2010. szept. 1.

Az angol királynő sárkányai, akik a magyar király és az osztrák császáréi is

Nem olyan régen került sor Cardiffban, a wales-i "fővárosban" egy találkozásra Habsburg-Lotharingen Márk, a császár és király dédunokája és Károly angol trónörökös herceg között. A dinasztikus találkozás oka egy ezred volt, mely rendhagyó módon összefűzi a két családot. A Wales-ben állomásozó "1st Queen's Dragoon Guards"-ezred a Habsburg dinasztia családi jelvényét, a kétfejű sast viseli a címerén (lásd oldalsó kép), és hivatalos indulója a Radetzky-mars.

Az ok: kedves gesztusként a brit korona egykor szimbolikusan I. Ferenc József császár és királynak engedte át ezt az ezredet. Ő volt a tiszteletbeli ezredese és tulajdonosa. Amikor 1914-ben az I. világháború kitört és wales-i csapat hirtelen a front másik oldalán állott, I Ferenc József bebizonyította lovagias voltát: a wales-i ezred fogságba esett katonáit nem hadifogolyként, hanem saját vendégeként kezelték a monarcha parancsa szerint.

Bad Ischl számára, ahol Habsburg Márkot, Ferenc József unokáját még máig is főhercegként nevezik, elég ok volt ez arra, hogy ápolják a kapcsolatot a wales-i ezreddel. Két évvel ezelőtt egy küldöttség látogatott el a Császár Fesztiválra Bad Ischlbe a wales-i fővárosból, Cadiffból.

Sor került egy hivatalos viszontlátogatásra is. Habsburg Márk, hitvese, Hidegárd és Bad Ischl szocialista polgármestere, Hannes Heide tiszteletüket tették Cardiffban az ezred előtt és megcsodáltak Cardiff várában egy katonai parádét. Egy, Cardiff Lord Mayoránál (cca. főpolgármester) tett látogatás is szerepelt a programban.

A 1st Queen's Dragoon Guards katonái napjainkban.

A ischl-i császári villámlátogatás kereti között sor került egy rendhagyó találkozásra; Károly, a brit trónörökös, hosszasan beszélgetett Márk főherceggel a történelmi kapcsolatokról a császár és király, a császárváros és a wales-i ezred között. Cardiffban, az "1st Quenn Dragoon Guards" újonnan megnyitott múzeumában egyébként jó néhány kiállítási tárgy emlékeztet - köztük egy mellszobor is - I. Ferenc Józsefre.
Márk főherceg és Károly wales-i herceg, angol trónörökös találkozója idén.

[Köszönet Reina Nicolasanak! A címben a dragoon / dragon szavak adta lehetőséggel igyekeztünk játszani.]

7 megjegyzés:

Nobilis írta...

Dragoon az "magyarul" dragonyos.

Érdekes cikk/hír. Jó ilyenekről olvasni.

PHJ írta...

Letar,

nem is tudom mire vár választ. Magam sem tudok sokkal többet, de az adományozás igaz. Károly herceg megemlítette akkor is, amikor Erdélyben volt.

Nobilis uram,

igen természetesen tudjuk, de a szóviccet, ahogyan a cikk végén ez jelölve is lett, nem tudtam kihagyni. Nem is beszélve Wales zászlajának az állatáról, amellyel szintén összecseng így. http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:Flag_of_Wales_2.svg&filetimestamp=20081110104130

G írta...

Én csak azt nem értem - függetlenül ettől a hírtől -, hogy a mai arisztokrácia (már ami maradt belőle) miért nem tartja fontosnak a monarchia kérdését? Ennyire opportunisták lettek?
vagyunk maroknyian - többnyire polgári rétegből -, akik próbálunk elérni valamit az ügy érdekében, de mintha fentről semmi akarat nem lenne. Hogy Ottó miként vélekedik, az gyakorlatilag már mindegy, de pl az Ő gyermekei mintha magasról és nagyívben... Miért van ez? Nem köpik magukat szembe? Szerintem ez felháborító. Arra bezzeg van energiájuk, hogy csinosan felöltözzenek, kitűzzék őseik érdemeit mellükre, stb. De a harciasság szikráját sem látom bennük. :(

Letar írta...

Én arra lettem volna kiváncsi hogy egy ilyen ezred-ajándékozás miért, vagy minek az alkalmából történt.
Maga az ajándékozás és az 1. vh -s pihenő valószinű, hiszen az általam linkelt oldalon a kétfejű sas jelvény 1894-től 1915-ig volt érvényben, akkor váltottak, nyilván nem véletlenül.
Míg a sokkal kisebb háborúkban sok kitüntetés született, addig a 'nagy hábotúban' kb. semmi.
Viszont a kezdő dátum megvan, már csak az ok nincs meg. Ha az ok megvan, az segít megérteni a sok furcsaságot:

Bár nem tudom hogy egy ezred tulajdonjoga mit jelent, korábban úgy véltem, hogy pusztán szimbolikus dolog volt és a csapat parancsnoka kapta. Nyilván, mint ilyen, személy szerint maximálisan elkötelezett volt a csapat által szolgált monarchia irányában. Másfelől az adott monarchia hadseregébe 'volt tagozódva' a csapat, ami az 'tulajdonost' determinálta valamilyen szinten. Gondoltam én naivan.

Ugyanakkor F.J. nyilván nem volt közvetlen parancsnok. Másfelől a Szent Szövetség napja leáldozóban volt. A Brit Birodalomnak és a Császárságnak volt egy-két közös ügye, nekem a krími háború illetve egy Kína ellen viselt összeurópai háború ugrik be, amiben a Monarchia is részt vett egy hajóegységgel.(Annak ellenére, hogy deklaráltan nem volt gyarmattartó birodalom. Érdekes, hogy még a Ferenc József-Föld sem tartozott a monarchiához tudtommal)

Én az 1. és 2. VH 'eredményein szocializálódtam', ilyen formán számomra 'különösen különös' ez az ajándékozás. Csak az okokat keresem.

Letar

Letar írta...

G:

Szerintem minden politika hozzáállás döntően belső viszonyulást jelent. Ha karikírozni akarom, akkor egy lakatlan szigeten is lehetsz monarchista. Nyilván ez utóbbinak nincs sok gyakorlati jelentősége.

Mindezt pusztán azért említettem, mert a kérdése szerintem alapvető kérdéseket feszeget. Először ezekre kell tudni válaszolni és a többi ebből következhet. De erről most a legújabb bejegyzésben folyik vita tudtommal.

Ugyanakkor az 'egykori' uralkodó család részéről a közvetlen részvétel valóban erősen deficites. De legalább nincs kit mocskoljanak a derék 'kuruc szentkoronázók'.

Alan Breck Stewart írta...

Jelentem a szombathelyi 11-es huszárok "ezred tulajdonosa" Ferdinánd bolgár cár volt, akinek az 1907 körüli szombathelyi látogatása több fényképen és képeslapokon is fennmaradt.

PHJ írta...

Nem volt ez annyira ritka, ha jól emlékszem.Mintha Miklós cár is adományozott volna ilyet az angol uralkodónak. Inkább FJ cselekedete itt a megkapó epizód, amely összecseng Erik Maria Ritter von Kuehnelt-Leddihn megállapításával, hogy az első világháború volt az utolsó régi típusú háború, helyenként lovagias cselekedetekkel, a tömegek ellenére.