Rövidhír egy orosz nyelvű Magyarországgal foglalkozó honlapról:
Megtalálták Magyarországon Gyenyikin tábornok házát
A magyarországi Balatonlelle városában találták meg azt a házat, melyben Anton Gyenyikin, orosz hazafi és híres háborús parancsnok lakott az 1920-as években. A kutatásban Balatonlelle város vezetősége illetve az Oroszországi Föderáció magyarországi nagykövetsége vett részt. A ház felkutatásának ötlete, melyben a fehér tábornok, Dél-Oroszország Fegyveres Erőinek főparancsnoka, a híres Feljegyzések az orosz felfordulásról (Очерки русской смуты) című visszaemlékezés (mely alapvető történelmi-életrajzi írás az oroszországi polgárháborúról) írója valaha lakott az Orosz-nyelvű Írók Nemzetközi Szövetsége (МФРП) elnökének, Oleg Voloviknak a fejéből pattant ki. A felkutatásban Balatonlelle és Siófok város hatósága is segédkezett.
Ahogy a Szövetség "Ablak Oroszországra" elnevezésű projektje jelentette, archív dokumentumokat, régi térképeket és képeket valamint a helyi lakosok feljegyzéseit és visszaemlékezéseit kutatták fel az orosz ellenforradalmár tábornokról. A házat, melynek lakói mint kiderült, leszármazottak, akik tulajdonosok is, végül is nem sokkal a keresés megkezdése után beazonosították. A Szövetség, a városi hatóságok engedélyével a házon már ez év tavaszán emléktáblát szándékozik avatni.
Anton Gyenyikin: orosz háborús parancsnok, politikai és közéleti személyiség, életrajzíró, publicista és haditudósító. 1872-ben született Vloclaveka elővárosában, Orosz-Lengyelországban, 1947-ben halt meg Ann-Arborban, az Egyesült Államokban. Az orosz-japán háború veteránja. Az első világháborúban az Orosz Császári Hadsereg egyik legeredményesebb tábornoka. Az orosz polgárháború éveiben a fehér mozgalom kiemelkedő vezetője, Dél-Oroszország parancsnoka. 1920 áprilisa óta száműzetésben, az orosz emigráció politikai személyisége. A Feljegyzések az orosz felfordulásról (1921-1926) és az Öreg hadsereg (Старая армия, 1929-1931) című visszaemlékezések szerzője, az 1953-ban kiadott Egy orosz tiszt útja (Путь русского офицера)önéletrajz írója.
1919-ben a mai napon, november 16-án vonultak be a fehér csapatok Budapestre és onnantól kezdve huszonnégy évig ez a nap a győztes ellenforradalom szimbóluma és ünnepnapja lett. Ez nekünk monarchistáknak is az egyik legnagyobb napunk, hiszen végre egy dicső dologra, a spanyol mellett Európában egyedül győztes magyar ellenforradalomra emlékezünk, mely után, ha nem is teljesen megtörtént a rend helyreállítása. Szimbolikus győzelmi dátum, hiszen pontosan egy évvel korábban, 1918. november 16-án kiálltották ki gróf Károlyi Mihályék a népköztársaságot.
Ami a mai vonatkozását illeti: emlékezzünk meg hőseinkről egy imával, esetleg egy-egy virág elhelyezésével például Budapesten, az Egyetem téri (V. kerület) világháborús és ellenforradalmi ifjúsági emlékműnél, ahol idén a baloldal a Magyarország legnagyobb kudarcait jelképező köztársaságokat ünnepli, pont az említett dátum miatt. Legyen a szélbalosok és nagy "demokraták" szavaitól visszhangzó tér sarkában a szobornál egy-egy szál virág vagy nemzetiszín szalag, csak, hogy csendesen és szerényen jelezze: ti kiabálhattok amennyit akartok, mi győztünk!
Kilencvenkét éve pontosan ezen a napon, 1920. március 1-jén választotta Magyarország kormányzójává nagybányai Horthy Miklós altengernagyot, a Császári és Királyi Haditengerészet utolsó főparancsnokát, Otranto hősét és a Nemzeti Hadsereg vezetőjét a Nemzetgyűlés. A győztes ellenforradalom és az ország megtisztítása után ez egy rendkívül fontos lépés volt a jogfolytonosság helyreállítása felé, ami végül teljesen azóta sem következett be. Az egyéves forradalmi pusztítás után az alkotmányjogi-közgazdasági-lélektani restauráció munkáját a Nemzetgyűlés még hat évig folytatta, mielőtt újra megalakulhatott a kétkamarás Országgyűlés.
