A királyért imádkozni - Krisztus király ünnepén

 „Mindenkit becsüljetek, a testvériséget szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.” 

Szent Péter apostolfejedelem első levele 2:17

Imádkozni a restaurációért, leendő királyunkért és a magyar királyi családért dicséretes feladat, ám az egy kifejezetten más élmény, ha egy épp uralkodó királyért imádkozunk - még ha nem is a miénk és nem is igazán uralkodik. 

Angliában járunk, a XI. Piusz pápa által 1925-ben október utolsó vasárnapjára bevezetett Krisztus király ünnepén, ám bármely vasárnap lehetne; a plébániai nagymise után mindig énekelve elimádkozzák a Domine salvum fac regem... kezdetű motettát az uralkodóért, jelenleg III. Károlyért. A szöveg a 19. zsoltár Vulgata-fordításából való, magát az imát számos zeneszerző megzenésítette már.

A mű a forradalom előtti Franciaország királyi himnusza volt gyakorlatilag és a francia telepesekkel jutott el Észak-Amerikába. Amikor Quebec és a környező francia területek angol fennhatóság alá kerültek, akkor a helyi katolikusok folytatták éneklését az angol uralkodóért; ezt később az angol katolikusok is átvették. És ma mi is hallhatjuk. 

Franco nyomában

Spanyolországban a dekadencia nem szembeötlő elsőre. Városai tele vannak élettel, minden sarkon egy templom, a bevándorlók nem dominálnak, nem uralják le a helyi jelleget (nyilván ez sok helyen már kezd megváltozni). A szomorú az országban inkább az, amit nem látunk. Francisco Franco tábornok halála óta eltelt 47 évben a polgárháborús győztes öröksége teljes mértékben felszámolásra került.

Nem állítom azért, hogy ez a dekonstruálás és a maradványok eltüntetése teljesen láthatatlan lenne, hiszen ez egyre inkább megnyilvánul a mindennapi szférájában is. Ha jobban odafigyelünk, esetleg eljutnak hozzánk a hírek a kommunista kormány egyes emlékezetpolitikai aktusairól és gazdaságpolitikai felfogásáról. Láthatóan a francoi örökség (illetve már sajnos annak maradványainak, lerakódásainak) elengedésének az a következménye, hogy a baloldal, mint veszett kutyafalka, a gyengeséget, illetve még inkább a hiányt kiszagolva, támadásba lendül.

Írta: Uhel Péter.

Az írás a portálunkon olvasható tovább!

Helyzetünk a hazai online politikai blogszférában

Tegnap jelent meg a Kereső blogon az a bejegyzés (Így hivatkoznak egymásra a magyar politikai blogok és híroldalak), melyben a Monarchista blog is szerepel. A cikk a magyar politikai blogok és híroldalak egymásra való hivatkozását mutatja, melyik oldalon mennyi hivatkozás szerepel, ill. az adott oldalt hányan és kik hivatkozták. A színek az egyes csoportok közti azonosságra próbálnak utalni. Ezért talán nem is véletlen, hogy a Monarchista blog egészen egyedülálló a maga színével.

A kutatás módszertana és a kutatásban szereplő oldalak kiválasztása a homályba vész, számunkra különösen fájó, hogy a blognál sokkal többet hivatkozó és hivatkozott Regnum! portált nagyítóval sem találjuk a kapcsolati ábrán.

Out-degree ábra (forrás)

A többi látványos ábra az idézett cikkben tanulmányozható, mi itt a számunkra legkedvesebbet emeltük ki, melyben annál nagyobb egy csomópont, minél több hivatkozást kapott. Érdemes minket összehasonlítani pl. a Fidesz, az orbánviktor.hu, a tötökgáborelemez és a többi betűméretével. :) Messzemenő következtetéseket talán éppen ezért nem érdemes levonni ebből, hiszen ezeknek az oldalaknak a látogatottsága, híre és a közvéleményre gyakorolt hatása is messze meghaladja a mi blogunkét. Van némi hiányérzetünk is, ugyanis pl. az Index és az Origo is hivatkozott már ránk, azaz léteznie kéne legalább egy kapcsolatnak közöttünk. Az ábra mindezek ellenére tanulságos, érdemes minél több hasonló konzervatív értékrendű honlappal felvenni a kapcsolatot cikkek és vélemények megosztása érdekében, hiszen ezáltal is jóval több emberhez juthat(na) el az általunk szinte kizárólagosan képviselt, aktualizált királyság-pártiság.

Interjú szerkesztőtársunkkal, Bérces Ádámmal

a lengyel monarchisták honlapján. Akinek megy a nyelv, ajánljuk, mint már a jó múltkor is tettük, lengyel testvéreink oldalát, melyet igen elegánsra hoztak össze, mind tartalom, mind forma tekintetében.

Vitézavatás 2013

Az idei Vitézavatás a jezsuiták Jézus Szíve templomában zajlott a Scitovszky (ma sajnos Lőrinc pap) téren, melyen, mint minden év őszén az új, várományosi jogon illetve a nemzetvédelmi tagozatba jelentkező személyeket avatják vitézzé. 

A Vitézi Rendet is utolérte sajnos a magyar átok, több csoport, gittegylet, egyesület szakadt ki belőle, köpve Horthyra, a dinasztiára és a vitézi hagyományra, és alakították ki a maguk "vitézi" csoportosulásait. A jogfolytonosságot tekintve, valamint a Vitézi Rend esetét a hagyomány fényében vizsgálva egyértelmű, hogy a nádori ág feje, vitéz József Árpád magyar királyi herceg által vezetett Vitézi Rend az egyedüli. József Árpád herceg, Főkapitány, a nádori ág legszebb hagyományait folytatva igen törődik Magyarországgal, anyanyelve is magyar és fontos, elsőrendű feladatának tekinti a Vitézi Rend vezetését. 

Az egy héttel ezelőtti avatás ezért is volt szomorúbb a többinél, tekintve, hogy József herceg és fia, vitéz József Károly m. kir. herceg nem tudott jelen lenni az avatáson. Távollétükben az avatást a rangidős törzskapitány végezte. 

Az ünnepség, mint minden évben, szép és méltóságteljes volt. Míg tavaly a bicskei plébániatemplomban, Griger Miklós bicskei plébános és legitimista mellszobra mellett zajlott a Vitézavatás, idén - mint írtam - a jezsuitáknál, akik közül a templomigazgató atya és két társa is képviseltette a Jézus Társaságát. A Magyar Királyságban bevett vallások közül még a reformátusnak és az unitáriusnak voltak jelen képviselői. Az ünnepség szentmisével és a Himnusszal kezdődött, az avatás előtt és után Sinkovits-Vitay András színművész szavalása valamint a Bánk Bán nagyáriája tette emlékezetessé az alkalmat. A várományosok és nemzetvédelmi tagozatosok avatása után a dícsérő oklevelek és emlékérmek átadására is sor került. Az ünnepség végül a Szózattal és a Székely himnusszal zárult. 

A Vitézi Rend a jelenlegi köztársasági rezsimben közel sincs olyan megbecsülésben, mint a két világháború között. Ennek nem csak az volt az oka, hogy Horthy kormányzó volt haláláig, 1957-ig a Rend Főkapitánya, hanem az is, hogy az igencsak közeli nagy háború veteránjait tüntette ki, becsülte meg ez az állami rend. Ez igen fontos volt, hiszen más vesztes országokban közel sem tekintették négy évig küzdő katonáikat hősöknek. Ezért is szomorú, hogy jelenleg, amikor a Vitézi Rendnek egyáltalán nem akkora a befolyása, mozgástere, mint amekkora kéne, hogy legyen, a Rend önmagát is gyengíti. 

Ilyen öngyengítéseknek kell tekintenünk, hogy a Lovagrendek Nemzetközi Állandó Bizottsága által elismert Vitézi Rend nőket avat vitéznek (hiszen ez egy kifejezetten veterán, férfirendnek indult) valamint az egyes rendezvényeken az illegitim kormány és főleg, a semmi változást nem jelentő alaptörvény, a "húsvéti alkotmány" (Uram borogass!) fényezését. Ezekbe, valamint abba, hogy a taggyűlések társasági rendezvények lettek csupán, leginkább a mozgástér teljes hiánya, és minden egyes szalmaszál megragadása játszik szerepet. Egyértelműen kijelenthetjük, hogy ezek nem méltóak egy ilyen szép hagyományű rendhez és reméljük, hogy ezen áldatlan állapotnak vége lesz, inkább előbb, mint utóbb - remélhetőleg egy restaurációval. 

Addig is nincs más dolgunk, mint vitéz József Árpád m. kir. hercegnek, Főkapitánynak, vitéz József Ágost unokájának jó egészséget és hosszú életet ajánljunk, valamint imádkozzunk a Vitézi Rendért, és ha tudunk, tevőlegesen is segítsük munkáját, hiszen a nádori ág és katonai rendi intézmény miatt bizony egy cseppnyi monarchizmussal van dolgunk, a jelen sötétjében is.

Ausztrál eredmények és eskü

Mint legutóbb Japánból, most is beszámolunk a pozitív választási eredményekről, melyek ezúttal Ausztráliából jöttek: a Liberális Párt, Tony Abbott konzervatív Koalícióját vezetve hatalmas többséggel megnyerte az ausztrál választásokat. Ő, akiről a posztindexes ideológiai portál, a 444.hu nem kevés hazugságot összehordva emígy írt, csak szimpatikus lehet számunkra. Gyakorló katolikus, anglofil és monarchista, a kis állam és a kevés adók híve, akiről remélhetjük, hogy jó miniszterelnöke lesz a lentieknek. A mai bejegyzés apropója, hogy ünnepélyes esküjét minisztereivel ma tette, méghozzá II. Erzsébetre, Ausztrália királynőjére.

Lemondások éve

Forrás: MM

A szabad Trieszt

Egy jóbarátunk egész érdekes kortárs kezdeményezésre hívta fel a figyelmünket, méghozzá Ausztria-Magyarország szeretett kikötővárosával - mely a Birodalomban a negyedik legnagyobb volt Bécs, Budapest és Prága után - kapcsolatban. Leírása szerint 

Triesztben ötnyelvű (olasz, szlovén, német, horvát, magyar) petíciót lehet aláírni, amelyben a Szabad Trieszt Mozgalom követeli, hogy "Róma elnyomása alól Trieszt szabad városa újra kerüljön vissza az osztrák-Habsburg szent anyahazába, a szeretett bécsi udvar hatalmába". [...] Júniusban a mozgalom felvonulást rendezett Bécsben, azzal a felirattal, hogy 'Trieszt nem Olaszország', illetve 'A mi kikötőnk a ti kikötőtök' (ugyanis Olaszország a nemzetközi jogot megsértve terjesztette ki szuverenitását a trieszti kikötőre). Július végén az ENSZ Biztonsági Tanácsától fogja követelni ezért a Szabad Trieszt Mozgalom, hogy a kikötő kerüljön vissza Ausztriához, valamint állítsák vissza Trieszt 1954-ig fennálló nemzetközi jogi helyzetét, amelyet a triesztiek felett változtattak meg a nagyhatalmak. 

[...] Az első lépés a Trieszti Szabad Terület visszaállítása, ugyanis ott az A zóna felett olasz, a B és C zóna felett meg jugoszláv katonai megszállást hagyott jóvá az ENSZ - de ez mára Jugoszlávia és a hidegháború végével okafogyottá vált, azaz vissza kéne állítani a Trieszttől Koperen [Capodistria] át kb. a horvát Isztria északi részéig tartó szabad államot, a kikötő meg "Közép-Európa kikötője" lenne (a mozgalom tervei szerint), amit nemzetközi jogilag Ausztria igazgatna. Lesz július közepén Triesztben is egy nagy tüntetés, az olasz hadsereg és rendőrség távozását követendő a területről, de főleg a kikötői részből. 

