Még szinte friss

Nemrég indult egy új műsor, amely bevallottan monarchista szemléletű a Szent Korona Rádión Trón és Oltár címmel, amelyet Torda Zsolt, Uhel Péter, Fodor Tamás készített. Első adása meghallgatható itt. Anyaportálunkon, a Regnum!-on Ernst Jünger maximái olvashatóak (ez egy sorozat első része, amelyben a konzervatív forradalom egyik leghíresebb alakjának gondolatait közöljük le). Itt pedig egy interjú olvasható a Bar!kádon Pánczél Hegedűs Jánossal az államformaváltás lehetőségeiről. A Magyar Nemzet hétvégi száma után, az online portál is közzétette a királyság alternatíváját összefoglaló írását Pethő Tibornak. Figyelembe ajánljuk mindenkinek a Szent Magyarországért honlapot is, amely egy friss és fiatalos legitimista kezdeményezés, annak minden előnyével és kezdeti esetlegességeivel.

A bukott állam tizenkét kritériuma

Minden államnak hetente kell megküzdenie teljesen egyedi gondokkal, de vannak olyan kritériumok, amelyek alapján jelenleg „bukott államnak” hívnak olyan országokat, amelyek nem működnek, ahol a kormányzás csak egy álom. Annak, hogy egy államot „bukottnak” nevezzünk tizenkét olyan kritériuma van, amelyek fontosak – ezeket próbáljuk bemutatni a Foreign Policy írását ideidézve. Az írás minden egyes kritériumra hoz egy-egy országot példának, ahol az a legrosszabb a jelenlegi mutatók alapján (ezt pontszámmal is jelölte).

1. DEMOGRÁFIA

Kongói Demokratikus Köztársaság - Pontszáma: 9,9 / 10

Ha a Kongóban laksz, olyan 50% az esélye annak, hogy tizennégy éven aluli vagy. A népességnövekedés 3%-os – ami eszméletlen gyors – a polgárháború, egekbe szökő csecsemőhalandóság és a gyorsan terjedő fertőző betegségek ellenére.

2. MENEKÜLTEK

Szomália - Pontszáma: 10/10

Az ország lakosságának majd egy negyedét – olyan kétmillió embert – űzte el a polgárháború saját lakóhelyéről.

3. ILLEGITIM KORMÁNY

Afganisztán, Szomália - Pontszámuk: 10/10

Szomália nyugati támogatottságú kormánya csupán néhány háztömböt irányít Mogadishuban. Afganisztánban él és virul a tálib inszurrekció, a nemzetközi csapatok jelenléte és egy több sebből vérző elnökválasztás aláásták a kormány legitimitását.

4. AGYELSZÍVÁS

Zimbabwe - Pontszáma: 9,7/10

Az elmúlt évtizedben öt zimbabweiből egy hagyta el országát; sokan közülük professzorok, orvosok, mérnökök, jogászok és újságírók.

5. KÖZSZOLGÁLTATÁSOK

Niger - Pontszáma: 9,7/10

Niger talán a legszegényebb ország a Földön. A kormány képtelen olyan szolgáltatások nyújtására, mint oktatás és egészségügy; terjedő analfabetizmus és magas csecsemőhalandósági ráta a szörnyű eredménye.

6. TÁRSADALMI EGYENLŐTLENSÉG

Kongói Demokratikus Köztársaság, Szudán - Pontszámuk: 9,5/10

Kongó és Szudán kicsiny elitje eszméletlen mértékben meggazdagodott az országban található nyersanyagokból. A többség mindkét országban marad kétségbeesetten szegény.

7. TÖMEGES PANASZOK

Szudán - Pontszáma: 9,9/10

Az ország déli, keleti és nyugati része mind valamilyen szinten autonómiára törekszik Khartoumtól, a fővárostól.

8. EMBERI JOGOK

Szomália, Szudán - Pontszámuk:9,9/10

Egy háborús bűnökkel vádolt elnök sosem jó jel, ám a szudáni emberi jogok igazi fokmérője az izgága régiók kegyetlen brutalitással történő folyamatos elnyomása.

