2013. máj. 10.

Egység a sokféleségben


Ismételten kapunk olyan kritikákat olvasóinktól, amelyek a Regnum! Portál egyfajta „szellemi letisztázódását” kérik számon rajtunk, bizonyos itt megjelenő politikai, politológiai, közjogi, filozófiai és vallási álláspontok inkonzisztens voltát hangsúlyozva.

Való igaz hogy a szerkesztőség az utóbbi fél évben némileg átalakult és bővült – így elkerülhetetlenné vált, hogy a minden szerző magával hozza azokat a csak rá jellemző szellemi inspirációkat, nézőpontokat, megközelítéseket, amelyek eltérő aspektusból világíthatnak rá ugyanarra a problémára – az eltérő megfogalmazás, a különböző hangsúlyok elkerülhetetlen kiéleződése pedig még az is lehetővé teszi, hogy egy-egy cikk adott esetben táptalajt adjon az inkoherencia és az inkonzisztencia vádjainak.

Mindezzel együtt nem érezzük, hogy ez az elkerülhetetlen divergencia az esetek többségében egy olyan irányba vezetné a portált, amely szétfeszítené az együttműködés kereteit. Vannak ugyanis olyan alapelvek, amelyeket tekintve mindannyian egyetértünk, és amelyek meghaladják a partikuláris nézetkülönbségek eltéréseit. A francia forradalom kitörésekor de Maistre elismerően olvasta Burke Töprengéseit, ettől függetlenül a két szerző sok esetben eltérő szociológiai, kulturális, gazdasági, sőt, vallási nézeteket is vallott.

Ismételten szeretnénk hangsúlyozni, hogy a Regnum! Portál egyfajta ismeretterjesztő funkciót is be kíván tölteni: bemutatunk mindent, amely valamilyen formában kapcsolható a monarchizmushoz, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy teljes mértékben azonosulni tudnánk az összes itt megjelenített állásponttal, sőt akár az egyes szerzők értékelése és viszonyulása között is lehetnek eltérések.

Az egyik legsúlyosabb vád az, hogy mintha a portálon egyfajta „legyen király és azzal minden rendben van” álláspont jelenne meg. Természetesen, csak azért mert egy nemzet vagy egy ország úgymond megtartotta a monarchikus államformáját nem lesz automatikusan példaértékű számunkra, főleg ha ez csak egy teljesen üres keret mindenféle valós társadalmi tartalom nélkül. Valóban, sok esetben ez történik az általunk gyakran hivatkozott nyugat-európai monarchiák esetében is, ezt mi is világosan látjuk - azonban azt sem tévesztjük szem előtt, hogy a semminél még ez is, egy ilyen monarchia is több! E sorok írója személy szerint úgy látja, hogy Nagy-Britannia esetében például még mindig hatalmas presztízsnek örvend a monarchia eszméje – és ezt nem lehet feltétlenül racionálisan megmagyarázni, de egyszerűen más „érzés” ott lenni, mint egy köztársaságban – még akkor is, ha tudjuk, hogy ez már nem „az” a királyság. Tisztában van vele, hogy az úgynevezett brit Konzervatív Párt milyen elfogadhatatlan politikai vonalat vezet, azt is látja, hogy milyen messze van mindez egy konzervatív, katolikus monarchia szellemiségétől. A sors paradox (és szomorú) logikája szerint azonban egy mai jakobitának egyben hannoverinek is kell lennie, ha az alternatíva a köztársaság.

Természetesen mi is jobban szeretnénk egy olyan világban élni ahol másféle értékek a dominánsak, de nem biztos (illetve biztos, hogy nem) hozható vissza az, ami akár csak száz évvel ezelőtt is volt, hogy a „felvilágosodás előtti világról” ne is beszéljünk. Ettől még lehetünk kritikusak a felvilágosodással – és az abból (részben) deriválható doktrínákkal, mint agresszívan szekularista és/vagy egalitárius eszmerendszerekkel szemben – azt sem árt azonban figyelembe venni, hogy a „felvilágosodás” maga is egy meglehetősen diverz szellemi mozgalom volt, amelyet olyan lenne egyetlen közös nevezőre redukálni, mint egyetlen konzervatívnak nevezhető (vagy magát annak nevező) gondolkozót értelmezve kijelenteni: „íme, a konzervativizmus”.

