Egy tiszteletreméltó magyar liberális iránymutatásai.

Az alábbiakban egy nagy magyar liberális államférfi gondolatait közlöm. Olvasóközönségünk felé az a kérdésünk, hogy vajon ki lehet Ő és mennyire szimpatikusak nekik az itteni gondolatok? Vajh ellenszenvet éreznének, ha manapság egy liberális politikus ilyen - és ehhez hasonló gondolatokkal állna elő? A válaszokat érdeklődve várjuk a kommentekben.

"Gyerekkoromtól fogva epedtem a dolgok alakulása után, de ha ez anarchiával jár, elfordulnék tőle. Tudom, hogy az újjáalakulás sok görccsel jár; de a személy-, és vagyonbiztonság oly szentségek, melyek minden kormányforma mellett fő célok, melyeket minden körülmények között tisztelni kell. (...) Van egy örök és változhatatlan elv, amelynek mindenütt, ahol törvény uralkodik, sértetlenül kell mindig fennállni; és ez azon elv, hogy a törvények szorosan megtartandók, és kötelező erejüket csak a jogos törvényhozó hatalom szüntetheti meg. Nincs ezen erkölcsi elv nélkül erkölcsi kapcsolat, ami az államot összetartja. Mind a népek jogainak, mind a fejedelmek hatalmának ez a legbiztosabb hatalma."

"Monarchiában a miniszter, mindig a király minisztere, s mint ilyen, felelős az országnak; de midőn a király nevében és tudtával, sőt tettleges engedelmével háború folytattatik a nemzet ellen, hogyan legyek én minisztere a királynak? Azt mondhatnád, legyek minisztere az országnak; de monarchiában az országnak külön, a fejedelemtől elvált s azzal ellentétben álló minisztériuma elképzelhetetlen! Lehet ideiglenes kormánya diktatúra, forradalom alkalmával, de ilyen ideiglenes kormány nálunk nincs, nem is igen lehet, mert ennek első feltétele volna: kijelentett fellépés a királya ellen, ez pedig nálunk balgatag, sükeretlen lépés volna. "

"Ha a kormány maga példát nem mutat, hogy a törvényeket ő is tudja tisztelni s teljesedésbe hozni, mindaddig károsnak és idő előttinek tartom más tárgyakról tanácskozni. És ha a többség elütne ettől, hódolni ugyan nem fogok annak, hanem ezt mondom; amely nemzet elhagyta magamagát, sorsát megérdemelte."

Egy liberális diagnózis helyességéről.

Írta: VCS.

Robert Menasse liberális körökben újabban felkapott osztrák író decemberben Magyarországon járt, hogy népszerűsítse legújabb művét minálunk. Ezen esemény kapcsán került egynéhány recenzió-szerű írás erről a művéről (Ez volt Ausztria - Összegyűjtött esszék a tulajdonságok nélküli országról, Kalligram, 2008.) az Új Könyvpiac című sajtóorgánumba. Az egyszerűség kedvéért hagyjuk most az újság minősítését, de annyit talán ki lehet találni, hogy nem minden jó magyar író kap benne helyet, csak a már ismert liberális kánon tagjai (Esterházy, Konrád, stb.). Ami Robert Menassét illeti, ő is pont beleillik ebbe az áramlatba, de most csak azért beszélünk róla, mert nagy „demokráciaféltésében” (ugye ismerős szlogen ez itthon is?) kiváló diagnózist állít föl az Osztrák Köztársaság, és ezzel a respublikák válságáról. Már az is árulkodó, ahogy saját országáról úgy ír, mint „tulajdonságok nélküli” országról.

Persze ő más kiutakat keres, sugall, diktál, mert ahogy ő mondja: az embert folyamatosan büntetik a történelmi fejlődések. Lehet ezt írói lózungnak is tekinteni, de mégis jelzi a válságtünetet, amit – úgy tűnik – liberálisék is észrevettek már. És ez nagyon szívet melengető gondolat, mert lehet, hogy monarchista ádventünk nem is lesz olyan hosszú, mint amilyennek gondoljuk! No és persze álljon itt egyenes idézetben az a néhány diagnózisszerű gondolat a recenzióból (nem találtuk meg, hogy ki követte el sajnos), ami roppant jólesik monarchista lelkünknek [vastagított kiemelések tőlem – VCS]:

„Ausztria 2005-ben ünnepelte a köztársaság újraalapításának hatvanadik és függetlensége elnyerésének ötvenedik évfordulóját. Robert Menasse szerint ezzel véget is ért a Második Köztársaság története. A „társadalmi partnerség”, amelyben minden fontos döntés a parlamenten kívül, az érdekszervezetek és a pártok alkudozása nyomán született meg, már a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján sem működött, és azóta az is kiderült, hogy az osztrák mentalitás ugyanaz maradt. Menasse részletesen bemutatja és elemzi ezt a gondolkodásmódot, amely még a Habsburg-monarchia eszményeiből ered. Megtudhatjuk, hogyan működött ez az elhallgatásokon alapuló, jelképekben rejtőzködő „vagy-és-vagy” mentalitás a második világháború után újra függetlenné vált Ausztria irodalmában, társadalmi nyilvánosságában és politikájában. Robert Menasse könyve Ausztria utóbbi hatvan évének kudarcait meséli el egy megvesztegethetetlen honpolgár kíméletlenségével”.

Huh.

Vagyis egyszerűsítve a képletet: a respublika hosszú távon még egy jól menő Ausztriában is működésképtelen, mert élnek a monarchia eszméi! Nyolcvan év után! Persze Menasse szerint ez tragédia. Szerintünk meg egy nagyon jó jel: az alagút végén megcsillan a fény. Üzenjük a magunk szerény módján Menassénak: ne aggódjon az osztrák demokráciáért! Várja a császárt, akkor majd sok gond megoldódik náluk is. Addig marad az elhallgatás, a gondolkodásmód, a jelképek használata! Hallgassa meg és énekelje végig párszor a Gott erhaltét. Higgye el Herr Menasse: jót fog tenni!