2012. dec. 31.

Boldog új évet!


Monarchista menü szilveszterre:
Dobostorta (amely első kóstolói között 1885-ben ott volt Ferenc József és
Erzsébet királyné is), bécsi rétes, Szent István pezsgő (amelyről már tavaly írtuk is)
 és II. József kedvence, az Unicum (bár abból az eredetit jobban szeretjük).


Boldog új évet kívánunk minden kedves olvasónknak és monarchistának!
 


És egy kis addendum, a jövő év harcaira készülve:

"A múló évnek öt hónapja óta küzd a monarchia a reá és hű szövetségesére kényszerített háborúban nagyszámú, hatalmas ellenségekkel. Visszapillantván hadseregem és hajóhadam állhatatos kitartására, örömteljes harckészségére és halálmegvető vitézségére, a jövő hadi év kilátásai azon fölemelő bizakodást nyujtják, hogy Magyarország-Ausztria harcos fiai, szárazföldön és tengeren, a legnehezebb megpróbáltatásokat is a haza javára becsülettel fogják viselni.

Fájdalomteljes hálával emlékszem meg azoknak a nagy számáról, akik életüket áldozták a véres küzdőtéren igaz ügyünkért. A legmelegebb elismeréssel üdvözlöm vitéz katonáimat abban a reményben, hogy Isten segítségével az újév győzelemre fogja őket vezetni."

I. Ferenc József, Magyarország apostoli királya


2012. dec. 30.

Szent Család vasárnapjára

Szent Család vasárnapja mindig némi csendességre buzdít a világ óévi-újévi zaja, forgataga közepette. A viszonylag új keletű ünnep célja, amelyet XIII. Leó pápa rendelt el, hogy felhívja a figyelmet a család intézményének megóvására, ami szinte évről évre egyre fájóbban aktuális, hiszen nap mint nap rengeteg támadás éri azt. Gondoljunk csak a házasság szentségét bemocskoló intézkedésekre (melegházasság) vagy korunk divatos jelmondataira („siker, pénz, karrier, függetlenség”), amelyek a család alárendeltségét sugallják evilági javak és az egyén boldogsága ellenében. A válások hátterében szintén az öncélúság és az önzés áll, amelyet a gyermekek sínlenek meg a legjobban. A szekuláris humanizmus hívei emberi jogokat hangoztatva szintén sok kárt okoznak: milyen világ az, amiben egy gyerek feljelentheti szüleit a testi fenyítés miatt?

Persze mindez nem meglepő, ugyanis a család az utolsó megmaradt védőbástyája a rendnek és persze a szeretetnek, amelyet – ha a külvilágban egyenlőre nem is – de otthon minden felelős családfő megteremthet, hiszen házasság egyik legfőbb célja a keresztény tanítás továbbadása gyermekeink számára. Jó, hogy van egy nap, amikor ezt minden meglévő és leendő szülő tudatosíthatja magában.

Ez a nap azonban nekünk, monarchistáknak még többet is jelenthet: a család eszménye jelenik meg a trónöröklés rendjében is, az elsőszülöttség jogának gyakorlatában több ezer éves, a Szentírásban is megjelenő hagyományok érvényesülnek. Meggyőződésem, hogy számunkra, magyarok számára – mivel utolsó királyunk, IV. Boldog Károly király egyenes ági leszármazottai élnek – a restauráció esetén nem kérdés a Habsburg-Lotharingiai ház trónhoz való joga.

A mai napon tehát imádkozzunk az uralkodói családért is, hogy minél hamarabb eljöhessenek azok az idők, amelyben megkaphatják azt a tiszteletet, amely kijárna nekik. Különösen fontos ez a mai napon, amikor utolsó királyunkat, Boldog IV: Károlyt koronázták meg, 1916-ban.

2012. dec. 29.

Demokratikus állam nem teremt demokratikus társadalmat

A legújabb Kommentár folyóiratban megjelent Tisza István és Jászi Oszkár választójogi vitájában két homlokegyenest eltérő álláspont tükröződik. A fő kérdésére, miszerint lehet-e úgy választójogot adni a tömegeknek, hogy azok még nem értettek rá? - nem és igen a két válasz. Tisza István szerint nem:
"A hypermodern jelszavakból táplálkozó félműveltség terrorizmusa ez, amelynek vásári lármája betölti a modern kultura egész épületét (hiszen az értelmi világban is annál kongóbb hangot ad minden tárgy, mentől üresebb) s a félműveltség egész türelmetlenségével és elbizakodottsággal hurrog le minden ellenvéleményt. 
Nekünk a gondolkodás szabadságát a "szabadgondolkodók" ellen kell megvédenünk.
[...] Ezt a szabadságot, a gondolat igazi, megtermékenyítő szabadságát akarja békjóba verni a modern felvilágosodás jelszavainak terrorizmusa. 
[...] Bölcsészaink, szociológusaink, költőink és piktoraink örjöngő dervistáncban reprodukálják előttünk a sulyosan beteg francia lélek minden kórtünetét. Persze a maguk alacsonyabb fajsúlyára redukálva [...]
A mi szegény dekadenseink egyszerűen rothadáson kezdik az életet s a feloszlás szecessziós tüneteit mutatják nekünk anélkül, hogy e látvány visszataszító jellegét legkevésbbé is enyhítené a régi műérték utóíze. Nem tehetek róla, nekem mindig olybá tűnnek fel, mint az a jámbor kacsa, amely nagyzási hóbortba esve, fácánnak képzeli magát. Azt hiszi szegény, hogy csak  "haut gout"-ra [pikáns fűszerezésre] kell szert tennie, hogy műértő inyencek kedves pecsenyéje legyen. pedig ami haut gout a fácánnál, szegény kacsánál egyszerű feloszlási bűz marad."

"És ha komolyan akarjuk a demokrácia haladását és a demokrácia jelszava alatt nem lejáratni akarjuk a szabad intézményeket; ha igazán a szabadság ügyét akarjuk szolgálni - akkor neveljük ennek az országnak társadalmát a demokratikus kormányforma számára. Akkor gondoskodjunk mindenekelőtt ennek az országnak szegény néposztályáról, hogy olyan kereseti viszonyok közé, olyan megélhetési viszonyok közé, általában: olyan emberhez illő életviszonyok közé jusson, amelyek mellett azután gondolkozásra ideje, módja maradjon és amelyek mellett résztvehet idővel az ország kormányzásában." 
Jászi Oszkár ellenben azt mondta (francia mintára); a demokratikus jogok kiterjesztése egy csapásra gyógyírt jelent majd minden társadalmi gondra. Létrejön majd a "polgári" demokrácia, ami az első fontos lépés lesz majd a végső boldogság, a szocializmus felé vezető úton.

Most így, nagyjából száz évvel a vita után már tudjuk, hogy jobb lett volna a higgadt, fontolva haladó utat választani. (Népi)demokratikus állam nem teremtett demokratikus társadalmat. A "nép" ugyanis, miután választójogot kapott első dolga az volt, hogy mindenkit, aki gazdagabb, értelmesebb, műveltebb volt az átlagnál likvidálta. Mindenkit, aki más nyelven beszélt, ellenségnek nyilvánította és kitelepítette. Azóta pedig maga közül választja - állítólag - legjelesebb képviselőit. Jászi Oszkár elképzelése zsákutcának bizonyult, kártékony hatását a mai napig nyögjük. Bebizonyosodott, hogy Tisza Istvánnak volt igaza ebben a kérdésben, hiszen képletesen mondva Jászi egy tízéves értelmi szinten lévő gyerek kezébe adott fegyvert, anélkül, hogy megtanította volna bánni vele. A tízéves gyerek pedig első lövéseivel azokat intézte el, akik megnevelhették volna.