A skót felvilágosodás klasszikusai, mint az egyébként politikai tekintetben meglehetősen konzervatívnak tekinthető Hume vagy Adam Smith (akinek gazdasági elképzeléseivel Burke például egyetértett) egészen mást képviseltek, mint mondjuk Condorcet vagy Voltaire. Bármennyire is szeretnénk, nem lehet ezt a periódust egyszerűen kitörölni az emberiség történetéből: egyszerűen a realitás az, hogy egy olyan világban élünk, amelyet nagyrészt olyan értékek határoznak meg, amelyekkel nem értünk egyet, és ezzel együtt kell tudni élni. Ne tegyünk úgy, mintha lehetséges lenne ma úgy érvelni a királyság mellett, mint mondjuk Robert Filmernek az 1640-es években, vagy akár úgy, mint De Maistre-nek egy hozzánk sokkal közelebb eső periódusban.

Mindettől függetlenül természetesen lehet és kell beszélni a nyugati monarchiák hibáiról, lehet kritizálni a modern világ nagyon sok káros jellegzetességét, de kár olyan fantasztikusan elérhetetlen célokat kitűzni, mint pl. a „felvilágosodás előtti értékrend” totális helyreállítását. Ez utópizmus lenne, ráadásul csak társadalommérnökösködéssel lehetne végrehajtani. Amikor egyes olvasóink azt hangsúlyozzák, hogy nem vagyunk kellően radikálisak, túl sok engedményt teszünk a tágabb értelemben vett modernitásnak bizonyára ilyesmire gondolnak. Nos, – hogy a dolgokat szűkebb hazánk vonatkozásában is megvizsgáljuk – való igaz hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában, amelyre gyakran hivatkozunk pozitív értelemben, valóban voltak olyan liberálisnak nevezhető elemek, amelyekkel a két világháború közötti szélsőjobboldal radikálisan szembehelyezkedett, és amiket megpróbált gyökeresen kiirtani a közéletből. Két okból elfogadhatatlan számunkra, hogy egy ilyen célkitűzéssel azonosuljunk. Elsősorban azért, mert a szélsőjobboldal (ezt a fogalmat most nagyon tág értelemben használjuk, beleértve a Gömbös Gyula fajvédőitől a magyar nemzetiszocialista mozgalmakig terjedő politikai spektrumot) látszólagos „radikális konzervativizmusa” valójában maga is egy fundamentálisan modern jelenséggel, a többek között Hegeltől is eredeztethető etatizmussal kapcsolódott össze, vagyis az antiliberalizmus itt egy nem kevésbé modern – az előbbinél viszont ezerszeresen destruktívabb összetevőt hordozott: a totális állam ígéretét. Nem meglepő tehát, hogy a két világháború közötti időszak vezető magyar legitimistái: Apponyi és Sigray grófok mindig kiálltak a szélsőjobboldallal szemben. A másik ok pedig az, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia vezető rétegében domináns nemzeti liberalizmust vagy konzervatív liberalizmust (’67-ességet) amelyet a legmagasabb színvonalon Deák, Eötvös, Andrássy, Tisza (és bizonyos módosulásokkal és hangsúlyeltolódásokkal) még Bethlen is képviseltek véletlenül sem szabad összemosni a modern liberalizmus baloldali jelenségével, amely természetesen elfogadhatatlan számunkra.

14 megjegyzés:

SontPent írta...

Ez jó. SOk mindenben egyet értek. De miért csak a duma megy? Miért nem szerveződik már a monarchista mozgalom? Ha nem is párt, legalább valami civil szervezet izé. Amelyik bemegy a média fősodrába, bemegy az m1-be meg az atv-be és nyomja, képviseli a monarchista gondolatokat.
Ezt a blogot csak pár édeklődő olvassa, semmiféle társadalmi hatása nincs. Aki nem szerepel az országos médiában, az nem létezik.
Miért nem veszi fel / vesszük fel a kapcsolatot a magyar arisztokraták leszármazottaival?

Ezzel a bezárkózó szobatudós gittegylet attitűddel nem megyünk semmire.

Kosinva írta...