9. GAZDASÁGI HANYATLÁS

Észak-Korea, Szomália, Zimbabwe - Pontszámuk: 9,6/10

Észak-koreai és zimbabwei diktátorok az országuk gazdaságát a rezsim profitjának szolgálatába állították, annak ellenére, hogy nemzetgazdaságaik romokban hevernek.

10. KÖZBIZTONSÁG

Szomália - Pontszáma:10/10

Mogadishu egyes részein a kormány vagy az Afrikai Unió békefenntartói irányítanak. Máshol iszlamista milíciák, helyi hadurak vagy rivalizáló törzsek fegyveres ereje teszi ugyanezt.

11. KLIKKESEDŐ ELITEK

Szomália - Pontszáma:10/10

Iszlamista és törzsi szervezetek küzdenek országszerte a hatalomért és belső zavargások tették a kormányt látványosan instabillá.

12. KÜLSŐ BEAVATKOZÁS MÉRTÉKE
Afganisztán - Pontszáma: 10/10

A NATO-erők nincsenek egyedül azok közül, akik az ország jövőjét akarják irányítani; Pakisztán, India, Irán, Oroszország és Kína szintén különböző érdekekkel vannak jelen.

Fordította: Uhel Péter.

Egy kis éji retró

Nem gondoltam volna, hogy ilyen még létezik. Most megmutatta, hogy igen. Talán nem is teljesen a szakterületünk, de nem lehet elmenni mellette. Meg azért van köze az 1944 előtti Magyarországhoz. Egy Népszava cikkről lenne szó, szerencsére most már talán tudunk kacagni rajta:

[...] a magyar római katolikus egyházon belül legalább két alapvetően különböző irányzat állt szemben egymással az elmúlt évszázadban: a katolicizmus haladó szellemű, européer, antifasiszta szárnya, és az egyháznak a feudál-fasiszta rendiséggel összefonódott, és végül a náci-nyilas gyűlölködéssel cimboráló, retrográd csoportjai. [...]

Szerintem nem is állok neki elemezni, mindenki szemezgessen belőle kedvére. Ütős elegy. Ám a cikk folytatódik:

Ennek a [haladó] katolicizmusnak volt ádáz ellensége, a mélyen retrográd, az anakronisztikus magyar rendiséget képviselő, fasiszta, antiszemita, sovén-nacionalista és revizionista Prohászka Ottokár, az aranyszájú hitszónok.

A jelzőáradat egyszerűen mesteri. Nem hiszem, hogy a kifejezések többségével tisztában van az, aki írta. Ám ennél csak jobb lesz:

Ettől a haladó katolicizmustól határolódott el Serédy Jusztinián bíboros hercegprímás, Horthy feudál-fasiszta ellenforradalmi diktatúrájának klerikális oszlopa, Péhm József, a későbbi konok reakciós Mindszenthy, akiből Rákosi ostobasága csinált mártírt. Ők fogadták az eucharisztikus kongresszuson itt páváskodó Pacelli bíborost, a későbbi XII. Pius pápát, a nagy lapítóbajnokot[...]

Ez itt már a csúcs. Nem csak a nevekkel, a tényekkel is hadilábon áll. XII. Pius nem tudjuk miért lapított, gondoljuk, hogy a nemzetiszocializmus miatt, amelyet többször is elítélt. Ugyanígy a kommunizmust is és üdvözölte a magyar 1956-ot. Mindszent(h)y József pedig ugye még Pehm Józsefként pedig a kormányzóság kritikájával tűnt ki, amelyet erősen fent is tartott magának Teleki Pál második miniszterelnökségéig. De revizionista volt, ahogyan minden épeszű ember Trianon után, mondjuk József Attiláig bezárva. Innen a kedves olvasók már kitalálhatják hova vezet a cikk. Igen, oda.

Még egyszer elnézést a rövidségért, de úgy éreztem ezt muszáj megosztanom a nagyérdeművel. További kellemes pihenést és ne feledjék; holnap előadás Fonyódon!

