2013. febr. 23.

23-F avagy mi az aktuális

Talán az egyik legellentmondásosabb tett a monarchiák XX. századi történetében Antonio Tejero alezredes 1981-es puccsa. A történetet blogunk olvasói már ismerhetik: a csendőrség egy tisztje kétszázadmagával elfoglalta a spanyol képviselőház épületét, túszul ejtette a képviselőket, köztük Adolfo Suárez volt francoista miniszterelnököt, és a demokratikus folyamatok leállítását, a kommunista párt újra betiltását, valamint a királyi hatalom erősítését követelte. A tettet nem a király vagy Spanyolország ellen, hanem a királyért hajtotta végre. A puccs végére is emlékszünk. A király maga utasította vissza teljes mértékben a csendőrtiszt követeléseit, és állt ki az új spanyol alkotmány mellett. Az esemény örök szimbólumává vált annak, amikor az akiért küzdünk, nem azt akarja, amit mi. A túszdráma tizennyolc óra után ért véget, a csendőrök megadták magukat, Tejero a halálos ítélettel nézett szembe, amit a király kegyelemből harminchat év letöltendő börtönbüntetésre változtatott, ahonnan az alezredes végül tizenöt év letöltése után, 1996. december 2-án szabadult. Azóta Torre del Mar-ban él, minimális közéleti aktivitást kifejtve a konzervatív oldalon, elsősorban a baszk és katalán függetlenedési törekvések ellen fölszólalva. Egyik fia, egy katolikus pap őszinte, mélyen vallásos embernek jellemezte, aki mindig csak a legjobbat akarta Spanyolországnak. A közelben lakók még esetenként szemtanúi annak, hogy az idős úr feleségével a tengerparton sétál.

Persze lehet érvelni, hogy hatalmas kegyelem volt, hogy nem végezték ki a puccsistákat, hogy kegyelmet gyakorolt a király, hogy egyébként jó szándékú és nagy megbecsülésnek örvendő uralkodó a mai napig I. János Károly, Spanyolország katolikus királya, ahogy arról mi is megemlékeztünk ám ez a tényeken nem változtat. Egy szocialista, liberális vagy kommunista akkor sem lesz rendpárti, ha maga a király tesz neki engedményeket és persze, sok rossz ember vette körül a királyt akkoriban és most is, tehát a demokratizálási folyamatok a "peer pressure" miatt elodázhatatlanok voltak. Ezek mondjuk nem érvek és egyedül talán arra jók, hogy a spanyol király döntéseinek motivációit megértsük. Minden azonban egy "érvre", megállapításra vezethető vissza: Tejero puccsa "nem volt aktuális". Ami aktuális volt, az a demokratizálódási folyamat, a liberalizálódás, a tömegek részvétele a politikában, ami ma is aktuális. Látjuk is, hogy a tisztelt újságírók milyen igazságtalan mocskolódásokkal köszönik meg királyuknak azt, hogy megadta nekik a sajtószabadságot. Az egyéb természetjogi intézmények (házasság, család) háttérbeszorulása Spanyolországban bizony igen szintén aktuális, mondhatni következménye a harminckét évvel ezelőtt aktuális dolgoknak.

Nem aktuális.

A nagy kérdés csak az, hogy ami aktuális az helyes is-e egyben?

Tekintsünk napjaink Magyarországára. A hitelválság, államadósság, munkanélküliség, identitáskrízis és céltalanság által sújtott hazánk dezintegrált társadalmában láthatóan nem aktuális a jobboldali gondolat és a konzervatív ma egészen mást jelent mint száz éve. Monopolizálási vádaskodások repkednek a közéletben, az érdemi párbeszéd lehetőségét teljesen kizárva. A Fidesz a jobbközép, a Jobbik és attól jobbra szalonképtelen, de legalábbis valóságidegen és nem aktuális. Ami ma aktuális az akkor ezek szerint a politikai kísérletezés, kádárista kommunikáció, valóságidegen gazdaságpolitika, szélbalos-szocialista adópolitika, nyálas demagóg nacionalista populizmus, látszatmegoldások és egy káeurópai frusztrált dacpárt mindent magában foglaló néppártos-népfrontos irányítása egy, a kultúra és az identitás terén teljesen impotens szellemi gettó kialakítására. Hát ez van, végül is ez az aktuális. Szomorú.

