2021. okt. 28.

Soprontól Tihanyig 10.

100 éve érintette utoljára Magyarország földjét megkoronázott uralkodójának lába. A kerek évforduló kapcsán gróf Andrássy Gyuláné, Zichy Eleonóra korabeli naplója révén idézzük fel napról-napra IV. Károly király második visszatérési kísérletét.

Október 28, péntek 

Délfelé szobámba jön Ilona sógornőm és meglep a jelentéssel, hogy őfelségéék délután négy órakor a polgárdii állomáson át fognak utazni. Útban Pestre. Nagy izgalomban vagyunk. Vájjon mi lehet a meglepetésszerű rendezésnek a célja?! Hamar elhatározom, hogy ha már nem is ma, de legalább holnap én is Pestre megyek. Ma mindnyájan ki akarunk menni az állomásra, de miután a csoportosulásokat nem engedik, óvatosak leszünk, nehogy a derék főnököt valami kellemetlenség érje. Négy előtt kihajtunk Gyártelepre. Ilona, Lajos, Boy, Radnai és én, egynéhány inas és komorna. A vonatnak kis késése van. Növekvő izgatottsággal várjuk és szemmel kísérjük már attól a pillanattól kezdve, hogy elhagyja a polgárdii állomást. Végre lassított menetben megérkezik és megáll. Feldobog a szívem. Mindvégig nem tudtuk meg fog-e állni. A vonatnak csak két személyszállító kocsija van. Keressük a felségeket» de nem látjuk sehol. Megpillantom Gyulát az utolsó kocsiban, a folyosón áll zárt ablakok mögött. Körülötte csupa civilruhás idegen. A háttérben szuronyos csendőrök. Oda akarok futni, de intenek, hogy ne közeledjek. Gyula arca ijesztően halovány. Kifejezése komoly, szomorú. Most, hogy kétszer huszonnégy óra óta nem láttam, újból föltűnik, milyen rossz színben van. De mért nem száll ki legalább a hágcsóra? Miért nem ereszti le az ablaküveget és én miért nem mehetek közelebb, hogy megkérdezhessem, mi a terve, mit akar csinálni, hol van a király és a többiek mind? Karjaimmal hadonázom a levegőben, mozgatom hozzá a számat, úgy amint siketnémákkal szokás beszólni. De mindenütt csupa merevség, csupa mozdulatlanság ül az idegen arcokon. Gyula pedig mintha még halványabb volna, szemei még fénytelenebbek, még szomorúbbak. De mi az? Jól látom? Nem mozdult-e meg a keze csaknem észrevétlenül egy jeladásra? És mintha felfelé, a mozdony felé mutatott volna.

Szaladok felfelé, do nem látok semmit és jövök vissza. S mintha összesúgott volna az idegen civilruhások közül kettő. Kinyílik az ajtó. Az egyik közeledik felém. Arca ünnepélyes, hivatalosan merev, mint mindazoké, akik az államhatalom vaskarmainak szorongatásában ólnok. »Őemineneiája az első kocsiban van« és sokatmondóan néz a szemeim közé. »Őemineneiája!?« — most még kevésbé értem. De mire egy második kérdéshez jutnék, már eltűnt a civilruhás. (Megtudom később, hogy detektív.) És ott áll újra a folyosón. Másodszor is megindulok a mozdony irányában tágra nyitott szemekkel, hogy belássak a fülkék mélyébe. És csakugyan igaz! Az egyik ablakban egy másodpercig felbukkan Csernoch hercegprímás ősz feje. Tőle nem messze Soós generális. Visszahökkenek! Hát nem a király utazik?! Rohanok vissza. Szinte szégyenlem, hogy elpocsékoltam a rövid pillanatokat, amelyek meg hátra vannak. Gyula még mindig egy helyben áll és néz minket. Mögöttem Lajos, Ilona, Boy. Szinte mozdulatlanok. Hamarabb megértették, mint én, hogy itt milyen szörnyűség megy végbe. A kalauz lead egy levelet az állomásfőnöknek s azután csaknem zajtalanul megindul a vonat. És mi is együtt vele párhuzamosan, hogy utána nézhessünk addig, míg szemeink bírják. Az állomásfőnök nekem nyújtja át a levelet. 

A finom borítékon a hercegprímás címere. Csodálkozva szakítom föl és olvasom. »1921 október 28, péntek Kegyelmes Asszonyom! A Hercegprímás meglátogatta Tihanyban Andrássy Kegyelmes Urat, aki kérte annak jelentését, hogy jól érzi magát, a küldeményt megkapta és nagyon köszöni társai nevében is. Most utazik Andrássy Kegyelmes Úr Rakovszky társaságában abban a vonatban, amelyben én írom e sorokat. Budapestre szállítják. Délután két órakor indultunk Tihanyból és este hét órakor érkezünk Budapestre A Hercegprímás és Soós tábornok is a vonaton vannak. A legalázatosabb tisztelettel Leopold Antal dr., a Hercegprímás oldalkanonokja.« — Meg vagyok hatva, jól esik ez a figyelem. És végre megértek mindent. Ebből az egy szóból: »Szállítják!«

Nincsenek megjegyzések: