Írta: Refuse/Resist.
Így, ahogy a Magyarok Szövetsége próbálkozik, semmiképpen se.
Ez sem volt a legszerencsésebb ötlet annak idején, ahogyan azt János is megírta.
Miért?
Elvileg sem túl jó elgondolás tömegbázisról indítani a restaurációt, melynek mindig van egy arisztokratikus és ellenforradalmi (ld. Magyarország 1919-1921 között) vonulata. Ha pedig a jelent nézzük, akkor a gyakorlati szinten egyértelmű: egy jóindulattal negyed-, de maximum félmillió támogatóval nem lehet sikeres valamifajta népi, nemzeti mozgalmat indítani egy 10 milliós országban, tömegdemokrácia esetén. A sikertelenség még elnézhető lenne, ha nem társulna ártalommal, márpedig az efféle politikai performanszok - minden jóindulat ellenére - a "kossuth téri bokorbahugyozás" és a "pilisi szívcsakra" szintjére sorolják be a Szentkorona-tant és a királyságot az átlagos történelmi ismeretekkel rendelkező emberek fejében. Arról az egyszerű tényről nem is beszélve, hogy folyamatos ellenállás itt legutóbb 1956-ban volt (2006 mondjuk legyen "félellenállás").
A tragikus kimenetelű 2004-es népszavazáson megtörtént a Létező Magyar Nép nagy coming out-ja. Ez az esemény a legfanatikusabb néppárti, demokratikus gondolkodású magyar érzelmű embert is ki kellett volna, hogy ábrándítsa, hogy itt bármilyen nemzeti, pláne konzervatív kérdés referendummal eldönthető lesz. Amíg a nép hozzáállása, természete meg nem változik, a monarchia restaurálásához vagy bármilyen ellenforradalmi lépéshez vajmi kevés segítséget nyújthat.
Akkor mégis mit tegyenek a meggyőződéses magyar monarchisták?
Apokaliptikus időkben élünk, ahogyan az 1930-as, 1940-es évek is azok voltak. Szellemi síkon már ezelőtt megjelentek az apokalipszis jelei a mondernség térnyerésével, többen megkongatták már a vészharangot. Ezután egy időre stabilizálódott a modern materialista világrend, hallottunk komolyan vett jóslatokat a történelem végéről.
A 3. évezred elején viszont egyre erősödnek az apokaliptikus időknek külső jelei és manapság ezeknek a látásához nem kell félreállított, de végül paradigmaváltást hozó tudósok munkáját felkutatni, nem kell armageddonista tudósok hobbi-lapjait olvasgatni, csupán ki kell nyitni a legnívósabb tudományos lapokat (Science, Nature, Scientific American), bele kell olvasni a leghatalmasabb kormányok számára készült jelentésekbe (pl. amerikai, angol), sőt lassan a napi hírek is egyre erősebb előjeleit mutatják a jelenlegi világrend összeomlásának. A bankválság, a reálgazdaság kifulladása, a termelő ipar keletre költöztetése, az oktatás silányulása egyenként nyilván nem jelentik a világvégét, viszont nagyon baljós előjelek. Az elkeseredésnek, kétségbeesett világvége-várásnak nincs sok értelme, viszont a keresztény remény és éberség mindenképpen erényünk kell, hogy legyen.
Amíg fennmarad a ma még viszonylag nagy stabilitásnak örvendő világrend, addig szerintem balgaság aktuálpolitikai lépéseket tenni. Szellemi műhelyre, magas szintű, pezsgő vitákra viszont annál inkább szükség lenne. Kell egy platform, amelyben együtt gondolkodunk a királyságunkról, egy olyan állam-, és alanyi szinten is jelentkező életrendről, amelyet a magyar nemzet organikusan alakított ki magának. Beszélgetni, vitatkozni kell arról, hogy ebből mit tudunk, mit kell restaurálni, mely hagyományokat kell a jelenbe átültetni, és melyeket analógiák alapján felhasználni. A magam részéről komoly kételyeket táplálok a teljes restaurációt illetően, de abban biztos vagyok, hogy az eljövendő új politikai világrend kiépülésekor létfontosságú lesz a hagyományainkra és a józan észre építő bölcsesség.
Fontos, hogyha az idő és a helyzet úgy hozza, legyen aki készen áll a változásra. Legyen mihez nyúlni. Ne legyen megint az ország forradalmi politikai kísérletek tárgya. A 30-as évek apokaliptikus változásai az ideológiák győzelmét hozta el. Tegyünk róla, hogy ez ne ismétlődhessen meg velünk!