A kérdés igazából persze megint úgy került elő, hogy miért nem működünk együtt egyes "jobbközép" elemekkel, akiknek igazából a szimpátiáját meg kéne nyerni és együtt kéne dolgozni velük. A legnagyobb, vagy leginkább egyetlen gond ugye - viszont ez legalább egy tiszta helyzetet teremt -, hogy sem mi velük nem akarunk, sem ők velünk nem akarnak együttműködni. Természetesen nincsenek illúzióink, mi tényleges monarchisták kevesen vagyunk és eszköztelenek, a "jobbközepes újkonzervatívok" pedig (a Kommentárt kifejezetten nem ide sorolva), akik a kortárs kulturális narratíva befolyásolására és szellemi műhelyek létrehozására olyannyira képtelenek olyan forrásokkal rendelkeznek, amivel bármit megtehetnének.

Ők vannak.

Azonban a különbség egyszerre megtalálható a célokban és az eszközökben. A legfeltűnőbb, hogy egy ifjúfideszesnél nincs cél. A kontingencia, a kísérletezés, a semmilyen bizonyossága és a ne várjunk földi megváltást a jelszavak, amik persze mind igazak, csak épp semmit nem mondanak és lehetetlenné teszik a beszélgetést is. Ez ugye eljut odáig is, hogy aki a Fideszt szidja, az MSZP/SZDSZ-es érveket használ (kihagyhatatlan címke). A beszédpartner így természetesen mint a szappan kicsúszik a kezünk közül bármikor, stabil, vitában is felhasználható kijelentéseket ritkán téve. Ezen kevesek: a jogfolytonosság 1944 előtti helyzete is ma már idealizált, akkor sem volt egy kialakult irányvonal, a múltat nem lehet aktualizálni sem visszahozni és az ultima ratio, a királyság helyreállítása ma nem reális (ez igaz, de irreleváns), nem aktuális (ez teljesen téves),  valóságidegen vágy (kivéve persze ha politikai akarat van rá, vagyis amikor a politikai vallásként követett Fidesz úgy akarja majd egyszer). 

Nos, a helyzet az, hogy a realitások egyáltalán nem relevánsok abból a szempontból, hogy mit kell tennünk, sokkal inkább abból a szempontból, hogy hogyan kell azt tennünk. A realitások az eszközeinket határozzák meg a jó és helyes rend helyreállításáért vívott küzdelemben. A kurzus fiataljai ebből a szempontból már-már az értékrelativizmusig mennek: nincs olyan, hogy jó rendszer itt a Földön és nem lehetséges a restauráció, ezért csak ne pattogjunk. Majd-majd, ha úgy hozza a sors. Természetesen mi sem fakarddal akarunk neki menni a képviselői irodaháznak és azt sem állítom, hogy az eszközeinket teljesen tisztáztuk magunk előtt. Csak egyszerűen az a tunyaság és kollaboráció taszít amit követnem kéne ahhoz, hogy szalonképes "jobboldali" legyek. Egyszerűen nem bírom, és úgy vélem, hogy ez nem ellenforradalmi hozzáállás a jelenlegi rendszerhez, mert persze, hogy nincs földi megváltás, nincs tökéletes emberi rendszer, de egyszerűen a hatalmas törést nem lehet nem észrevenni a magyar alkotmányfejlődésben és egy konzervatív a jelenlegi helyzetet szemlélve egyszerűen nem teheti meg, hogy nem kiállt a jogfolytonosságért! 

Az, pedig, hogy ne lenne ma aktuális a monarchikus gondolat, a királyság mint a köztársaság alternatívája pedig teljesen abszurd. Persze a kurzusban ezzel nyugatgathatja magát az ember, de a teljes identitás válság, a jogalkotás és jogalkalmazás teljes katyvasza, az autoritás és legitimitásdeficit semmi mást nem kiállt, hogy soha annyira nem kellett magyarnak egy olyan stabil alap, mint ezeréves királysága! Nem fennkölt idealizmusból, romantikus képzelgésből, hanem nagyon is gyakorlati megfontolásból és belátásból. Nem csak egy olyan ruha levetése miatt, ami nem a miénk (köztársaság), hanem egy olyan, tartalmat is meghatározó tartás miatt, amire ennél jobban még nem volt szüksége a nemzetnek, hazának és, igazából a szintúgy lézengő Mitteleuropa-nak!