Köszönet TaTa86-nak és a Mandínernek a figyelemfelkeltésért.

Hová tűnt a Magyar Királyság?

Írta: Uhel Péter.

A legújabb Rubiconban(mely egyébként a szabadkőművesekről szól) megjelent egy érdekes cikk Szerencsés Károly történész tollából. A cikk a 'Hová tűnt a demokrácia? - Magyarország gleichschaltolása 1945-1949.' címet viseli. Bár ebben a - már a Monarchista Gondolatok által is többször tárgyalt - korszakban a demokrácia elvesztését vizsgálja leginkább a szerző, azért akad egy számunkra is érdekes bekezdés:

"A magyar államiságot a Kárpát-medencében ezer éven át a Magyar Királyság testesítette meg. (Akkor is, ha voltak időszakok, amikor a magyar államisághoz több köze volt az Erdélyi Fejedelemségnek, mint a Habsburg-kézre jutott Magyar Királyságnak.) A királysággal egybeforrt a nemzeti elhivatottságérzése is, amelyet a Szent Korona testesített meg.

A Szent István-i és a nemzeti értékek megtestesülése a Szent Koronában és a királyság államformájában erősítették egymást. Ezek az értékek 1945-ben veszélyesek és ellenszenvesek voltak a győztes szövetségesek és szomszédaink számára. Ezért, hogy e muníciótól megfosszák a magyarságot, a magyar államot és a nemzeti szellemű politikai erőket, felvetették a királyság államformájának megszüntetését. (A Szent Korona nem volt jelen az országban, s 1978-ig távol is maradt.) A váltás lehetett volna természetes és megalapozott lépés a modern demokrácia irányába - főképp, hogy királyt már 1918/22 óta nem sikerült felmutatni -, de ez nem sikerült. Az államformaváltás ugyanis nem demokratikus úton ment végbe (mint Olaszországban), hanem a nép feje feletti döntéssel. (Nem népszavazással, hanem parlamenti döntéssel.) Ráadásul a (magyar) királysághoz a baloldali propagandagépezetnek sikerült hozzátapasztania minden negatív jelzőt (a feudálistól az elnyomón keresztül a reakciósig), megsértve ezzel múltunkat, identitásunkat, nemzeti érzésünket. Az "ezer éves elnyomást" a szomszéd országokban a magyarüldözés jogalapjáig fejlesztették. Ekkor épült ki tulajdonképpen az a csapda, amelyből azóta sem tudott kikeveredni sok honfitársunk: a köztársaság modern, demokratikus, a királyság elavult, reakciós. A köztársaság internacionalista/kozmopolita, a királyság nemzeti/nacionalista. Az előbbi a baloldal, utóbbi a jobboldal. Idővel elhalványult, majd levált az államforma kérdése, és maradt a nemzethez való viszony.



A baloldal számára - szélsőségig vezetve - a nemzet olyan anakronizmus, mint a Szent István-i királyság feltámasztása. A jobboldal számára a nemzeti elkötelezettség akár a Szent István-i birodalom helyreállításának igényéig is elvezethet. A köztársaság mely így létrejött 1946. február 1-jén, gyenge alapokon állt, s nem lehet véletlen, hogy három és fél év után ki is múlt. Gleichschaltolták ezt is, létrejött a népköztársaság. Erős, nemzeti és demokratikus alapokra épített köztársaság nélkül demokráciát működtetni nem lehetett. Köztársaságot létrehozni csak a köz akaratával és részvételével érdemes. Már az első mozzanatának is az erkölcsre kell épülnie, ahogy Petőfi írta: "A respublikának nem az a fő jelszava, hogy 'le a királyokkal' , hanem a 'tiszta erkölcs' ."

Hát eléggé vegyesfelvágott.