Így, ahogy a Magyarok Szövetsége próbálkozik, semmiképpen se.
Ez sem volt a legszerencsésebb ötlet annak idején, ahogyan azt János is megírta.
Miért?
Elvileg sem túl jó elgondolás tömegbázisról indítani a restaurációt, melynek mindig van egy arisztokratikus és ellenforradalmi (ld. Magyarország 1919-1921 között) vonulata. Ha pedig a jelent nézzük, akkor a gyakorlati szinten egyértelmű: egy jóindulattal negyed-, de maximum félmillió támogatóval nem lehet sikeres valamifajta népi, nemzeti mozgalmat indítani egy 10 milliós országban, tömegdemokrácia esetén. A sikertelenség még elnézhető lenne, ha nem társulna ártalommal, márpedig az efféle politikai performanszok - minden jóindulat ellenére - a "kossuth téri bokorbahugyozás" és a "pilisi szívcsakra" szintjére sorolják be a Szentkorona-tant és a királyságot az átlagos történelmi ismeretekkel rendelkező emberek fejében. Arról az egyszerű tényről nem is beszélve, hogy folyamatos ellenállás itt legutóbb 1956-ban volt (2006 mondjuk legyen "félellenállás").
A tragikus kimenetelű 2004-es népszavazáson megtörtént a Létező Magyar Nép nagy coming out-ja. Ez az esemény a legfanatikusabb néppárti, demokratikus gondolkodású magyar érzelmű embert is ki kellett volna, hogy ábrándítsa, hogy itt bármilyen nemzeti, pláne konzervatív kérdés referendummal eldönthető lesz. Amíg a nép hozzáállása, természete meg nem változik, a monarchia restaurálásához vagy bármilyen ellenforradalmi lépéshez vajmi kevés segítséget nyújthat.
Akkor mégis mit tegyenek a meggyőződéses magyar monarchisták?
Apokaliptikus időkben élünk, ahogyan az 1930-as, 1940-es évek is azok voltak. Szellemi síkon már ezelőtt megjelentek az apokalipszis jelei a mondernség térnyerésével, többen megkongatták már a vészharangot. Ezután egy időre stabilizálódott a modern materialista világrend, hallottunk komolyan vett jóslatokat a történelem végéről.
A 3. évezred elején viszont egyre erősödnek az apokaliptikus időknek külső jelei és manapság ezeknek a látásához nem kell félreállított, de végül paradigmaváltást hozó tudósok munkáját felkutatni, nem kell armageddonista tudósok hobbi-lapjait olvasgatni, csupán ki kell nyitni a legnívósabb tudományos lapokat (Science, Nature, Scientific American), bele kell olvasni a leghatalmasabb kormányok számára készült jelentésekbe (pl. amerikai, angol), sőt lassan a napi hírek is egyre erősebb előjeleit mutatják a jelenlegi világrend összeomlásának. A bankválság, a reálgazdaság kifulladása, a termelő ipar keletre költöztetése, az oktatás silányulása egyenként nyilván nem jelentik a világvégét, viszont nagyon baljós előjelek. Az elkeseredésnek, kétségbeesett világvége-várásnak nincs sok értelme, viszont a keresztény remény és éberség mindenképpen erényünk kell, hogy legyen.
Amíg fennmarad a ma még viszonylag nagy stabilitásnak örvendő világrend, addig szerintem balgaság aktuálpolitikai lépéseket tenni. Szellemi műhelyre, magas szintű, pezsgő vitákra viszont annál inkább szükség lenne. Kell egy platform, amelyben együtt gondolkodunk a királyságunkról, egy olyan állam-, és alanyi szinten is jelentkező életrendről, amelyet a magyar nemzet organikusan alakított ki magának. Beszélgetni, vitatkozni kell arról, hogy ebből mit tudunk, mit kell restaurálni, mely hagyományokat kell a jelenbe átültetni, és melyeket analógiák alapján felhasználni. A magam részéről komoly kételyeket táplálok a teljes restaurációt illetően, de abban biztos vagyok, hogy az eljövendő új politikai világrend kiépülésekor létfontosságú lesz a hagyományainkra és a józan észre építő bölcsesség.
Fontos, hogyha az idő és a helyzet úgy hozza, legyen aki készen áll a változásra. Legyen mihez nyúlni. Ne legyen megint az ország forradalmi politikai kísérletek tárgya. A 30-as évek apokaliptikus változásai az ideológiák győzelmét hozta el. Tegyünk róla, hogy ez ne ismétlődhessen meg velünk!