Az nemzetgyűlési választásokon a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP) nyert, mely végül koalíciós kormány alkotott több más párttal. Sajnos az alaki legitimizmus fontosságát tekintve is megosztott volt a párt és a kormánynak sem volt határozott álláspontja ezzel kapcsolatban. A kormányzóválasztáson gróf Apponyi Albert, aki a karlista irányvonalat képviselte csupán kilenc szavazatot kapott, így Károly királyunk restaurációs kísérletei nem sikerültek, megbuktak a "dunajegesek" ellenállásán. Fontos tudni, hogy Horthy Miklós ezt nem "Habsburg-gyűlöletből" tette - hiszen maga is nagy tisztelője volt a dinasztiának -, hanem félreismert reálpolitikai érdekekből. Ezzel együtt a megválasztott kormányzó személye fontos kell, hogy legyen minden magyarországi királyságpártinak, hiszen rendkívül sokat munkálkodott hazánkért és elérte, hogy a régi rend - még ha nem is a legtisztább, legteljesebb formájában - Magyarországon egy további negyedszázadig fennálljon, miközben a szabadkőműves-demokrata, a bolsevik vagy éppen a nemzetiszocialista fekély teljesen belepte a környező országokat.
Dicsőséges ellenforradalmunk hőseire emlékeztek tegnapelőtt szép számmal a monarchista blog szerkesztőinek meghívására a fővárosi Egyetem téren. A nagyívű beszédek ezúttal elmaradtak - az egybegyűltek inkább mécsesek meggyújtásával és közös imával tisztelegtek a kommunista terrorállammal szemben fegyvert fogó, s a győzelemért vérükkel adózó harcosokra. A gyűlés este hét órakor oszlott fel az apró lángnyelvek viszont tovább ragyogtak jelzőfényként az éjszakában. Éppen ezért sokan, akik nem tudtak, vagy nem mertek részt venni az összejövetelen, később az Egyetem téri szobor talapzatának díszeit látva mégis az emlékműhöz léptek, hogy egy-két perces főhajtással állapodjanak meg előtte.
"Inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl."
Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: "Parancsoljon neki az Isten!" Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen
Holnap lesz a 92 éve végetért győzedelmes magyar ellenforradalom emléknapja. Ünnepeljük meg ezt mi is, és emlékezzünk a forradalmi métely elleni harcokban elhunyt katonákra egy meggyújtott mécsessel. Kérjük a Magyarok Nagyasszonyát, hogy járjon közbe Urunknál hű magyarjaiért, és azért, hogy megtörténhessen egy újabb ellenforradalom a mai világ minden szintjén! A magyarországi királyságpártiak idei megemlékezésének
Ideje: 2011. november 16. 18:00 Helye: A belvárosi Egyetemi Templom mellet található ellenforradalmi és első világháborús emlékmű előtti terület.
Kérjük, hogy hozzon mindenki magával egy mécsest, és szívében méltóképpen emlékezzen meg a magyar szabadságért küzdő hősökért!
Van olyan helyzet, amikor az első benyomás határozza alapvetően az ember véleményét a személyről és a cselekedeteiről és gondolatairól. És van amikor ez a benyomás nem illúzió. A tartalom pedig együtt jár a formával. Nem értjük továbbra sem, hogy az ellenforradalmároknak miért kellett volna a "sötétben bujkálniuk", hiszen mindig is a fényt akarták elhozni ezek a snájdig emberek.
Talán feltűnt másoknak is, hogy a blog szívesen enged az ellenforradalmi hangulatnak, mint számunkra oly kedves attitűdnek. A minap egy érdekes képet kaptunk, amely felett nem tudunk napirendre térni, ezért inkább megosztjuk mindenkivel. Az illusztráció Prónay Pál különítményének a feltételezett jelképét tartalmazza; egy háromszögbe ágyazott arany turult és egy zöld alapon fehér kettős kereszt együttesét.
