2009. szept. 20.

Emlékek a Slachta Margit emlékkonferenciáról

Az emlékkonferencia termét egy kicsit nehezen találtam meg a Szentháromság téren, de végül a hely patinája kárpótolt a kellemetlenségért. Körülbelül ötvenen lehetünk, amikor megérkeztem éppen Katona Tamás tart előadást, aki sokszor kiemeli azt, hogy Slachta Margitnak milyen ordenáré kiabálásokkal kellett szembenéznie az 1945 utáni köztársasági országgyűlésben. és azt is, hogy ez a pár éves demokrácia sokkal inkább a kommunizmusba való átmenetet jelentette, mint szuverén államiságot. Az ő előadásában is feltűnt már az, ami az egész emlékkonferencia alatt a legkellemesebb meglepetést okozta nekem; Slachta Margitnak a politikai krédóját, amely egyértelműen vallásos alapokon nyugodott nem a dicső, de nagyon is régmúlt egy részeként akarták kezelni a résztvevők, hanem meg akarták nézni, hogy abból mit és hogyan lehet érvényesíteni a mában. Katona Tamás ezzel kapcsolatosan még a leginkább volt visszafogott, sok olyan (számomra nagyobbrészt ismert, de fontos) történelmi helyzetet, tényt mond el, amelyben Slachta Margitnak meg kellet vívnia a harcát, és e mellett tért csak ki a jelen kérdéseire.

Ékes Ilona képviselőasszony azonban már egyértelműen azokat az elemeket emeli a Slachta életműből, amelyek számára is példaértékűek; a közélet tisztasága, a közerkölcs jelentősége, a szociális érzékenység, a keresztény és nemzeti politika fontossága, a keresztény hitelvek érvényesítése a politikában. Egy hosszabb, de szépen és lélekkel megfogalmazott személyes krédónak is beillő megemlékezés hangzott el a képviselőasszonytól, ami személy szerint nekem a leginkább elgondolkodtató része volt az emlékkonferenciának. Ha Ékes Ilona életrajza mellett azt is megnézem, hogy a közelmúltban mivel és kiknek okozott "botrányt", akkor mindenképpen egy hiteles megemlékezés volt ez tőle, tekintettel arra is, hogy korábban szociális munkásként és óvónőként dolgozott. A rövid szünetben pedig arra is volt lehetőség, hogy beszélgessek vele arról, hogy mennyire kihívás ma példaképnek tekinteni egy olyan politikust, mint Slachta az országgyűlési munkában.

A szünet után a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke, Pirityiné Szabó Judit olvassa fel Slachta Margit eredeti politikai krédóját, teljes terjedelemben, utána pedig Siklósi Beatrix tart egy meglehetősen aktuálpolitikai elmélkedést a keresztényi közélet kapcsán, és átadja a szót Aczél Petra docens asszonynak, aki a záró előadását tartotta meg a konferenciának. Ez a zárószó a másik legnagyobb hatású felszólalás volt a konferencián, hiszen viszonylag ritka, hogy manapság egy katolikus nő azokkal a életeszményekkel jöjjön elő, amely a harcos lelkületet hangsúlyozzák a keresztény hölgyek számára. Slachta Margitból az emelte ki Aczél Petra, amelyet manapság a leginkább elveszni látszik, és nem szalonképes; az igazság talaján álló harcos hitet, amely nem törik meg a hazugsággal szemben. A docens asszony beszéde kifejezetten lángolóra és elszántra sikeredett, olyan releváns kérdések felvetésével, mint például, hogy létezik-e keresztény politika jelenleg Magyarországon? Ő volt az egyetlen aki megemlített azt is, hogy milyen megaláztatásokat kellett kiállnia annak idején a köztársasági országgyűlésben, Slachtának, amikor a Szentkorona-tanról, ezer éves politikai hagyományunkról beszélt. (Mindez különösen jól sikerül időzítés volt, tekintettel arra hogy az első sorban egy katolikus főpap is jelen volt, Spányi Antal megyéspüspök személyében, aki a konferencia utáni megemlékező szentmisét celebrálta.)