Ezért mondjuk azt, hogy jelenleg elsősorban a szellem és az intellektus szintjén, az ismeretterjesztést előtérbe helyezve semmi más nem fontosabb, mint észrevetetni azt a közönyösökkel, hogy Magyarországon soha nem volt nagyobb szükség a monarchizmus friss szellőjére mint ma. Ez természetesen személyek kizárását soha nem jelentheti, sokkal inkább egyes monolit civil szervezetek és pártok kizárását vagy ezek útjára lépésének kizárását, hiszen a megközelítésünk ennél sokkal egyetemesebb és másabb kell, hogy legyen. Hatalmas muníciónk van, így hát semmi más dolgunk nincsen: tematizáljuk a közbeszédet! A közöny és beletörődés korszaka sem tarthat örökké!


Post scriptum: Mint megtudtuk, az ifjúkonzik sem tehetnek meg "bármit". Az írással nem azt akartam sugallni, hogy végtelen forrásaik vannak; ők maguk mondják, hogy semmi támogatásuk. Azt az érzetet szerettem volna átadni, hogy mintha úgy tűnne, hogy csak az a vonal érvényesül, de valóban nincsen egy kifejezett szervezetük és vagyonuk.

16 megjegyzés:

Kosinva írta...

Mondani könnyű, de inkább tettekben kellene mérni ki mennyire akarja a királyságot. Másokat hibáztatni, hogy nincs királyság és másoktól várni, hogy legyen igencsak vicces hozzáállás.

Nem mellékesen amíg a legitimizmus nem találja meg újra az utat széles tömegek számára, addig egy kicsiny szubkultúra még kisebb homokozója lesz csupán.

Alan Breck Stewart írta...

Ennél jobb társadalmi-politikai helyzet pedig nem lesz a monarchizmus feltámasztássa számára. A politikai elit minden nap kompromittálja magát valami szennyes hazugsággal, az életminőség jóval a 80-as évek átlaga alatt van, az un. rendszerváltásból szinte csak a politikusok és a velük rokoni vagy más kapcsolatban álló vállalkozók/vállalkozások profitáltak. A nemzeti vagyon nagy részét elherdálták, oda a színvonalas közoktatás, az egészségügy. Nem is beszélve a társadalom szétszakadásáról. (rohadt kommunistákra illetve fasisztákra. Ennél nagyobb szükség sohasem volt egy tiszta és erős kézre, egy biztos pontra, egy megfellebbezhetetlen tekintélyre, egy független hatalomra,stb. .
Ha lenne minden városban 5-10 aktivista...
Nem írna valaki egy "mit tehetek a monarchizmuért cikket?"

Ha

denim írta...

Nézőpont kérdése. Innen egész jól fest a kép, leszámítva, hogy épp nincs monarciánk.

A hazugságok terén is mindenki csak azért izgul, hogy ne a szavazottja mondja az égőbbet, vagy hogy hamar legyen rá valamilyen érv, amivel a mindennapokban le lehet rázni az ellenoldal támadásait.

Senki nem fogja azt mondani, hogy "csesszétek meg, ez így fos, elmentem a királyért!".

Mondhatnám, hogy ha mélyül a szegénység, akkor az egyszerűbben élő embereknek a király, mint oltalmazó, segítő hatalom és kéz képe jobban imponálna, de ez a szegénység nem az a szelíd szegénység, mint anno volt, hanem egyre inkább az erőszakos barbár züllöttség - tisztelet a kivételnek.

10 aktivista mit tehetne? Vagy húsz? elültetné a bogarat az emberek fülében. Hallanának róla, hogy ilyen is létezik, de ebből nem lesz politikai akarat. Nagyobb, erősebb mozgalmak is hanyatlottak már le a közelmúltban még mielőtt bármit elértek volna. Persze az isteni szponzorálás sokat segíthetne, szó se róla.

A mai miliőben az egyetlen belátható mód a király hatalomrajuttatására egy párt/szervezet/mozgalom/egyesület/nevezzük ahogy akarjuk, amely vastagon meg van kenve pénzzel és média-, reklámszakemberekkel ahhoz, hogy ezekkel kampányolni tudjon, és elmondja és meggyőzze az embereket minden szinten, miért akarják ők is, hogy visszatérjen a király.

