Mit terveznek tenni velünk? - Megjegyzések Dr. Varga Tibor kapcsán (REV).

Ahogyan talán már feltűnt, igyekszünk ezen az oldalon olyan embereket bemutatni – már csak azért is, mert nem vagyunk sokan – akik nemcsak érdeklődnek vagy éppen kutatnak a királyságunk után, hanem egy valós alternatívaként kezelik azt, egyszerűbben fogalmazva, akik potenciális magyar monarchisták. Talán páran egészen automatikusan azt gondolják, hogy az ún. „nemzeti radikalizmusban” automatikusan nagy azoknak a száma, akik a királyságban gondolkodnak. Fájó tapasztalat, hogy ez közel sem így van jelenleg még. A nemzeti oldal radikálisait jelenleg meglehetősen áthatja egyfajta „szubkulturális jelleg” (pólók, szimbólumok, mozgalmiság, nemzeti rock, stb.), amelynek egyszerre vannak hátrányai (pl. a megrekedés veszélye) és előnye (a fontosabb üzenetek a fogékonyak, a keresők számára könnyebben megtalálhatók és dekódolhatóak). Ebben a közegben mozog Dr. Varga Tibor is leginkább, emblematikus módon egyszerre egy nemzeti rock zenekar tagja (amely a nevét – Napvágás – a magyar királykoronázás egyik fontos és meghatározó szakrális epizódjáról kapta) és e mellett pedig előadásokat tart különböző – leginkább a Szent Koronához, és annak tanához kapcsolódó – témákban, tarsollyal az oldalán és bőrgatyában, hosszú hajjal. Tavaly karácsonykor, az évek óta megrendezésre kerülő Szent Korona Konferencia (amelynek egyik legnagyobb szervezője is ő) tartotta meg előadását – Mit terveznek velünk? – A Szent Korona eszme és a hatalom viszonya címmel, amelyet sajnos a rossz időzítés miatt csak videón tudtam megnézni. A rendezvény mindenképpen megérdemelt volna nagyobb (legalább a jobboldalinak mondott médiában) publicitást. (Elgondolkodtató, hogy olyan médiumok, mint a HírTV és a Magyar Nemzet például még fizetett hirdetésként sem volt hajlandó a rendezvényről hírt adni, a szervezők szerint legalábbis, mert nem foglalkoztak ezzel az „ódivatú dologgal” – mármint a Szent Koronával.)

Kis megjegyzések az előadás kapcsán, minden kötöttség nélkül, szinte csapongva.

- Nem biztos, hogy az „autoritásmentes” („le szeretnék ülni, vagy csak guggolok… rendkívül zavaró, hogy mindenkinek a feje felett vagyok…” – aztán mégis ült), és a néhol „rácsodálkozó”, meseszerű elbeszélésmód összhangban van a sokszor nagyon is konkrét és komolyságot igénylő mondanivalóval.

- Dr. Varga előadásában látszik a keresztény hitének aktív jelenléte, ami alapban nagyon jó, még akkor is, hogyha korábbi meglehetősen érdekes tévedései (Az „igaz Krisztus vallás”, amelyet az Intelmek alapján próbált „felmutatni” – holott csak az ortodox és a katolikus vallás közötti szent istváni egyensúlyozását dimenzionálta túl. Hiszen a katolikus hit mellett tette le a voksát az államalapító király, lásd a választott nevelő papok, szentek tisztelete stb. – a mellett, persze, hogy a bizánci kereszténységet is engedélyezte e honban). Talán ezért emleget – nem túl szerencsésen - olyan dolgokat / fogalmakat, mint például „a Szent Korona királyságának a vallása”, ami legalábbis félrevezető. Hacsak rosszul van fogalmazva az egy dolog, ha pedig nem rosszul van fogalmazva, akkor pedig egyszerűen helytelen ilyeneket mondani.