Hogy szerzett (választó)jogot vissza lehet-e venni - regisztrációval, vagy máshogyan - én nem tudom...

Kommentár 2012/6 Illés Gábor: Választójogi viták Tisza és Jászi között. 35-53 oldal.

2012. dec. 25.

Áldott karácsonyt!

Köszönet Nagy Áronnak a képért!

Áldott, békés, reményteli és boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves olvasónknak!

2012. dec. 18.

Kis japán siker


A most vasárnap tartott japán országgyűlési választásokon harmadikként, 11,25%-al, 54 képviselői helyet elérve bejutott a képviselőházba a hazafias, klasszikusan jobboldali, a császári hatalom erősítését kívánó (és a valós, tartalmi császárságot helyreállítani akaró) Japán Restauráció Pártja. A csupán most szeptemberben, vidéki kezdeményezésekből (melynek Oszaka polgármestere is tagja) párttá alakult szervezet vezetője Isihara Sintaho (a képen Misima Jukióval) katona, író-újságíró és rendező, négy gyermek apja, Tokió volt kormányzója. Hazájában kommunistaellenes cselekményeiről, szókimondó stílusáról és hazafias akcióiról ismert. 

A pártnak egy nyolc pontból álló irányelve van, mely a japán kormányzati struktúra, oktatás és pénzügy teljes átalakítására való törekvést mutat. A párt különösen ellensége a háború utáni, kiherélt Japánnak, mely csupán árnyéka önmagának és ezen alászállás egyik szimbólumaként kezelik az 1947-es oktrojált "alkotmány" 9. cikkelyét, mely megtiltja Japánnak a háborús kezdeményezést. 

Innen kívánunk sok szerencsét az ázsiai harcostársaknak nehéz küzdelmükben, mely harc a miénk is!

2012. dec. 11.

Még nem késő


"A legitimista politikusok valamennyien 
arra az álláspontra helyezkedtek, hogy 
Károly király halálával a legtisztább legitimizmus
szerint a magyar trón Károly elsőszülött fiát, 
Ottó trónörököst illeti meg."


Íme a Magyar Királyság legitim trónörököse:  

Habsburg-Lothringiai  (VI.) Ferdinánd Zvonimir Maria Balthus Keith Michael Otto Antal Bahnam Leonhard. 

IV. Boldog Károly apostoli királyunk dédunokája, II. Ottó örökös királyunk unokája. 

Maroknyian maradtunk mi a magyar legitimizmus, a teljes jogfolytonosság helyreállításának, a Magyar Királyság hívei, összességében: a monarchisták. Azok, akik az országunk eredeti államformájában hisznek és gondolkodnak. 

Azonban a hagyomány és a hozzá kapcsolódó királypárti politikusok, révén hatalmas örökséget örököltünk. Gróf Mikes János, Boldog Apor Vilmos, Mindszenty (Pehm) József, gróf Apponyi Albert, báró Lehár Antal, gróf Sigray Antal, ifj. gróf Andrássy Gyula, Griger Miklós atya, Pethő Sándor, Slachta Margit, és sok más legitimista politikai hitvallása alapján mondjuk ki, hogy elég volt a Magyarországon lassan száz éve zajló meddő politikai kísérletezgetésből, melynek révén széthullott Szent István királysága, elpusztult sok százezer honfitársunk, megszűnt a magyar ipar, és a legaljasabb, legműveletlenebb politikusok ültek a nyakunkba.

Kipróbáltuk megy-e király és a királyságunk nélkül, nem sikerült. Az eredmény ez lett. Kipróbáltuk milyen Isten nélkül, az eredmény ismert.

Még nem késő visszatérni az alkotmányos útra.

Királyságot!


   
Kép innen.

2012. dec. 6.

Zarándoklat Boldog IV. Károly király emléknapján III. - Károly mise


Végül megérkeztünk a széles mező közepén álló ismerős ligethez Cirák és Dénesfa között. A Dunántúlon mindössze két helyen sütött a nap a Károly mise napján. Pannonhalmán, ahol Ottó trónörökös szívurnáját látogattuk meg, valamint Cirákon, ahol 91 éve IV. Boldog Károly király repülőgépe landolt.


Évről-évre egyre többen döntenek úgy, hogy ezt a délutánt itt töltik el a Király kápolnánál, Dénesfa és Cirák között. 2012 október 21-én körülbelül 200 fő gyűlt össze a többnyire ködös időben. Idén ráadásul az önkormányzat pályázati pénzen kitisztíttatta a kápolnát körülölelő ligetet, a kápolnához vezető út szilárd burkolatot kapott.


Zarándokok érkeztek a közeli településekről, a fővárosból, sőt Pécsről és a németországi Karlsruhéból is. Évről évre egyre gyarapodik azon monarchisták száma, akik kifejezetten Magyarország utolsó megkoronázott uralkodója előtt kívánják leróni tiszteletüket. Sajnos sokan a távolság, vagy a kényelem miatt elriadnak az úttól, éppen ezért fontos minden évben megemlékezni róla, hogy a mai Magyarországon jelenleg ez a legjelentősebb királyságpárti esemény. 


A misét celebráló Bálint atya szavait hallgatva az ember akaratlanul is visszakerült abba a korba, amikor nyugat felől egy apró repülőgép közeledett, hogy az utolsó magyar királyt még egyszer hazarepítse. Szentbeszédében Károly királyra, mint emberre emlékezett, aki elvesztett minden földi hatalmat, akit elárultak, és aki ennek ellenére sohasem vesztette el Istenbe vetett bizalmát. Bálint atya végül az elmondottakat a néhány fős német zarándokcsoport kedvéért német nyelven is elismételte. Mise után még sokáig maradtunk, körbejártuk a kápolnát, újra végignéztük az odabennt lévő emlékhelyet. Jó volt beszélgetni olyanokkal, akikkel csak egy évben egyszer találkozunk. Cirákon utána még hivatalosak voltunk a plébánián megtartott szeretetvendégségre, ahol a polgármester röviden elmesélte mennyi erőfeszítésükbe került felújítani a kápolnát és szűkebb környezetét.


Búcsúzóul ígértetet tettünk neki, hogy jövőre újra találkozunk!

2012. nov. 25.

Zarándoklat Boldog IV. Károly király emléknapján II. - Répceszentgyörgy


Októberi zarándokutunk második állomása Pannonhalma után Répceszentgyörgy volt, az egykor szebb napokat látott Vas megyei település. 1940-ben még 421 lakosa volt, 2010-re már csupán 108-an maradtak. Répceszentgyörgy fő látványossága az 1790-ben épült Szentgyörgyi Horváth kastély. Hefele Menyhért tervei alapján épült Vas vármegye alispánja, Szentgyörgyi Horváth Zsigmond számára.


Az épület 1905-1945 között negyven éven át a szombathelyi püspökök nyaralójaként szolgált. Visszavonulása után haláláig itt élhetett gróf Mikes János szombathely legitimista püspöke. E falak közt találkozott 1944-ben Apor Vilmossal és Mindszenty Józseffel, itt szövegezték meg azt a memorandumot, melyben a politikai vezetéstől azt kérték, hogy a Dunántúlt kíméljék meg a harci cselekményektől és a teljes pusztulástól.