Az emlékkonferencia nem említett Slachta Margit közjogi harcát a királyságunkért, és azt, hogy meggyőződéses legitimista-monarchista volt egész életében. Valóban, ez számunkra hiányt mutat. Mégis azt kell, hogy mondjam, hogy az emlékkonferencia hatalmas űrt próbált azzal betölteni, hogy Slachta Margit konzervatív politikai katolicizmusát ma is élő, és aktívan felvállalható, megélhető és folytatható hagyományként mutatta fel mindenki számára. Kicsit sajnálom is, hogy az Országgyűlés nem adott helyett ennek a konferenciának, a szervezők eredeti elképzelésének és szándékának megfelelően.

9 megjegyzés:

DGY írta...

Ékes Ilona az új Slachta Margit lehet. Egy katolikus vallásos nő, mély szociális érzéssel és ehhez kapcsolódó gyakorlattal. Józanul beszél, megéli amit mond és nincsen benne semmi indulat. Örülök, hogy ő emelte fel a Slachta zászlaját. Talán egyszer a királyság sem áll majd tőle olyannyira távol.

PHJ írta...

Élőben mindenképpen pozitív volt azt gondolom. Az idő ezzel kapcsolatosan sok mindent meghozhat. Kicsit tényleg olyan volt (lehetett?) mintha egy Magyar Asszonyok Szent Korona Szövetsége ülése... Ezt persze pozitív értelemben mondtam, ha történelmi távlatokban is...;)

Chubakka írta...

Látja János! Ön is az aktuálpolitikát hiányolta. Lassan - szerintem - itt az idő, de természetesen csak lépésről-lépésre, előbújni, hiteles személyiséggel, nem egy személlyel, személyiséggel a kárpitok mögül.

De nem szabad sürgetni, nehogy vákuum-emberekkel legyen tele a mozgalom. Mármint olyanokkal ne akiknek az az "elvük", hogy "mutassatok nekem egy mozgalmat, amit jó pénzért ne tudnék elárulni!"

De az idő közeledik, érik a gyümölcs. Legalábbis én így gondolom. {Magánügy, de nekem annyi rossz tapasztalatom van a patronás leányokkal kapcsolatban, hogy ha ezt olvasom egy életrajzban, hátrébb lépek két lépést és nagyon óvatos leszek. Bár az az öt gyerek, sokat mond. Végre egy asszony, aki asszonynak "képzeli" magát!. De ez egyéni előítéletem. Mindenesetre Ékes Ilonában jobban bízom, mint katonában.}

A terem, egyébként nem volt annyira sértő választás, mert 1848-ban abban az épületben kezdte meg a működését a komplett Magyar Ministérium. Szóval: Parlament? Kit érdekel. A gondolat, az érték a lényeg.
Remélem senkit nem bántottam meg!

Chubakka írta...

Természetesen a katona, ő a Katona Tamás akart lenni. Gépelési hiba.

PHJ írta...

Komolyan abban az épületben volt a alkotmányos monarchia minisztériuma? Miket nem tudsz!

Én csak annyit mondtam, h jó, ha valaki olyan emebereket karolnak fel és élik meg a munkájukat, akik nekünk is pozitzívak. A mi feladatunk, h hozzátegyük a közjogi részt. Okosan, szépen, ahogyan a csillag ragyog az égen.

Petya írta...

Videó lesz a konferenciáról? Nem tudtam elmenni.

PHJ írta...

Pálos úr kint volt, lehet, h feltolja majd YT-ra. Reménykedjünk.

Chubakka írta...

Igen, komolyan! :D Az emléktábla valahol kint is van az utcafronton, a bejárat közelében valahol szemmagasság fölött. Egy régi, nagyobb méretű, de kicsit megkopott és elfakult. Aztán később a Magyar Nemzeti Bank központja, majd egyik épülete lett.
Legalábbis én így tudom, remélem nem hagytam ki semmit. (ÁVH-t, Munkásőrséget nem tudok.)

Norbert írta...

Egész jó kis konferencia lehetett, jó lenne, ha az elhangzottak valamilyen formában elérhetők lennének, mivel sajnos én se voltam ott.
Ékes Ilona, ha így folytatja biztos nem lesz benn egy FIDESZ vezette kormányban, ami természetesen nem őt minősíti, hanem a pártot...