És beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzé mindazokat, a kik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá. És mondá nekik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek. (Máté 21,12-13)
Már az is nagy szívfájdalom, amikor az ember az OSZK lépcsői rója, vagy a Budapesti Történeti Múzeumba igyekszik és belegondol abba, hogy egy normális világban itt az égvilágon semmi keresnivalója nem lenne. Mit is keresek ezekben az átépített, lecsupaszított termekben, ahonnan hosszas munkával kiirtottak mindent, ami szép és nemes volt.
Az a pusztítás, amely a második világháborút, és a rendszerváltást követte a Királyi Várpalotában megbocsátható, és elfeledhető. Az épület újjáépíthető, a könyvtár, képtár, múzeum kiköltöztethető. Mindez csupán elhatározás kérdése. Az anyagi világ könnyedén meghódítható. De mikor jön el az idő, amikor a lelkekben rend lesz és a király végre kiűzheti a kufárokat a palotájából?
A fentebbi videón egy nagyon érdekes és meglehetősen tényszerű bemutató látható, hogy a Királyi Várpalota (alias "Budai Vár", csak "Vár") milyen "átépítésnek" és "restaurációnak" nevezett, pusztításon ment keresztül az elmúlt hatvan évben. A köztudatban úgy él, hogy a Palotát a II. világháború alatt a súlyos harcok miatt olyan károk érték, amelyeket nem lehetett helyrehozni a legtöbb esetben. Meglehet a Palotát kirabolták legalább három fázisban (német, nyilas, szovjet) maga az épület helyreállítható lett volna. A videó pontosan bemutatja ezt, hiszen nagyon fontos részek - a Vártemplom, a Diplomata lépcső, a Lovarda, a Szarvastéri Díszkút, stb. - helyreállítható lett volna a képek tanúsága szerint, de ezért semmit sem tettek a köztársaságok, hanem módszeresen egy szociális-, és kulturális intézmények gyűjtőhelyévé alakították át az egész Várat, az adott kornak megfelelő építészeti stílusjegyekkel ellátva, a korábbi elemeket lebontva.
Ez az "építészeti racionalizálás" egy olyan szemlélet része, amely szembe ment a királyi "burzsoá" múlttal és csak egy feltételezett társadalmi funkcionalitást szolgált a hagyomány és a művészet tisztelete helyett. A munkát állami irányítással végezték el, végrehajtója az 1948-ban megalakult Középülettervező Vállalat (KÖZTI) volt, amelynek szellemi köre 1946-ban jött létre az I. Magyar Köztársaság alatt, Új Építészeti Kör néven. Az építészet nagy kérdéseit dialektikus és funkcionalista módon akarták megvalósítani az itt tömörülő építészek. A KÖZTI az állami építéstervezés központi, mindenható szerveként működött lényegében 1948-tól a köztársaságok ideje alatt, és túlélte a rendszerváltást is; 1991-tól részvénytársaságként működik jelenleg is. A Királyi Palota megkezdett "restaurációja" - valójában itt a módszeres rombolás lenne a megfelelő kifejezés - alapvetően három KÖZTI-s vezetőhöz fűzhető; Janáky István, Kotsis István, Gerő László. A munka 1948-1951 között folyt, aztán az 1960-as években folytatódott, ugyanazzal a hozzáállással, a rombolást tovább folytatva.
A videó kifejezetten torokszorító élmény, de nagyon tanulságos is, abban a tekintetben, hogy a megszokás és a beletörődés miért a magyarság egyik legnagyobb átka, amely az elmúlt évtizedekben annyira rányomta a bélyegét a magyar géniuszra. Generációk nőttek fel úgy, hogy "a Vár" csak az OSZK-t, a Munkásmozgalmi Múzeumot, bóvliárusokat, funkcionalista "modern" épületeket és különböző kiállításokat jelent és nem azt a helyet, amelyben a mindenkori felkent apostoli magyar király helye volt. Nemzedékek, akiknek értelmezhetetlen az a fogalom, akárcsak kultúrtörténeti jelleggel is, hogy "Trónterem" és akik nem látták (képen sem) az épület tetején a Szent Koronát. "A Vár" lett az a hely, ahol majdnem sikerült a múltat végképp eltörölni.