Bár sok egyértelműen igaz megállapítást is tesz a királyság intézményéről, és kiemeli 1946. irrealitását, azért a cikk gondoskodik arról, hogy a hangsúly itt ne a királyság elpusztításán, hanem a köztársaság erősítésének, feljesztésének fontosságán legyen. Mindenesetre legalább szóba került, ha már az 1945-49-ig terjedő időszakról szólunk ugye. Még reménykedhetnénk is, de az, hogy Petőfit idéz a bekezdés végén, egyértelművé teszi, hogy a szerző működőképesnek tartana egy magyarországi köztársaságot.

Amit viszont egyértelműen leír a cikk, az az, hogy - bár a szerző szerint lehet egy köztársaság működőképes - ez a magyar köztársaság, amelyet 1946. február 1-jén kikiáltottak teljes mértékben életképtelen volt. Ezzel meg is érkeztünk ahhoz, amit a (mai) magyar monarchisták (többek között) vallanak; nincs olyan köztársasági hagyomány, amit föl lehetne vállalni. Ez áll az 1946-os köztársaságra is, melyet a megszálló seregek árnyékában kiáltottak ki. Most arról ne is beszéljünk, hogy bár a szerző azt írja, hogy ez a köztársaság "három és fél év után ki is múlt", ez a köztársaság csupán átalakult népköztársasággá, ugyanis közjogilag két fajta államforma létezik: monarchia és köztársaság. Az, hogy egy monarchia élén császár, király, herceg, sah, szultán vagy emír áll pont ugyanúgy lényegtelen (közjogilag) mint az, hogy a köztársaság elé milyen jelzőt biggyesztenek (nép, tanács, szocialista stb.).



Ezen gondolatot továbbgondolva viszont könnyen beláthatjuk, hogy az 1989-90-es folyamatok is teljes mértékben illegitimek voltak, pont ugyanúgy, ahogy ez a mostani köztársaság is az. A szovjet csapatok még pont ugyanúgy itt voltak, mint 1946-ban, a volt moszkvai nagykövet kiáltotta ki a köztársaságot és pont ugyanúgy nem 'legitimálták' népszavazással (ez ugyebár csak nekik lett volna legitimáció), és semmilyen más módon. Nem is történt azóta semmi előrelépés, meg vagyunk rekedve ebben a köztársaságban.

Ám soha ne feledjük, hogy mindig a hajnal előtt a legsötétebb az éj.

Az atlanti mélység - egy kis tisztelgés Ernst Jünger előtt

"Az anarchista pozitív társa az anarcha. Az utóbbi nem az ellensége, hanem az ellenpontja a monarchának, tőle érintetlen, meglehet veszélyes rá nézve. Nem az ellenfele a monarchának, hanem annak csupán egy nyakéke."

"Az anarcha az az anarchistának, ami a monarcha a monarchistának."

"A teljes mozgósítás feladata az élet energiává való átalakítása, ahogy az megmutatkozik a gazdaság, a technológia, a kereskedelem malmainak őrlésében, és a csatamezőn a tűzharc közben."

Ernst Jünger (1895-1998).

"Jünger szívesen ismételgette, hogy az anarcha úgy viszonyul az anarchistához, mint a monarcha a monarchistához. Ebben az összehasonlításban minden benne van: a távolság művészete, amit oly megrögzötten próbál meghatározni Jünger egész személyisége és életműve. A fennsík, a távolság, az arisztokratikus klasszicizmus embere. Mindkét, a legendás és a legendától megfosztott háború zsoldosa. A hideg stílus művésze, aki mélyen lenézi az élet formátlan tényeit. Az utolsó nietzscheánus, aki paradox módon hű volt önmagához.

Mindenekelőtt az különbözteti meg az anarchát az anarchistától, hogy míg ez utóbbi nem érti a tekintély alapproblémáját, ami alól ki akarja vonni magát, az anarcha alaposan átgondolta. Mondhatni, gyászolja a tekintélyt - semmi sem pótolja számára a veszteséget, bár tudja, hogy ez elkerülhetetlen. A tekintély uralmának vége az apa uralmának vége, mindenekelőtt a saját apjáé, akivel mint kicsinyes és sunyi alakkal, meglehetősen bosszúálló módon számol le a hős - az apa itt a liberalizmus megtestesítője. Nincs kizárva, hogy az apai tekintély után érzett vágy taszította a hatalom felé. A zsarnok az apa modern pótszere, kísérletet tesz a tekintély leigázására, amikor a fogalom elveszti vonzerejét. A regény hőse tudja, hogy a kísérlet nem sikerülhet, de a zsoldos számára épp a veszett ügyért vívott magányos harc a történelemben való részvétel legméltóbb formája." Ewa Bieńkowska

Isten áldja XVI. Lajos király és Mária Antónia királyné emlékét! - A francia király kivégzésének 217. évfordulóján.

