Megszállás akkor, szégyen azóta (rev.)

A legutóbbi Magyar Köztársaság identitásválságban van, amióta létrejött 1989-ben. Egyrészt ugye antikommunistának kell lennie 1956 miatt, hiszen az akkori szabadságharc tette lehetővé, hogy egyáltalán az 1988-90-es "rendszerváltásnak" legyen valamilyen legitimitása. (Azt most hagyjuk, hogy mennyire volt következetesen méltó ehhez a nagyszerű és felemelő hagyományhoz.) Másrészt viszont nem meri eldobni 1945 kommunista-republikánus demokrata értelmezését sem, hogy az felszabadítás volt, méghozzá a fasizmus alól. Nemrég a demokratikus Magyar Köztársaság miniszterelnöke, aki kommunista ifjú is volt anno, meg is köszönte újra a Szovjetúnió utódállamának akkori vezetőjének, Putyin úrnak ezt a nagyszerű cselekedetet. Márminthogy felszabadultunk. Saját bevallás szerint ezzel bizonyította azt, hogy mennyire "nagyvonalú" a nemzet. Talán inkább miniszterelnök, aki még mindig a kommunista maszlag alapján rendezgeti a politikai pályafutását,de annyira azért nincsenek kétségeink, hogy más miniszterelnökök sem merik majd lebontatni a szovjet emlékművet a Szabadság téren. Az orosz mackó ugyanis megüzente, ha ez megtörténik, akkor reszeltek a doni magyar emlékműnek. A félelem és a politikai érvényesülés nagy úr, ezért már Tildy, Nagy Ferenc is megköszönte annak idején, a kommunista csatlósokról nem is beszélve, ezt a remek kis felszabadulást.

Köszönjük, igazán nagylelkű gesztus volt. Remek.

2008-ban, hogy néhány újbaloldali és megkopott nyugdíjas kommunista elmegy megkoszorúzni a szovjet emlékművet, az hagyján. Most komolyan, ki nem tesz erre de igazán magasról? Ők azok, akik a Lenin fiúk emlékművét is megkoszorúzták Újpesten. (Azt ugyan még miért nem bontották le 18 évvel az állítólagos rendszerváltás után? Hahó. Buldózert neki, de izibe.) Nosztalgia, de szép is volt. Múltidő ez, nem érdekes. De, hogy a Magyar Honvédség ehhez asszisztál és a nagyon-nagyon rosszemlékű szovjet, mai orosz himnuszt is eljátsza hozzá... Szenny és gyalázat. Ilyen a magyar szégyen, hang nélküli, reakció nélküli és közönyös. Akik lőtték a magyar honvédet, akik elvitték a GULAGra, akik megerőszakolták a feleségét, a leányát, anyját, azoknak ma a magyar honvéd tiszteleg. Értelmezhetetlen, értelmetlen, feldolgozhatatlan.

1945-re szüksége van a Magyar Köztársaságnak, ha a fene fenét eszik akkor is. Kell, mint egy darab penészes kenyér 1945-ben, Budán. A megszálló szovjet csapatok ugyanis nagy szolgálatot tettek a respublikának; kikényszerítették, hogy megszünjön a magyarok királysága, s ezzel a szuverenitása is megszünt egy országnak. Ezért a hála soha nem múlhat el a republikánus szívekben sem.

De a szégyen sem a miénkben.



"1848 és 1919 méltó utódokra talált ezekben a fiatalokban..."