SontPentnek teljesen igaza van. A hatékony ismeretterjesztéshez nem egy kis zárt csoportocska/"gittegylet" kell, ahol néhány tucat érdeklődő vitatkozik ugyanazon a pár témán újra és újra. Ha nem tudnak a 21. századi legitimistái nagyban gondolkodni, ahogy tették azt 20. században a nagy elődeik (például "Apponyi és Sigray grófok"), akkor ez nem ismeretterjesztés vagy népszerűsítés, hanem mára apróvá zsugorodott szubkultúra lassú és egyre csendesebb haláltusája.

Cecco Beppe írta...

" Ismételten kapunk olyan kritikákat olvasóinktól, amelyek a Regnum! Portál egyfajta „szellemi letisztázódását” kérik számon rajtunk, bizonyos itt megjelenő politikai, politológiai, közjogi, filozófiai és vallási álláspontok inkonzisztens voltát hangsúlyozva."

Az a kisebbik baj, hogy inkonzisztens a blog, a nagyobbik, hogy sajnos színvonaltalan. Sokszor leírtam már itt kommentben, hogy borzasztóan zavar a kritikus hangvétel, az önálló gondolat és a wikipédián túli nemzetközi kitekintés totális hiánya. Erről bezzeg nincs szó a fenti bejegyzésban. Szerintem amúgy ennek az az oka, hogy nem érdekel titeket egyetlen olyan korszak sem, amikor valóban a monarchia problémaköre volt a meghatározó. Kommunistázni, Horthy-t éltetni, meg röhögni a nyilasokon/munkásőrökön nem pótolja a tátongó szellemi űrt. És (politikai-)filozófiai mélységű bejegyzésekből is hatalmas hiány van. Biztos nem véletlenül.
És még valami, attól még nem lesz monarchista valaki, hogy az alapvetéssel egyetért és ezt sűrűn hangoztatja - vannak itt ugyanis ilyen szerzők is. Bizony. Orbán Viktor sem lesz konzervatív csak mert szeret erről sok-sok ostobaságot összehordani.

Persze értem én, ez egy blog, de ez nem mentség a fenti kritikákra.

"Bármennyire is szeretnénk, nem lehet ezt a periódust egyszerűen kitörölni az emberiség történetéből..." -> én nem szeretnék egyetlen korszakot sem kitörölni a történelemből. Ennyi erővel arra is alapozhatnánk, hogy "de kár, hogy megszűnt a Római Birodalom!"... :-P


A gittegylet témához;
Szerintem ez az érv invalid, mert a mai Mo-n nincs értelme monarchista restaurációs kívánalomról beszélni, mert maroknyi embert leszámítva senkit nem érdekelne. És valszeg nem is működne, mert amilyen ostobák és fogalomzavarosak az emberek, úgy látszik ez. Eszmét megvalósítani és fenntartani, csak az eszmével tisztában levőkkel lehet és kell hozzá társadalmi elfogadottság.
Ma nem zavaros fejű mozgalmárokra van szükség (azokból mindig van elég), hanem (mint mindig) művelt, gerinces emberekre - akár monarchisták, akár nem - akik értelmes párbeszédet képesek folytatni a múltbeli és jelenkori politikai témákról. Erre itt a net, a tér, a RL, aztán mit lehet látni? Mordor ez bazmeg, én mondom.
Mondtam, erre nincs igény Mo-n (se), ha nem idomulsz valamelyik visszataszító, szellemileg rendkívűl sivár politikai konglomerátumhoz. (pl. klasszik példa a Konzervatorium).

"Miért nem veszi fel / vesszük fel a kapcsolatot a magyar arisztokraták leszármazottaival?" -> mert minek is? Elenyésző hányaduk monarchista. A többség nem törödik az "üggyel" vagy éppen nettó bolond.

Szóval a konklúzió: kevesebb kinyilatkoztatás, több értelmes párbeszéd. Főleg úgy, hogy állítólag színesebb lett a blog szerzőgárdája. ;)

Névtelen írta...

Tisztelt Cecco Beppe,

Pető úr megjelenése szerintem alapból nagyot lendített a blogon. És azt látom, hogy ő legalább érdemben próbál reagálni a kritikákra, ami jó, mert csak így csiszolódik a kő - talán gyémánt lesz belőle?