Nem tudjuk, többszöri nekifutásra sem, hogy a jelkép valódi-e vagy sem, de az biztos, hogy a Prónay-féle ellenforradalmi különítmény eredeti kettősségét remekül kifejezi; nacionalizmust (t.i.; a turul ábrázolás) és a királyhűséget (t.i.; a kettős kereszt, hiszen a legitimisták, aminek Prónay is tartotta magát, ezt választották jelképül). Lehet persze, hogy csak az utókor helyezte megfelelő kontextusba a kettő együttesét? Nem tudjuk, mindenesetre ajánlott e dualizmus - egy reményteli egységben jelenkori nemzeti radikálisoknak is. Perspektivikusabb, mint mondjuk a "H" betű rovásírással, az biztos.
Úgy látszik, hogy a Jobbik, mint az ország soron következő, magának helyet követelő jobboldali pártja, egy régi hagyományt igyekszik azzal újra meghonosítani, hogymegünnepli a magyar ellenforradalom győzelmének egyik szimbolikus tettét; Horthy Miklós és csapatainak a bevonulását Budapestre. Annak idején ez a tett egy új korszak kezdetének bizonyult, amelyről akkor még különbözőképpen gondolkodtak az emberek, egy viszont biztos; egy forradalmi és törvénytelen korszaknak a végét jelentette, és egy új nemzeti egység reményét is. Míg az első megvalósult, a másikban jelentős csorba esett, amely rányomta a kormányzóság egész idejére a bélyegét (Boldog Károly király restaurációs kísérleteinek a megakadályozása). Az esemény ünnepléséből egy kisebb Horthy-kultusz is lett, szerencsétlen módon (mondjuk a kommunisták pártocskáinak is száma erősen 100 fő alatt volt 24 évig).
Ennek ellenére az eseményen van mit ünnepelni és a háború óta hiányzik egy olyan magyarországi politikai erő, amely újra a magyar jobboldali hagyományba illesztené a győztes magyar ellenforradalmat, annak megfelelő kombattáns szellemiségével, illetve valós tartalmával, így tehát ez a kezdeményezés mindenképpen üdvözlendő és reménykeltő. (Más - de nagyon is fontos - kérdés, hogy a felszólalok jelenleg nem hordozzák az eredeti esemény fontosságának megfelelő minőséget.) Ha azt nézzük, hogy jövőre ez a párt azért száll harcba, hogy a harmadik vagy második erő legyen Országgyűlésben ebben a respublikában, akkor talán van arra esély, hogy a magyar politikai hagyomány és gyakorlat kiteljesedik egy kicsit. Nem kell magyarázkodni, ha valaki mondjuk Horthyra mutat, mint példára és talán következetes lesz ez a "mutatás is". Horthy Miklós kormányzó tiszteletének biztosan helye van a magyar konzervatív és jobboldali politikai palettán, persze csak úgy, hogyha lehet róla pro és kontra értekezni ,ostobaságok és értelmetlenségek helyett. E mellett pedig talán a magyar ellenforradalom eredményeiről és olyan nagy alakjairól is szó lehet végre, mint Sigray gróf, Lehár báró vagy éppen Ostenburg-Morawek Gyula, a helyett, hogy a jobboldalnak az 1945-49 közötti korszakban kelljen csak egerészni. Egyszerűen az ellenforradalom a helyére kerülhet talán ebben az országban, ahol még mindig meg kell ünnepelni a "felszabadulást" (amelyet még a Vörös Hadsereg sem hívott így, hanem csak megszállásnak), van Tanácsköztársaság emlékszobrunk, rendes koszorúzással (köpőcsészét ide!), Károlyi szobraink és köztereink vannak (az Ég nem szakad rá!) és Tildy hidunk (mit is kötött össze ez a jó ember annak idején?).
Óhajunk egyszerű és őszinte tehát; az ellenforradalom legyen eleven, felvállalható, beépíthető, gyakorolható magyar politikai hagyomány. Talán arra is esély van, hogy a nemzeti radikalizmus megtalálja a valós gyökereit 1919-1920 eseményeiben, amikor egy konzervatív hatalmi elitnek hozta el a hatalmat, eredeti államformánk helyreállításával. Nem lehet ugyan kétszer ugyanabban a folyóba lépni, a helyzet ma egészen más, de a hiányosság több, mint hatvan éve permanens.
