Az engedelmességről

"Így beszélt Kürosz. Utána Khrüszantasz emelkedett szólásra.

- Sokszor gondoltam már arra férfiak, hogy a jó uralkodó semmiben sem különbözik a jó apától. Az apák is mindig arról gondoskodnak, hogy a gyermekeik soha semmiben se lássanak hiányt, és lám, Kürosz is olyan dolgokat tanácsol most nekünk, amelyek egész életünkre biztosítanák boldogságunkat. Valamit azonban nem fejtett ki kellőképpen. Most én próbálom megmagyarázni azoknak, akik nem tudnák. Gondoljátok csak meg: meghódított-e valaha engedetlen had ellenséges várost? Vagy megtartottak-e valaha várost, amelyben nem uralkodott engedelmesség? Aratott-e fegyelmezetlen had valamikor is győzelmet? És nem akkor lehet-e legkönnyebben győzni, amikor az ellenség soraiban ki-ki a maga menekülésén kezdi törni a fejét? És született-e már egyáltalán valami jó az engedetlenségből? Lehet-e törvényesen államot kormányozni, létezhet-e így családi élet, eljuthatnak-e így hajók rendeltetési helyükre? És mi is mi mással szereztük mostani javainkat, mint azzal, hogy engedelmeskedtünk vezérünknek? Mert csakis azért lehettünk ott, ahol kellett, akár nappal, akár éjjel, mert tömött sorokban, fegyelmezetten követtük vezérünket, és nem volt parancs, amit csak félig hajtottunk végre. És ha a javak megszerzésének legfőbb eszköze a szolgálatban való engedelmesség, jegyezzük meg jól: a javak megtartásának is ez a legfőbb biztosítéka. Sokan vannak itt, akiknek régebben egyetlen alárendeltje sem volt, sőt maguk is alárendeltek voltak. Most pedig úgy alakult a helyzet, hogy urak vagytok mindnyájan, ki több, ki kevesebb ember felett. S minthogy alárendeltjeiteken uralkodni akartok, vessétek alá magatokat azoknak, akik felettünk állnak. Egyben azonban különböznünk kell szolgáinktól; ők akaratuk ellenére teljesítik parancsainkat, nekünk azonban, ha szabadnak hisszük magunkat, saját jószántunkból kell megtennünk azt, amit a legfontosabbnak tartunk. A monarchikus alkotmány nélküli államokban szintén azt fogjátok látni, hogy ahol az emberek a leglelkesebben engedelmeskednek vezetőiknek, ott kényszerülnek legkésőbb engedelmességre az ellenséggel szemben. Gyűljünk hát, Kürosz parancsához híven, ide, az államnak ebbe az épületébe, tegyünk meg mindent, hogy megtarthassuk, amit meg kell tartanunk, és álljunk mindenben Kürosz rendelkezésére. És még egyet jegyezzünk meg jól, Kürosz nem találhat ki olyat, ami neki javára van, de nekünk nincs, hiszen ami neki hasznos, nekünk is az, és az ő ellenségei a mi ellenségeink is."

Xenophón: Kürosz neveltetése VIII/1.

Hasbaszúrt Magyarország

  

"...Rómában szörnyű rémület uralkodott, a kölcsönös rettegés mindent megbénított: osztályos társaitól elhagyatva a nép az atyák erőszakos támadásától félt; az atyák viszont a Városban hátramaradt néptől remegtek, nem tudván, mi a jobb, ha az is elmegy, vagy ha ottmarad: "Vajon meddig marad nyugton a kivonult tömeg? Mi lesz, ha közben valamilyen külső háború támad?" Ha nincs egyetértés a polgárok között, semmi jót sem remélhetnek; szép szóval vagy másként, de mindenáron el kell érni a megbékélést. Megszületett hát a határozat, hogy követségbe küldik Menenius Agrippát, egy ékesszóló férfiút, aki származásánál fogva eleve kedves a népnek. Amikor bebocsátották a táborba, úgy hírlik, nem is tett egyebet, csak a maga régies és csiszolatlan beszédmódján ezt a mesét mondta el: "Valamikor réges régen, amikor az ember teste még, nem úgy, mint manapság, nem forrott eggyé, hanem valamennyi testrésznek megvolt a maga saját véleménye, a maga szava, méltatlankodni kezdett valahány, hogy övé a gond, a munka és a fáradság, amivel mindent megszerez a gyomornak, az pedig ott középen mit sem tesz, csak élvezi a gyönyörűségeket, amiket a többi nyújt neki. Összeesküdtek hát, hogy a kéz nem viszi az ételt a szájhoz, a száj nem fogadja el, amit adnak neki, a fogak pedig nem rágják meg. Haragjukban éhséggel akarván megzabolázni a gyomrot, azzal együtt az egész testet teljes sorvadásra juttatták a tagok. Ekkor értették meg, hogy a gyomor sem jelentéktelen szolgálatot teljesít, és legalább annyira táplálja a többi tagot, mint amennyire őt táplálják, visszaadván a test valamennyi részének azt, amiből élünk, erősödünk, és egyaránt osztja el az ereken keresztül a megemésztett étel termékét, a vért." Ekként vont párhuzamot a test belső lázadása és az atyák ellen föltámadott népharag között, s ezzel megváltoztatta az emberek hangulatát."

Livius II/32.