Ami a kritikai észrevételeket illeti, az FB- csoport üzenőfalára írtam valamit, amit ide is bemásolok:

"Gyakran emlegetem fel, hogy a modern nyugati monarchiák alig bírnak szimpatikus vonásokkal, s csak azok tekinthetnek rájuk örömködve, akik amúgy bármely díszesebben faragott karosszék láttán is képesek összepisilni magukat a gyönyörűségtől. Hogy erős, már-már Cato-i (Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! ) kirohanásasimat megokoljam, javallom, vessünk egy pillantást, miben is élenjáróak a kérdéses államok:

Kábítószer:
Európában egyedül a Holland királyságban legális könnyű drogok egy meghatározott csoportjának a fogyasztása

Eutanázia:
A 'kegyes halál' aktív, tehát orvosi beavatkozással előidézett formáját eddig három európai ország, Balgium, Hollandia és Luxemburg legalizálta.

Azonosneműek házassága:
Nyugati monarchiáink élenjáróak, számukat tekintve pedig elsöprő többségben vannak az azonosneműek házasságát elismerő európai államok között. Belgium, Dánia, Hollandia, Norvégia, Spanyolország és Svédország az elsők között ismerte el törvényileg ezt az együttélési formát, sőt, Skandináviának azóta már leszbikus püspöke is van!

Általános, nőkre is kiterjedő választójog:
Nem a köztársaságok a demokrácia bajnokai, effelől semmi kétségünk nem lehet. Az általános, nőkre is kiterjedő választójogot például az elsők között garantálta Norvégia (1913), Dánia (1915), az Egyesült Királyság (1918/28), Belgium (1918/48), Luxemburg (1919), Hollandia (1919) és Svédország (1921)

Úgy hiszem, ebből a rövid listából is látszik, hogy az öreg kontinens legliberálisabb államai szinte kivétel nélkül monarchiák. Ennek ellenére igaztalan lenne azt állaítanom, hogy a kérdéses országok nem tisztelik a hagyományaikat, az angoloknál ugyanis példának okáért a bíróságon és a törvényhozás meghatározott aktusainál máig kötelező a rízsporos paróka viselése.

Kérdés azonban, hogy a külsőségek olykor idiotizmusig menő konzerválása mennyiben jelent ellenpontot az Isten, az élet és normalitás ellen királyi, vagy hercegi ellenjegyzéssel elkövetett bűnökkel szemben?!"

Bízom benne, hogy előbb-utóbb erre is születik egy értelmes reagálás, mert ezekkel a problémákkal igenis szembe kell nézni. A Nyugat kérdését nem lehet elintézni annyival, hogy "egy királyságban jobb érzés létezni". Szembe kell nézni azzal is, hogy a magyar királyság eredendően demokratikus elvek mentén épült ki, így az egyed bloggerektől rendre elhangzó "mocskos demokraták" felkiáltás vagy a hagyomány megcsúfolását, vagy az adott szerző butaságát jelzi - esetleg azt, hogy nem tud különbséget tenni republikánus és demokrata között... Stb. stb.

A lényeg azonban, hogy Pető úr műveltségének köszönhetően úgy látom, elindult, ha csak nagyon kis lépesekben is, de előre valami. Én meg tovább szorítom az ostort... :-)

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Cecco Beppe írta...

Kritikám nem is személyre szólt, hanem általános érvényűnek szántam. A regnumra írt cikke nem is rossz, csak bele kell jönni az írás és az írva gondolkodás rutinjába, ami nem könnyű.

A fészbuk kommentje tetszik. Merész ;). Kicsit meg is lep, hogy egyáltalán beregisztrált oda.

Nekem amúgy a maga kilúgozott formájában is, de szimpatikus a Holland Királyság. A sok visszásság ellenére mégiscsak egy értelmes monarchiát sikerült kihozni egy nyakas kálvinista államszövetségből.

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Unknown írta...

Kedves Heidenacht,

Véleményem szerint a felsorolt jelenségek nem azért történtek, mert az illető állam monarchia volt, hanem éppen annak ellenére. Ahogyan a monarchikus korból a világ fokozatosan átlépett a demokratikus korba egy bizonyos idő eltelte után nem lehetett kizárni politikából a tömeget (vagyis azokat akik hivatkoznak a tömegre, és manipulálják a tömeget). Ennek magyarázata igen sokfelé vezetne, de szerintem nem elhanyagolható ezzel kapcsolatban a könyvnyomatatás és az írni/olvasni tudás párhuzamos terjedése az európai népességben. Amíg egy magányos demagóg kisebb hatást képes kifejteni, a nyomtatott sajtó „véleményformáló” ereje már egyáltalán nem elhanyagolható.