"Je pardonne de tout mon coeur à ceux qui se sont faits mes ennemis..."

{Teljes szívemből megbocsájtok azoknak, akik az ellenségemmé tették magukat...}

( XVI. Lajos kivégzése előtt)



"De ha életem békétek helyreállítja,
Vegyétek vérem, szabadon adom;
Szerető királyotok, míg kesereg vétketeken,
Ártatlanul hal meg és megbocsájt.

Népem! Vegyétek ez utolsó búcsút;
Legyetek boldogok és szívesen halok meg.
Oh bár úgy lenne, hogy a vér mely kezetek fogja szennyezni,
Kioltsa mind a gyűlöletet szívetekben!"

[XVI. Lajos alattvalóihoz]



Ajánlott a témában még olvasgatni:"XVI. Lajos kivégzése koncepciós perben elkövetett közönséges gyilkosság volt". Valamint a francia királyok nekropoliszáról a Regnum!-on van írás.

[Kompilálta, fordította: Uhel Péter.]

Egy konzervatív monarchista magyarországi debütálása; Erik Maria Ritter von Kuehnelt-Leddihn

Anyaportálunk, a Regnum! megkezdte egy nagyon híres, meglehet idehaza egyáltalán nem ismert, konzervatív monarchista gondolkodó Erik Maria Ritter von Kuehnelt-Leddihn (1909-1999) írásainak a publikálását. A vállalkozás, hogy a szerző magyarul debütáljon igazi úttörő tett, de amire ennél is büszkébbek vagyunk az, az, hogy egy közösségi monarchista munka volt. A fordításokat Uhel Péter és Németh Bálint végezték el, a bevezetőt pedig Megadja Gábor írta meg, aki gyakorlatilag az egyetlen itthon, aki komolyabban foglalkozott az osztrák arisztokrata életművével és azt igyekezett megfelelő kontextusba is helyezni. (A szövegek gondozását és a sűrű kéztördeléseket pedig szerénytelenségem követte el.) Elég hosszú és nehéz menet volt, több szempontból is, de úgy gondolom, most így visszanézve, hogy megérte és talán mások számára is sikerül definiálni azt a célkitűzésünket ezzel, hogy a Regnum! a hazai monarchizmus szellemi műhelye kíván lenni. Első körben egy rövidebb írást adunk közre, a bevezetővel együtt, amelynek a címe; A demokrácia útja a zsarnoksághoz. Kis kedvcsináló alább;

"(...) Hogyan tudna egy demokrácia, még egy kezdetben liberális demokrácia is a totalitárius zsarnokságig eljutni? Ahogy az imént említettük, ez három úton-módon lehetséges és mind a három esetében ’szerves’ fejlődésről beszélhetünk. A zsarnokság még egy liberális demokráciának a jelleméből is egyenesen kifejlődhet, hiszen kezdettől fogva már ott a kukac az almában; szabadság és egyenlőség sehogy sem illik össze, sőt, tulajdonképpen kizárják egymást. Egyenlőség nem létezik a természetben, így csupán erővel, erőszakkal alakítható ki. Annak, aki földrajzi egyenlőséget akar, föl kell robbantania a hegyeket és fel kell tölteni a völgyeket. Ha egy sövényt egyenletesre akarunk nyírni, bozótvágó ollókat kell használnunk. Ahhoz, hogy iskolákban egyenlő tudományos színvonalat érjünk el, egyes diákokat folyamatosan nyomni kéne előre, míg másokat visszatartani. (...)"