A kastély kertje és berendezése az utolsó igazi, barokk püspök gróf Mikes János keze nyomát viselte. Egyik első intézkedése volt, hogy elterelte a kastély előtt futó poros utat. A szomszédos kastélyok kiárúsított értékesebb bútordarabjai közül válogatta össze jó ízléssel nyaralója berendezését. Sajnos mindez 1945-ben teljesen elpusztult. A katély kertjében látható 13 aradi vértanú szobrait örökölte a Horváth családtól, ezek később a kastély pincéiben porosodtak 1960-ig. A kastély később volt MÁV nevelőintézet, a szombathelyi Haladás sportiskolája és kollégiuma, valamint 8 osztályos általános iskola. Ennek ellenére meglehetősen jó állapotban vészelte át ezeket az éveket.


A közeli katolikus templom falán megcsodálható ez a gyönyörű Szent György relief, amint a magyar címerért ágaskodó sárkányt döfi éppen keresztül.


Gróf Mikes János püspöknek, 1945. március 29-én e kastély lépcsőfordulójában, az orosz bevonulás napján állt meg örökre a szíve. Mire megtalálták, már hiányzott püspöki gyűrűje az ujjáról.  Temetése nélkülözött minden barokk pompát, egyszerű faládában temették el, melyre egy kéz fehér keresztet mázolt. Gróf Mikes János, és majd báró Apor Vilmos halála egy új korszak beköszöntét jelezte Magyarországon. 

Utunk Répceszentgyörgyről már egyenesen Cirákra vezetett, a Károly misére.

Erősen ajánlott irodalom: Székely László: Emlékezés Mikes János gróf szombathelyi megyéspüspökről. Magyar Nyugat, Vasszilvágy, 2009.

2012. nov. 18.

Zarándoklat Boldog IV. Károly király emléknapján I. - Szent Márton-hegy

Miközben szinte az egész Dunántúlt sűrű köd borította, Szent Márton hegye verőfényes napsütésben fürödve fogadott bennünket. Körös körül tejfehér felhőkbe öltözött az októberi táj. A székesfővárosból október 21-én induló zarándokutunk első állomásán Habsburg-Lotharingiai Ottó, örökös királyunk szívurnáját jöttünk meglátogatni.

A ködbe burkolózó Dunántúl

A szívurnát csak bejelentett csoportok látogathatját, előre meghatározott időpontokban. Szerencsére létezik egy kiskapu, melyen az egyszerű halandó bármikor besétálhat. Ez pedig a mise. Mivel éppen tíz perccel a 10 órás gregorián nagymise előtt érkeztünk és esélyünk sem volt, hogy szervezett csoporthoz csatlakozzunk, örömmel éltünk a lehetőséggel és foglaltuk el helyeinket a templomban.



Mise után rajtunk kívül mások is felkeresték az altemplomot, hogy leróják kegyeletüket Ottó szívurnájánál. Csak lassan oszlott el a tömeg, míg végre csendben magunkra maradhattunk. A sírhely kiemelt helyen, az altemplom közepén található. Az utolsó magyar király legidősebb fia a magyar bencés tanáraira emlékezve és Magyarország iránt érzett szeretetéből rendelkezett úgy, hogy szívét itt helyezzék el. Végakaratát tavaly nyáron fiai, Károly és György főherceg teljesítették. 

Cor mundum crea in me, Deus! (Ps. L)
A sír felirata Dávid bűnbánati imájából származik: Tiszta szivet teremts bennem, oh Isten! Miután elmondtuk imáinkat, indultunk tovább Cirákra.

2012. nov. 16.

Győztes ellenforradalom



1919-ben a mai napon, november 16-án vonultak be a fehér csapatok Budapestre és onnantól kezdve huszonnégy évig ez a nap a győztes ellenforradalom szimbóluma és ünnepnapja lett. Ez nekünk monarchistáknak is az egyik legnagyobb napunk, hiszen végre egy dicső dologra, a spanyol mellett Európában egyedül győztes magyar ellenforradalomra emlékezünk, mely után, ha nem is teljesen megtörtént a rend helyreállítása. Szimbolikus győzelmi dátum, hiszen pontosan egy évvel korábban, 1918. november 16-án kiálltották ki gróf Károlyi Mihályék a népköztársaságot. 

Ami a mai vonatkozását illeti: emlékezzünk meg hőseinkről egy imával, esetleg egy-egy virág elhelyezésével például Budapesten, az Egyetem téri (V. kerület) világháborús és ellenforradalmi ifjúsági emlékműnél, ahol idén a baloldal a Magyarország legnagyobb kudarcait jelképező köztársaságokat ünnepli, pont az említett dátum miatt. Legyen a szélbalosok és nagy "demokraták" szavaitól visszhangzó tér sarkában a szobornál egy-egy szál virág vagy nemzetiszín szalag, csak, hogy csendesen és szerényen jelezze: ti kiabálhattok amennyit akartok, mi győztünk!

2012. nov. 15.

Codreanu törvényei legionáriusainak



A Fegyelem Törvénye


Legionárius, légy fegyelmezett. Ez az egyetlen út, hogy győztes légy. Kövesd a vezetődet jóban és rosszban egyaránt.

A Munka Törvénye


Dolgozz. Dolgozz minden nap. Dolgozz szeretettel. Munkád bére nem a profit, hanem a bizalom, amellyel egy téglát helyezel el a Légió épületében és hazád felemelkedését szolgálod.

A Tanulás Törvénye


Másnak kell lenned. Hősnek kell lenned. A Fészek lesz az iskolád. Vedd komolyan a Légiót.

A Testvéri Segítség Törvénye


Segítsd bajtársadat mikor szükség van rá. Ne hagyd cserben soha.

A Becsület Törvénye


Csak a becsület útján járj. Harcolj és soha ne legyél gyáva. Minden más út a becstelenségé. Jobb elbukni a csatában a becsület oldalán küzdve, mint győzni a becstelenségén.

2012. nov. 4.

Teret Spanyolországnak!

 
Elvis Presley 1957. január 6-án az Ed Sullivan Show műsorában adta elő a Béke a völgyben (Peace in the Valley) című dalt, amelyet az ’56-os magyaror forradalommal való együttérzéseként osztott meg az amerikai közönséggel. „Elvis egy nagy, magyar segélykampányt tervez. Fontos neki a magyarok megsegítése. És arra hívja fel a figyelmet, hogy azonnali segítségre van szükség. Arra kéri önöket, hogy minél előbb adják fel az adományokat az egyházaknak és a Vöröskeresztnek. Elvis pedig elénekel egy dalt, amivel a segélyezésre akarja buzdítani önöket.” - mondta Sullivan a műsorban.
 
 
Elvis Presley-ről - egy tévéműsorban elénekelt dalért és egy felhívásért - Budapest II. kerületében parkot neveztek el valamint a főváros díszpolgárává avatták. Nem vitatjuk, hogy ez egy nagyon szimpatikus és fontos gesztus volt az amerikai énekestől.

Ez a gesztus azonban meg sem közelíti azt a szándékot, amiről nemrég olvashattunk a Magyar Hírlap honlapján:

Volt ugyanis egy európai ország, amely legfelsőbb szinten foglalkozott 1956-ban a fegyveres segítségnyújtás lehetőségével. Habsburg-Lotharingiai Ottó, örökös királyunk személyesen kért segítséget november 4-én a Francisco Franco caudillo-tól, akiben meg is volt a szándék a cselekvésre.