Talán majd az SGA támogatásával, ha komoly parlamenti erő lesz? Gazdaságilag megvalósítható. Bécsben is vannak arról hírek, hogy pozitívan állnak a dologhoz. Mi pedig csak drukkolni tudunk egy ilyen remek kezdeményezésnek!

Az osztrák módszer

Monarchista Párt: „Újra itt vagyunk”

A Schwarz-Gelbe Allianz támogatói nyilatkozatokat gyűjt – harcban a németesség, mint olyan ellen – a cél az alkotmányos monarchia.

A monarchia hívei ezúttal az őszi országgyűlési választásokra gyűjtenek támogatást. „Újra itt vagyunk” mondta Lacy A. Milkovics, az SGA egy sajtótájékoztatójának moderátora csütörtökön Bécsben. Milkovics legutóbb a Páneurópai Unió főtitkára volt Richard Coudenhove-Calergi gróf alatt és Otto von Habsburg [II. Ottó – ford.] jobb keze 1964 és 1990 közt.

„Hisszük, hogy egy olyan időben, mint a mai egy monarchista mozgalom helyet szerezhet”, így Milkovics. A 72 éves férfi tizennegyedik életéve óta tagja a monarchista mozgalomnak, és vallja, hogy „utolsó leheletéig” monarchista marad.

„A köztársaságtól egyértelműen elhatároljuk magunkat”

Az SGA „gyökeres és nem tüneti” munkát kíván végezni és egy korona alatt kívánja egyesíteni a Duna-menti államokat, mondta az igazgatóhelyettes Nicole Faras. A cél: egy alkotmányos monarchia. „A dinasztikus elvhez tartjuk magunkat. Egy választott monarchia csak egy köztársaság lenne pepitában, és a köztársaságtól egyértelműen elhatároljuk magunkat” tisztázta a választási koordinátor Alexander Simec.

A kérdésre, hogy ki lenne az első császár [miért az első? – ford.] a Szövetség még nem tudott közelebbi felvilágosítást adni. „A Habsburg-házat favorizáljuk, anélkül, hogy kifejezetten egy személyt meghatároznánk” mondta Simec.

Egy Ellenőrzőtanács [Kontrollrat] bevezetése

Az új császár alkalmatlansága esetén népszavazással, vagy parlamentáris kétharmaddal lehetőség lenne a megbuktatására, ezután lép hatályba a trónöröklési rend. Egy ellenőrzőtanács felállítása is elgondolható. A nemesi cím természetesen újra bevezetésre kerül.

A szomszédos országok nyelve az oktatási tervben

Az SGA egy másik igénye mely megjelenik politikai programjukban az atomerőművek építésével kapcsolatos kötelező népszavazás, büntetőadó kivetése a kifejezetten erőszakos számítógépes játékokra, továbbá az osztrák nyelv és tájszólások védelme az anglicizmusoktól és a németességtől. A szomszédos országok nyelveit szintén belefoglalnák a tantervbe: „Ausztria nem ér véget ott, ahol az emberek már nem beszélnek németül” tisztázta Simec.

Kapcsolatteremtés más monarchista mozgalmakkal

Hogy a megcélzott államszövetség ne csupán egy osztrák vállalkozás legyen, a párt már kapcsolatban áll monarchista mozgalmakkal Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában. Jövőbeni kapcsolatok kialakítása is tervben van: „A kapcsolatteremtés megtörtént, a jövőben közös rendezvények várhatóak” mondta Milkovics.

Habsburg Károly [Károly herceg - a ford.] nincs a támogatók közt

Az Osztrák Monarchisták Szövetségével 1953-ban utoljára jutott be monarchista párt az országgyűlésbe, mondta Simec a sajtótájékoztató vége felé. A Keresztényszociális Szövetség, mely 1999-ben Habsburg Károly alatt épp nem tudott bejutni az Európai Parlamentbe nem volt monarchista orientációjú. Habsburg Károly szintén nem tartozik a párt támogatói közé, ám – így Simec – van az utolsó császárnak egyenes ágú leszármazottja a tagságban.

A 2008-as sikertelen bejutás

Az SGA már a legutóbbi, országgyűlési választásokon, 2008-ban is be kívánt jutni a parlamentbe, ám nem állt számukra rendelkezésre a megfelelő számú támogató.

Forrás: http://derstandard.at/1371171598526/Monarchisten-Partei-Es-gibt-uns-wieder

Az SGA-val sok a közös pont, ám a fenti cikkből is egyértelművé válnak a markáns különbségek, melyeket most egy rövid bejegyzésben igyekszünk tisztázni.

A Párt: Többször egyértelművé tettük már averziónkat a jelenlegi tömegdemokráciával és választási rendszerrel kapcsolatban, melyek kapcsán kifejeztük azt is, hogy ha más meg is teszi, mi nem fogunk monarchista pártot alapítani. Ez egy olyan ellentét, melyet nem lehet ignorálni. Mi többek közt valljuk, hogy a monarchia nem rész, hanem egész, így az egész hazát képviseli. Valljuk, hogy a társadalom annyit szenvedett a kádári agymosástól, annyira bennük van a "400 év küzdelem az önálló Magyarországért" mítosza, annyira nincsen az átlagember tisztába egyértelmű dolgokkal, hogy egy monarchista pártkezdeményezés halálra van ítélve. Ügyünket nem akarjuk azzal a szemétbe dobni, hogy egy választásokon - melyeket amúgy bohóckodásnak tartunk - elérünk pár százalékot (ha!), mint az SGA 2008-ban. Valljuk azt is, hogy ezzel legitimálnánk ezt a rendszert, melyet kifejezetten nem szeretnénk, hiszen teljes mértékben elutasítjuk. Valljuk, hogy az ismeretterjesztés az elsődleges feladatunk. Ezzel kapcsolatban az SGA-nál is kiütköznek az ellentmondások: teljes mértékben elutasítják a köztársaságot, de részt vesznek a választásaikban? Úgy véljük, ez visszás.