Ezt a képet a Tapintható Történelem portálon találtam, és annyira megörültem neki, hogy úgy gondoltam, hogy megosztom itt is mindenkivel. Ostenburg-Morawek Gyula az egyik kevésbé , vagy egyoldalúan megismert alakja a magyar ellenforradalomnak, aki Boldog Károly mellé állt csendőrszázadaival együtt a második restaurációs kísérlet alatt, amiért a király ezredessé léptette elő, Ostenburg csapatait pedig a "gárda vadászezred" fokozatra emelte (ahogyan azt az 1944-es fenti dokumentumon is láthatjuk), mely nevet megtarthatták 1945-ig. Az ellenforradalomban a királyság és a felkent király trónjának a helyreállítását látta, báró Lehárhoz hasonlóan. Az ellenforradalomban tevékenyen részt vett a különítményével, akinek tagjaihoz köthető a két baloldali publicista-politikus, a Népszava munkatársainak, Somogyi Béla, és Bacsó Béla meggyilkolása többek között (amiért a Kádár-korszakban kiérdemelte, hogy Prónay ás Héjjas mellett bekerüljön a tankönyvekbe). Ezért támogatta Horthyt kormányzóvá választásában (csapatai jelen voltak a Nemzetgyűlésben a kormányzói eskü alatt) is, ami nem ellentmondás, hiszen Horthy Miklós kormányzóvá választását kezdetben Károly királyunk is támogatta. A budaörsi csatában a király oldalán vett részt, és engedelmeskedett Károly király azon kérésének, hogy a tüzet szüntessék be, elkerülendő a polgárháborút. A restaurációs kísérletek után lecsukták, mint más számos legitimistát, de amnesztiával szabadult, tekintettel a soproni helytállására (nem ürítette ki a várost), illetve a Horthy melletti szolgálataira is. A harmincas években a szélsőjobboldalra szorult, megalakította a Magyar Országos Fasiszta Pártot, egykori harcostársával Prónay Pállal. Királyhűsége azonban nem szűnt meg élete végéig, amely egy erős antikommunizmussal is párosult.
A Tanácsköztársaság puccsal történő megalapításának 90. évfordulója úgy látszik, hogy hatással van a hazai republikánus nómenklatúrára is, mert a Parlament színei izgatott mozgást mutatnak. Bevalljuk a Tanácsköztársaság sűrű fekete és véres éjszakája minket is izgalommal tölt el, és radikális ellenforradalmi hangulatba kerültünk. A fentebb alkotások kis lenyomatai ennek a hangulatnak, amelyek reményeink szerint nemcsak pop-artos, amerikai utánérzésektől sem mentes művészeti ízét fogja értékelni a Kedves Olvasó! Szerzőnk és állandó olvasónk Chubakka művei ezek (hálás köszönet érte!), amelyek már most fehér zászló, darutollak és fess menetelés után kiáltanak! Igen, mi meg tudjuk tenni. Legalábbis nagyon reméljük, hogy egyszer még ebben az életben újra.
Közeledve az első magyarországi kommunista diktatúra létrejöttének vérveres dátumához, amely a Magyarországi Szocialista Párt (MSZP) nevéhez lehet fűzni, mindig maximalizálódik az ellenforradalmi hangulat bennem. Szerencsére nincsen okom ezt különösebben visszatartani jó pár éve, a magam részéről indokoltnak is tartom minél többet okulni ebből a korszakból (1918-1921). Magyar monarchistának ez a korszak szinte ki nem merülő példatár az eszmék, az akciók, és a reakciók tekintetében. A patkányforradalom remek kis korszakára, ellenforradalmi összeállítással jelentkezünk, amelyben Tormay Cécile örökzöld naplójának a megfelelő részeit idézzük, ami után mindenki memorizálhatja a ludovikás ellenforradalmárok dalát is magában. Őszintén, hányan tudták azt, hogy 1919. március 20-án egy fegyveres hatalomátvételre kellett volna virradnunk, nem a kommunisták és szocdemek diadalára? A végén egy igazi kuriózumot közlünk, az Amúri partizánok dala néven elterjedt kommunista zöngemény fehér, ellenforradalmi eredetijét lehet dúdolászni a "Drozdovci"-t, amelyet M. G. Drozdovszkij fehér ellenforradalmár parancsnok ihletett. Meditációs objektumnak közben ezt ajánljuk; AZ ÉJSZAKA MÉLYÉN VIRRAD MEG A LEGFÉNYESEBB HAJNAL. Reméljük mindez méltóbb és sokkal inspiratívabb felkészülést biztosít kedves olvasóinknak, mint azon régi tutajosok "megemlékezései", akik képtelenek abbahagyni, vagy éppen csak alkalmazkodnak a kor elvárásaihoz.