ÉS még mindig nincs semmi addig, amíg ugyanez a szervezet, vagy egy olyan, hasonlóan erős/erősebb érdekkör, amit megnyert az ügynek, nem magyarázza el konkrétan, vagy nem teszi meg azokat a konkrét lépéseket, amik az uralkodót a trónra léptetik.

De ne legyen igazam.

Vagy legyen, csak valósuljon meg!

Petrus Augustinus írta...

Alapvetően igen, ideálisnak tűnik a környezet, akkora a romlottság, hogy azt hinnéd, az embereknek igényük van valami jóra, pozitívra. De mintha valahogy ez a romlottság & közöny úgy egymásra hatott volna, hogy kirobbantani nem lehet őket egymás mellől. A "maradjon csak így ahogy van, ne változtassunk, úgy is csak szarabb lesz" mentalitás uralkodik. Igénytelenség és letargia. Egy társadalomban, amelynek nem törték le az önvédelmét, talán tényleg ez a mostani lenne a legideálisabb alkalom: egyetemes kiábrándultság, a számottevő politikai erők megvetése és közöny.

Csak ennek a társadalomnak a reakciója erre nem az ellenállás, hanem a beletörődés, sőt, lehúzás. A legnagyobb gond, hogy én úgy látom, hogy ehhez a Fidesz & követőik csak hozzájárulnak, de erőteljesen. És attól tartok mi is ezt tennénk, ha pártot alapítanánk.

Kosinva írta...

"És attól tartok mi is ezt tennénk, ha pártot alapítanánk."

Ezért inkább senki nem csinál semmit...
Szavakban bár ott van még, hogy mennyire kellene egy királyság, de a tettekben már csak a beletörődés van, hogy úgy se sikerülne elérni a királyságot mint államformát.
Szerintem is inkább mindenki maradjon a csodavárásnál az könnyebb...

pera írta...

Érdekesen kezdődik a poszt a Tejero történetével, de aztán ellaposodik és egy üsd-vágd, nem apád típusú vagdalkozássá fajul. Szerzője ráadásul a (spanyol) királynál is királyabb akar lenni...

Az valóban egy izgalmas kérdés lehet, hogy miért nem működik még egy szigorúbb monarchista hagyományokkal rendelkező Spanyolországban sem az a fajta monarchia, aminek megteremtéséről e blog szerzői ábrándoznak. Szerintem csalódnának a sokat reklámozott gokartos fiúcskában is, mert ő is elhatárolódna a magyar tejeróktól. A politika az egszigenciák művészete, mint már előttem sok nálam okosabb ember megfogalmazta. A bizarr antimodernizmusra nem gondolhatják komolyan, hogy vannak ma vevők akár Ibériába, akár Hungáriában!

SontPent írta...

Még ha lenne is politikai akarat a restaurációra, mi van ha Ferdinánd egyszerűen NEM AKAR király lenni? Ha (már most) jobban érdekli a Forma-1-es karrierje? Akkor mi lenne?

Egyetértve sok mindennel, megjegyezném, hogy be kell látni: Ottóval elvesztette a nemzet az utolsó olyan potenciális, legitim király-jelöltet, akinek 1, szoros érzelmi kötödőse volt hozzánk 2, alkalmas lett is volna királynak.

Talán, talán 89-90-ben még lehetett volna valamit tenni, ha az akkori úgynvezett jobboldal, antall jóskával felvállalta volna. Ehelyett jött az szdsz-es paktum, meg árpi bácsi.
De most már Ottó nincs, hát, semmi más nem marad, mint a csodavárás, hogy hátha Ferdninándban úgymond felébred a küldetés-tudat. Nem akarok ünneprontó lenni, de szerintem a fiúban az autósport iránt van benne küldetéstudat, esze ágában sincs semmilyen politikai szerepet vállalni és tartok tőle, hogy ez így is marad.

Heidenacht írta...

Perához csatlakozva emlékeztetnék, hogy Habsburg Ottó meggyőződéses demokrata volt, a passzív választójog bővítése mellett érvelt úgy a korhatár leszállítása, mint a családi szavazati jog bevezetése tekintetében. Azt pedig nem győzöm hangsúlyozni, hogy Európa legliberálisabb államai egytől-egyig monarchiák. A király személye, de a történeti alkotmány sem áll útjában a melegházasságnak, a fű legalizációjának, vagy az ötévesek választójogának! A királyság nem egyenlő az antimodernizmussal!

