2013. ápr. 27.

A francia szál II. - Hitszegő franciák Buda ostrománál, 1686-ban

Történelem iránt érdeklődők számára kifejezetten ajánlott a Mohácsi csata blog. Buda visszavívásának egy számomra eddig ismeretlen részletét közli Rónay Gábor által: 1686: A „HITSZEGŐ FRANCIÁK" TITKOS SEGÍTSÉGE A TÖRÖKÖKNEK BUDA OSTROMÁNÁL címmel. A franciák már 1677 óta, a kurucoknak nyújtott pénzbeli támogatással akadályozták folyamatosan a török kiverését. Buda ostrománál azonban már az összeurópai keresztény ügyet árultak el hitszegésükkel. Ezt a gyalázatos árulást Johann Dietz naplójában örökítette meg, aki a brandenburgi csapatok felcsereként érkezett Magyarországra. Csupán a francia árulást érintő részleteket válogattam ki, az eredeti bejegyzést is érdemes elolvasni itt.

 
...Egyedül Franciaország Napkirálya vonakodott részt venni Buda felszabadításában, és mert nem kívánta hatalmi ellenlábasát, a Habsburg Birodalmat erősíteni, titokban ellenezte a törökök kiverését. XIV. Lajos nézete szerint, a Lotharingiai Károly és Szavojai Jenő herceg vezette szövetséges hadak keresztes buzgalma a franciak nemzeti érdekeit sértette. Ezért Párizs csak jelképesen képviseltette magát egy maroknyi csapattal, akiknek az igazi feladata az volt, hogy kilessék a Habsburg hadak erejét, csatakészültségét és taktikai- stratégiai képességeit.

[...]

Csak a franciak nem kívántak közös gyékényen árulni a szövetséges keresztény seregekkel a törökök ellen, akiket muzulmán vallásuk ellenére hasznos hatalmi ellensúlynak tekintettek. A Napkirály úgy fogalmazott udvaroncainak, hogy „jó az ha a császáriak el vannak foglalva [a török háborúval], mert az gyengíti őket". Így Franciaország csak jelképesen képviseltette magát, és önkénteseinek fő feladatává tette a Napkirály, hogy megfigyeljék a császári hadak erejét, fegyverzetét, taktikai- és stratégiai képességeit. Egyszóval, a francia vitézek kémkedni, nem harcolni mentek Buda nagy ostromához. Európa egy kritikus fázisában egyedül Franciaország követte - az európai hatalmak közül - szűken felmért saját nagyhatalmi érdekeit, a szövetséges seregek nagy kárára.

[...]

Magyar szempontból különös érdeklődésre tarthat számot Buda ostromának a legsarkalatosabb eseménye, melyet egyedül a német felcser jegyzett fel. Ő részletesen ismerteti a franciak megdöbbentő, eleddig ismeretlen, „áruló" katonai segítségét a kutyaszorítóba került törököknek az ostrom legválságosabb pillanatában. Miután személyes vagy akar nemzeti érdeke sem volt a leírt események kitalálásában vagy ferdítésében, írása perdöntő jelentőséggel bír.

Dietz mester szerint a titkos francia katonai segítség majd hat héttel hosszabbította meg az ostromot, és a szövetséges keresztény seregek tízezreinek az életébe került. Dietz mester leleplező feljegyzései megálltak ezen történész-detektív vizsgálatát. Ennek fényében ideje a franciák angolokat rossz hírbe hozó jellemkarcát - „perfidious Albion" - „hitszegő Franciaországra" átkeresztelni.

„1686 július 22-e sorsdöntőnek tűnt a keresztény seregeknek, amikor Don Gonzales, az újonnan érkezett spanyol hadmérnök belőtt a várba egy tüzes golyóbist" - írta Dietz mester. Ez a szerencsés ágyúlövés eltalálta a törökök Tophane lőszerraktár tornyát, mely a palotát a vár-negyedtől elhatároló árok mentén állt. Az viszont máig is vitatott, hogy Gonzales tábornok egy haubicaja vagy egy bajor tarack lövedéke okozta a szörnyű robbanást.
 