"Marosy Ferenc madridi magyar királyi (!) követ – aki természetesen nem a kommunista Magyar Népköztársaságot, hanem a New Yorkban székelő Magyar Nemzeti Bizottmányt képviselte Madridban 1949 óta, amikor a spanyol kormány átadta neki az 1945-ben lefoglalt magyar királyi követség épületét – memoárjában leírja, hogy Franco még november 4-én éjjel minisztertanácsot hívott össze, amelyen elhatározták, hogy önkéntes hadsereget küldenek Magyarországra. Agustín Munoz Grandes tábornok, védelmi miniszter lemondott a posztjáról, mivel ő lett volna az expedíciós hadsereg parancsnoka. Franco elrendelte, hogy egy hadosztálynak szükséges fegyvert, lőszert és felszerelést helyezzenek készenlétbe a madridi repülőtéren. A terv szerint az önkéntes hadsereget repülőgépeken szállították volna Sopronba. „Sajnos a nagylelkű terv megvalósítására Amerika szégyenteljes magatartása és az események gyors lepergése következtében nem került sor” – írja Marosy."


Ez a mélyen elhallgatott tény rengeteg kérdést vet föl és sok szempontból helyezi új megvilágításba 1956 történelmét, valamint Spanyolországnak és annak vezetőjének megítélését. Egyáltalán nem igaz tehát az, hogy a világ kormányai tétlenül nézték a brutális szovjet támadást november 4-én. Nem maradtunk egyedül, ahogy az a cikkből is kiderül nem csupán Spanyoloszág lett volna hajlandó segítséget küldeni. E tény ismeretében már többszörösen érthető a szocialista blokk gyűlölete Spanyolország és annak vezetője iránt. Hiszen Francisco Franco nem csupán Spanyolországot tisztította meg a kommunistáktól és restaurálta a monarchiát (és ajánlotta a spanyol trónt elsőként Habsburg-Lotharingiai Ottónak), de hajlandó lett volna ugyanezt megtenni Magyarországon is.

Ha Elvis egy nótáért parkot és díszpolgári címet kapott a fővárostól, vajon mi jár Francisco Franco tábornoknak, aki hadsereget küldött volna?

2012. okt. 28.

Christus Vincit!


"Azért apostoli hatalmunknál fogva az Úr Jézus Krisztusnak mint Királynak ünnepét elrendeljük, amely évenként október hó utolsóvasárnapján, tehát a Mindenszentek ünnepét megelőző vasárnapon az egész világon megülendő. Ugyancsak megparancsoljuk, hogy azon a napon évenként megújíttassék az emberi nem fölajánlása Jézus Szentséges Szívének, amint azt szentemlékű elődünk, X. Pius pápa már elrendelte." 
Quas Primas... XI. Pius pápának a Krisztus-Király ünnepét elrendelő apostoli körleveléből, 1925. december 11.

In Hoc Signo Vinces!

Idén egy napra esik Krisztus Király ünnepe és a Milvius hídi csatának az 1700-adik évfordulója, mely mindkettő nagyon fontos nekünk monarchistáknak és rendkívül fontos lenne a világnak. Az elsőt, Jézus Krisztusnak, mint királynak az ünnepét XI. Pius pápa kifejezetten azért vezette be, mert látta, hogy egyének és államok hogyan esnek el Krisztustól és tudta, hogy ez az egyetlen oka nyomorúságuknak. Egyértelmű volt, hogy minden téren hiányzik az autoritás és, hogy ezt csak a világegyetem uralkodója, az Örök Bíró tudja megtestesíteni. Nagyon fontos volt tehát, hogy Krisztusnak mint Királynak legyen egy évenkénti ünnepe, hiszen így tudott beleivódni a keresztény világba az autoritás, a legitim, Istentől származó hatalom iránti alázat és tisztelet. Ma, amikor hazánkban is a hatalmat a plebs felségének elve alapján bitorolják, köztük még magukat kereszténynek valók is, és magasról tesznek arra, hogy legitim hatalom egyedül az összes hatalommal, a hatalom teljességével rendelkező Istentől jöhet, különösen fontos ez az ünnep, mely kiemel minket a kortárs demokrata katyvaszból és értékrelativitásból és egy jóval magasabb minőséget és igényt helyez elénk. 

Konstantin császár csatája pedig rendkívül jól megmutatja, hogy milyen nehéz ez az út viszont ha bizalmunkat Krisztusba helyezzük, akkor bármikor győzni tudunk. Nagy Konstantin csapatai is hat-nyolcszoros túlerővel szemben vívták meg csatájukat: egy olyan csatát, amilyet mi napról-napra vívunk, csupán nem karddal, hanem fejünkkel. Merítsünk erőt az élete végén megkeresztelkedett császár hitéből!

2012. okt. 27.

Soha többé köztársaságot!


Az alábbi képek nem a menthetetlen - baloldali -  köztársaságpártiak számára készültek. Sokkal inkább azok számára, akik magukat jobboldali konzervatívként határozzák meg és az égvilágon semmi bajuk nincs a köztársasággal, mint államformával. Számukra nincsen mentség. Aki ugyanis disznóólba születik, kutya kötelessége a disznóólat eltakarítani, nem pedig elfogadni, sőt kényelmesen berendezkedni benne!
 




 





































Magyar konzervatív-jobboldali republikánus hagyomány nem létezik. 

Soha többé köztársaságot!

2012. okt. 25.

Ami rosszul kezdődik, rosszul is végződik

2012-ben is még mindig ’56 megítélésével küzd a magyar közélet.

Mivel ’56 nincs a helyén – ezért ’56 valójában nem is létezik.A hiány van akit elborzaszt, van aki nevetőgörcsöt kap tőle, de van, aki ismét csak marketing eszközt lát benne.

Mert hogyan lehetne ’56-ot higgadtan és pragmatikusan megítélni, ha a mai köztársaság első és igen gyászos megítélésű elnöke 1990. október 23-án, abban az épületben, ahol egykor Deákok, Tiszák, Wekerlék és a többiek kűzdtenek a honért, olyan megjegyzésre ragadtathatta magát – és senki nem visított fel – hogy: „'56 annyiféle volt, ahányan átéltük.”

A mai magyar közélet magát baloldalinak nevező része ikonként tekint máig erre a szemléletre és erre az emberre. Alappal. Hiszen Göncz nem tett mást, mint teret engedett, megfogalmazta azt az eszmét, amely ma is vezérli a magyar politikumot: definiálta, lehetőséget adott a politikai, erkölcsi relativizmusnak.

S még egyszer mondom – egy ország nem ordított föl, hogy tisztesség, morál, kötődések, elvek és erkölcs nélkül nem lehet sem a múltat megítélni, sem egy élhető jövőt felépíteni! S ahogy láthatjuk, a mellékelt ábrával igazolhatóan – az nem is sikerült.

A relativizmus ugyanis magát az élhető rendet zárja ki. Fiktív világot teremt.

Így lehet ez a meghatározás méltó rokona a kunczei „megélhetési bűnözés” fogalmának (amely szintén, valójában csak relativizálja a bűnözés fogalmát), s lehet méltó rokona annak a belügyminiszteri igazolásnak is, amely szerint az 50-es években nem voltak Magyarországon kényszervallatások és kínzások. „Attól függ…”

Hogy a közvélekedés máshogyan emlékszik? „Nem érdekes!” – mondják az e módon gondolkodók. „Te úgy emlékszel, én így emlékszem.” – és a vita már le is zárattatott.
S már csak a rendőrpofon után napokig csengő fülek maradnak, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy valami még sincs jól ebben a világban!