Heidenacht írta...

Itt most megint előjön az, hogy ez a monarchista közösség nagyon durva identitászavarral küzd. Egyszerűen nem tudják, hogy mit akarnak. Királyságot? Feudalizmust? Boszorkányüldözést? Mindig attól függ, hogy éppen milyen lábbal kelnek fel. Mishima a császárért lényegében a császárral szált szembe, és a császártól függetlenül működő bíróság halálra ítélte volna, ha nem követ el öngyilkosságot... Miért keverem ezt ide? Azért, mert fontos lenne annak meghatározása, hogy ultrakonzervatívok akarunk lenni, akiknél az ultrakonzervativizmus lényegileg magába foglalja a monarchizmust is, vagy legitimisták, akik mindenben alávetik magukat egy törvényesen megkoronázott, vadliberális uralkodó akaratának is. Vagy csak unatkozó értelmiségiek, akiknek az önkielégítés bizarr formáját jelenti össze-vissza vagdalkozni...

Heidenacht írta...

Látom azt is, hogy itt mindenki nagyon szeret a két háború közötti keresztény jobboldal gondolkodóira hivatkozni. Az idézgetések is nagyon mennek. Viszont kérdezem én, mi lett volna, ha 1789-ben szakad meg a hagyomány fonala? Akkor most ahhoz ragaszkodnának körmük szakadtáig az urak? És ha 1532-ben? És ha már konzervatív hagyomány, akkor miért nem 1877-ben, vagy 1856-ben veszik fel a fonalat? Esetleg nem lehetséges, hogy a jog, a filozófia, a gazdaság, a tudomány és minden más változik, újul, csiszolódik, fejlődik (pozitív vagy negatív irányban)? Nem gondolják, hogy Prohászka Ottokár ma egészen mást mondana, másról írna, mint 80 éve? Nem lehet, hogy a konzervativizmus lényege valamiféle princípiumokhoz és nem pedig konkrét formákhoz történő ragaszkodás? Persze, utóbbi belátása veszélyes. Nagy felelősséget ró ugyanis az ember vállára. Hiszen mindig könnyebb egy betanult verset visszamondani, mint írni, vagy elemezni egyet.

Petrus Augustinus írta...

Igazából ezekre mind választ adtunk már.

@Pera: amíg nincsen mire igent mondania Ferdinándnak, addig miért tenné? Még nagyon az elején vagyunk szervezkedésünknek és egyáltalán nem vagyunk tényező. Nyugodtan gokartozzon csak. Mellesleg, lévén, hogy örökös királyunk II. Ottó 2011-ben elhúnyt, a nemzetgyűlés a Dinasztiából választ majd uralkodót: csupán azért nyomatjuk nagyon Ferdinándot, mert a fivonalon őt tartjuk leginkább vállalhatónak és szimpatikusnak, ám ez mind érzelmi kérdés. Nem tartunk még ott, hogy a király személyéről beszéljünk, egyelőre. Amúgy apjával is közöltünk már interjút: http://regnumportal.hu/node/747

Talán ez válasz SontPentnek is. Azt sem vitattuk soha, hogy kevés az esélyünk a restaurációra, sőt, egyesek szerint semmi esélyünk. Ennek ellenére erkölcsi kötelességünknek érezzük, hogy harcoljunk érte.

@Heidenacht: Szerintem ezekről is volt szó már. Természetes, hogy a királyság nem egyenlő az antimodernizmussal és mi sem szeretjük a díszpinty-monarchiákat, de erről is írtunk már. Arról is, hogy nem azt szeretnénk, hogy a Sándor-palotában elnök helyett király üljön, és ennyi. Ennél jóval többet.

Itt jön be az, hogy Magyarországon a monarchizmus az nem csupán ennyi, hanema jogfolytonosság helyreállításával együtt jóval több, mint egy államforma, de ezt is többször leírtuk már.

Azt is visszautasítom, hogy identitászavarban küzdünk, az, hogy Codreanut és II. Ottót is tiszteljük, nem ezt jelenti, az pedig, hogy a blogon és portálon bemutatott személyek létszemlélete vagy világnézete több ponton is ellentétes egymással, nem identitászavarra utal, hanem arra, hogy többfalyta monarchista hagyományt szeretnénk bemutatni, hiszen érdekesnek és értekesnek tartjuk sokukat. Ez nem azt jelenti, hogy mindet egyszerre szeretnénk alkalmazni.

