Szent Patrik napja

Írország védőszentjének, az írek megtérítőjének az ünnepnapja.

Sancte Patricii, ora pro nobis!

Közkatyvasz

Érdekel, hogy jelenlegi politikai erők hogyan viszonyulnak ideákhoz, a történelemhez és ez minden aktív monarchistával így kell, hogy legyen, hiszen ez egy kiindulási alap (hic et nunc), valamint fölmérésnek és tapasztalatnak sem utolsó. Így hát, mint a nagyobb hivatalos állami ünnepeken már pár éve mindig, a nyakamba vettem székesfővárosunkat, hogy ismerkedjem az illegitim köztársaság prevalens közéleti véleményformálóinak a véleményével, főleg ami az adott történelmi évforduló és a jelen kapcsolatát illeti. Hát tüntetésen jártam, szinkretizmust láttam! 

Az első helyszínen ahol jártunk, az Egyetem téren a közélet legvállalhatatlanabb embere, a köztársasági harcos Gyurcsány Ferenc tartotta éppen ünnepi beszédét. Ennek a sajnálatosan sérült embernek különösen hálásak lehetünk, hiszen egyértelművé tette, hogy köztársaság=baloldal valamint szétszakította az MSZP-t. Idén is hozta a formáját. Beszéde kellemesen csapongó volt, megtudtuk, hogy a DK "szabadelvű" és, hogy szerinte "Európában a szabadelvűségnek nincsen alternatívája" (tekintélyelvű katolikus birodalom?). Ám az ilyen vasdemokratáknál mindig az a legérdekesebb, hogy hogyan állnak a demokráciához; az addig demokrácia, amíg tetszik nekik az eredmény! Gyurcsány Ferenc ugyanis kijelentette, hogy a Fidesz-KDNP kormány nem legitim és nem legális. Mi persze tudjuk, hogy nem legitim a kormány, hiszen Istené minden hatalom, csak ő legitimál, a nép nem, márpedig a keresztény államberendezkedés, pláne Magyarországon, az a királyság, de ő demokrata! Nála: vox populi, vox Dei. Tehát úgy tekinti, hogy a nép legitimál, ami demokrata szempontból egy dolgot jelent Gyurcsány nem vallhat mást, mint, hogy a Fidesz-KDNP kormány legitim. Hiszen megszerezte a szükséges számű szavazatot, a két forduló közt, amikor kétséges volt a kétharmad, köztudott volt az is, hogy új "alaptörvény" lesz, tehát a Fidesz a "demokratikus legitimációt" (mily torzszülemény!!) megkapta. Igen arra, amit csinál. Akár diktatúrát is. Jakérem, az, hogy ez nem tetszik, meg lehet beszélni a plebs-el. Mi már jórégen megmondtuk, hogy ez egy lehetőség, hogy a demokrácia torz világában nincsenek meg a fékek, azok csak a királyságban lehetnek meg! A csökkent (vagy mégrosszabb: tudatosan romboló) politikus egy olyan, a beszédéhez méltó képpel zárta szavait, amire nemzeti nagyjaink forognak sírjukban: "Előre Széchenyi és Batthyány nyomán, a szabadelvűség útján, éljen Magyarország, éljen a köztársaság!" Uram borogass!!

Ez a kontextusterror némi szívbajt okozott nekünk, de nem volt idő, utunk a harcos antifákkal a 'millásokhoz' vezetett, ahol a 'civilek' 60-70 ezres tömege a szokásos lózungokat skandálta, de szerencsére ezúttal nem vették bele ókonzervatív, dinasztiahű és monarchista nagyjainkat a képbe. A szexizmus ellen küzdők beiktattak egy szexista (tényleg, bármit is jelentsen ez) "alternatív köztársasági elnököt", közben nagyon helyesen konstatálták, hogy Magyarországon már a köztársaság is csak egy egy alternatíva. Hála égnek! Hiszen a köztársaság alternatívája ezer éves királyságunk. Ám itt okosabbak nem lettünk, de legalább konstatáltuk, hogy vannak, akiknek kell március 15-e és tényleg jogosan vallják magukénak. A baloldal mellett a liberálisok is.