A Dinasztia: Nincs a támogatóik közt Károly herceg. Nekünk ez egy alapvető cél: elérni azt, hogy a Habsburg-Lotaringiai dinasztia felfigyeljen ránk és támogassanak. Úgy véljük, amíg az SGA nem tart itt sem, addig enyhén szólva ködevés a választásokon való indulás. Többen szidják itthon azzal a dinasztiát, hogy nem törődnek az üggyel. Erre annyit tudunk mondani: miért tennék? Mi küzdünk, megteremtjük a lehetőséget, a király visszatér (ugye, mint 1921-ben, csak ezúttal elűzni nem kellene). A király nem kétkezi munkás, hogy itt segédkezzen nekünk.

A Mitteleuropa-gondolat: tökjó. Csak a hozzáállás.. Nem kéne szétkürtölni, hogy mennyire nagyon egyesíteni szeretnénk (a gyűlölt EU és a gyűlölt mai határok mellett!) a jelenlegi Közép-Európát. Először nemzeti királyság. Aztán mehet az egyezkedés. És a kis Ausztria jelenlegi méreteivel éppenséggel egy nagyhercegségben kéne gondolkodjon, bár természetesen az országméret nem kell, hogy ennyire meghatározó legyen.

A baloldali behatások: nagyon nem kénének. Szociális szöveg nyomatása, népszavazások lépten-nyomon.. enyhén szólva aggályos. A népszuverenitás fikció, uraim.

A hozott anyag: Atomerőművek? Erőszakos számítógépes játékok? Mi köze van egy monarchista mozgalomnak ilyen dolgokhoz? És miért pont ezek? Ne vesszünk el a részletekben és azért hagyjunk helyet a közösségi rendezésnek is, ne akarjon az állam mindent megmondani. Ezeket teljesen szükségtelen volt belefoglalni ebbe az interjúba. Viszont a német nyelv védelmét, szubszidiaritást, hazafiasságot jobban kéne nyomatni.

Röviden ennyi, alapvetően persze szeretjük őket, csak azért úgy véljük, a mi utunk, mely reméljük egyszer sikerre visz, az másfele vezet, sok ponton.

Verebek, méhek és a Bölcs Vezér

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, aki mindenki másnál okosabb volt. Történt, hogy ez az ember egy hatalmas birodalom élére került, mert mások is ugyanezt gondolták róla, ezért vakon követték. Tanácsait megfogadták, ítéleteit elfogadták, haragjától féltek. Egy napon aztán, amikor ez az okos vezér a szántóföldeken sétált, azt látta, hogy a verebek ezrei lakmároznak a búzakalászokból, mely az ő népének termett. Mennyivel gazdagabb lenne népem, ha nem lennének ezek az átkozott verebek - gondolta. Napokig töprengett, hogyan segíthetne népén, hogyan űzhetné el ezeket a kártevőket birodalmából. Mivel mindenkinél okosabb volt, úgy döntött kiküldi népét a szántóföldekre, rétekre, erdőkbe, dombok, hegyek közé, folyó és patakpartokra. Kezükbe dobot, sípot és rossz fazekat ad, hogy azt addig üssék, míg az összes madár holtan le nem potyog az égből. Napokon, heteken keresztül tartott a zenebona, nem maradt madár az égen, tetemeik elborították az országot. A termést nem fosztogatták többé. Örült a nép és örült a bölcs vezér.

   

Teltek-múltak a napok és az ország minden szegletéből jelentették, hogy egyre több a sáska, cserebogár, és egyéb kártevő rovar. Már nem a madarak, hanem ezek a teremtmények rabolták el a termést a birodalom népétől. Letarolt szántók, gyümölcsösök romjai meredtek az égnek, amerre ezek a fosztogató siserehadak elvonultak. A bölcs vezér gondolkodóba esett. Ha nem lennének ezek az átkozott bogarak, népem gazdagabb lehetne bárkinél e földkerekségen. Napokon át gondolkodott, míg rájött a megoldásra. Gyáraiban vegyszereket kezdtek gyártani, ezeket népe boldogan vitte ki a szántóföldre. Heteken át nem csináltak mást, csak permeteztek, szórták a rovarirtót a földeken. Egy hónap elteltével néma csend borult a birodalomra, a madárcsicsergés után a rovarok zümmögése is megszűnt. Mindenki boldog volt, áldották a vezért a bölcsességéért. Már biztosak voltak benne, hogy elérkezett a földi paradicsom, a jólét, a fejlődés és a gazdagság.

Elmúlt egy év és újra panasztól volt hangos az ország. Meddőek voltak a gyümölcsfák, nem termett a zöldség, elkezdtek fogyni a virágok. - Hogyan lehet ez? - kérdezte a Bölcs Vezér. - Elpusztultak a kártevőkkel együtt a méhek is, nincs már aki beporozza a birodalom virágait, gyümölcsfáit! - hangzott a válasz a főldművesektől. Napokon át gondolkodott a Bölcs Vezér, törte a fejét, hogyan segíthetné népét ki ebből a bajból. Álmatlan éjszakákon át csak gondolkodott, tervezett és mérlegelt. Ha megszüntetjük a permetezést visszajönnet a kártevők, ha visszajönnek a kártevők népem elszegényedik! Nincs más lehetőség a népemnek ezentúl maguknak kell beporozniuk a fákat! - és így is lett. Azóta Kínában minden tavasszal gyűjtik az emberek a virágport, tasakokba adagolják és elszállítják a birodalom legtávolabbi szegletébe. Virágzáskor kirajzik a nép, apró ecsetekkel, melyet virágporba mártanak és kezdetét veszi a beporzás. És ez így megy évről-évre, tavaszról-tavaszra. A madárcsicsergéstől és bogárzúgástól megfosztott országban a földművesek azóta is szegények.