De Tocqueville, a Demokrácia Amerikában című művében helyesen jegyezte meg hogy a tömeghatásnak ellenállni korunkban hasztalan, bár igen hősies tett. Annak, aki a tömeg nevében lép fel (vagyis a tömeg jogaira hivatkozik) a modern korban mindig "igaza van", mert a szuverenitás alapelve áthelyeződött az egyénről a tömegre. A demokratikus korban hiába is próbálna egy uralkodó az istentől kapott szuverenitás gondolatára hivatkozni. Miután I. Károlyt fejét lemetszette Cromwell hóhérának pallosa, az uralkodók egyre kevésbé mernek ellenszegülni a volonté générale-nak, illetve azoknak, akik ezt úgymond képviselik. Mivel a demokrata mindig a népre hivatkozik állandó lépéselőnyben van. Lehet persze az uralkodók meghátrálásában egyfajta gyávaságot is látni, de ugyanakkor észrevehető itt egy jó adag common sense is. Amennyiben például egy "alkotmányosnak" nevezett uralkodó élni próbálna elviekben még mindig jelentős hatalmi jogosítványaival, például megvétózná a felsoroltakra vonatkozó tervezetek valamelyikét, nem valószínű hogy sokáig a trónján maradhatna. Hogy a modern korban a tömeghatást nem lehet lebecsülni, azt I. Károly, II. Jakab, XVI. Lajos királyok, Miksa mexikói császár és II. Miklós orosz cár szomorú sorsa mutatja. Világos, hogy ez a kor nem kedvez a monarchia elvének, idestova 350 éve defenzívában vagyunk, ha harci eszközeinket pedig ehhez mérten kell megválasztanunk.

Ha egy jelenleg regnáló monarcha adott esetben valamiféle "restaurációs programmal" (offenzívan) lépne fel azon nyomban zsarnoknak titulálnák, s mivel a tömeg, amely korunkban a végső instancia lett demokrata, világos hogy bukna a monarchia is. Nem egy restaurált, "valódi" királyság következne ez után hanem a köztársaság. Még akkor is, ha vékony a határvonal egy demokratikus köztársaság és egy "demokratikus királyság" (Mint amilyen Nagy-Britannia) között, még mindig megmarad egy olyan meghatározhatatlan "légkör" amely messze több rizsporos parókáknál és konvencionalizmusnál. Az uralkodó háttérbe vonult, némileg "önkéntesen" és várva a "jobb időket" de nem tűnt el. Jelenléte, ha nem is racionalizálható módon, de még mindig áthatja az állam testét, érezhető, hogy van valami, ami a centrumot, a stabilitás és a kontinuitás elvét képviseli, és hogy a hagyomány mindig több puszta konvenciónál még akkor is, ha az első pillantásra nem mindig nyilvánvaló.

II. Ottó királyunk demokratizmusával kapcsolatban: attól, hogy nem értünk egyet a szuverén uralkodónk nézeteivel, legitimistaként nem tehetjük meg, hogy ezért megtagadjuk őt. De Maistre jegyzi meg valahol, hogy az uralkodót lehet ugyan kritizálni ha nem értünk vele egyet, - ez szinte kötelesség is, hozzátartozik az alattvalói hűséghez, hogy a király figyelmét felhívjuk a hibáira ellenkező esetben a monarchizmus talpnyalássá fajulna, - de ugyanakkor ebben az is benne van, hogy adott esetben oda is hajtjuk a nyakunkat a hóhér bárdja alá.

Névtelen írta...

Kedves Zoltán,

válasza némi szerkesztés után önálló cikként is megjelenhetne - meg kellene jelennie.

Egyetlen kérdésre viszont továbbra sincs válasz, márpedig ez mindennek az alapja: ha a monarchiák Nyugaton nem voltak képesek megóvni a hagyományos keresztény és/vagy konzervatív értékeket, akkor miért jobb érzés angol királyi levegőt szívni, mint svájci köztársaságit, illetőleg, mi az a nyomós ok, amivel igazolható, hogy a restaurációval bármi is pozitívan változna az országunkban?

