2008. ápr. 22.

Offline monarchista!





Néhány matricával akarjuk felhívni a figyelmet arra, hogy létezik egy olyan médium, amely Magyarországon, nem a politikai futóbolondokat tömöríti és mégis úgy gondolják, hogy a monarchia élhetőbb államforma, mint a köztársaság. Ezzel kapcsolatban igyekeztünk elgondolkodtatni azt, aki nem letépni, hanem elolvasni akarta a szöveget. Ennek forrása az volt, hogy kicsiny környezetemben 10 főből 10 nem tudott válaszolni erre az egyszerű kérdésre, vagy hülyeség mondott. (Nem baj, Szakasits sem tudta pontosan, vagy Tildy.) Kicsiben kezdtük, kiraktuk amerre mentünk, Budapesten, de vidéken is szép számmal azt a néhány száz darabot, amennyi elkészült. A képeken a "nyócker" szélén, illetve a más adekvát budapesti helyeken lehet látni kicsiny szóróanyagunkat, kellőképpen élethű helyzetben, annak jeleként, hogy nem illemhelyiségekbe helyeztük őket el fene nagy elhivatottságunkban.

Persze várjuk vidékről is a fotókat, hogy feltehessük ;)


Köszönet mindenkinek, aki segített és aki szólt, hogy jöhetne még ilyen több is. Igyekszünk később ennek megfelelően cselekedni, addig is lehet jelezni, aki szeretne majd ilyet. Utolsókból lesznek az elsők.

És várjuk a királyt.



1 megjegyzés:

gabrilo írta...

Akármennyi reális esélye legyen is a dolognak, ebben mindenképpen támogatom az ügyet:)

A Királyért és a Hazáért.

üdv,

Gabrilo.