Itt a vége, fuss el véle. Aki nem hiszi járjon utána vagy nézze meg ezt a filmet!

Szoboravatás Gödöllőn

Méghozzá az első Ferenc József szobor a Kárpát-medencében úgy majd' száz éven belül.

Egység a sokféleségben

Ismételten kapunk olyan kritikákat olvasóinktól, amelyek a Regnum! Portál egyfajta „szellemi letisztázódását” kérik számon rajtunk, bizonyos itt megjelenő politikai, politológiai, közjogi, filozófiai és vallási álláspontok inkonzisztens voltát hangsúlyozva.

Való igaz hogy a szerkesztőség az utóbbi fél évben némileg átalakult és bővült – így elkerülhetetlenné vált, hogy a minden szerző magával hozza azokat a csak rá jellemző szellemi inspirációkat, nézőpontokat, megközelítéseket, amelyek eltérő aspektusból világíthatnak rá ugyanarra a problémára – az eltérő megfogalmazás, a különböző hangsúlyok elkerülhetetlen kiéleződése pedig még az is lehetővé teszi, hogy egy-egy cikk adott esetben táptalajt adjon az inkoherencia és az inkonzisztencia vádjainak.

Mindezzel együtt nem érezzük, hogy ez az elkerülhetetlen divergencia az esetek többségében egy olyan irányba vezetné a portált, amely szétfeszítené az együttműködés kereteit. Vannak ugyanis olyan alapelvek, amelyeket tekintve mindannyian egyetértünk, és amelyek meghaladják a partikuláris nézetkülönbségek eltéréseit. A francia forradalom kitörésekor de Maistre elismerően olvasta Burke Töprengéseit, ettől függetlenül a két szerző sok esetben eltérő szociológiai, kulturális, gazdasági, sőt, vallási nézeteket is vallott.

Ismételten szeretnénk hangsúlyozni, hogy a Regnum! Portál egyfajta ismeretterjesztő funkciót is be kíván tölteni: bemutatunk mindent, amely valamilyen formában kapcsolható a monarchizmushoz, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy teljes mértékben azonosulni tudnánk az összes itt megjelenített állásponttal, sőt akár az egyes szerzők értékelése és viszonyulása között is lehetnek eltérések.

Az egyik legsúlyosabb vád az, hogy mintha a portálon egyfajta „legyen király és azzal minden rendben van” álláspont jelenne meg. Természetesen, csak azért mert egy nemzet vagy egy ország úgymond megtartotta a monarchikus államformáját nem lesz automatikusan példaértékű számunkra, főleg ha ez csak egy teljesen üres keret mindenféle valós társadalmi tartalom nélkül. Valóban, sok esetben ez történik az általunk gyakran hivatkozott nyugat-európai monarchiák esetében is, ezt mi is világosan látjuk - azonban azt sem tévesztjük szem előtt, hogy a semminél még ez is, egy ilyen monarchia is több! E sorok írója személy szerint úgy látja, hogy Nagy-Britannia esetében például még mindig hatalmas presztízsnek örvend a monarchia eszméje – és ezt nem lehet feltétlenül racionálisan megmagyarázni, de egyszerűen más „érzés” ott lenni, mint egy köztársaságban – még akkor is, ha tudjuk, hogy ez már nem „az” a királyság. Tisztában van vele, hogy az úgynevezett brit Konzervatív Párt milyen elfogadhatatlan politikai vonalat vezet, azt is látja, hogy milyen messze van mindez egy konzervatív, katolikus monarchia szellemiségétől. A sors paradox (és szomorú) logikája szerint azonban egy mai jakobitának egyben hannoverinek is kell lennie, ha az alternatíva a köztársaság.

Természetesen mi is jobban szeretnénk egy olyan világban élni ahol másféle értékek a dominánsak, de nem biztos (illetve biztos, hogy nem) hozható vissza az, ami akár csak száz évvel ezelőtt is volt, hogy a „felvilágosodás előtti világról” ne is beszéljünk. Ettől még lehetünk kritikusak a felvilágosodással – és az abból (részben) deriválható doktrínákkal, mint agresszívan szekularista és/vagy egalitárius eszmerendszerekkel szemben – azt sem árt azonban figyelembe venni, hogy a „felvilágosodás” maga is egy meglehetősen diverz szellemi mozgalom volt, amelyet olyan lenne egyetlen közös nevezőre redukálni, mint egyetlen konzervatívnak nevezhető (vagy magát annak nevező) gondolkozót értelmezve kijelenteni: „íme, a konzervativizmus”.

A skót felvilágosodás klasszikusai, mint az egyébként politikai tekintetben meglehetősen konzervatívnak tekinthető Hume vagy Adam Smith (akinek gazdasági elképzeléseivel Burke például egyetértett) egészen mást képviseltek, mint mondjuk Condorcet vagy Voltaire. Bármennyire is szeretnénk, nem lehet ezt a periódust egyszerűen kitörölni az emberiség történetéből: egyszerűen a realitás az, hogy egy olyan világban élünk, amelyet nagyrészt olyan értékek határoznak meg, amelyekkel nem értünk egyet, és ezzel együtt kell tudni élni. Ne tegyünk úgy, mintha lehetséges lenne ma úgy érvelni a királyság mellett, mint mondjuk Robert Filmernek az 1640-es években, vagy akár úgy, mint De Maistre-nek egy hozzánk sokkal közelebb eső periódusban.