Mint korábbi hozzászólásokban már arra rámutatni igyekeztem: például a magyar királyság gazdasági-pénzügyi törvényei alapján, illetve ezen joganyagok fejlődési irányára figyelemmel nem igaz, hogy a hitelkárosultakat megvédené, ha Magyarország helyett Magyar Királyságnak hívnák az országot.

Ami II. Ottót illeti, ha megkoronázták volna, vélhetőleg én lettem volna az egyik leglojálisabb ellenzékije őfelsége kormányának.

Idealistaként igyekszem szembehelyezkedni a felvilágosulással, a tömegtársadalommal, ugyanakkor van egy racionális, szemlélődő oldalam, ezért tisztában vagyok vele, hogy a restaurációs törekvések ma leginkább azzal tehetőek népszerűvé, ha azok néppárti, demokratikus, éredkvédelmi és alapjogias köntöst öltenek.

Magyarul: a királyság vonzó lehet, ha az emberek elhiszik, hogy az jobban képviseli az érdekeiket, jobban óvja az értékeiket és jobban gyarapítja a vagyonukat. Ez a fajta néppártiság nem zárja ki persze az egyház tiszteletét, a körmeneteket, meg a nemesi hajbókolást, amit amúgy fontosnak és jónak tartok, kérdés azonban, hogy tényleg ilyen áron akarunk királyságot? Tényleg egy néppárti monarchiát akarunk? Ha pedig nem, akkor mennyi realitása marad a restaurációnak terror nélkül?

Névtelen írta...

Egyébként, ha az a cél, hogy azt mutassuk: a monarchia lehet modern, ha úgy tetszik trendi, a társadalom legszélesebb rétegei által vállalható rendszer, ráadásul jóléti rendszer, akkor a nyugati államok erre remek példát szolgáltatnak. A szlogen valami ilyesmi lehetne: Minek élnél az Egyesült Királyságban, inkább dolgozz a Magyar Királyságért!

Bár, ha ez lenne a jelszó, inkább bezárkóznék az elefántcsont-tornyomba.

Unknown írta...

Köszönöm, az itt megfogalmazott gondolatok részét képezik egy hosszabb elméleti okfejtésnek de az sem kizárt hogy majd ez vagy valami ehhez hasonló megjelenik valamilyen formában.

Megint csak de Maistre kívánkozik ide aki azt is mondja hogy „az ellenforradalom nem egy ellentétes forradalom lesz hanem a forradalom ellentéte.” Ez nyilván sokféleképpen értelmezhető, de én személy szerint úgy vélem a leghelyesebb talán az lenne ezt így fognánk fel: az ellenforradalmár nem élhet a forradalom módszereivel olyan értelemben hogy hirtelen, radikális változtatást próbálna a már fennállón végrehajtani. Coup d’état, terror, vagy egyéb ellenforradalminak nevezett akcionalizmus már csak azért sem lenne célravezető, mert a történelmi tapasztalat általában azt bizonyítja, hogy az ilyen próbálkozásokból nem valami olyasmi születik meg amelyet létrehozói kívánnak, hanem gyakran valami egészen más, sőt akár „szándékolatlan következményként” még az eredeti elképzelés ellentettje is létrejöhet. Éppen azért mivel nem hiszek a tervezésben, nem hiszem hogy az ellenforradalom tervezhető lenne.

Könnyen a „fehér jakobinizmus” csapdájába is eshetünk: amint a jobboldal baloldali módszerekkel él félig baloldalivá válik. A történelem kerekét (sajnos) valóban nem lehet visszaforgatni, azonban ha igazán radikálisak akarunk lenni e tekintetben, azt is kétségbe vonhatjuk, hogy egyáltalán lenne mit visszaforgatni. Én úgy vélem történelemnek nincs semmiféle célja világi vagy materiális értelemben, a keresztény eszkatológia értelmében pedig sokkal inkább a történelem felszámolásáról, mint a történelem céljáról vagy irányáról beszélhetünk. Az egészen biztos, hogy nem lehet visszaállítani egyszer már fennállt konstellációkat, nemcsak hogy az emberi szubjektum hiábavaló erőfeszítései kevesek ehhez, de én például személy szerint abban sem hiszek, hogy egy nietzschei értelemben vett „örök visszatérés” lehetséges lenne.