+++
Március 19-20-ra Virradó éjjel
A kályhában kihűlt az utolsó parázs. Fázni kezdtem és mégsem mozdultam meg. A székembe csúszva ültem az íróasztalom előtt. Kicsiny borzongások futottak végig a hátamon. Egy kiáltványt kellett volna írnom a Szövetség nevében. Elkezdtem, az első mondat végén megállt a tollam a papiroson, állva maradt, céltalan vonalakat rajzolt, rajzolt még akkor is, mikor kiszáradt belőle a tinta és nem hagyott nyomot. Azután átbillent a toll és elgurult az asztalon. Találomra egy könyvet vettem elő. Soká tartottam a kezemben és néztem a betűit. Nem tudom, mi volt. Összecsukódott és lehunytam a szemem. Így jobban hall az ember. Az órák sorra vertek a lakásban. Vertek tizenkettőt, egyet, félkettőt, háromnegyedet... Eloltottam a lámpát és kinyitottam az ablakot. Megint visszaültem az íróasztalomhoz. A hideg bedőlt a nyitott ablakon, össze-összerázkódtam tőle. A csend bizsergett, azután úgy rémlett, mint ha egy nagy ér lüktetett volna át a levegőn.
Az óra kettőt ütött
Most... a fejemben megfeszült minden ideg, az inak kinyúltak a nyakamon, olyan merev lett a testem, hogy nem bírtam volna mozdítani.
Nem tudom, mennyi ideig tartott. Egyre jobban fáztam. Az óra megint ütött. Talán siet? ... Elmúlhatott megint vagy egy fél óra. A tagjaimban furcsán engedett fel a merevség, szinte úgy, mintha összeomlottak volna bennem a csontok. Lehorgasztottam a fejemet.
Elhalasztották hát megint! (*)
Éjfél után két órára volt kitűzve. Fegyverük van elég, a csendőrök és rendőrség egyetért. A kaszárnyák pedig ingadoznak. De a jeladás elmaradt. A Bazilika harangja nem szólalt meg. Mi történhetett? Holnap fog-e szólni, vagy holnapután?
Csak késő ne legyen ...
Március 20.
Az éjjeli óra üres csendje mint egy félőrült várakozás a fejemben maradt. A folytatódó élet képei és hangjai azon a csalódott csenden át rezegtek ma be az öntudatomba. Az ellenforradalom éjszakája olyan sok napon át készülődött és újra és újra annyiszor tolódott el, hogy szinte belefáradt a reménység. Eljön-e még? Megint összeszedtem magamat. Felbiztattam a csüggedésemet és a lelkemben ismét várakozás lett minden.
A város is mintha várt volna valamit Még az utcák is, mintha vártak volna. Legalább nekem úgy rémlett. Várakozó hallgatás volt a reggelben. Újságok nem jelentek meg. Azt mondják, bérmozgalom miatt sztrájkolnak a szedők. A bankba mentem. A kormány letiltotta a betéteket. Nem adtak ki pénzt sehol. Lehúzták a vasredőnyöket. A megrémült emberek tolongtak, átkozódtak.
Ellenőrizhetetlen hírek terjedtek el. Valaki mondta, hogy a kommunisták hadserege: a leszerelt katonák fenyegetőző gyűléseket tartanak szanaszét a külvárosokban, készülnek valamire. Kun Béla és társai szabadon bocsátását követelik.
Károlyi Mihályról is hírlik, hogy készül valamire. Gyűlöletében egyszer megesküdött, hogy elpusztítja Tiszát, még ha vele pusztulna a nemzet is. Tisza meghalt, de szelleme Károlyi ellen feltámadt az egész nemzetben. S ma Károlyi új bosszúra készül. Úgy mondják, nemcsak a magyarság ellen, mely már kiábrándultan megtagadja öt, de az antant ellen is, mely nem áll szóba vele. Mi vár reánk?
