Hogy mennyien voltak? Lényegtelen. Egy számít: sokkal többen, mint bármely más tüntetésen az elmúlt 2 évben. Miért fontos ez monarchista szempontból? Felvet ugyanis néhány olyan kérdést, amelyre a demokratikus oldal gyakorta válasz helyett lefagyással reagál. Mert mit tesz akkor egy demokrata, ha az imádott nép abszolút többsége kinyilvánítja, hogy nem kíván (az akármelyik oldal által lefektetett) demokratikus keretek között élni? Valószínűleg dühöng, mint Bartus 8000 kilométernyire. a magyar állapotoktól. Ugyanez a lefagyás következik be akkor is, amikor valaki felteszi a kérdést: Mikor kérdezték meg a magyar népet arról, kíván-e a népfelség elvén szerveződő köztársaságban élni? A helyes választ, hogy SOHA borzasztó nehéz kimondani. A köztársaság mellett tüntetőknek ez a kérdés vajon megfordult a fejében?
E rövid, de lényeges kitérő után térjünk rá a békemenetre. Monarchistaként távol álljon tőlem, hogy demokratikus pártrendezvényt méltassak, azonban ki kell nekünk is mondanunk azt, hogy történtek előremutató lépések az elmúlt két év alatt. A blog sajnos még nem emlékezett meg róla, ezért most megteszem én: az alábbi képpel intek búcsút a köztársaságnak!
Számomra hatalmas élmény volt ugyanis látni, ahogy a határátkelőkön cserélik a táblákat. Nem hittem ugyanis, hogy ezt valaha megérem. Persze a lényeg sajnos itt marad, de valahol el kell kezdeni. Sosem hittem volna, hogy valaha sikerül átnevezni a Moszkva teret. Hát még azt, hogy II. János Pál pápa tér lesz a siralmas emlékű elődjéből. Újra lesz járásrendszer! A hvg.hu egyből a kommunista járásrendszer felélesztésével riogatott, de ne feledjük el, hogy itt alapvetően a Magyar Királyság egyik közigazgatási egységének helyreállításával van dolgunk. De azt se feledjük: nagyon kevésen múlt, (és mennyire ostoba indokkal magyarázták) miért nem lesznek megyéinkből újra vármegyék. A Stami által kritizált egyházügyi változásokban egyszerre lehet látni a jó szándékot és a cselekvés korlátait is egyben. Sok a tíz egyház, elég lenne egy is, vagy legfeljebb az 1918-as állapotot tartanám ideálisnak. Mindenesetre örömteli, hogy a szinkretista, magyar hagyományoktól tökéletesen idegen egyesületek végre a helyükre kerültek. Az új alaptörvényről szólva megállapítható, hogy vannak benne pozitív változások elődjéhez képest. Csupán egyet említenék és ez pedig a neve. Alaptörvény. Érezték valószínűleg a szerzők, hogy az Alkotmány az más. Az a Történeti Magyar Alkotmány, melynek rendező elve a Szent Korona-tan. Ez "csak" alaptörvény, így kimondva, leírva.
Ha a pozitív változásokat nézzük, sajnálattal vesszük tudomásul, hogy ezek az intézkedések legtöbbször langyos kompromisszumok eredményei (lásd: Hitgyüli, mint történelmi egyház). Nem mutatnak egy irányba, nem ellenforradalmi intézkedések. Ilyet nem is várhatunk egy "forradalmi", demokratikus hatalomtól. A kormányzat bizonyos lépései túlságosan is szimbolikusak, de vannak kifejezetten érthetetlenek és értelmetlenek, lásd Szent István-rend "feltámasztása".
Monarchistaként egyetlen dolgot tehetünk, betesszük a lábunkat a résnyire kitáruló ajtóba. És azt mondjuk, innen egy lépést sem vagyunk hajlandóak visszafelé megtenni. Itt nem lesz újra magyar köztársaság, sem Moszkva tér, sem pedig szcientológiai egyház!
A munkát pedig nekünk is folytatnunk kell. Talán egyszer sikerül megértetni a jobboldali és keresztény honfitársainkkal, hogy ne a percember miniszterelnök képét vigyék az Andrássy úton, ne álljanak ki egy vállalhatatlan elnök mellett. És nem hinném, hogy nagy kérés lenne: értsék meg végre, hogy a Szentlélek Magyarországnak koronát küldött, nem pedig Pali bácsit!
Ha ezt felfogják, célba érünk.