 
Magát a tényt számos forrás említi. A spanyol Don Francisco Fabro Bremundan szerint, ki egy rác szemtanú menekültet idéz, a robbanás megölt 1500 törököt és ledöntötte a Duna felé néző fal egy szakaszat. Ám hadászati és emberi következményeit csak Dietz mester jegyezte fel részletesen. „...Amint az egész lőporraktár szörnyű zajjal felrepült a levegőbe, 500 török katonával egyetemben, vagy 30 méternyi fal a védőkre szakadt. Az ég elfeketedett, kövek, föld és emberek repültek minden irányba. Én épp akkor őrségen voltam, és csak arra gondoltam, hogy eljött az egek és a világ vége. Vagy félóráig semmit se láttunk, csak port, piszkot meg füstöt, így hat nem tudtuk, hogy mi is történt igazából, bár a törökök szörnyű segítségkérő kiáltásai a várból sokat sejtettek".

[...]

Dietz mester naplója szerint „Ez lett volna a vár megostromlásának legjobb ideje. Mi akkor percek alatt elfoglalhattuk volna a belső várat. De mert a tábornok(unk) semmiképp sem tudott a főparancsnokkal, Lotharingia főhercegével megegyezésre jutni, és őt a támadásra rávenni, mi további hat hétig feküdtünk az árkokban és vesztettünk nagy sok katonát."
 
De az elmulasztott lehetőségen és a cselekvésképtelen, inkompetens főtisztek és hadparancsnokok dermedtségén kívül, a derék brandenburgi zsoldos-felcser egy s más megdöbbentő tényt is feljegyzett. Francia hadmérnökök, francia tüzértisztek és francia fegyverszakértők siettek a végveszélyben lévő törökök segítségére. Ezeket a védők nagy titokban ügyesen becsempészték az ostromlott várba. „A leszakadt várfalat a törökök [francia segítséggel] hamar kijavították, és megjavították védelmi vonalaikat. Ők éjjel-nappal erősítették a várat, és igen keményen védekeztek...Ők kutyába vettek minket, kik csaholnak, és csak vonyítanak fel a várra."
  
 
Dietz mester legsúlyosabb vádja az volt, hogy „az ostromló szövetséges sereget eláruló franciák" a legmodernebb hadmódszerekre tanították meg a sarokba szorított törököket, többek között új vegyi fegyverek használatara. „A sok török-párti francia tiszt segítségével, kik akkor már bent voltak a várban, a török védők mindenfele új hadi preparátumokat készítettek, és hadicselt találtak ki. Ezek között voltak kénkő, kénsav, foszfor-kénpor és bűzbomba zsákocskák, melyeket asszonyaik hánytak vasvillával az ostromlétrákon rohamozó katonáinkra. Ezek meg összeégtek ezektől a gyújtófegyverektől, és feketére vagy szénné égve és meztelenül, 50-esével meg százával vetették magukat pokoli szenvedésükben és haláltusájukban a Dunába, ekként keresvén írt iszonyatos sebeikre."
 
A brandenburgi borbély-sebész értetlenül figyelte a franciak által nyújtott hadisegély szörnyű árát, de szakmai szemmel értékelte a vegyi és tüzérségi fegyverek hatását. Bár ő leszedte a malasztot az áruló franciákról, annak indítóokait nem értette. De még ha valaki meg is magyarázta volna neki a Napkirálynak a Habsburg Birodalom gyengítését célzó politikáját, akkor sem fogadta volna el a szövetséges keresztény seregek elárulását. Az Európa közepét elfoglaló muzulmán hadak támogatása a kor vallási és erkölcsi felfogásaival teljes ellentétben voltak.
 
A Napkirály egyszerűen semmibe vette mindezt. Magyarország felszabadítása a pusztító 150 éves török megszállás alól nem volt Franciaország gondja. XIV. Lajos számára Európa keresztes hadjárata és a szövetséges seregek vallási buzgalma semmit sem jelentett, mikor ezek Franciaország nemzeti érdekeivel kerültek szembe. A Napkirály nagyhatalmi ambíciójáért a Magyarországot felszabadító seregek vérben fizettek. Franciaország felsőbbségét Európa kárára igyekezett megvalósítani...

2 megjegyzés:

Cecco Beppe írta...

Mindig elszomorít, amikor újra és újra látom, ti be vagytok oltva forráskritika, józan ész és önálló gondolat ellen. És ennek megállapításához még történelemszakot sem kell végezni.

pera írta...

És akkor Schulhof Izsák gaz árulásáról még szó sem esett:

http://www.evelet.hu/archivum/2005/10/113