Délután a Nemzeti Egyesülés pártjának gyűlése volt. Néhány szót váltottam Bethlen Istvánnal. Azt mondta, nagy változások várhatók. Az antant hatalmak megbízottjuk útján tudtára adták Károlyinak, hogy egy józan polgári kormánnyal szemben előzékenységet mutatnának. Hogy súlyt adjanak követelésüknek, Vyx francia alezredes útján új demarkációs vonalakkal fenyegetőznek. Bethlen István ma kevésbé látta sötéten a helyzetet, mint különben. Pillanatnyilag megnyugodtam. Ritoók Emmával jöttem haza a feltűnően népes utcákon át. Messze lakik, megkéstünk, nálunk maradt hát éjszakára. Este felráztam magamat és együtt dolgoztunk az asszonyok kiáltványán. Éjfél felé járhatott az idő, mikor bejött hozzánk Anyám és mint mindig, ha valamit írtam, megkérdeztem a véleményét és felhasználtam a tanácsát. Aztán kergetett, menjünk már aludni. Ritoók Emma elment, magamra maradtam és hogy nyugtalanságomat megvesztegessem, csiszolgatni kezdtem a kéziratot. Közben múlt az idő. Két óra lett.
Egyszerre ki tudja miért, megrohant a tegnapi várakozás izgalma. Felkaptam a fejemet. Messze, messze, harangzúgást véltem hallani az éjszakában. A torkom kiszáradt. Vadul vert a szívem. Felrántottam az ablakot, de odakinn végtelen volt a csend. Csak képzelődtem... Egy darabig még mozdulatlanul hajoltam ki a hideg fekete utcába. Puskalövés dördült a Népszínház elől. Aztán megint elhallgatott az éjszaka. Nem bírom tovább.
A háború alatt de hányszor mondtuk ezt. Aztán jött az ősz vonagló összeomlása jött a tél és darabokra tépték az országunkat. Nem bírjuk el... És bírtuk. És ki tudja, mit kell még bírnunk ezen a tavaszon? Nekidőltem az ablakdeszkának és a sötétségen képek húzódtak előttem, mintha rémálmot álmodnám. Egyszerre megálltak a képek. Egy nagy kietlen házban láttam magam. Csupasz, meredek falaiban szokatlanul magas ablakok nyílnak. És mi az utolsó szobában ülünk és várunk valamire, ami elől nem lehet menekülni. A szobából nem vezet ajtó a szabadba. Oda lenn tárva áll a kapu. Nincs, aki őrizze. A légvonatos kapualján lépések jönnek befelé és nem tartóztatja fel senki se. . Jönnek a lépcsőn. Már régóta hallatszik, hogy a házban egyik ajtó nyílik a másik után. Még egy... és még egy, sorra nyílnak az ajtók, egyre közelebb, közelebb.
Nem bírjuk el tovább. Rémlátó végtelenbe nyúlnak a percek és mi meg; se mozdulhatunk, irtózat lesz a várakozás. Már az utolsó ajtó előtt tétováznak a lépések. Valami készülődik odaát. Még senki se látszik, csak a kilincs mozdul óvatosan, lassan és csikorog.
Nyíljék hát ki! Történjék valami, akármi, de történjék végre.
Március 21.
Az eső esik, a lyukas ereszből csurog a víz. Az ablakom bádogpárkányát verik a cseppek. És ez úgy hangzik, mintha csontvázak ujja kopogtatna, hogy eresszék őket. A lépcsőházban csengettek. Chotek Rudolfné jött, aki mindig bátran és áldozatkészen a nemzeti eszme mellett. Nagyobb összeget hozott a szövetség céljaira. Utána Mikes Árminné nyitott be az ajtón. Még kilenc óra se volt. A fülembe súgta: Nagyon rossz híreim vannak. Beszélnem kell veled.
Magamhoz vettem a pénzt, azután mentünk. A kocsiban elmondta, hogy egy megbízható egyén előtte való nap a kommunisták gyűlésén volt. A munkások nagy tömegei átmentek a kommunista pártba. A vas fémmunkások is mind átmentek. És elhatározták, hogy most már nyíltan fellépnek a kormányzó pártok ellen és letörik az ellenforradalmat is. A keleties szemű démoni bűvölő, mely öngyilkos letargiába zsibbasztotta a nemzetet, rátenné hát egészen a kezét tehetetlenné vált tartalékára?