Utunk harmadik állomása a Jobbik megemlékezése volt, ahol sokk sokk után ért minket. Sokszor volt szó a nemzeti radikalizmusról, valamint, hogy hogyan álljunk hozzá és az is egyértelmű, hogy a nem végteleníthető nemzeti radikalizmus, mely csak időszaki válasz lehet; adhat nekünk konzervatívokat (jobboldaliakat, és így, monarchistákat). A tiszta világnézet azonban még távol van, marad a hatalmas katyvasz és a megtörtént valóságnak a jelenlegi helyzetnek a szolgálatába állítása. Március 15-e a nemzeti ünnep? Ebből kell valamit a beszédben kihozni, és igen, drága olvasó, így lett a Szent Szövetség és a Habsburg Birodalom a Szovjetunió és az Európai Unió szinonimája! Az a Szent Szövetség melynek monarchái szövetkeztek a sötétség, a forradalom erőivel szemben, mely fenntartotta a békét és mely 1848/49-ben is sikeresen mentette meg hazánkat a kossuthista terrortól, azt hasonlítják a bolsevik Szovjetunióhoz és a technokrata, élet, hagyomány és értékellenes EU-hoz? "A magyarok túlélték minden ellenségüket, a Habsburg Birodalmat, a Szovjetuniót és az EU-t is túl fogják élni?" Az amúgy jóval kevésbé labanc unokatestvérem ekkor már nem bírta tovább és hozzám fordulva kérdezte: most komolyan, akkor Károlyi jófej volt? 

Jogos a kérdés. Mert a gróf Károlyi Mihályt lépten-nyomon (jogosan!) szidó nemzeti radikálisok azt valahogyan elfelejtik: Károlyi hatalmas kossuthista kuruc volt, aki kilencven éves "honvédeket" mutogatott a patkánylázadás napján, melyet március 15-éhez hasonlított, 1918. november 16-át pedig a függetlenségi harc betetőzésének tartotta, hiszen nincsen Habsburg, nincsen királyság, dejónekünk! Károlyi Mihály Szegedi Csanádot hallgatva ujjongva tapsolt volna! Nagy a hatása a marxista történelemszemléletnek és sokan elfelejtik, hogy a történelem nem egy szikla, hanem egy folyó, a Dinasztia és a Haza kiegyezése megtörtént, maga Horthy is hatalmas tisztelője volt Ferenc Józsefnek. Nem kéne tehát a feszültséget mesterségesen generálni. 

A szinkretizmus bizony mindig visszacsap, hiszen Orbán Viktor "fülkeforradalmát" lefitymállva, a szónok Vona Gábor szavaira válaszolva az egyik néző azt ellenforradalomnak nevezte, tehát az ellenforradalmat egyértelműen negatív dolognak tartotta az úriember. A vicces ilyenkor már csak az, hogy november 16-án a nemzeti radikális párt pedig a győztes ellenforradalmat ünnepli a Szent Gellért téren! De uraim, akkor most melyik?

És valóban; a jövővel kapcsolatosan már nem az a kérdés, hogy ma ki a kuruc és ki a labanc (hacsak nem ami a köztereket illeti), de könyörgöm, ilyen óriási hibákat ne vétsünk már! És igen, én itt most pozitív kritikus akarok lenni, hiszen magam is voltam nemzeti radikális, sőt, a legtöbb konzervatív ott kezdi, ugródeszka az, de értsük meg: meg van a helye és ideje neki, nem lehet végteleníteni, perpetuálni, mert öncélú lesz és kifullad! És amíg Toroczkai László, a HVIM elnöke a hungarista októberi rendezvényre mondja azt, hogy az az egyedüli, ahol teljes szívvel részt tud venni, miközben a Jobbik rendezvénye csak pár sarokkal arrébb van és a mozgalom tiszteletbeli elnöke, Zagyva György Gyula a pártnak az országgyűlési képviselője, addig úgy érzem, hogy a lerendezett viszályok és a világnézeti tisztaság még nagyon messze van. Ám elárulok egy titkot: az nemzeti radikálisként nem is fog eljönni, ha az ember jobboldali, ahhoz konzervatívnak és monarchistának kell lenni.

Március idusán

Vesszen a forradalom emléke és éljen a Magyar Királyság!

[folyt. köv.: áprilisban]

Éjjen Martius 15-ke! Éjjen Sükei! (hangos jegyzettel)

Olvassuk el a feliratot is!

