézia), főnemeseknek (Esterházy, Grassalkovich) jutott és most egy köznemes, akiből államfő lett is megkapta a tisztességet. A Horthy-kultusz - mely nem volt minden ízében indokolt és helyes, de kétségtelenül kohéziós elem volt a kormányzóság ideje alatt nemzetnek - egyik elemeként korábban is volt már sütemény elnevezve a kormányzóról, de mostanában ez egy különösen szerencsés húzás. Egy sütire képtelenség haragudni, ahhoz nagyon ostobának kellene lenni. Egy szobrot lehet rongálni, de egy szelet cukrászsüteménnyel mit tenne egy véresszájú polgári demokrata vagy szoci? Dobálózni kezd vele? Vagy felvásárolja minden nap az egész készletet?

Egy sütit ízlelgetni kell. 

A cukrászmester - ha hinni lehet a hírnek - ebben sem volt amatőr, mert a jól ismert 'hatlapos krémest' variálta át. A szívecskék stílusidegen elemek rajta sajnos (talán kettőskereszt-forma nem volt a műhelyben), de az íz mindenkit meggyőzhet. Vagy ha nem akkor keressen magának Károlyi- és Tildy-szeletet, Rákosi-parféval kísérve. Biztos jobban esik majd neki.