A Magyar Asszonyok irodájában már ott volt Kállay Erzsébet. Alig hogy odaértünk, Batthyáhy Lajosné jött be sebesen és intett nekem. Az egyik sarokba húzódtunk. Csak akkor tűnt fel, milyen megnyúlt és halálsápadt az arca. Idegesen beszélt: - A kormány lemond: Vyx alezredes egy ultimátumot adott át. Az antant megint előbbre tolja a demarkációs vonalat és semleges zónát is követel. Károlyi pedig - biztos értesülésem van - a kommunistáknak akarja átadni a hatalmat.
Ez hát Károlyi bosszúja...
Kállay Erzsébet és buga is odajöttek hozzánk. Aztán elrohantak, József főherceget akarták értesíteni és Bethlen Istvánhoz is mentek, hogy kísérelje meg a lehetetlent az antant megbízottainál. Vyx alezredes az utóbbi napokban eltávolíttatta Budapestről a francia csapatokat. Mindössze háromszáz szpáhi lehet valahol a környéken. 0 tudta, hogy mi készül. Szándékosan fosztotta meg a város polgárságát az egyetlen védelemtől? Batthyány Lajosné felállt. Mielőtt indult volna, a fülemhez hajolt és azt mondta, hogy szökjem meg az éjszaka előtt, mert az első elfogatási listán rajta van a nevem.
Hazamentem. Az eső egész délután zuhogott és verte az ablakomat. Telefonon hívtam a testvéremet. Anyám beteg volt és ágyban feküdt. Úgy beszéltem a testvéremmel, hogy ne hallja. Ő még nem tudott semmiről.
Bánó Lászlóné jött és mondta: menjek el, mert ezek felakasztanak. Megint ott volt Chotek Rudolfné. Visszaadtam neki a pénzt, amit ma délelőtt a Szövetség céljaira hozott: Nálam most már úgysem lenne biztonságban. Ő is ugyanazt mondta, amit Bánóné mondott. - Nem megyek el, - felelem, - gyávaság lennne megfutamodnom. Ha el akarnak fogni, hát fogjanak. Itt maradok. - Még szükség lesz rád később, mikor újra ddolgozni lehet, mondotta vendégem és kedvesen rábeszélt. - Magamhoz vinnélek, de ott nem lennél biztonságban. Gidáékat nálam fogják keresni. - Testvéréről, gróf Ráday Gedeonról kezdett beszélni. Aztán megint rám fordította a szót. Figyelmesen hallgattam és közben se félelmet, se izgatottságot nem éreztem, talán azért, mert sajátságosan megint úgy rémlett előttem, mintha nem rólam, hanem valaki másról lenne szó.
Hét óra felé járt az idő. Cavallier József egy fiatal újságíró, aki a magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége érdekében sokat és önzetlenül dolgozott, halálsápadtan nyitott be hozzánk. Hirtelen behúzta maga mögött az ajtót és úgy nézett hátra, mintha attól félne, hogy valaki utána jön. A szeme egészen merev és üveges volt. .
- Károlyi lemondott, - mondotta szakadozottt hangon. - A minisztertanácsból Kunfit küldte Kun Béláért a gyűjtőfogházba. Kunfi aztán automobilon vitte magával Kun Bélát a miniszterelnökségre. A szocialisták és a kommunisták megegyeztek; Direktórium alakult, az a hír jött, hogy Kun Béla, Samuelly Tibor, Kunfi Zsigmond, Pogány József és Vágó Béla a tagjai. Forradalmi törvényszéket állítanak fel. Ma éjjel sokakat elfognak. Meneküljön. Ne adja oda magát prédául az ő bosszújuknak.
Mialatt beszélt, lövöldözés hallatszott odakintről. Egyszerre felrémlett előttem az éjszakai kép. A nagy, kietlen házban vagyunk és az utolsó szoba kilincse fordul és nyílik az utolsó ajtó. Egy borzasztó hang üvöltött végig az utcán: Éljen a proletárdiktatúra!
(*) Tormay Cécile itt egy fegyveres ellenforradalmi felkelésre gondolt, amelyet már sokadszorra akartak a budapesti fehérek végrehajtani az ÉME, a MOVE és gróf Bethlen István vezette Nemzeti Egység Pártja vezetésével. A Bazilika harangja jelezte volna, hogy a felkelés sikerült. E helyett a kommunista puccs valósult meg másnap.