Jobbára lent

Válasz a Fent és Lent blog "Előre grófok, gengszterek!" című bejegyzésére

A fentéslent általunk kritizált posztja olyannyira hemzseg a történelmi hiányosságoktól, hogy nem véletlenül kapcsolják őket sokan a 4K! mozgalomhoz, akiknek többek között a matekkal is komoly problémáik vannak. A Horthy-korszakot illető kijelentésekkel most nem foglalkoznék, az tételesen meg lett cáfolva a 12.09-én 11:43-kor bejegyzett hozzászólásban.

Alapkérdést is feszeget azonban a poszt. Létezik-e ma Magyarországon társadalmi mobilitás? A válasz erre a kérdésre egyértelmű nem. Ahhoz, hogy társadalmi mobilitásról beszélhessünk elengedhetetlenül szükségünk lenne társadalmi rétegekre (marxistául: osztályokra), melyek közt a mozgás megvalósulhatna. Ma Magyarországon nincsenek társadalmi rétegek, az emberek közti különbségek pusztán anyagi természetűek. Jogokban, kiváltságokban, címekben, állítólag mindenki egyenlő. Mondjuk ki: nem létezik hierarchia a magyar társadalomban, így fizikai képtelenség eljutni A-ból B-be, ezért inkább ne is beszéljünk társadalmi mobilitásról.

Hierarchiára pedig szükség lenne. Belegondolt-e már valaki mennyi idő alatt menne csődbe egy multi, hogyha az alkalmazottak választanák a vezetőiket és nem fordítva? Az lenne a vezérigazgató, aki bülbül-szavával beígéri a 70 szabadnapot, a fizetett lazsálást sőt talán még a dupla fizetésemelést is. Persze, hogy ő lenne a főnök. Semelyik "választóját" sem érdekelne, hogy ért-e ahhoz, amire vállalkozik. Nahát, csőd, bocs srácok.

Vajon miért nevezi a fentéslent-en olvasható bejegyzés írója "pozitív fejleménynek", hogy egy olyan ember irányíthat egy országot, aki nem ért hozzá? Hogy lehet az, hogy a matektanártól megköveteljük, hogy értsen a matekhoz, egy repülőgépirányítótól elvárt dolog, hogy lásson, egy válogatott futballistát pedig nem engedünk pályára hacsak nincs két lába? Egy minisztertől, köztársasági elnöktől miért nem elvárás, hogy értsen ahhoz, amit csinál? Miért fordulhat elő, hogy az országnak olyan gazdasági minisztere lehet, akiről teljesen nyilvánvaló, hogy fogalma sincs a gazdaság irányításáról? Ez valóban egy "pozitív fejlemény"? Véleményünk szerint a cipész maradjon a kaptafánál.

Miért jó, hogy nincsen ma nemesség, arisztokrácia? Nem jó. Ugyanis az arisztokrácia szinte az anyatejjel szívta magába az irányítás, igazgatás és parancsolás művészetét. Birtokirányítás, gazdasági ügyek intézése, munkaszervezés, műveltség, etikett, diplomácia, tudomány és művészetek. Mennyire más az, ha valaki ebben nő fel és nem huszonix évesen tanulja meg (ha egyáltalán megtanulja és nem kipuskázza) az egyetemen? Valóban társadalmi fejlődés volt kiirtani és elüldözni ezt a réteget, amely még tudott nyelveken beszélni, rendesen öltözködni és késsel-villával enni? Persze mindebből a jobbágy csak annyit látott, hogy az uraság dőzsöl, míg ő meg a földeken izzad. Megfordulhatott az egyszerű fejében az is, hogy mindezt ő is meg tudja csinálni. Csak amikor oda kerül, hogy lehetősége lenne bizonyítani, kiderül, hogy nem megy. És nicsak: közelít a csőd. A birtok romokban, a falu szétszéledt, az állatok éhenhaltak és a földeken a gaz virít.

Valójában érdemes volt a politika terhét az átlagemberre ruházni? Mert egy válságos helyzetben, amit például Ferenc József apostoli király szemöldökráncolás közepette megold, annál Tisza Istvánnak már gyöngyözik a homloka, egy demokrata "államférfi" pedig megy kezelésre a pszichiátriára.

Sajnálatos módon a "nép" beemelése a "nemzetbe" a legrosszabb szcenárió mentén alakult. Hol van már a reformkor nemes eszménye, mely a nép felemelésével számolt, mind kulturálisan, mind gazdaságilag? Ennél a mai állapotnál még az is jobb lett volna ha semmi sem változik. Hiszen a nemesség kiirtásával, a hierarchia elpusztításával a nép saját kezével vágta el a társadalmi felemelkedés egyetlen lehetőségét. Szorgalommal, kitartással, intelligenciával sokra vitték a legegyszerűbb emberek is a Magyar Királyságban. Kinizsi Pál, Hunyadi János, Grassalkovich Antal, és a sort a végtelenségig lehetne folytatni. Nekik sikerült feljebb jutniuk, akkor, amikor még létezett társadalmi mobilitás.

Társadalmi hierarchiára pedig szükség van, hiszen hová menekülhetnek azok akiknek elegük van a "lent"-ből, ebből a nyúlós ragadós, szürke demokratikus masszából? Szerencsére mi tudjuk azt, amit a posztíró valószínűleg nem: nemességet csak a király adományozhat és csak ő foszthatja meg címeiktől.

(A képek a dénesfai Cziráky kastély kertjében készültek, 2011. október 22-én, a Károly-mise után.)