Kicsit az jut eszembe, amikor az ateista Bibliát olvas. És akkor kritizál, hogy abban ott van rabszolgaság is és, hogy az Ószövetség Istene milyen gonosz etc. Az, hogy a Biblia rengeteg mindent tartalmaz (bűnt is, nem kis mértékben) nem jelenti azt, hogy azt Isten jónak tartja, vagy azt a kereszténynek hinnie kéne. Isten azt találja jónak és helyesnek (dobpergés..) amit közöl Egyháza és Tanítóhivatala egzegézisén keresztül, hogy jónak és helyesnek talál (akár a Szentírásból).

Tudom, ez szerénytelennek hangzott, de így tudom leírni leginkább a lényeget. Az, hogy mi itt egy igen eklektikus hagyomány minden aspektusát és módszerét próbáljuk bemutatni, nem jelenti azt, hogy azokat mind egyszerre szeretnénk alkalmazni. És azt sem, hogy ne állna fenn egy doktrínális egység, különösen a vezetőség tagjait illetően.

A jogfolytonosság és a cérna felvétele sem egy fundamentális dolog. Igen föl akarjuk venni a fonalat, igen ott, ahol megszakadt, de nem elfeledve semmit, ami azóta történt. Ha így tennénk fundamentalisták lennénk. Ha tetszik (hogy a revízió is benne legyen) egy XXI. századi 1913-at szeretnénk.

Heidenacht írta...

Petrus, akkor ez azt jelenti, hogy az uralkodó dönti majd el, mit tart értékesnek, mit pedig értéktelennek az 1944/45 óta eltelt időből? Ha például polgárkirály akar lenni, tetszik neki a szekularizáció, az alkotmánybíróság, sőt, úgy véli, a jövőben a melegházasságot is be kell vezetni, a betelepült muszlimoknak pedig mecsetet épít, akkor tapsolni fog hozzá?

Heidenacht írta...

Petrus, feltennék egy másik kérdést. Pontosabban a régi kérdéseimet ömlesztve és másként.

Azt írja, hogy létezik egy Regnum!-doktrína. A Regnum! "vezetőinek" többsége által itt és az anyaoldalon jegyzettek alapján azt hiszem, hogy ennek középpontjában a két háború közötti keresztény-konzervatív gondolat áll.

No, tehát mi van akkor, ha a szóba jöhető Habsburg jelölt a legkevésbé sem akar hasonlítani Horthyra, Ferenc Józsefre, hanem a példaképe II. József lesz, illetve politikájában az angol, holland, skandináv és spanyol uralkodók liberalizmusát kívánná érvényre juttatni? Nem kizárt, hogy a visszatérésével nem akar majd eltörölni olyan jogintézményeket, amelyek 1944 óta iktattattak be a magyar joganyagba. Nem kizárt, hogy a nemeseket nem teszi vissza a helyükre, hogy az egyház nem kapja vissza minden vagyonát, hanem azt mondja, a hatályos alkotmány és törvények tiszteletben tartásával akar majd uralkodni, csupán annyit kér, hogy az Alaptörvény rögzítse: ez itt egy királyság. Szóval, ha ez lenne a helyzet, akkor is teljes vállszélességgel kiállnának Habsburg Akárki mellett?

A választ jól gondolja meg, mert ha igent mond, úgy a harcos konzervatív-kereszténység válik itt őszintétlenné. Ha pedig nemet mond, akkor a legitimizmus.

SontPent írta...

Igen, én is úgy látom, Heidenacht nagyon kényes dillemát állít fel.
Ugyanis a kirakat-királyság és a liberális politika nem feltétlenül esik egybe! Tehát nem helyes azt mondani, hogy azért nem lesz itt Hollandia, mert ott csak kirakat királyság van.

Bár a gokartos úrfi álláspontját a melegházasságról, az abortuszról, vagy a nemesek kárpótlásáról nem ismerem, de tegyük fel a király, legyen az Ferdinánd vagy más (aki valódi hatalommal rendelkezne, hiszen nem akarunk kirakat-királyságot ugyebár) támogatná a liberális államot. Szóval ha valódi hatalommal rendelkezik a király, akkor ott veszély, hogy jön egy király (akár a gokartos, akár a fia, stb.) és szépen Hollandiát csinál Mo-ból.
Akkor is helyes lenne kitartani a monarchia mellett és védeni mondjuk adott esetben radikális jobbosokkal, és ultrakonzikkal szemben?