…mert tényleg voltak ilyenek. Pár kávéházi széplélek, önimádó és -tetszelgő ifjú. Annyian, hogy egy nagyobbacska asztal köré alig fértek el. Annyian, hogy a titkosrendőrség, a nevüket hallva mégis csak mosolygott; legyintett egyet, feljegyezte legújabb flash mob-jaikat egy dossziéba, de még arra sem vette a fáradtságot, hogy egy jólképzett pandúrt kiküldjön fűtetlen hónaposszobájukba, hogy megdorgálja őket.

– Minek?! – gondolták magukban. – Pár hagymázas forrófejű miatt felesleges az amúgy egészen jól indult megbékélési és átalakulási folyamatot megakasztani. Egyszerűen nem érnek annyit! – morfondírozhatott a pesti vezetés.

– Hiszen olyan jól alakulnak a dolgok a diétán! Úgy tűnik, a rendek valamiféle egyezség mentén szerveződnek, s végre a higgadtak vezetik az amúgy elkerülhetetlen folyamatot.

– Így aztán a Pillwax kávéházból (alias Fillinger kávéházból) érkező hírekkel kapcsolatosan a „Tízek Társasága” hőrögetései, hőzöngései tényleg szót sem érdemelnek. A folyamatok jól haladnak! Pozsonyban. – vélekedhetett magában a főrendőr; és még arra sem gondolt, hogy előkészíttesse a gumilövedékek kilövésére is alkalmas, az állományban rendszeresített puskákat, vagy a plexi pajzsokat és a tomfákat kihozassa a raktárból.

Ám a „Tízek” nem hagyták magukat. Ők azon törték a fejüket, hogy „holnapra megforgassák az egész világot”.

„Nem adhatok mást, csak mi lényegem.” – vélekedett később Madách egy alakja; s így ők sem adhattak mást. Csak mi lényegük: kháoszt, rombolást, felfordulást és vért. Mint a „nagy előd” tette, akinek a kottájából dolgoztak.

Hogyan lehet, hogy ezt a rendőrség nem tudta? – kérdezhetnék az utódok.

Honnan gondolják, hogy nem tudtak e forrófejűekről? – De tíz ember… az 10 ember, számoljanak utána. Hát mire mehet egy maroknyi magát felvilágosodottnak és frankofilnek gondoló siheder?

Semmire! Ezt a pandúrok is tudták; ezt mindenkinek tudnia kellett.

Csak a „tízek” nem tudták. A rendelkezésükre álló receptben kicserélték a hozzávalókat – hungarizálták azt –, s már rögtön azt gondolták: el is készítették a „magyar forradalom” 12 Michelin-csillagos, verseny-győztes receptjét; és senki nem szólt nekik, hogy soha nem lehet átvenni mechanikusan és lineárisan más népek „forradalmi” kultúráját, és a rebelliókat sem lehet egyszerűen exportálni. ˙(S még vagy 100 évig ilyen badarságokon törte/töri a fejét a nemzetközi-bal – mert hogy magyar-balnak kevéssé nevezhetőek.)

A „Tízek” – jó balos szokás szerint – rá is telepedtek egy már létező, előre meghirdetett eseményre: a József napi vásárra. Sikerült is összeszedniük öt vagy tízezer, a magyar nyelvet jórészt törő vagy nem is értő tótot és németet. Elsőrendű közeg! – gondolhatták magukban – Nekik aztán mondhatunk bármit.

"Kívánjuk a' sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését"?
 Kérjetek és kaptok... erről szólt Április

Mondtak is.

Az esőben megsétáltatták a vásározókat, mármint a hirtelen forradalmi néppé kinevezett tömeget; akik kicsit már elfáradtak, kicsit átfáztak, de hát „Csak nem megyek el innen…! Majd otthon lesz mit mesélni a kurta kocsmában, jó magyar bor mellett – még hetekig.”

S amikor a Városházán kitáratják az ablakokat – nagy szerencséjük volt, mert a városatyák azt hihették, hogy jó cseh mintára az ablakon akarják őket kidobni, pedig – csak azt szerették volna, hogy a kinti „forradalmi tömeg” hallhassa: ők bizony „keményen dolgoznak” a forradalom megvalósításán; s hát haza ne menjenek. A népek. (S mert publicum nélkül mit sem ér a sensatio.) Ezt a magukat magyar „Hegypártnak” képzelő fiatalok is jól megtanulták.