+++
Ludovika Akadémia ellenforradalmi indulója Szöveg: Evva Ernő
Az est közeleg, de az Orczy-kert vidéke, Most viharra szomjas, oly gyanús a béke. Mért szünetel ma a fegyverek csatája, Mért szünetel ma az ostrom a Ludovikán? Rajta fiúk, aki tiszt akar ma lenni, Álljon élre önként önként harcjárőrbe menni! Lépne ki mind, - de a sorokat előzve dobban Három az élre; - a puska lábhoz, rajta a szurony!
Ref.: Fegyverbe lép az őrség, Fegyverbe lép az őrség, Nyílik a Ludovika ősi kapuja. Fegyverbe lép ki rajta Fegyverbe lép ki rajta Mindenre elszánt katona fia. Vissza, ha soha nem tér, Vissza, ha soha nem tér, Indul utána százszor újra száz! Sorsunk a szent örökség, fegyverben áll az őrség, Népünkre, földünkre testével vigyáz!
Van olyan helyzet, amikor az első benyomás határozza alapvetően az ember véleményét a személyről és a cselekedeteiről és gondolatairól. És van amikor ez a benyomás nem illúzió. A tartalom pedig együtt jár a formával. Nem értjük továbbra sem, hogy az ellenforradalmároknak miért kellett volna a "sötétben bujkálniuk", hiszen mindig is a fényt akarták elhozni ezek a snájdig emberek.
Úgy látszik, hogy a Jobbik, mint az ország soron következő, magának helyet követelő jobboldali pártja, egy régi hagyományt igyekszik azzal újra meghonosítani, hogy megünnepli a magyar ellenforradalom győzelmének egyik szimbolikus tettét; Horthy Miklós és csapatainak a bevonulását Budapestre. Annak idején ez a tett egy új korszak kezdetének bizonyult, amelyről akkor még különbözőképpen gondolkodtak az emberek, egy viszont biztos; egy forradalmi és törvénytelen korszaknak a végét jelentette, és egy új nemzeti egység reményét is. Míg az első megvalósult, a másikban jelentős csorba esett, amely rányomta a kormányzóság egész idejére a bélyegét (Boldog Károly király restaurációs kísérleteinek a megakadályozása). Az esemény ünnepléséből egy kisebb Horthy-kultusz is lett, szerencsétlen módon (mondjuk a kommunisták pártocskáinak is száma erősen 100 fő alatt volt 24 évig).
Közeledve az első magyarországi kommunista diktatúra létrejöttének vérveres dátumához, amely a Magyarországi Szocialista Párt (MSZP) nevéhez lehet fűzni, mindig maximalizálódik az ellenforradalmi hangulat bennem. Szerencsére nincsen okom ezt különösebben visszatartani jó pár éve, a magam részéről indokoltnak is tartom minél többet okulni ebből a korszakból (1918-1921). Magyar monarchistának ez a korszak szinte ki nem merülő példatár az eszmék, az akciók, és a reakciók tekintetében. A patkányforradalom remek kis korszakára, ellenforradalmi összeállítással jelentkezünk, amelyben Tormay Cécile örökzöld naplójának a megfelelő részeit idézzük, ami után mindenki memorizálhatja a ludovikás ellenforradalmárok dalát is magában. Őszintén, hányan tudták azt, hogy 1919. március 20-án egy fegyveres hatalomátvételre kellett volna virradnunk, nem a kommunisták és szocdemek diadalára? A végén egy igazi kuriózumot közlünk, az Amúri partizánok dala néven elterjedt kommunista zöngemény fehér, ellenforradalmi eredetijét lehet dúdolászni a "Drozdovci"-t, amelyet M. G. Drozdovszkij fehér ellenforradalmár parancsnok ihletett. Meditációs objektumnak közben ezt ajánljuk; AZ ÉJSZAKA MÉLYÉN VIRRAD MEG A LEGFÉNYESEBB HAJNAL. Reméljük mindez méltóbb és sokkal inspiratívabb felkészülést biztosít kedves olvasóinknak, mint azon régi tutajosok "megemlékezései", akik képtelenek abbahagyni, vagy éppen csak alkalmazkodnak a kor elvárásaihoz.
