Az emlékkonferencia termét egy kicsit nehezen találtam meg a Szentháromság téren, de végül a hely patinája kárpótolt a kellemetlenségért. Körülbelül ötvenen lehetünk, amikor megérkeztem éppen Katona Tamás tart előadást, aki sokszor kiemeli azt, hogy Slachta Margitnak milyen ordenáré kiabálásokkal kellett szembenéznie az 1945 utáni köztársasági országgyűlésben. és azt is, hogy ez a pár éves demokrácia sokkal inkább a kommunizmusba való átmenetet jelentette, mint szuverén államiságot. Az ő előadásában is feltűnt már az, ami az egész emlékkonferencia alatt a legkellemesebb meglepetést okozta nekem; Slachta Margitnak a politikai krédóját, amely egyértelműen vallásos alapokon nyugodott nem a dicső, de nagyon is régmúlt egy részeként akarták kezelni a résztvevők, hanem meg akarták nézni, hogy abból mit és hogyan lehet érvényesíteni a mában. Katona Tamás ezzel kapcsolatosan még a leginkább volt visszafogott, sok olyan (számomra nagyobbrészt ismert, de fontos) történelmi helyzetet, tényt mond el, amelyben Slachta Margitnak meg kellet vívnia a harcát, és e mellett tért csak ki a jelen kérdéseire.Ékes Ilona képviselőasszony azonban már egyértelműen azokat az elemeket emeli a Slachta életműből, amelyek számára is példaértékűek; a közélet tisztasága, a közerkölcs jelentősége, a szociális érzékenység, a keresztény és nemzeti politika fontossága, a keresztény hitelvek érvényesítése a politikában. Egy hosszabb, de szépen és lélekkel megfogalmazott személyes krédónak is beillő megemlékezés hangzott el a képviselőasszonytól, ami személy szerint nekem a leginkább elgondolkodtató része volt az emlékkonferenciának. Ha Ékes Ilona életrajza mellett azt is megnézem, hogy a közelmúltban mivel és kiknek okozott "botrányt", akkor mindenképpen egy hiteles megemlékezés volt ez tőle, tekintettel arra is, hogy korábban szociális munkásként és óvónőként dolgozott. A rövid szünetben pedig arra is volt lehetőség, hogy beszélgessek vele arról, hogy mennyire kihívás ma példaképnek tekinteni egy olyan politikust, mint Slachta az országgyűlési munkában.
A szünet után a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke, Pirityiné Szabó Judit olvassa fel Slachta Margit eredeti politikai krédóját, teljes terjedelemben, utána pedig Siklósi Beatrix tart egy meglehetősen aktuálpolitikai elmélkedést a keresztényi közélet kapcsán, és átadja a szót Aczél Petra docens asszonynak, aki a záró előadását tartotta meg a konferenciának. Ez a zárószó a másik legnagyobb hatású felszólalás volt a konferencián, hiszen viszonylag ritka, hogy manapság egy katolikus nő azokkal a életeszményekkel jöjjön elő, amely a harcos lelkületet hangsúlyozzák a keresztény hölgyek számára. Slachta Margitból az emelte ki Aczél Petra, amelyet manapság a leginkább elveszni látszik, és nem szalonképes; az igazság talaján álló harcos hitet, amely nem törik meg a hazugsággal szemben. A docens asszony beszéde kifejezetten lángolóra és elszántra sikeredett, olyan releváns kérdések felvetésével, mint például, hogy létezik-e keresztény politika jelenleg Magyarországon? Ő volt az egyetlen aki megemlített azt is, hogy milyen megaláztatásokat kellett kiállnia annak idején a köztársasági országgyűlésben, Slachtának, amikor a Szentkorona-tanról, ezer éves politikai hagyományunkról beszélt. (Mindez különösen jól sikerül időzítés volt, tekintettel arra hogy az első sorban egy katolikus főpap is jelen volt, Spányi Antal megyéspüspök személyében, aki a konferencia utáni megemlékező szentmisét celebrálta.)
Az emlékkonferencia nem említett Slachta Margit közjogi harcát a királyságunkért, és azt, hogy meggyőződéses legitimista-monarchista volt egész életében. Valóban, ez számunkra hiányt mutat. Mégis azt kell, hogy mondjam, hogy az emlékkonferencia hatalmas űrt próbált azzal betölteni, hogy Slachta Margit konzervatív politikai katolicizmusát ma is élő, és aktívan felvállalható, megélhető és folytatható hagyományként mutatta fel mindenki számára. Kicsit sajnálom is, hogy az Országgyűlés nem adott helyett ennek a konferenciának, a szervezők eredeti elképzelésének és szándékának megfelelően.