Apropó! Valamiért azt senki nem tanítja, hogy az ún. 12 pont nevű kívánságlistát először a Pillwax-tól nem messze – havas esőben az ember fia ne csámborogjon, mert még meghűl! – függesztette ki egy Sükei nevezetű tiszteletesfi, aki Pest-szerte híres dadogó volt, s amikor az összegyülekezett embereknek elkezdte magyarázni a plakátot, a helyi konstábler a mentális gyógyintézetbe akarta vinni, mert azt gondolta: zavart a szentem. Pedig csak költő volt.

Valószínűleg sorshúzással vagy többségi szavazással küldték ki éppen a Sükeit. Érte talán nem volt kár! Vagy mert: megfelelő embert megfelelő feladatra – hiszen értenie „a népnek” nem kellett semmit; nekik elég volt „boldognak lenni”. Boldognak lenni a forradalomtól. Az ő „forradalmuktól”.

A forradalomtól, ami francia receptre készült bár, és igazán sete-sután lett végrehajtva; alapja, hatása sem volt… és 164 év után – legalább magunknak – valljuk be: értelme sem túl sok volt.

Hacsak annyi nem, hogy az esti nemzeti színházi előadásból megtudhattuk: a magyarok nemzeti színei a piros, fehér, zöld, kék, sárga – a visszaemlékezések szerint. Ám, hogy ez a két utóbbi szín miképp került oda, ezt talán ne tőlem kérdezzék. [*] Hacsak az a „kék” csupán nem egy messzeség megszépítette „kék” nem lenne – s az eredetileg fekete lett volna; ami az előadás sötétjében – nagy hazafias lendületben – akár kéknek is volt nézhető (miért ne? Hiszen az agy mindig azt látja, amit a szellem láttatni akar). Mert ha az a „kék” valójában fekete volt, akkor ennyit, s ne többet a „nép forradalmi hevületéről”!

Mit ünnepelhetnénk Martius 15-kén? Egy olyan eseményt, amely jószerével csak egy kora tavaszi megfázás előkészítésének tekinthető? Hiszen a valódi „forradalmárok”, az igazi „haladók”, az építők, a „fontolva haladók” éppen vagy Pozsonyban, vagy Bécsben voltak; és kőkeményen dolgoztak. Olyanok, akik valóban előre akarták lendíteni a magyar közjog megakadt szekerét. S ez meg is történt – ezt nevezzük ma Áprilisi Törvényeknek. Legitim alku, legitim megállapodás, törvényes egyezség; a nemzet és Ő Királyi Felsége, az apostoli magyar király között. Martius 15-e helyett érmesebb lenne hát 1848. április 11-ét ünnepelnünk; azt a valódi átalakulást, amikor V. Ferdinánd apostoli magyar király szignálta az elfogadott és kompromisszumos törvényeket, a valódi magyar átalakulást rögzítő iratot, s nem tíz irodalmár tüdőgyulladás kísérletét.

Forradalom? Annak minden elemével? Történt-e ilyen Magyarországon? Igen, történt – mármint francia értelemben – amikor a felhergelt csőcselék Lamberget meggyilkolja a hajóhídon. Tehát a magyar polgári forradalom valódi napja nem 15-ke Martius, hanem 28-ka Septembrius, amikor gróf Lamberg Ferenc altábornagyot a felhergelt pesti csőcselék lemészárolta. Ez a forradalom valódi napja.

Azé a forradalomé, amely a Magyar Királyságot majd’ 20 éves késedelembe, azaz majdnem egy generációs késedelembe taszította. S ez a kimaradt generáció a Deákék, a Tiszáék nemzedékének annyira hiányzott 1867 után! Már ha maradnánk a liberálisok híresztelte „erőszakos magyarosítás” dogmája mellett.

1848 nem márciusról szól. Nem a később a „demokratikus”, „népfelséges” választásokon csúfosan – sőt gyalázatosan – elbukott, megbukott, senki normálisnak nem kellő önkinevezett szabadságharcosokról, hanem Széchenyi és elvbarátai furtum hátbatámadásáról. Ami később oly’ sok bajunk oka lett. Nincs hát rajta mit ünnepelnünk. S jegyezzük még meg: a végén Széchenyi került elmegyógyintézetbe, nem Sükei.