Magyar zarándoklat Boldog Károly király sírjánál és Mindszenty József a Regnum Marianum templom újraépítéséről - ajánlók

Anyaportálunk, a Regnum! két igazán exkluzív anyagot közölt le. Az egyik Uhel Péter zarándoklatának a képes beszámolója, ugyanis nem olyan régen Boldog Károly királyunk sírjánál járt nem olyan régen. A másik pedig Somorjai Ádám OSB egyháztörténész szintén exkluzív forrásközlése, amelyben Mindszenty József hercegprímás vall a Regnum Marianum templom helyreállításáról, egy eddig nem közölt levélben. Uhel Péter már korábban is közölt beszámolókat, fordítást is készített, amely hamarosan megjelenik, de Somorjai Ádám atyának ez az első, kifejezetten a Regnum!-nak szánt anyaga, ezért szeretettel köszöntjük közöttünk. Somorjai Ádám neve jól ismert azok között, akik Mindszentyvel foglalkoznak, hiszen több jelentős forrásközlés (Sancta Sedes Apostolica et Cardinalis Ioseph Mindszenty I. és II., illetve a legutóbb Zinner Tiborral közösen szerkesztett Majd’ halálra ítélve. Dokumentumok Mindszenty József élettörténetéhez című monumentális munka) és kötet [Ami az emlékiratokból kimaradt - VI. Pál és Mindszenty József (1971-1975)] a nevéhez fűződik. Reméljük betartja ígéretét és még sok anyaggal megörvendeztet majd a jövőben minket.

A köztársasági katyvasz realitása - egy-két pozitív vonulattal.

Írta: Uhel Péter.

Még január volt, mikor úgy gondoltam, hogy meglátogatom Balassagyarmatot a Civitas Fortissima ünnepség apropóján, anyai ágon úgyis nógrádi vagyok és vármegyeszékhelyünkön még úgysem jártam. Mint ismeretes, idén januárban volt kilencven éve annak, hogy magyar csendőrök, vasutasok és egyszerű polgárok megvédték a várost a cseh seregektől és megakadályozták, hogy az összetákolt Csehszlovák Köztársaság része legyen. Gondoltam egy meghitt megemlékezésen veszek részt, ehelyett szeretett respublikánk szokásos katyvaszával találkozhattam.

A vármegyeháza előtti téren gyűltünk össze, amit épp ez alkalommal neveztek át Köztársaság térről Civitas Fortissima térre (ez még eddig pozitív is lenne). A Magyar Gárda nógrádi tagjai álltak sorfalat az állami megemlékezésen, ami már önmagában ellentmondásos volt, nem azért mert a Gárda részt vett rajta, hanem azért, mert egy olyan állam ünnepli az eseményeket, amely semmilyen közösséget nem vállal az akkori harcokkal, illetve a későbbi ellenforradalmi rendszerrel. Ha valamely rendszerrel a korszakból egyáltalán szimpatizál az államhatalom, akkor az – az Országház melletti Tisza István szobrot leváltó Károlyi Mihály szobor alapján – Károlyi népköztársasága, viszont akkor meg semmi keresnivalója egy ilyen rendezvényen, hiszen – bár 1919 januárjában még a népköztársaság volt az úr – Károlyi maga pacifistaként és „entente-barátként” minden ilyen megmozdulás ellen volt.

A beszédek legérdekesebbike azé a valamilyen köztársasági főtábornoké volt, aki Sólyom László szárnysegédeként közvetítette az ő gondolatait. Kíváncsi vagyok mennyire lehettek az övéi. Miután a tábornok befejezte, egy úr megjegyezte, hogy az elnök úr „… elgondolkodhatna azon, hogy az elmúlt négy évben mit tett a magyarságért. Határon innen és túl.” Ezek után – és ezt imádom az ilyen hivatalos, karót nyelt rendezvényeken – a felkonferálás ugyanúgy folytatódott, mintha mi sem történt volna. A következő beszéddel süllyedt egy kicsit a színvonal, ugyanis Szili Katalinunk üzenetét hallgathatta meg az ünneplő közönség. Nincs hozzáfűzni valóm.

