Április negyedike évtizedeken át a "felszabadítás" ünnepe volt. 68 éve ezen a napon özönlöttek be a szovjet hordák, akik bestiális viselkedését talán azóta se heverte ki a magyar nép. Az öregek gyakran mesélik szörnyű megerőszakolások, fosztogatások, értelmetlen gyilkosságok történetét egy-egy családi ebédnél. Így volt ez a "dicsőséges 133 nappal", a Tanácsköztársasággal is, amelyet szintén csak a legnagyobb pátosszal volt szabad említeni, pedig valójában csak szintén állati szintre süllyedt gyilkosok ámokfutása volt. A mai nap kapcsán 1919-ről szeretnék megosztani egy történetet, amely a párom szülőfalujával szomszédos településen, Jászkarajenőn esett meg május 4-én, vagyis 93 éve és 11 hónapja. (Jómagam az ottani templomban olvastam erről.)
Egy Dobák Imre nevű Lenin-fiú a falu főterén meglátta a plébánia felé tartó Kósa József plébánost és szó nélkül, a papság iránti gyűlöletéből agyonlőtte (később bevallotta, hogy legszívesebben minden papot kiirtana). A fiatal áldozópap, Hornyik Károly a lövéseket hallva az irodából a haldokló elöljárójához sietett és mikor észrevette a katonát ahelyett, hogy elfutott volna a plébános felett a feloldozás imáját mondta, mire Dobák őt is lelőtte. A plébánia falán 1929-ben emléktáblát helyeztek el a hős mártírok emlékére, amelynek kalandos élete volt, 1944-ben az akkori plébános leszedte és elásta a kertben. Ezt a rendszerváltozás után, 1990-ben kiásták és azóta ismét a plébánia falán látható.
Ez persze csak egy a sok ezer szomorú történetből, egy darabka abból a szenvedésből, amelyet a kommunista diktatúra okozott nekünk. Imádkozzunk tehát mindazokért, akiknek a halálát akár a '19-es, akár az ötven évig tartó diktatúra okozta! És ne felejtsük el, hogy a rendszerváltozás hátat fordított minden hősi halottunknak és még mindig vannak, akik büntetlenül éltethetik akár Károlyit, akár a Kádár-korszakot. Mi nem elégedhetünk meg ezzel a demokratikusnak nevezett köztársasággal és sosem békülhetünk ki semmilyen szocialista vagy akár jobboldalinak hazudott diktatúrával sem. Egyedül a királyság hozhat stabilitást és egyedül a királyság lenne az, amely végleg hátat fordíthatna az ártatlanok vérével írt republikánus "hagyománynak".
(Forrás: Magyar Katolikus Lexikon)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kommunisták áldozatai. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kommunisták áldozatai. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. ápr. 4.
2013. febr. 25.
2012. júl. 17.
Romanovok
![]() |
II. Miklós cár magyar egyenruhában. Az orosz császár a Cs. és kir. 2. gyalogezred (Brassó) ezredtulajdonosa volt. |
A mai nap első, hajnali óráiban történt meg 94 éve a jekatyerinburgi Ipatyev-házban a XX. század egyik legnagyobb tragédiája, ahogy arról már tavaly is megemlékeztünk, és igyekszünk minden évben. Az ártatlan család kivégzése, majd a négy kishercegnő bajonetekkel történő leszúrása a fehér csapatok közeledte miatt történt meg. Az embertelenségre, melyet csupán teljesen diabolikus egyének lehettek képesek végrehajtani, Jakov Szverdlov személyesen adott parancsot, ám Trockij visszaemlékezései szerint a szálak Leninig vezettek. 1991-ig Jekatyerinburg is a Szverdlovszk nevet viselte; a városkörnyéki régió ma is a bolsevik parancsnokét, terroristáét viseli. A pártállami rendszer nagy részét túlélő Ipatyev-házat Borisz Jelcin tanácselnök, későbbi orosz elnök romboltatta le 1977-ben, saját bevallása szerint azért, hogy nehogy monarchisták gyülekezőhelye legyen, jelenleg a Katedrális a Véren áll a helyén. Kisebb igazságtételként az alkoholista politikusnak jelen kellett lennie, amikor a megtalált Romanovok földi maradványait ortodox pompával eltemették Szentpétervárott, a Szent Péter és Pál Katedrális Szent Katalin kápolnájában.