Vajon, ha ma élne Széchenyi gróf, melyik koszorúzásra menne el? S vinne-e tojást a görög-stíl tógába öltöztetett ön-tribun szobrához? De vajon ez Széchenyi forradalma volt-e; vajon ez Lamberg Ferenc forradalma volt-e? Mert Petőfié semmiképp. S mi volt az ára? Utána számolt már valaki? Vér, szenvedés, baltával lefejezett magyarok ezrei, Trianon? S megérte?

S már csak egy kötözködős megjegyzés.

Vajon miért van az, hogy Petőfi, Petrovics Stefán fiának kokárdája antiheraldikus, – ezt mindenki tudja –; már hogy valójában az a későbbi olasz trikolór. Ezt a hibát még a Petőfinek is látnia kellett! Tudta is, nyugodjunk meg!

Talán azért tette ilyenné – ma is hordatottá –, mert Petőfit – a forradalomimádót – a Hegypárt morfinistáinak ma is fertőző elmebaja annyira áthatotta, hogy a francia kakastaréjt akarta hinni „hazafiasnak”. Pestet meg Párizsnak.

Vajon, ha Petőfi terve sikerül, vajon valamelyik guillotine mögött láthattuk volna később szónokolni.

S vajon a dadogós Sükei szögelte volna a proskribáltak listáit? Sosem tudjuk meg.

Viszont az megtudhatjuk, hogy sokat vesztettünk, amikor nem a Széchenyik, hanem a Kossuth tűrte Petőfik játszhattak magyar jövőt. Akár ha fél napra is.

* Barátaim hívták fel rá a figyelmemet, hogy a jegyzetben említett piros, fehér, zöld, kék, sárga színek együtt, egy szalagon, zászlón történő XIX. századbani alkalmazása Magyarország egységének szimbóluma lett volna; s melyben a kék, sárga színek Erdélyországot képviselnék, Erdély közismert csillagos-holdas címeréből (a székelyek által használatos vörös, fekete zászlószínek ellenére).

Hasbaszúrt Magyarország

  

"...Rómában szörnyű rémület uralkodott, a kölcsönös rettegés mindent megbénított: osztályos társaitól elhagyatva a nép az atyák erőszakos támadásától félt; az atyák viszont a Városban hátramaradt néptől remegtek, nem tudván, mi a jobb, ha az is elmegy, vagy ha ottmarad: "Vajon meddig marad nyugton a kivonult tömeg? Mi lesz, ha közben valamilyen külső háború támad?" Ha nincs egyetértés a polgárok között, semmi jót sem remélhetnek; szép szóval vagy másként, de mindenáron el kell érni a megbékélést. Megszületett hát a határozat, hogy követségbe küldik Menenius Agrippát, egy ékesszóló férfiút, aki származásánál fogva eleve kedves a népnek. Amikor bebocsátották a táborba, úgy hírlik, nem is tett egyebet, csak a maga régies és csiszolatlan beszédmódján ezt a mesét mondta el: "Valamikor réges régen, amikor az ember teste még, nem úgy, mint manapság, nem forrott eggyé, hanem valamennyi testrésznek megvolt a maga saját véleménye, a maga szava, méltatlankodni kezdett valahány, hogy övé a gond, a munka és a fáradság, amivel mindent megszerez a gyomornak, az pedig ott középen mit sem tesz, csak élvezi a gyönyörűségeket, amiket a többi nyújt neki. Összeesküdtek hát, hogy a kéz nem viszi az ételt a szájhoz, a száj nem fogadja el, amit adnak neki, a fogak pedig nem rágják meg. Haragjukban éhséggel akarván megzabolázni a gyomrot, azzal együtt az egész testet teljes sorvadásra juttatták a tagok. Ekkor értették meg, hogy a gyomor sem jelentéktelen szolgálatot teljesít, és legalább annyira táplálja a többi tagot, mint amennyire őt táplálják, visszaadván a test valamennyi részének azt, amiből élünk, erősödünk, és egyaránt osztja el az ereken keresztül a megemésztett étel termékét, a vért." Ekként vont párhuzamot a test belső lázadása és az atyák ellen föltámadott népharag között, s ezzel megváltoztatta az emberek hangulatát."