Másfelől, ha meg a választott kormány, illetve a parlament kezébe helyezzük a végső döntést ezekben és más kérdésekben, akkor meg 1, kirakat királyság lesz, amit az "igazi" monarchista nem akarhat 2, Bajnaiékkal meg Orbánékkal vagy Vonáékkal kellene együttműködni a királynak. Ha nép baloldal szavaz meg, akkor pediglen balos kormány lesz.
Jó persze, lehet mondani erre: felsőház. Felsőház, jó, de kikből? A nemesekből? Hol vannak? És ha maga a király nem akarna felsőházat? Vagy ha maga király nem akarna a felsőháznak olyan jogokat, amik "kívánatosak lennének" a balos liberális törekvésekkel szemben? Akkor megint ott lennénk ahol a part szakad stb.

Erre az ellenvetésre a hívő keresztény talán mondhatja, hogy a magyar királyság szakrális, katolikus, az uralkodó eleve hívő keresztény. Isten gondoskodni fog arról, sohase kerüljön liberális-balos nézetű király hatalomra. Illetve Isten elrendezi majd hogy a politikai elit többsége konzervatív legyen.
Ebben nyilván egyénileg lehet hinni (aki hinni akar ebben, tegye), de világos, hogy reálpolitikát erre építeni aligha lehet.

Petrus Augustinus írta...

@Heidenacht: Azért azt tudjuk, hogy ez nem így van. Egy király sem csinálhat akármit és a legitimizmus sem azt jelenti, hogy mindent elfogadunk, amit a király fingik. A természeti törvénynek egy monarcha sem mehet neki.

Nem mondok sem igent sem nemet. Ugyanis - és ezt is már százszor kifejtettük - a holland, svéd és angol liberális hagyomány nem a mienk. Nem tehet akármit a király, nem csinálhat azt amit akar. Nagyobb a mozgástere, hiszen hatalmi tényező, de nagyobb hatalommal nagyobb felelősség jár. Ott a koronázási eskü: lefekteti, hogy betartja Magyarország Alkotmányát és régi és jó szokásait betartom és betartatom.

A legtöbb meg amit leírsz már a kormányzói provizórium alatt megvalósulna.

@SontPent: Heidenacht "dilemmája" nem valós, az max. kóstolgatás, mint megmutattam. Nem azért nem lehet itt liberális díszpintymonarchia, mert én, a Sanyi meg a Géza azt mondja, hanem mert az Alkotmány mondja azt. A felsőház összetételére ott van a tökéletesen használható 1926-os felsőházi törvény, amúgy hivatásrendi alapon szerveződne, természetesen a tetterős, a hazáért cselekvő nemesekkel is.

De most komolyan: mind ezt már százszor leírtuk. Nem azért linkelget PHJ régi cikkeket, mert pökhendi, és nem akar hozzászólni, hanem arról már ezer éve írtunk, extenzíve, és a véleményünk nem változott.

Heidenacht írta...

A magyar király helyzete alkotmányjogilag szinte megegyezik az angol király(nő) helyzetével. A természet jogot pedig számos monarcha megszegte már a történelemben.

Petrus, legyen kedves vezesse le a magyar történeti alkotmányból, hogy miért ne alakulhatna itt ki "liberális díszpinty monarchia"? A magyar történeti alkotmány ellenére ugyanis megvalósult a zsidók emancipációja, amely a Corpus Iuris alapján elképzelhetetlen lett volna, a nemzet fogalmát kiterjesztették mindenkire, megvalósult a népképviseleti rendszer, ami a Tripartium alapján elképzelhetetlen lett volna, és bevezettetett a polgári házasság, valamint megteremtették a lehetőséget az egyházból való kilépésre - ezek szintén elképzelhetetlennek tűntek a történeti alkotmány alapján, a XIX. századba vége liberálisai mégis átnyomták a törvényhozáson!

Szóval, Petrus, az hogy maguk nincsenek tisztában a magyar alkotmány- és jogtörténettel, az nem azt jelenti, hogy én kóstolgatom magukat...

A problémák tehát valósak - és Önöknek nincsen erre igazi válaszuk!