2010. ápr. 15.

Köztársaságok után királyság - Előadás a királyságról a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen

Előadó: Pánczél Hegedűs János
Cím: Köztársaságok után királyság
Időpont: 2010. április 20. (kedd) 16:00
Helyszín: PPKE-BTK, Stephaneum, Kornis Gyula ea.

Pánczél Hegedűs János tart előadást a királyság jelenkori alternatívájáról, lehetőségeiről. Ha ismered a témakört, azért, ha demokrata vagy, azért, és ha szívesen részt vennél egy érdekes eszmecserén, akkor azért gyere el!

Pánczél Hegedűs János publicista, történész, a Miles Christi konzervatív folyóirat főszerkesztője, a Regnum! portál alapítója több éve hirdeti Magyarországon a királyságot, mint olyan "össztársadalmi alternatívát", amely a jelenlegi erkölcsi-, kormányzási-, politikai válságból kiutat jelenthet és amelynek helyreállításával a nemzet rátalálhat saját, eredeti életformájára is. Ezzel kapcsolatos könyvét tavaly a Kairosz kiadó adta ki, Nekünk királyság kell! címmel.

A szerző alapállása az, hogy a jelenlegi köztársaság olyan autoritás-, és legitimitásdeficittel küszködik, amelyet nem tudott leküzdeni a rendszerváltás óta eltelt húsz év alatt sem, képtelen volt a konszolidációra a kommunista diktatúra után, így a köztársaság egy bukott államforma jelenleg.

A köztársasági államforma, annak ellenére, hogy abszolút népuralmiságra hivatkozik, idehaza sohasem járt együtt a nép megkérdezésével. Csak rá hivatkozva, de igazából nélküle jött létre minden esetben a köztársaság itthon (1918, 1919, 1946, 1949, 1989) bármilyen formában is.

Jelenleg sincsen felvállalható politikai hagyománya Magyarországon a republikanizmusnak, ellentétben a királysággal, amely a magyar nemzet saját magának alakított ki és formált közel ezer év alatt, organikus módon.

Az előadást megnyitja, illetve a beszélgetést moderálja; Guitman Barnabás (PPKE-BTK).



TERJESZTENI, ELJÖNNI, HOZZÁSZÓLNI TESSÉK!

Megjegyzés: A piliscsabai campusra többféleképpen lehet Budapestről eljutni. Vonattal a Nyugati-pályaudvarról induló esztergomi járattal, fölszállni a Nyugatin kívül még Rákosrendező, Angyalföld, Újpest-városkapu, Aquincum-felső, Óbuda megállóhelyeken lehet (fontosabbak). Leszállni Pázmáneum megállóhelyen kell. Volánbuszok a Széna térről, illetve gyakrabban az Árpád híd buszvégállomásról indulnak, leszállni Piliscsaba, Egyetem buszmegállónál kell (rögtön a Piliscsaba tábla után). A Stephaneum a campus főépülete.

7 megjegyzés:

PHJ írta...

Kihelyezett kollégánk üzeni; "Myvip-en már egy 132 tagot számláló "Királyságot" klubb van jelen." ;)

A FB-on 200 jelenleg. Ez persze még nagyon kevés.

Piedone írta...

Technikai kérdés: Oda csak úgy be lehet sétálni bárkinek, nem kell hozzá meghívó, regisztráció, nemesi kutyabőr?

Petya írta...

Nem kell semmi; ez egy előadás. Mindenkit szeretettel várunk.

zaran írta...

Megpróbálok vonattal vagy busszal felmenni Győrből.
Piliscsaba, de melyik utca, és miről ismerem fel az előadás helyszínét?

(Elnézést ha gyermetegnek tűnnek kérdéseim, de jobbnak találom a bizonyosságot, mint a céltalan keresést.)

Petya írta...

Ha Győrből jössz, gondolom Budapesten átszállsz, és onnan a poszt végén leírt módon tudsz eljutni a piliscsabai campusra, nem lehet eltéveszteni.

Amúgy: 2087. Piliscsaba-Klotildliget, Egyetem u. 1.

A Stephaneum a campus főépülete, két torony közt van a bejárat, egyiken két szárny is van. Maga az épület olyan mintha egy nagy R2-D2 dőlt volna bele egy kupolába.

http://www.btk.ppke.hu/
http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1zm%C3%A1ny_P%C3%A9ter_Katolikus_Egyetem

Nobilis írta...

Érdekes írás:

http://www.tvn24.pl/-1,1641951,0,1,kto-chce-byc-krolem-polski,wiadomosc.html

Nobilis írta...

http://www.tvn24.pl

/-1,1641951,0,1,kto-chce-byc-krolem-

polski,wiadomosc.html