Livius II/32.

Nemzetközi antinőnap

Március 8. A bolsevik antinő napja.                                                                Március 25. A tetőtől-talpig nő napja.
1917-ben ezen a napon nők tüntettek                                                             Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe,
a fennálló rendszer ellen, "jogaikért", mely                                                      a nap, melyen Mária megtudta, hogy
hozzá járult a cár lemondásához Oroszországban.                                          várandós, Krisztus Urunk inkarnációja.

A magyar hagyomány március 25-én ünnepli a nőt és mindent, ami nőies.
Március 8-át Magyarországon Rákosi Mátyás tette kötelezőve 1948-ban.

Térjünk vissza hagyományunkhoz, és ünnepeljük A nőt március 25-én (idén 26-án),
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén!

Tetszik látni a hóvirágot/liliomot?

Szentjánosbogár

A történelem fintora volna csupán, hogy az utolsó megkoronázott magyar királyt éppen egy "szentjánosbogár" repítette a távoli száműzetésbe? A bajai rakparton pöfékelő jelentéktelen angol monitor, a Glowworm így írta be magát Magyarország történetébe.

Ott, ahol Boldog IV. Károly király utolsó lábnyoma érintette a magyar földet egy emléktábla áll, a bajai polgárok jóvoltából. Számukra fontos volt ennek a lépésnek a megörökítése, tisztában voltak ennek súlyával. Hogy hol található ez az emlékmű? Ott, ahol a bajai vasúti híd átível a Duna fölött, a IV. Károly rakparton.

Baján teljesen természetes, hogy emléket állítanak "egy Habsburgnak", aki elsősorban az ország ezeddig utolsó királya volt. Vajon Biatorbágy képviselő testületének lesz-e bátorsága a torbágyi főteret IV. Károly királyról elnevezni? Mi mindenesetre szurkolunk és cselekszünk is érte.

Kormányzóválasztás 92

Kilencvenkét éve pontosan ezen a napon, 1920. március 1-jén választotta Magyarország kormányzójává nagybányai Horthy Miklós altengernagyot, a Császári és Királyi Haditengerészet utolsó főparancsnokát, Otranto hősét és a Nemzeti Hadsereg vezetőjét a Nemzetgyűlés. A győztes ellenforradalom és az ország megtisztítása után ez egy rendkívül fontos lépés volt a jogfolytonosság helyreállítása felé, ami végül teljesen azóta sem következett be. Az egyéves forradalmi pusztítás után az alkotmányjogi-közgazdasági-lélektani restauráció munkáját a Nemzetgyűlés még hat évig folytatta, mielőtt újra megalakulhatott a kétkamarás Országgyűlés. 

Az nemzetgyűlési választásokon a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP) nyert, mely végül koalíciós kormány alkotott több más párttal. Sajnos az alaki legitimizmus fontosságát tekintve is megosztott volt a párt és a kormánynak sem volt határozott álláspontja ezzel kapcsolatban. A kormányzóválasztáson gróf Apponyi Albert, aki a karlista irányvonalat képviselte csupán kilenc szavazatot kapott, így Károly királyunk restaurációs kísérletei nem sikerültek, megbuktak a "dunajegesek" ellenállásán. Fontos tudni, hogy Horthy Miklós ezt nem "Habsburg-gyűlöletből" tette - hiszen maga is nagy tisztelője volt a dinasztiának -, hanem félreismert reálpolitikai érdekekből. Ezzel együtt a megválasztott kormányzó személye fontos kell, hogy legyen minden magyarországi királyságpártinak, hiszen rendkívül sokat munkálkodott hazánkért és elérte, hogy a régi rend - még ha nem is a legtisztább, legteljesebb formájában - Magyarországon egy további negyedszázadig fennálljon, miközben a szabadkőműves-demokrata, a bolsevik vagy éppen a nemzetiszocialista fekély teljesen belepte a környező országokat.

Várjuk, ajánljuk

+++

Zichy-kápolna, Lórév

Kisebbfajta csoda, hogy ez a kápolna még áll Magyarországon. Számtalan megválaszolhatatlan kérdés merül föl, amikor az ember elpusztított szentélyében hallgatja a csendet.