Idézhetnénk Karinthyt is, aki egy Új Bábelt vizionál, ahol a hazugság megrontotta a szavak becsületét. De minek? Hiszen már a szavak is relatívek. Nekem „ezt” jelentik – neked „azt”. Minek ezen vitatkozni?

S innen már csak egy lépés, hogy a piros, a sárga és a zöld lámpát is mindenki saját maga értelmezhesse… S így végre megvalósul gyönyörű képességünk a… káosz. Az a Káosz, amelytől ’56 is szabadulni akart. S amelynek végül mégsem sikerült sem megszabadulnia, sem szabadulást hoznia.

A pikáns, hogy az idézetet a neten Horn Gyula és Dávid Ibolya forrásmegjelöléssel is megtaláltam. Sőt Dávidot állító és tagadó formában is feltüntetik forrásként – pedig az ősok, az alkotó, az elrekesztő és a gátakat egyúttal lebontó, az eredeti kimondó, megfogalmazó – bizony – Göncz volt. Ahonnan minden mai szenvedésünk ered – már hogy egy valódi irodalmi nagyságot idézzünk.

Ezzel az egész szemlélettel, és magával a fenti filozófiai iskolával is szorosan összefügg mindaz, ami most október 23-án elképesztett. Azt mondta ugyanis a magát baloldaliként meghatározó, posztjakobinus utódpárt éppen regnáló elnöke, hogy híveik mind tűzzenek un. Kossuth-címert. Ahogy fogalmazott: legyen ez a demokraták összetartozásának jelképe, amit az új magyar köztársaság megteremtéséig hordjanak.

A  felhívás meghatározatlanságai és önellentmondásai már nem borzasztanak el, mégis több bajom van ezzel a logó választással.

Az első az, hogy a baloldali pajzsmező az éppen általuk „náci szimbólummá” kinevezett Árpád-sávot tartalmazza; a jobboldali pajzsmező pedig azt az apostoli kettős keresztet, amelyet egy éppen velük szemben álló politikai mozgalom használ jelképként. Tehát ha pragmatikusan és nem csupán marketing szempontból gondolkodnánk, ez a párt egyik elemet sem vállalhatná; már ha valóban „baloldalinak” tekintené saját magát, s nem a politikai piacon eladandó árúnak.

De árulkodóbb a második probléma. A Kossuth-címer attól Kossuth-címer, ami hiányzik a címerből, azaz a Szent Korona hiányától. Ha ugyanis ezt jelképként akarnák használni, meglátásom szerint valójában a hiány, valaminek a „nem-léte” az ikon meghatározó ereje. Tehát az „van”, ami „nincs”. Igen – ez a megtestesült relativizmus. A relativizmus megtestesülése. Így már vállalható – számukra – ez a szimbólum. A „ninccsel”. Mert ezek szerint ez a párt azt képviseli, ami „a” Nincs. Tökéletes, már-már ördögi a jelkép átütő ereje és egzaktsága!

A történelemben ritkán találkozunk ilyen frappáns emblémával. Amikor a dolog azonossá válik magával az üzenettel. Mondjuk ki bátran: az 1990 óta tapasztalható és tobzódó relativizmussal. A morális és politikai, ám kétségkívül pragmatikus relativizmussal.

Ha ehhez hozzátesszük még az egykori elnökük pufajkás múltját, a karika tényleg kerek, s ’56 valódi örökösei már tényleg ők lesznek. Hiszen mindegy, kik is álltak a barikádon, és hogy melyik oldalán is, a lényeg, hogy ott álltak – mármint az immáron materializálódott relativizmus jegyében. S így ők lesznek, ők lehettek mindannak, amit köztársaságnak és ’56-nak neveznek, méltó és egyetlen örököseivé.

Miért ne?

Hisz’ kinek kell egy köztársaság?! Egy olyan, ami itt működik vagy amit ők képviselnek, s főleg amelyet így képviselnek. Vigyék! S máris kiderült (majd a történészeik bebizonyítják), hogy ’56 a XX. század utolsó szocialista forradalma volt. A papír és az éter tényleg mindent elbír!

Csak akkor mihez kezdjünk ’56 legitimista és monarchista hőseivel? Főként, ha ők nem relativisták és modernisták voltak.Viszont, akkor legalább nekünk megmarad a Szentkorona. Nekik úgysem kell! A Szentkorona megint vízválasztó és kardinális kérdés, elhatároló pont lett.

Köszönjük elnök úr! Ez tiszta – ám felfejtendő – beszéd volt!

Per Spegulo

2012. okt. 23.

Szekfű helyett Kossuth-címer


Kedves baloldaliak, nagyszerű ötlet, hordjatok Kossuth-címert!
Íme:


A kissé cinikus véleményünkről inkább fordítsuk Magyarország címerére (komolyra) a szót. Arról, hogy Kossuth Lajos valaha leszedette volna a Szent Koronát Magyarország címeréről semmi bizonyíték sincs. Ezt fontos leszögezni. Tisztában volt vele ugyanis, hogy az nem Habsburg-Lotharingiai felségjelvény, hanem hazánk alkotmányosságának hordozója. Röviden: erre még ő sem vetemedett. A "tetteseket" még tőle is balra, valahol a forradalmi terror mámorában élő "flamingók" háza táján kell keresni. Vagy esetleg a sörrel-nem-koccintunk című '48-as legendák homályában...

És ami talán a legfontosabb: kifejezetten gusztustalan dolog az MSZMP jogutódjától, hogy elszedi az '56-os legyőzöttektől egyik jelképüket. Nagyon hasonlít ugyanis a hullarabláshoz.

2012. okt. 9.

Idén is lesz Károly-mise!


Szeretettel várunk mindenkit 2012. október 21-én Cirák és Dénesfa határában a Király kápolnánál, azon a szent helyen ahol 91 éve IV. Boldog Károly királyunk Ad Astra nevű repülőgéppel újra magyar földre érkezett, hogy befejezze a restaurációs folyamatokat, a törvénytelen forradalmak korszaka után és helyreállítsa a törvényes királyi hatalmat újra az országban. A tavalyi emlékmisén vendégünk volt a nyugalmazott luxembourgi érsek és sok zarándok érkezett Dél-Tirolból is. Idén is sokan jönnek majd az ország minden tájáról és várunk külföldről is zarándokokat.

Miért zarándoklat? Az út lelki felkészülést is jelent, hiszen szentéletű királyunk életútjának egyik fontos eseménye fűződik ehhez a helyhez. Az út sokaknak lemondással is jár, hiszen több száz kilométert kell utazniuk, hogy jelen legyenek a szentmisén és Boldog Károly király ereklyéi előtt emlékezzenek meg a helyreállítás lehetőségéről, a szentéletű király életéről.

Vállaljuk hát a lemondást, vállaljuk az áldozatot egy évben egyszer! Jöjjünk el és emlékezzünk, imádkozzunk közösen!

Kérünk mindenkit, hogy lehetősége szerint terjessze a hírt és az esemény plakátját, hogy minél többen lehessünk Magyarország egyik legfontosabb királypárti összejövetelén! Előzetes terveink szerint zarándokutunk során lerójuk kegyeletünket őfensége Habsburg-Lotharingiai Ottó szívurnájánál, Pannonhalmán.

A pontos helyszín térképen feltüntetve ITT található:

2012. okt. 4.