- Többször is nagyon megszólító, jogos felvetései vannak azonban, amelyet jól elhelyezett hangsúlyokkal mond ki. Pl.: „a szokás nem más, mint a szeretet és a szokásból lesz a törvény”. Vagy máshol „Ha volt valaha királyság, amely az Úr jelenlétére emlékeztet, az a Magyar Királyság volt.” „Az írott alkotmány elküldte a Jóistent…”, illetve „hacsak annyit mondanánk ki, hogy királyság, akkor azt mondanánk ki, hogy van Isten. Hiszen felkent királyunk van. (…) Hatvannégy éve máshogyan élünk, hatvannégy éve pokol a magyarság élete.” És még „amikor mi szabadok vagyunk, az mindig a történeti alkotmány alapján történik”. A történeti és írott alkotmány közötti különbség meghatározása kapcsán pedig helyesen jegyzi meg, hogy a „percemberek alkotmánya a jelenlegi, a múlttól szakít el, nincsen gyökerünk”. A történeti alkotmánnyal kapcsolatosan pedig az „istenközeli gondolkodásmódot” és az „élő alkotmány” kifejezést használja, amely – nem biztos, hogy tudatosan, de mégiscsak a monarchista álláspont szempontjából olyan nagyon fontos organikusságot mutatja.

- Fontos, hogy a királyság mellett áll ki alapvetően és kijelenti, hogy a Szovjet nyomására kiáltják ki a köztársaságot 1946-ban valamint figyelmeztet, hogy a komcsik kiáltják ki 1989-ben (is) a köztársaságot, amikor a kikiáltás alatt még itt tartózkodott a Szovjet Hadsereg.

- Fontos gondolatmenet, hogy 1954-ben megcsinálják a Ptk.-et a kommunisták, amelyben eldöntötték, hogy, hogy mi az, ami jó a történeti alkotmány korszakából nekünk, illetve nekik (hiszen onnan szűrtek). Fontos, hogy a vörös vezető elit szűrte ezt meg.

- Elvet, nagyon helyesen, olyan tévedéseket ő is, hogy „a Szent Korona működik” – ami tényleg egy fantazmagória csak, hiszen a Korona az örökös együttélést jeleníti meg e helyett.

- Fontos pozitívum, hogy nem gondolkodik demokráciában, főleg nem a jelenlegi tömegdemokráciában. Kijelenti, hogy bármikor visszatérhetünk a királyság állapotába, amely egyszerre a hierarchia és a mellérendelés állapota is a nemzet számára.

- Sajnálatos az olyan, kevésbé aktualizálható és megvalósítható momentumok, mint a „szkíta” hagyományok túlhajszolása. (Ezzel a nemzeti oldalon sajnos messze nincsen egyedül.)

- Sajnálatos, hogy a modern kor szerinti értelemben kezeli a magyar régiségben használt fogalmakat, ezért állít olyan dolgokat, mint hogy az „Aranybullában ki akarták zárni a fináncot”. Ez így természetesen félrevezető és végül is helytelen.

- Magyar föld, valós érték, gazdasági válság - érdekes a pozitívumok és a negatívumok megemlítése ezen fogalmak egymásra hatását tekintve.

- Teljesen téves a magyar reformkor elvetése; „minden, amit csinált majdnem, hogy nem jó…”, hiszen a reformkor organikusan és törvényesen kialakult követelései egy nagyon követendő konzervatív politizálás alatt keletkeztek és azok alapvetően szükségszerűek voltak a Királyságunk számára. A célokat és a megvalósítási módokat helyénvaló szétválasztani azonban. (Az hogy olyan fantazmagóriák is ezzel kapcsolatban szóba jönnek már ebben az előadásban is, mint hogy „kiszárad a Kárpát-medence”, mondjuk az ártéri vízgazdálkodás kapcsán, külön kellemetlen epizód.).