Az emléktábla koszorúzása hozott még hasonló keveredést, már ami a politikai palettát illeti. Történt ugyanis, hogy a koszorúk elhelyezését a szélrózsa minden politikai irányzata szükségesnek találta, és ezeket föl is konferálták. Így lehetett az, hogy az MSZP-t követte a Fidesz, azt az MDF, majd jött a Jobbik és a Magyar Gárda, végül – sok más civil szervezet mellett – a Magyar Kommunista Munkáspárt (!) zárta a sort. Az SZDSZ-t hiányolhattuk egyedül. Az esemény értékelését a hozzászólókra bízom…

Kezdetnek nem rossz...

+++

Most szombaton ehhez képest egy tudományos-történeti konferencián voltam, mely saját bevallása szerint vitéz nagybányai Horthy Miklós Kormányzó szerepét szerette volna átértékelni. A szervezők ezt úgy tervezték megoldani, hogy a korszak egy-egy elemét vizsgálják meg az előadók félórás referátumaik során. Megmondom őszintén, azt hittem, hogy a tudományos elem kicsit háttérbe fog szorulni az összejövetelen és az egész olyan „a kormányzó személye szent és sérthetetlen” hangulatot fog ölteni. Kellemesen csalódtam azonban, és ez különösen két névnek, dr. Szakály Sándornak és dr. Ravasz Istvánnak volt köszönhető, kikről azért azt nem lehet elmondani, hogy ne lennének a korszak szakértői. Az mondjuk tény, hogy kritikát nemigen hallottunk a Főméltóságú Kormányzóról, ám ennek ellenére a konferencia tudományos objektivitása elvitathatatlan. Nekünk, monarchistáknak különösen fontos, hogy amikor szóba kerültek IV. Boldog Károly király visszatérési kísérletei, Ravasz tanár úr egyrészt kiemelte, hogy a Szentatya 2004-ben Boldoggá avatta, valamint egyáltalán nem használta a vállalhatatlan ’királypuccs’ kifejezést.

A konferencián az egyetlen meglepetés – legalábbis számomra – Lezsák Sándor volt, aki Klebersberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter tevékenységéről tartott előadást. A leginkább megdöbbentő az volt, hogy annak ellenére, hogy egy olyan konferencián ültünk, mely a Magyar Királyság Kormányzójának a nevét szerette volna tisztázni, ebben a Magyar Köztársaság Országgyűlésének alelnöke is részt vett. A hozzászólásokon valószínűleg látszani fog, hogy az úr konzervatív körökben elfogadott, ám engem mégis meglepett. Ebben én legalábbis inkonzisztenciát vélek felfedezni, és ebben megerősít, hogy a királyságnak, mint hagyománynak és államformának a fontossága fel sem merült a konferencia során.


Ezen kívül egy teljes mértékben színvonalas konferenciát hallhattunk, amellyel kapcsolatban csupán egy kiegészítéssel élnék; Bánsági Andor előadásához annyit tennék hozzá, hogy Ausztria-Magyarországnak volt gyarmata; méghozzá a Spitzbergáktól keletre fekvő Ferenc József-föld (bár innen hozzánk csupán jegesmedvék vándorolhattak volna be), ahol Deákról, Zichyről, illetve székesfővárosunkról, Budapestről is neveztek el fokokat, hegyeket és gleccsereket. Ma Oroszország része, ám nevét változatlanul megtartotta. A program végére érve végül nem távoztam keserű szájízzel, annak ellenére, hogy utolsóként még felszólalt vitéz Kiss Imre, a Szent Korona Szövetség elnöke (félreértés ne essék, személyével semmi bajom, nem is ismerem), aki a Szentkorona-tan időszerűségét és aktualitását hangsúlyozva – egyébként bátorító és igaz szavakat mondva – sem emelte ki, hogy Alkotmányunk jogfolytonosságának helyreállítására csakis a Magyar Királyság keretei közt lenne lehetőség.