Mindettől függetlenül természetesen lehet és kell beszélni a nyugati monarchiák hibáiról, lehet kritizálni a modern világ nagyon sok káros jellegzetességét, de kár olyan fantasztikusan elérhetetlen célokat kitűzni, mint pl. a „felvilágosodás előtti értékrend” totális helyreállítását. Ez utópizmus lenne, ráadásul csak társadalommérnökösködéssel lehetne végrehajtani. Amikor egyes olvasóink azt hangsúlyozzák, hogy nem vagyunk kellően radikálisak, túl sok engedményt teszünk a tágabb értelemben vett modernitásnak bizonyára ilyesmire gondolnak. Nos, – hogy a dolgokat szűkebb hazánk vonatkozásában is megvizsgáljuk – való igaz hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában, amelyre gyakran hivatkozunk pozitív értelemben, valóban voltak olyan liberálisnak nevezhető elemek, amelyekkel a két világháború közötti szélsőjobboldal radikálisan szembehelyezkedett, és amiket megpróbált gyökeresen kiirtani a közéletből. Két okból elfogadhatatlan számunkra, hogy egy ilyen célkitűzéssel azonosuljunk. Elsősorban azért, mert a szélsőjobboldal (ezt a fogalmat most nagyon tág értelemben használjuk, beleértve a Gömbös Gyula fajvédőitől a magyar nemzetiszocialista mozgalmakig terjedő politikai spektrumot) látszólagos „radikális konzervativizmusa” valójában maga is egy fundamentálisan modern jelenséggel, a többek között Hegeltől is eredeztethető etatizmussal kapcsolódott össze, vagyis az antiliberalizmus itt egy nem kevésbé modern – az előbbinél viszont ezerszeresen destruktívabb összetevőt hordozott: a totális állam ígéretét. Nem meglepő tehát, hogy a két világháború közötti időszak vezető magyar legitimistái: Apponyi és Sigray grófok mindig kiálltak a szélsőjobboldallal szemben. A másik ok pedig az, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia vezető rétegében domináns nemzeti liberalizmust vagy konzervatív liberalizmust (’67-ességet) amelyet a legmagasabb színvonalon Deák, Eötvös, Andrássy, Tisza (és bizonyos módosulásokkal és hangsúlyeltolódásokkal) még Bethlen is képviseltek véletlenül sem szabad összemosni a modern liberalizmus baloldali jelenségével, amely természetesen elfogadhatatlan számunkra.

Horthy Istvánné halála

A mai nap adta vissza lelkét Teremtőjének özvegy Horthy Istvánné, született Edelsheim-Gyulai Ilona grófnő. 

Hatalmas élményem volt, mikor tizenhat éves voltam, éppen, hogy kijött az emlékiratainak az első kötete és én dedikáltattam vele a könyvnapon. Ő megkérdezte, hogy hát hogy lehet az, hogy egy ilyen fiatal fiút érdekel az én könyvem? Emlékszem, hogy annyit tudtam csupán válaszolni, hogy "érdekel a történelem". Horthy Istvánné kedvessége és közvetlensége egy állandó tulajdonsága volt, melyet élete végéig megőrzött, teljesen függetlenül attól, hogy ki állt vele szemben. Egy igazi hölgy volt, aki rengeteg mindenen átment, sokat élt meg, viszont mindig gerinces tudott maradni. Voltak ugyan olyan döntései, melyekkel nem lehet egyetérteni, de minden hibájával együtt az egyértelmű volt, hogy hazáját rajongva szerette egész életében, és minden alkalmat megragadott azért, hogy tegyen érte. Bárkit szívesen látott, aki a kormányzó emlékét tisztelte és meg akart róla emlékezni, jelenlétével minden jóakaratú magyart támogatott.

Emlékezzünk rá így, egy teljes élet végén.

Recquiescat in Pace.

Kérem, hogy hozzászólásaikat tiszteletteljesen tegyék meg!

Habemus papam

Benedek pápa utolsó napja

Oremus pro pontifice nostro, Benedicto!

Gyenyikin háza

Rövidhír egy orosz nyelvű Magyarországgal foglalkozó honlapról:

Megtalálták Magyarországon Gyenyikin tábornok házát

A magyarországi Balatonlelle városában találták meg azt a házat, melyben Anton Gyenyikin, orosz hazafi és híres háborús parancsnok lakott az 1920-as években. A kutatásban Balatonlelle város vezetősége illetve az Oroszországi Föderáció magyarországi nagykövetsége vett részt. A ház felkutatásának ötlete, melyben a fehér tábornok, Dél-Oroszország Fegyveres Erőinek főparancsnoka, a híres Feljegyzések az orosz felfordulásról (Очерки русской смуты) című visszaemlékezés (mely alapvető történelmi-életrajzi írás az oroszországi polgárháborúról) írója valaha lakott az Orosz-nyelvű Írók Nemzetközi Szövetsége (МФРП) elnökének, Oleg Voloviknak a fejéből pattant ki. A felkutatásban Balatonlelle és Siófok város hatósága is segédkezett. 

Ahogy a Szövetség "Ablak Oroszországra" elnevezésű projektje jelentette, archív dokumentumokat, régi térképeket és képeket valamint a helyi lakosok feljegyzéseit és visszaemlékezéseit kutatták fel az orosz ellenforradalmár tábornokról. A házat, melynek lakói mint kiderült, leszármazottak, akik tulajdonosok is, végül is nem sokkal a keresés megkezdése után beazonosították. A Szövetség, a városi hatóságok engedélyével a házon már ez év tavaszán emléktáblát szándékozik avatni.