- Alapvető tévedése van Kossuth és Széchenyi viszonyában is Dr. Varga Tibornak. Kossuth nem volt „kevésbé radikális”, mint Széchenyi (és mi az, az „idegen gyakorlat”, amelyre célozgat? Tartunk tőle, hogy a labancozás sem áll távol tőle.). 1848 áprilisa pedig nem hozta meg azt, hogy „mindenki nemes lett”, hiszen ha mindenki az, akkor senki sem az, és az, a társadalmi állapot már a kommunizmushoz közelít („Önök mindannyian nemesek, csak úgyis kellene viselkedni…”). A hitel és kommunizmus viszonya nagyon zavaros és hiábavaló eszmefuttatás, sokkal szerencsésebb lett volna kihagyni és elfelejteni („az orosz paraszt nem tudott hitelt felvenni, megcsinálták neki a kommunizmust…”).

- Valamilyen szinten Dr. Varga Tibor esetében is jelen van egyfajta személyes meggyőződés, vagy perszonális fantazmagóriák jelenléte (sajnos ez is nagyon gyakori a nemzeti oldalon, a konferencián Molnár V. József, Lange Irén, akik ebben hasonszőrűek és sajnos olyannyira ismertek lehetnek még ebben a vonulatban Pap Gábor aki bőséggel engedett a gnosztikus behatásoknak, Szántai Lajos a nyíltan manicheista, a kommunisták ügynökeként elhíresült Kiszely István, valamint az okkultabb módszereket is latba vevő Csomor Lajos és Szigeti István is). Ilyen az, az állítása, hogy „10-20-30 évre ellopták az életünket” jelenleg és majd összegyűjtik azokat az embereket, akik ellene mehetnének a mostani establishmentnek és aztán lefejezik (képletesen szólva!) majd őket. Nem értünk azzal a kijelentéssel sem egyet – tekintettel a magyar nemzeti szellemre, ami mindig is jelen volt a történelmünkben – hogy; „A vezérelvek kellene, nem vezérek, mert azokat nálunk állítják”. A „Ne nézzünk TV-t, komolyan mondom…" Onnét várják a megváltásukat? Hamis vezéreket állítanak.” meg teljesen téves és valamennyire anakronisztikus is. Pontosan a tudatosan szelektáló, tájékozott emberekre van szükség, akik nem annyira a hun-avar mitológiában tájékozottak, hanem mondjuk sokkal inkább a regionális gazdaság fellendítésében vagy a magyar közjogban.

- Az egész rendezvénnyel kapcsolatosan Dr. Varga Tibor önzetlensége tapintható szinte, ami emberi őszinteséget sugall. Nagyon egyszerű és mégis ritka (keresztényi) az, a hozzáállás ma, hogy a rendezvény mindig ingyenes marad, amíg ő van az élén „mert ebben az időben ajándékot illik adni az embernek, szent időben…” az alapítványával ezért támogatja. Ez a hozzáállás követendő lehetne a nemzeti oldalon is, amikor egy nemzeti rock zenekar is több százezer forint alatt meg sem mozdul egy koncert kedvéért.

2008.12.28. III. Szent Korona Konferencia-Varga Tibor Mit terveznek tenni velünk A Szent Korona eszme és a hatalom viszonya from szkr on Vimeo.

„Nemzetkoronázás” és más képtelenségek

Gondolatok a magyar republikánus Szentkorona-eszme kapcsán

Írta: Pánczél Hegedűs János.