Királyság kell ennek az országnak

Favágóként és raktárosként is kereste a kenyerét korábban a székely határvédő felmenőkkel bíró Mogács Dániel, aki úgy véli, a demokrácia csődöt mondott Magyarországon. A Dumaszínház stand-uposa szerint nem maradt más hátra, egy királynak kellene újra megterítenie azt a bizonyos asztalt. Szerinte a mostani kétharmados felhatalmazás óriási lehetőség, hogy a sz..ból várat lehessen építeni.

...
Hogy áll a politikához? A Kétfarkú Kutya Párt polgármesterjelöltsége és a Dr. mogácsos videók után azt biztosan állíthatjuk, hogy nem apolitikus jellem.
– Kezdjük a demokráciával. Ebben a szóban minden problémám benne van. Egy ilyen országban nem működhet ez a fajta politikai rendszer. A hatalom olyan sok ember kezében oszlik szét, hogy ellenőrizhetetlenné válik. A középkori királyság fogalmában hiszek. Ebben a király köré bárók csoportosulnak, és csak néhányan befolyásolhatják a politika alakulását. Egy király sokkal több nemzeti érzéssel tekint hazájára, mint egy mai párt. Ha pedig valami rosszat tesz, a nép a fejét veszi, és jöhet a következő uralkodó. Ma Magyarországon több tízezer embernek kellene tettei miatt sitten ülnie, ugyanakkor esély sincs rá, hogy őket valaha is elszámoltassák. Határvédő székely nemesi család sarjaként jobboldali, magyar érzelmű embernek tartom magam, ettől függetlenül úgy látom, hogy a magyarok igen széthúzóan viselkednek. Persze, nem kell az ősök fa..ával verni a csalánt, nem ettől lesz valaki nagy magyar. Az öregjeink már letettek valamit az asztalra. Trianon, meg a kommunizmus leette az asztalt, nekünk meg újra meg kell teríteni, különben nem lesz ebéd.

A Kétfarkú Kutya Pártnak gyakorlatilag a demokrácia életképtelenségének a bemutatása volt a célja?
– Részemről igen, én ezért mentem bele a játékba. Litkai Gergely anno megkérdezte, nem akarnék-e eljátszani egy politikust, eredetileg így kezdődött az egész. A Hírcsárda jelöltje voltam, és a már régen megalakult Kétfarkú Kutya Párt szárnyai alatt volt jogi lehetőség az indulásra. Ők már régen működtek, amikor én csatlakoztam hozzájuk.

Jól sült el az akció?
– Igen, de végig rettegtem attól, nehogy elmenjen bármilyen politikai irányba az egész. Hál' istennek nem ment, de én már kiszálltam, és immár magányos farkasként, Dr. Mogácsként „szívom az emberek vérét”. Soha nem akartam nyerni a választásokon, és nem is akarok. Én a szórakoztatáshoz, és nem az államvezetéshez értek. Tudom, hogy lehetetlen óhaj, de azt szeretném, ha egy olyan ember állna az ország élén, aki tényleg az ország felvirágoztatásában látja a jövőt, és a benne élőknek is jót akar. Emellett érti is a dolgát, és akár meghalna az igazságért. Ezért is mondom, hogy a királyság lenne az üdvös államforma. A legnagyobb birodalmak egy legfőbb vezető, egy diktátor keze alatt virágoztak fel. Nem élek álomvilágban, pontosan tudom, hogy nem csak jó királyok uralkodtak, de a nagy birodalmak többet gyarapodtak egy-egy jó vezető alatt, mint amit egy léhűtő vagy őrült király rontani tudott. A mostani kétharmados felhatalmazás is jó ilyen szempontból, hiszen szinte korlátlan hatalmat ad a kormányzó párt kezébe. Óriási lehetőség, hogy a sz...ból várat lehessen építeni. Ugyanakkor ennél a lehetőségnél már csak a felelősség nagyobb...

Az intejú részlet a 2012. május 13-i Magyar Nemzetből származik

A teljes interjú itt érhető el.

2012. szept. 27.

Özönvíz

...Kmicic belépett a templomba. A pap az oltárnál misét celebrált. Még kevesen voltak, a padokban tíz-egynéhány ember térdelt, tenyerükbe hajtott arccal, de amikor Andrzej uram szeme megszokta a homályt, közvetlenül a stallumok mellett egy fekvő alakot pillantott meg. Egy kis szőnyegen arcra borulva feküdt, s karjait kereszt módjára szétterjesztette. Mögötte két angyalian szép, piros arcú növendék fiú térdelt. Ama férfiú meg sem mozdult, csak mellét hullámoztatták a fel-felszakadó nehéz sóhajok, s innen látszott, hogy nem alszik, hanem teljes szívéből, buzgón imádkozik. Kmicic szintén hálaadó imába mélyedt, de mikor e könyörgéssel végzett, tekintete önkéntelenül is a keresztként fekvő férfiúra siklott, s annyira fogva tartotta valami, hogy többé már nem is bírt elszakadni tőle. E férfiút a templom csendjében hangos sikolynak is beillő szakadatlan sóhajok rázták. Az oltár előtt égő gyertyák sárgás fénye meg az ablakon át beszűrődő nappali világosság mindjobban kiemelte, s egyre láthatóbbá tette.

Andrzej uram már e férfiú öltözékéből is látta, hogy igen jeles személyiség lehet, mert a misét mondó pap meg a jelenlevők valamennyien mély tisztelettel tekintettek reá. Egész alakját cobolyprémmel bélelt fekete bársonyköntös fedte, csak a vállait borította kihajtott, fehér csipkegallér, amely alól kivillogtak az aranylánc szemei; mellette hevert fekete tollakkal díszített, ugyanolyan színű kalapja, s a szőnyeg mögött térdeplő apródok egyike tartotta kesztyűjét és kékre edzett kardját. Arcát Andrzej uram nem láthatta, mert az a szőnyeg redőibe merült, s ezenfelül is teljesen eltakarták a rendkívül dús parókának feje körül csigázó fürtjei.

Kmicic a stallumokig kúszott előre, hogy mikor az ismeretlen férfiú felkel, megláthassa arcát. Közben a mise a végéhez közeledett. A pap már a Pater nostert énekelte. A következő misére igyekvő emberek a főajtón át gyülekeztek. A templom lassan megtelt mentét, katonazekét, subát vagy drága szövetű köpönyeget viselő férfiakkal. Már elég szűk volt a hely, ekkor Kmicic meglökte a mellette álló nemesúr könyökét, s odasúgta:
 - Bocsásson meg kegyelmed, hogy istentisztelet alatt zavarlak, de kíváncsiságom erősebb. Ugyan kicsoda ez?
S szemével a földön fekvő férfiú felé intett.
 - Ugyancsak messziről jöhetett kegyelmed, hogy ezt nem tudod - felelte a kérdezett.
 - Bizony messziről jöttem, s azért kérdem, reménykedvén, hogyha járatos emberre akadok, nem tagadja meg tőlem a választ.
 - E férfiú a király.
 - Az élő Istenre! - kiáltotta Kmicic
De e pillanatban a király is felállt, mert a pap az evangéliumot kezdte olvasni.

