A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ádvent. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ádvent. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. dec. 5.
2009. dec. 1.
Advent négy hetére
CHRISTVS VINCIT!
CHRISTVS REGNAT!
CHRISTVS IMPERAT!
Vajon kit ne gondolkodtattak volna már el ezek a sorok, kinek ne ötlött volna már fel az a kép, miszerint Krisztus Király ül szent mennyei trónján?
A zsidó embernek egyértelmű volt, hogy egyszer eljön a Messiás, még ha abban egy idő után tévedtek is, hogy Krisztus nem az ő politikai megváltójuk, a Római Birodalmat legyőző uruk lett, hanem ennél több – minden ember és minden nemzet királya. Hihetetlenül nagy várakozás övezte őt, próféták jövendölték eljövetelét, minden zsidó ember tudott róla, hogy egyszer, valamikor Betlehemben meg fog születni egy gyermek, akit mint Megváltó fognak tisztelni, az ő szent királyuk.
Nekünk könnyebbségünk van: mi tudjuk, hogy ki a királyunk, ki lehetne az. Mégis a legtöbben ma, 2009-ben is ugyanúgy gondolkodnak és viselkednek, mint az akkori (általuk egyébként gyűlölt és megvetett) zsidó társadalom többsége: legyen az az elit vagy a nép lánglelkű vitézei, esetleg a szürke többség; essenek bár egymásnak minden egyéb más kérdésben, "a Habsburgot", azt egyöntetűen és összekapaszkodva gyűlölni kell; nem fogadják el őt, nem tisztelik, nem kérnek belőle. Üldözték – üldöznék? – és utálják őt. Ahogy Krisztusra fitymáltak a zsidók, hogy ez csak egy galileai ács fia, úgy fitymálnak ma népünk harcos fiai a trónörökösre; "Ez csak egy megvetendő, semmirekellő Habsburg…".
Nekünk tehát több dolgot is jelent az adventus Domini: ahogy várjuk mennyei Királyunk, Jézus Krisztus születését, úgy várjuk az ő kegyelméből uralkodásra született apostoli magyar király, a trón örökösének a beiktatását – pontosan mutatva azt a vitathatatlan tényt, miszerint a kereszténység és a királyság iránti elkötelezettség szétválaszthatatlanul összefügg azóta a közel 2000 éve elhangzott mondat óta, miszerint: „Adjátok meg tehát a mi a császáré a császárnak, és a mi Istené az Istennek.” (Mt 22,21)
Írta: Reina Nicolasa.
A zsidó embernek egyértelmű volt, hogy egyszer eljön a Messiás, még ha abban egy idő után tévedtek is, hogy Krisztus nem az ő politikai megváltójuk, a Római Birodalmat legyőző uruk lett, hanem ennél több – minden ember és minden nemzet királya. Hihetetlenül nagy várakozás övezte őt, próféták jövendölték eljövetelét, minden zsidó ember tudott róla, hogy egyszer, valamikor Betlehemben meg fog születni egy gyermek, akit mint Megváltó fognak tisztelni, az ő szent királyuk.
Nekünk könnyebbségünk van: mi tudjuk, hogy ki a királyunk, ki lehetne az. Mégis a legtöbben ma, 2009-ben is ugyanúgy gondolkodnak és viselkednek, mint az akkori (általuk egyébként gyűlölt és megvetett) zsidó társadalom többsége: legyen az az elit vagy a nép lánglelkű vitézei, esetleg a szürke többség; essenek bár egymásnak minden egyéb más kérdésben, "a Habsburgot", azt egyöntetűen és összekapaszkodva gyűlölni kell; nem fogadják el őt, nem tisztelik, nem kérnek belőle. Üldözték – üldöznék? – és utálják őt. Ahogy Krisztusra fitymáltak a zsidók, hogy ez csak egy galileai ács fia, úgy fitymálnak ma népünk harcos fiai a trónörökösre; "Ez csak egy megvetendő, semmirekellő Habsburg…".
Nekünk tehát több dolgot is jelent az adventus Domini: ahogy várjuk mennyei Királyunk, Jézus Krisztus születését, úgy várjuk az ő kegyelméből uralkodásra született apostoli magyar király, a trón örökösének a beiktatását – pontosan mutatva azt a vitathatatlan tényt, miszerint a kereszténység és a királyság iránti elkötelezettség szétválaszthatatlanul összefügg azóta a közel 2000 éve elhangzott mondat óta, miszerint: „Adjátok meg tehát a mi a császáré a császárnak, és a mi Istené az Istennek.” (Mt 22,21)
Írta: Reina Nicolasa.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)