Mit lehetne akkor tenni? Világos hogy támogatni kell a (még) fennálló monarchiákat minden lehetséges eszközzel. Valószínű, hogy nem lesz a monarchiának pontosan olyan formája, amilyen egyszer már volt, vagy amilyet teljesen ideálisnak tartanánk, azonban egy létező monarchia még mindig jobb kiindulópont mint egy nem létező. Talán a történelmi körülmények lassú változásával – ezt a lehetőségeket történelmi antideterministaként mindig fenn kell tartanunk, - egyszer majd lehetséges lesz egy pozitív irányú építkezés. A legjobb (és talán egyetlen) példa erre II. János Ádám és Liechtenstein esete. II János-Ádám herceg 2003-ban beterjesztett egy alkotmánymódosítási javaslatot, amely jelentősen növelte a hercegi jogkört a törvényhozásban. A parlament a javaslatot elfogadta, sőt 2012-ben népszavazás erősítette meg Alois hercegnek, János-Ádám utódjának parlament feletti vétójogát. Liechtenstein gazdag és infrastrukturális szempontból modern ország, az egyik legmagasabb GDP-vel Európában, ugyanakkor számos olyan jellegzetességgel amely egyedülálló módon köthető az „ancién régime”-hez. Valaki azt írta egyszer, hogy Liechtensteint mintha nem érintette volna meg a francia forradalom szele.

Persze, ez némileg ellentmond annak amit az előző kommentben vázoltam: az európai monarchák többsége azért nem mer hasonló lépéseket tenni, mert attól tart, hogy zsarnoknak tartanák és ez a trónjába kerülne. Nos, szerintem Liechtenstein esetében ez azért nem történt így mert az emberek, a „tömeg” nem volt olyan elkötelezetten demokrata, sőt egy törpe kisebbséget kizárva az emberek fejében egy hagyományosabb kép élt a világról. Ezért tehette meg János-Ádám ezt a lépést. Nos tehát, ahhoz hogy máshol, úgymond nagyobb méretekben is hasonló ellenforradalom mehessen végbe ahhoz lépésről-lépésre rávezetni az embereket arra, hogy a monarchia előnyösebb a demokráciánál. Persze ez is lehet hogy utópia ilyen ellenszélben, de mást nem nagyon tehetünk. A tömeget pedig sajnos nem lehet kizárni a mai korban.

SontPent írta...

Zoltan P: Ez szép. És mi lesz Magyarországgal? Mi mit csináljunk?
Jönnek a népesedési adatok, egyre csak fogyunk.
Hogyan képzeli el a nem forradalmi restaurációt?
Lehet hinni, álmodozni, meg arra várni, hogy majd a magyar nemzet apró kis lépesekkel, magától(?) fokozatosan felismeri, hogy jobb a monarchia mint a köztársaság, de azért nem kellene valami érdemlegeset tenni is?

Én felvetettem egy-kté dolgot: az országos médiában meg kellene jelenni, mert az jut el az emberekhez, nem ez a blog.
Kezdetnek elég 1-2 perces összeállítás a m1 híradóban vagy az atv-ben. (Igen, az atv-is sokan nézik, ezért lehet használni.)
Hogyan híreket kell generálni,
Pl. kezdeményezni kellene dolgokat. Pl. IV-Károly szobrot, esetleg IV- Károly hamvainak hazahozatalát. stb.
Vagy alkotmányos kérdésekről megnyilvánulni a médiában. Aztán előbb utóbb behívják Pánczél Hegedűs urat a m1 Este-be, ahol elmondhatja a monarchista gondolatokat, ha úgy tetszik "propagandát".

Ezek is "kis" lépések persze, de legalább valami lenne. Egy médiaszereplés országos felületen jóval több annál, mint hogy itt ezen a blogon ugyanaz a 10-15 ember vitatkozik a közvéleményt abszolúte nem érdeklő kérdésekről.

pera írta...

Ha esetleg valakit érdekelne a véleményem:
http://pera-graner.blogspot.hu/2012/04/mint-meseben.html

Egyébként örülök, végre egy színvonalas beszélgetés!

Unknown írta...

Igen, ilyesmi hasznos volna, de nekem speciel személy szerint se kapcsolataim, se eszközeim, se hátterem nincs ahhoz hogy a komolyabb nyilvánosságot is bevonjuk. Úgyhogy itt annak kellene lépnie, aki ilyen körökben is megfordul.