Andrzej uram áttetsző, szenvedő arcot látott maga előtt, mely sárga volt, akár a templomi viasz. A király szeme nedves volt, szemhéja vöröslött. Mintha az egész ország sorsa tükröződnék ezen a nemes arcon, annyi fájdalom, szenvedés és gond sugárzott róla. Arcáról, akár a nyitott könyvből ki lehetett olvasni az imádság és fájdalmas töprengések között megosztott álmatlan éjszakákat, a rettenetes csalódásokat, a bujdosást, elhagyatottságot, a hatalmas királyok e fiának, unokájának és dédunokájának megaláztatását, a keserűséget, melyben olyan bőven részesítették tulajdon alattvalói, valamint amaz ország hálátlanságát, melyért kész volt életét, vérét feláldozni. S mégis, nemcsak a hitéből és imádságból merített lemondás, nemcsak a királynak és Isten felkentjének fensége sugárzott erről az arcról, hanem olyan kimeríthetetlen, végtelen jóság is, melyből meglátszott, hogy a leghűtlenebbeknek, a legnagyobb bűnösöknek is elég kezüket kinyújtaniuk ez atyai szív felé, s az, saját sérelmeit feledve, elfogadja őket, megbocsát nekik.

A király láttára Kmicic szívét mintha vasmarok szorította volna össze. Ifjú szívében felbuzgott a fájdalom. A töredelmes bűnbánattól, a szánalomtól, és tisztelettől elakadt a lélegzete, súlyos bűneinek tudata meghajlásra kényszerítette térdét, egész testében reszketett, s hirtelen egy eddig ismeretlen érzés kelt lelkében. Íme, egyetlen pillanatban úgy megszerette ezt a fájdalmas felséget, hogy úgy érezte, a földön nincs drágább számára ennél az atyai jóságú úrnál, s kész volna érte életét és vérét áldozni, a világon mindent, a legkegyetlenebb tortúrát is elszenvedni. Szeretett volna lába elé borulni, térdét átölelni, s úgy könyörögni bocsánatáért. 

Egy pillanat alatt meghalt benne a vakmerő, garázda nemesúr, s megszületett a szívvel-lélekkel királyhű férfiú.
...

Henryk Sienkiewicz: Özönvíz

2012. szept. 7.

Magyar republikánus konzervatív, vajon mi?

"Arról én is szívesen olvasnék, hogy milyen az a konzervatív magyar köztársaságpárti.

Károlyi Mihály szobor van az íróasztalán? Tildy Zoltán kép az ebédlőjében? Dedikált Gyűrűk ura a vitrinben? Esetleg egy Schmitt-melegítő a gardróbban valamelyik olimpiáról? Dobi István összes a könyvespolcon és krumplileves á la Kádár a vasárnapi ebéd? A (nép)köztársaság kikiáltása után valahogy mindig kommunista diktatúra jött, ezért (is) furcsállom a konzervatív köztársaságpárti kifejezést.
"
 Szávoszt-Vass Dániel méltatlanul meg nem örökített lamentálása.

2012. szept. 1.

Velünk élő monarchizmus V. - Szent Attila király


Az Esztegom-Búbánatvölgy felett emelkedő Hideglelőskereszt búcsújáróhely tövénél fakadó forrásba másodlagos beépítéssel került ez az "emléktábla". Bizonyára valamelyik környékbeli maszek hun kisiparos műhelyéből.


Az ok, amiért ebben a sorozatban helyet kapott ez a "valami" egészen prózai. Ez is velünk élő monarchizmus - gyorsan hozzá is teszem, hogy sajnos (majd miután elkészül a bejegyzés én is nyomok egy "nem kellene" gombot).

A feliraton van minden, ami leírja a mai magyar nyomorúságunkat. Erős felütés: Szent Attila király. Aki persze se nem szent se nem az a tipikus király -  a maradék szó stimmel. A szerző már nem katolikus és még nem pogány. Bár már forrásoknál helyez el rovásírásos táblákat, még feldereng neki, hogy a "szent" az valami nagyon pozitív dolog, így jól fog állni a megkoronázatlan egyeduralkodó Attila királyon. Tulajdonképpen az sem probléma, ha nincs megkoronázva, majd odaírjuk és akkor már készen is van az aktus. Ez is ki van pipálva. Majd "Attila unokái" Isten áldását kérik a tündérekre, végül gyönyörűszép könyörgés következik magyar hazánkért (rovásírásos rész, aki akarja megfejtheti - megoldókulcs itt). Gyengébb idegzetű legitimistáknak kifejezetten nem ajánlott!

Nem gondolom, hogy ez az emléktábla egyedi eset. Sokszor a helyi önkormányzat - engedve a nép nyomásának - belemegy ilyen és ehhez hasolnló emlékművek avatásába, melyeket egyszerűen csak a szinkretista giccs kategóriájába lehet sorolni. Hogy mi értelme van ennek én még nem jöttem rá, de az biztos, hogy ha egy átlagember a monarchizmussal ennél a forrásnál találkozik először, akkor nagyon nagy bajban leszünk.

2012. aug. 31.

Szinopszizmus és egyetemesség


Egy dolog ami nagyon tetszik a kereszténységben, hogy mindenre kiterjed. A tanítás tele van paradoxonnal (látszólagos ellentmondással). Egyszerre vagyunk a "tartsd oda a másik orcád" és a "Nem békét jöttem hozni, hanem kardot." vallása. Egyszerre vagyunk Avilai Szent Teréz és Szent Edith Stein valamint Tours-i Szent Márton és IX. Szent Lajos vallása. Egyszerre vagyunk jámbor és harcos. Ez persze nem káoszt jelent, hanem pont annak ellentétjét: szinopszizmust (együttlátást) és egyetemességet. A rosszat jóval viszonozni, viszont amikor kell, akár háborút indítani, megbocsátónak lenni, szeretni az ellenségeinket, de küzdeni, minden áron az Igazságra és a jóra törekedni, védeni szeretteinket, az Egyházat és a hazát. Ha valaki helyesen éli meg hitét, az mindenre választ ad, megmutatja az utat bármely helyzetben. Ha úgy érezzük, hogy nincs válasz, az nem a hit és a tanítás egyetemességén esett csorba, hanem akkor mi nem ismerjük azt megfelelően. Az együttlátást és az egyetemesség megélését (mely az egyetlen helyes út) egy dolog segíti elő: ha mindent Istenhez (az abszolútumhoz) mérünk és ezáltal semmilyen földi, materiális dolgot, gondolatot nem abszolutizálunk, nem hozunk létre ideológiákat, politikai vallásokat.

A konzervativizmus tulajdonképpen ezt próbálja megvalósítani a társadalomban. Nyilván mivel a politika és így a konzervativizmus is teljesen emberi, ez sohasem lesz, nem lehet teljes és tökéletes. Az elnevezés is kicsit reakciós: a fontolva haladó, szkeptikus gondolkodás szülte, a "progresszióra" válaszul jött létre. Értékvédő, amit eddig létrehoztunk és tudjuk, hogy jó, működik, azt ne dobjuk ki, ne rohanjunk annyira, nézzük meg egy másik nézőpontból is és hasonló hozzáállások egyesítése a konzervativizmus. Az irányzathoz, mentalitáshoz sokkal jobban illene az egyetemes vagy normális, esetleg egészséges elnevezés. A konzervatív magatartása szemlélődő, cselekvése inkább reagáló (reakciós) ritkán kezdeményező. És ez rendben is volt a régi rend idején: tulajdonképpen csak reakciósnak, ellenforradalmárnak kellett lenni, a normalitást és a legitim hatalmat védeni, az abnormitás ellen föllépni, ha kellett, mert a forradalom nyert, a rendet helyreállítani.


Ám de mi van ma? A régi rend sehol, a forradalom győzött, a szabadságharc (1956) elbukott, azóta egy konzervatív vonulatnak még csak a látszata sincs meg, ha valami pozitívum történt akkor az az, hogy 1957-es alapokról 1946-os alapokra tértünk vissza. Győzelem ez? Semmiképp, ezt is a pártállammal való együttműködéssel érték el a politikusok. Amit pedig 1989-90-ben létrehoztak az a letargia és közöny országa. Ahogy a nem épp baráti Csoóri Sándor jellemezte a Kádár-korszakot, az szerintem a mai napig tökéletesen leírja ezt a mai köztársaságot is: "[...] kallódók, meghasonlottak, önpusztítók szédelegnek a társadalom minden szegletében. Becsapottak, igazságnak fölesküdött alkoholisták, a szocializmus kikosarazott vőfélyei, koravén bölcsek, legyintők, egykedvű állampolgárok, akik az ország albérlőinek érzik magukat." Mert ez dominál, a közöny és az igénytelenség. Mit csinál itt a konzervatív? Honvéd lesz, hogy az illegitim rendjet védje? Publicista, hogy a kortárs narratívát támogassa? Vagy lesz valóban konzervatív és egy ország röhög rajta?

Mert a rend amit védünk eltűnt körülünk. Nem lehetünk ugyanazok, mint száz éve voltunk. Alkalmazkodnunk kell, de mit jelent ez? Nem lehet a körön kívülre tekinteni? Egy konzervatív bizony egy új, a normalitáson kívül álló helyzeten találja magát és nem könnyű eligazodnia a patologikus állapotok közt. Ám az alkalmazkodást is csak az eszközeinkre érthetjük. A normalitásnak csak a maradványai vannak meg, azokat védenünk is kell természtesen, de a nagyvilágban az abnormalitás uralkodik. Igen ám, de hiszen a konzervatívnak anakronisztikus lenne megmaradni ugyanannak: bármilyen a rend és a hatalom én azt védem a támadásoktól? Ha kommunizmus van kommunista vagyok, ha nemzetiszocializmus náci, ha liberális demokrácia és köztársaság van, akkor köztársaságpárti vagyok? Ám ezt nem lehet, a konzervatívnak, az ellenforradalmárnak stratégiát kell változtatnia, hiszen megváltoztak a körülmények. Mai eszközökkel monarchistának, konzervatívnak lenni, ez a feladat, nem pedig belátásból köztársaságpártinak. Nyilván marginális és nem téma, de nem is tömegmozgalom a cél, hanem, hogy felvillantsuk a reményt ebben a közönyös és igénytelen országban: volt és még lehet is jobb! A feladat tehát adott: nem behódolni a status quo-nak, hanem a régi rendet védeni, annak helyreállításán küzdeni, akkor is, ha az már teljesen eltűnt, természetesen figyelembe véve az azóta eltelt időt. Hiszen pont akkor vagyunk rossz konzervatívok, ha akár teljesen abszurd módon, akár a vox populi-t követve racionalizálva álláspontunkat azt védjük ami van. Akkor is, ha az nem méltó védelemre, ha teljesen ellentétes lenne egy konzervatív állásponttal. Hiszen ez az eszközeink változatlanságát jelentené, úgy, hogy a helyzet, nagyon is változott. És ez anakronizmus.

2012. aug. 23.

Magyar monarchista minimum



Magyar vagyok és királyságpárti, azaz monarchista. Három közös magyar monarchista pillérem van; a NEMZETÜNK SZERETETE, a KERESZTÉNY erkölcs és a JOGFOLYTONOSSÁG.
Hiszek Istenben, és az ezredéves magyar nemzetben, amely Európa és a nyugati műveltség bástyája volt, népünk keleti eredetének ellenére. Hiszek a Trianonban megcsonkított egész magyar nemzetben, amely sokszorosan megtöretett a XX. században, de még újra talpra állhat, és magára találhat.
Hiszem, hogy nemzetünk nem lehet a pártoskodás áldozata. A nemzetnek ugyanis szilárd alapokra van szüksége ahhoz, hogy talpra állhasson, és benne mindenki boldogulhasson. Olyan fundamentumokra, mint a keresztény erkölcs, a szuverén magyar államiság, a törvényes rend s egy ezek szellemében regnáló apostoli magyar király, aki a megbonthatatlan nemzeti egységet biztosítja számunkra. Egy király, akit születésétől fogva a magyar trónra neveltek és arra, hogy megjelenítse mindazt e világ számára, ami bennünk a legjobb. Egy király, akit törvényes jogköre a pártok fölé emel, az alkotmányosság legfőbb őrévé tesz, aki nem dísze, hanem szerves része ennek az országnak és kormányoz, nemcsak uralkodik.
A nemzetünknek tehát király kell és nekünk vele együtt kell a királyságunk! Ezeréves törvényeink és szokásaink szerint akarjuk a királyunkat magunk fölé: aki nemes, hagyományainkhoz híven katolikus, és mindenekelőtt bizonyítja rátermettségét előttünk – úgy testileg, mint szellemben.
Nem hiszek a jogfolytonosságot és királyságunkat felszámoló kudarcos évtizedekben, mely elszakította nemzetünket hagyományaitól és végső soron önmagától. A jogfolytonosságot - amely 1944 márciusától kezdődő történelmi folyamattal több lépcsőben végül teljesen megszakadt 1949-ben, helyre kell állítani!Magyar monarchistaként vallom, hogy ez az első lépés a királyságunk helyreállításához is.
Ennek alapjaként vallom továbbá, hogy ősi és saját alkotmányunk, sarkalatos törvényeink a modern viszonyok között is képesek megállni helyüket, az élet többi területén pedig a jogszabályok megújítására, kiigazítására, új normák megalkotására lesz még szükség, azaz nemzeti jogharmonizációra, a Szentkorona-tan alapelvein nyugvó alkotmányozási folyamatra.
Jelenleg a legfontosabb feladatok, amelyekért dolgoznunk kell:
(1) Óvjuk meg, fedezzük és tárjuk fel mások előtt is hagyományunk azon darabjait, amelyek királyságunk és a helyreállítás szempontjából értékesek – legyen szó akár köztéri szobraink fenntartásáról, vagy a mára elfeledett magyar szerzők műveinek feltalálásáról, gyűjtsük, védjük, mutassuk be másoknak is ezen értékeinket.
(2) Emlékezzünk és emlékeztessünk, terjesszük minden magyar számára érthető módon, ugyanakkor hitelesen és pontosan a helyreállítás fontosságát – színvonalas, kutatásokon nyugvó dolgozatokkal, képzőművészeti alkotásokkal, önálló kiállításokkal és előadásokkal, publikációkkal, megemlékezésekkel, közösségi eseményekkel tegyük elevenné nemzetünk királysághoz való ragaszkodásának emlékeit.
(3) Határon túli kapcsolatokat építve, majd ezeket kiaknázva segítsük a magyar nemzet ifjait, hogy megismerjék a Szent Korona országainak egységét és gazdagságát, s keressük a párbeszéd lehetőségét a Kárpát-medence más nemzeteivel – tárjuk fel előttük, azt, ami összeköt bennünket.
Vallom és hirdetem, hogy ez az a minimum, amelyet minden magyar monarchistának ismernie és tudnia kell. Ebben egységesnek kell lennünk.
Ezt a természetes egységünket, a fentiek alapján megtartom, amíg hazánk államformája vissza nem tér a természetes, saját magának kialakította medrébe. Amíg nem lesz a neve Magyar Királyság.
Isten. Király. Haza. Egység.