Anton Gyenyikin: orosz háborús parancsnok, politikai és közéleti személyiség, életrajzíró, publicista és haditudósító. 1872-ben született Vloclaveka elővárosában, Orosz-Lengyelországban, 1947-ben halt meg Ann-Arborban, az Egyesült Államokban. Az orosz-japán háború veteránja. Az első világháborúban az Orosz Császári Hadsereg egyik legeredményesebb tábornoka. Az orosz polgárháború éveiben a fehér mozgalom kiemelkedő vezetője, Dél-Oroszország parancsnoka. 1920 áprilisa óta száműzetésben, az orosz emigráció politikai személyisége. A Feljegyzések az orosz felfordulásról (1921-1926) és az Öreg hadsereg (Старая армия, 1929-1931) című visszaemlékezések szerzője, az 1953-ban kiadott Egy orosz tiszt útja (Путь русского офицера) önéletrajz írója. 

Forrás: Наша Венгрия

23-F avagy mi az aktuális

Talán az egyik legellentmondásosabb tett a monarchiák XX. századi történetében Antonio Tejero alezredes 1981-es puccsa. A történetet blogunk olvasói már ismerhetik: a csendőrség egy tisztje kétszázadmagával elfoglalta a spanyol képviselőház épületét, túszul ejtette a képviselőket, köztük Adolfo Suárez volt francoista miniszterelnököt, és a demokratikus folyamatok leállítását, a kommunista párt újra betiltását, valamint a királyi hatalom erősítését követelte. A tettet nem a király vagy Spanyolország ellen, hanem a királyért hajtotta végre. A puccs végére is emlékszünk. A király maga utasította vissza teljes mértékben a csendőrtiszt követeléseit, és állt ki az új spanyol alkotmány mellett. Az esemény örök szimbólumává vált annak, amikor az akiért küzdünk, nem azt akarja, amit mi. A túszdráma tizennyolc óra után ért véget, a csendőrök megadták magukat, Tejero a halálos ítélettel nézett szembe, amit a király kegyelemből harminchat év letöltendő börtönbüntetésre változtatott, ahonnan az alezredes végül tizenöt év letöltése után, 1996. december 2-án szabadult. Azóta Torre del Mar-ban él, minimális közéleti aktivitást kifejtve a konzervatív oldalon, elsősorban a baszk és katalán függetlenedési törekvések ellen fölszólalva. Egyik fia, egy katolikus pap őszinte, mélyen vallásos embernek jellemezte, aki mindig csak a legjobbat akarta Spanyolországnak. A közelben lakók még esetenként szemtanúi annak, hogy az idős úr feleségével a tengerparton sétál.

Persze lehet érvelni, hogy hatalmas kegyelem volt, hogy nem végezték ki a puccsistákat, hogy kegyelmet gyakorolt a király, hogy egyébként jó szándékú és nagy megbecsülésnek örvendő uralkodó a mai napig I. János Károly, Spanyolország katolikus királya, ahogy arról mi is megemlékeztünk ám ez a tényeken nem változtat. Egy szocialista, liberális vagy kommunista akkor sem lesz rendpárti, ha maga a király tesz neki engedményeket és persze, sok rossz ember vette körül a királyt akkoriban és most is, tehát a demokratizálási folyamatok a "peer pressure" miatt elodázhatatlanok voltak. Ezek mondjuk nem érvek és egyedül talán arra jók, hogy a spanyol király döntéseinek motivációit megértsük. Minden azonban egy "érvre", megállapításra vezethető vissza: Tejero puccsa "nem volt aktuális". Ami aktuális volt, az a demokratizálódási folyamat, a liberalizálódás, a tömegek részvétele a politikában, ami ma is aktuális. Látjuk is, hogy a tisztelt újságírók milyen igazságtalan mocskolódásokkal köszönik meg királyuknak azt, hogy megadta nekik a sajtószabadságot. Az egyéb természetjogi intézmények (házasság, család) háttérbeszorulása Spanyolországban bizony igen szintén aktuális, mondhatni következménye a harminckét évvel ezelőtt aktuális dolgoknak.

Nem aktuális.

A nagy kérdés csak az, hogy ami aktuális az helyes is-e egyben?

Tekintsünk napjaink Magyarországára. A hitelválság, államadósság, munkanélküliség, identitáskrízis és céltalanság által sújtott hazánk dezintegrált társadalmában láthatóan nem aktuális a jobboldali gondolat és a konzervatív ma egészen mást jelent mint száz éve. Monopolizálási vádaskodások repkednek a közéletben, az érdemi párbeszéd lehetőségét teljesen kizárva. A Fidesz a jobbközép, a Jobbik és attól jobbra szalonképtelen, de legalábbis valóságidegen és nem aktuális. Ami ma aktuális az akkor ezek szerint a politikai kísérletezés, kádárista kommunikáció, valóságidegen gazdaságpolitika, szélbalos-szocialista adópolitika, nyálas demagóg nacionalista populizmus, látszatmegoldások és egy káeurópai frusztrált dacpárt mindent magában foglaló néppártos-népfrontos irányítása egy, a kultúra és az identitás terén teljesen impotens szellemi gettó kialakítására. Hát ez van, végül is ez az aktuális. Szomorú.

A kérdés igazából persze megint úgy került elő, hogy miért nem működünk együtt egyes "jobbközép" elemekkel, akiknek igazából a szimpátiáját meg kéne nyerni és együtt kéne dolgozni velük. A legnagyobb, vagy leginkább egyetlen gond ugye - viszont ez legalább egy tiszta helyzetet teremt -, hogy sem mi velük nem akarunk, sem ők velünk nem akarnak együttműködni. Természetesen nincsenek illúzióink, mi tényleges monarchisták kevesen vagyunk és eszköztelenek, a "jobbközepes újkonzervatívok" pedig (a Kommentárt kifejezetten nem ide sorolva), akik a kortárs kulturális narratíva befolyásolására és szellemi műhelyek létrehozására olyannyira képtelenek olyan forrásokkal rendelkeznek, amivel bármit megtehetnének.

Ők vannak.