A forradalmak mindig a legártatlanabb és legjószívűbb uralkodókat söprik el; így volt ez XVI. Lajosnál és a mi Boldog IV. Károlyunknál is. Ugyan II. Miklós valóban nem volt akkora uralkodó, mint az említett kettő, a bolsevik történetírás eltúlozta gyengekezűségét és teljesen befeketítette személyét. Így is azonban számunkra - akiknek ellensége is volt ekkor - mint szimbólum nagyon fontos, egy szakrális monarcha, szerető apa és férj, Szent Oroszország ezeddig utolsó uralkodója. Ne felejtsünk hát megemlékezni róla és családjáról minden évben, július 17-én, a napon mikor Oroszország sötétségbe borult.
Gleb Panfilov filmje rendkívüli érzékletességgel és naturalista módon mutatja be a család kivégzését [2:05:45-től].
Бог с ними!
2012. máj. 7.
Nézd az ártatlant ! ...
1975. május 6-án tért meg a Teremtőhöz Magyarország utolsó hercegprímása, a Magyar Királyság ezeddig utolsó alkotmányos képviselője. Koncepciós per után az ítéletet (életfogytig tartó börtön) az I. Magyar Köztársaság mondta ki rá 1949 februárjában. Ügyében a II. Magyar Köztársaság Legfőbb Ügyészsége 1989 végén perújítási nyomozást rendelt el. A rehabilitálási eljárást hivatalosan azonban csak idén, 2012-ben zárták le.
[Kompozíció: Nagy Csaba, Regnum! Csoport]
2012. febr. 25.
A kommunizmus áldozatainak emléknapjára
Ma van a kommunizmus áldozatainak az emléknapja. A kommunizmus az az ideológia, melynek hit- és emberellenes diktatúrái nem erőszakosan buktak meg, hanem "békés átmenet" útján átalakultak liberális demokráciákká. Ez a tény azért nagyon fontos, mert ez tette lehetővé, hogy hatásukat a mai napig érezni lehet. Emiatt az engedékenység miatt érvényesülnek poszt-kommunista hatások, mentalitás és paradigmák az amúgy is baloldali köztársaságban. Ezen tapasztalatok jelzik, hogy legkésőbb a hatvanas évek óta - főleg itthon - a kommunizmus taktikát váltott és a fizikai megsemmisítés helyett az elme és szellem megmérgezésére törekedett. Ám a mai nap azoké, akiket ez a totális ideológia, politikai vallás testileg roppantott össze.
A szakirodalom szerint a kommunista diktatúrák áldozatainak száma 100-120 millió főre tehető. Ez természetesen a jelenleg is kommunista, szocialista és pártállami országok létezése miatt (Kína, Kuba, Vietnám, Laosz, Észak-Korea, esetleg Fehéroroszország, a 2008-ban megbuktatott monarchia óta Nepál is) tovább növekszik. Ezekre az áldozatokra emlékezünk a mai napon, különösen a koncentrációs táborokban agyonkínzott és fagyott, a munkatáborokban agyondolgoztatott és az embereken végrehajtott kísérletekben elpusztult milliókra, akik egy elmeháborodott, embertelen és istentelen társadalmi kísérlet áldozataivá váltak.
Külön is emlékezünk az elhurcolt magyarok ezreire, különösen az 1945-1949 közti szalámizás áldozataira, amikor a vörös terror a hungarista és köztársasági-demokrata pusztítás által megágyazott melegágyban, a már szétvert társadalomra "építve" elpusztította az ezeréves magyar államiság utolsó maradványát is. Az emléknap is ebből a korszakból ered és ekkor fejtette ki tevékenységét egészen 1948-as karácsonyi lecsukásáig a harcos-főpap, Tiszteletreméltó Mindszenty József utolsó hercegprímásunk is.
Az emléknapon ezúttal egy személyről, Szécsi Istvánról külön is szeretnék megemlékezni. Szécsi a POFOSZ XIV. kerületi elnöke, már idősebb úr, aki antikommunizmusa miatt a váci börtönben is ült, valamint az 1956-os eseményekben is részt vett, ahol nagyapámmal együtt küzdött a szabadságért. Jelenleg is aktív, fontos tényfeltáró munkát végez és azon munkálkodik, hogy minél többen, különösen a fiatalok is megismerjék az 1956-os szabadságharc valós történetét. A Gondviselés adjon neki hosszú életet!
2009. febr. 25.
A kommunizmus áldozatainak emlékére.

Katt a képre!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)