Azonban a különbség egyszerre megtalálható a célokban és az eszközökben. A legfeltűnőbb, hogy egy ifjúfideszesnél nincs cél. A kontingencia, a kísérletezés, a semmilyen bizonyossága és a ne várjunk földi megváltást a jelszavak, amik persze mind igazak, csak épp semmit nem mondanak és lehetetlenné teszik a beszélgetést is. Ez ugye eljut odáig is, hogy aki a Fideszt szidja, az MSZP/SZDSZ-es érveket használ (kihagyhatatlan címke). A beszédpartner így természetesen mint a szappan kicsúszik a kezünk közül bármikor, stabil, vitában is felhasználható kijelentéseket ritkán téve. Ezen kevesek: a jogfolytonosság 1944 előtti helyzete is ma már idealizált, akkor sem volt egy kialakult irányvonal, a múltat nem lehet aktualizálni sem visszahozni és az ultima ratio, a királyság helyreállítása ma nem reális (ez igaz, de irreleváns), nem aktuális (ez teljesen téves),  valóságidegen vágy (kivéve persze ha politikai akarat van rá, vagyis amikor a politikai vallásként követett Fidesz úgy akarja majd egyszer). 

Nos, a helyzet az, hogy a realitások egyáltalán nem relevánsok abból a szempontból, hogy mit kell tennünk, sokkal inkább abból a szempontból, hogy hogyan kell azt tennünk. A realitások az eszközeinket határozzák meg a jó és helyes rend helyreállításáért vívott küzdelemben. A kurzus fiataljai ebből a szempontból már-már az értékrelativizmusig mennek: nincs olyan, hogy jó rendszer itt a Földön és nem lehetséges a restauráció, ezért csak ne pattogjunk. Majd-majd, ha úgy hozza a sors. Természetesen mi sem fakarddal akarunk neki menni a képviselői irodaháznak és azt sem állítom, hogy az eszközeinket teljesen tisztáztuk magunk előtt. Csak egyszerűen az a tunyaság és kollaboráció taszít amit követnem kéne ahhoz, hogy szalonképes "jobboldali" legyek. Egyszerűen nem bírom, és úgy vélem, hogy ez nem ellenforradalmi hozzáállás a jelenlegi rendszerhez, mert persze, hogy nincs földi megváltás, nincs tökéletes emberi rendszer, de egyszerűen a hatalmas törést nem lehet nem észrevenni a magyar alkotmányfejlődésben és egy konzervatív a jelenlegi helyzetet szemlélve egyszerűen nem teheti meg, hogy nem kiállt a jogfolytonosságért! 

Az, pedig, hogy ne lenne ma aktuális a monarchikus gondolat, a királyság mint a köztársaság alternatívája pedig teljesen abszurd. Persze a kurzusban ezzel nyugatgathatja magát az ember, de a teljes identitás válság, a jogalkotás és jogalkalmazás teljes katyvasza, az autoritás és legitimitásdeficit semmi mást nem kiállt, hogy soha annyira nem kellett magyarnak egy olyan stabil alap, mint ezeréves királysága! Nem fennkölt idealizmusból, romantikus képzelgésből, hanem nagyon is gyakorlati megfontolásból és belátásból. Nem csak egy olyan ruha levetése miatt, ami nem a miénk (köztársaság), hanem egy olyan, tartalmat is meghatározó tartás miatt, amire ennél jobban még nem volt szüksége a nemzetnek, hazának és, igazából a szintúgy lézengő Mitteleuropa-nak!

Ezért mondjuk azt, hogy jelenleg elsősorban a szellem és az intellektus szintjén, az ismeretterjesztést előtérbe helyezve semmi más nem fontosabb, mint észrevetetni azt a közönyösökkel, hogy Magyarországon soha nem volt nagyobb szükség a monarchizmus friss szellőjére mint ma. Ez természetesen személyek kizárását soha nem jelentheti, sokkal inkább egyes monolit civil szervezetek és pártok kizárását vagy ezek útjára lépésének kizárását, hiszen a megközelítésünk ennél sokkal egyetemesebb és másabb kell, hogy legyen. Hatalmas muníciónk van, így hát semmi más dolgunk nincsen: tematizáljuk a közbeszédet! A közöny és beletörődés korszaka sem tarthat örökké!

Post scriptum: Mint megtudtuk, az ifjúkonzik sem tehetnek meg "bármit". Az írással nem azt akartam sugallni, hogy végtelen forrásaik vannak; ők maguk mondják, hogy semmi támogatásuk. Azt az érzetet szerettem volna átadni, hogy mintha úgy tűnne, hogy csak az a vonal érvényesül, de valóban nincsen egy kifejezett szervezetük és vagyonuk.

XVI. Benedek pápa lemondott

A mai nap nagy híre bizony a monarchiák világában is, hogy a világ legkisebb országának monarchája február 28-ával lemond Szent Péter trónjáról. A mai bejelentést igen nagy zűrzavar követte, hiszen nagyon sokan nem várták ezt a Szentatyától. Benedek pápát harcos, elszánt péteri utódnak ismerte meg a közvélemény, akinek a habitusában nem volt benne a lemondás, melyet sokan visszavonulásként értékelnek. Két ellentétes vélemény ismert elsősorban a lemondással kapcsolatban, melyek mindketten Benedeknek a pápaként tett első szavaira utalnak vissza: vagy a farkasok győztek és a Szentatya megadta magát, vagy pedig éppen ellenkezőleg, egy lépéssel előrébb járt és övé a dicsőség. Ahhoz, hogy megtudjuk melyik az igaz, úgy hiszem, még egy kis időnek el kell telnie.

A római pápa hagyományosan mindig első volt a világ uralkodói közt és világos, hogy a mai poszt-keresztény világban is hatalmas a befolyása és nagyon fontos a személye. Éppen ezért hiszem, hogy elengedhetetlen - amellett, hogy XVI. Benedek pápánkért is imádkozunk -, hogy bízva a Szentlélekben egy méltó péteri utódért könyörögjünk!