Magyarországon a jogfolytonosságot, a Szentkorona-tant, és a történeti alkotmány érvényét szinte csak a jobboldalon vetik fel, sőt annak is a quasi szélső szegmensében az ún. rendszerváltás (1989-90) után. Mindezzel nincsen semmi baj, hiszen maga a besorolás nem jelent semmit sem, mert manapság a második magyar respublikában, ha azt mondják, hogy „szélsőjobboldali” azt az éppen uralmon lévő pártokrata klientúrához képest kell mindig érteni, nem feltétlenül egy történelmi perspektívában elhelyezni. A helyzet nem is ezért érdekes, sőt ezért leginkább érdektelen. Sokkal inkább azért érdemes megvizsgálni, mert a magyar közjogi normalitás ma extremitásként kezelik leginkább. Erre azért van szükség, hogy a magyar köztársaság azt tudja magáról állítani, hogy amit ő képvisel, az a normalitás és a valóság és minden más extremitás. Álláspont kérdése, mert ha éppen mondjuk a nemzeti hagyomány szempontjából nézzük, akkor a magyar köztársaság egy egyszerű közjogi nonpluszultra és egy szélsőséges interregnum, semmi más. Aquinói Szent Tamással mi is azt valljuk, hogy a törvénytelen, de mondjuk éppen jogszerű rend is jobb, mint az anarchia. A jogszerű, de törvénytelen rendszer e mellett pedig ok és lehetőség arra, hogy a törvényességet visszaállítsuk, jelen esetben ez a királyságunk.

Itt kapcsolódik be a történetbe azok csoportja, akiket az első mondatban említettünk meg. Ők vissza akarják hozni a magyar nemzet számára régi közjogi pilléreit, és azt gondolják, hogy mindezzel a helyzet majd normalizálódhat. Ezeknek a csoportoknak nagyon sokáig nem volt komolyabb – értsd olyan, amelyet a köztársasági klientúra is komolyan vett volna, és amelyre hallgattak volna a magyar tömegek – politikai ereje és meglehetősen heterogén volt az összetétele is. Mindenki elméleteket gyártott a nagyon is fontos ősi fogalmaink mellé, sokszor kétségeseket és homályosakat, nem kevésszer öntörvényűeket is. Vannak különböző egyesületek, társaságuk, alapítványok, mozgalmak és szervezetek, gondolkodók, proféták, szellemi vagabondok és lázadók, és e mellett kevesebb jogi felkészültségű ember is, aki ezekkel foglalkozik. Írásunkban is azokkal foglalkozunk, akik, ezt „republikánus Szentkorona-tan alkalmazásokat” (nem feltétlen autodidakta) képzettséggel, erős hivatástudattal művelték és valahova el akarták vinni azt. Ahogyan én követtem figyelemmel a dolgokat, közülük is kiemelkedik dr. Zétényi Zsolt jogász alakja, aki legkésőbb 1995 után egészen nagy hangsúlyt fektet a Szentkorona-tannal kapcsolatos vélekedéseire, a történeti alkotmányra és a jogfolytonosság kérdésére is. Zétényi a rendszerváltás utáni parlament legelső ciklusában MDF képviselőként országgyűlési képviselő volt, később több más, alapvetően nemzeti, jobboldali szervezetnek aktív tagja, amelyek közül a Nemzeti Jogvédő Alapítvány emelkedik ki leginkább, de e mellett olyan szervezetnek is alapítója, mint a Kárpát Haza Nemzetőrség, amely a történeti alkotmány mellett áll ki, de ezért úgy gondolja, hogy egy újabb szavazás elég lenne és a Parlament feloszlatása is, meg emellett Jézus Krisztus egy panteistább szemléletét adja a kiáltványában. Zétényi nézeteivel azért foglalkozunk bővebben, mert amit vall, az egyszerűen emblematikus és azon a szinten van, ahol még nagyon is fontos foglakozni mindazzal, ahogyan és amiért a magyar közösség organikusan kialakult önszabályozó rendjére tekint. Leginkább azonban azért érdemes jobban megvizsgálni, mert ahogyan ő gondolkozik, az sok mindent elárul azokról, akik még a tisztán népuralmi rendszerek, leginkább a kommunista diktatúra, alatt szocializálódtak és mégis a rendszerváltozásban, a tisztán republikánus fordulatban csalódtak és most a kiutat keresik.

Dr. Zétényi Zsolt munkában.

Zétényi a gondolatait több könyvében (Magyarország Szent Koronája, A Szentkorona- eszme mai értelme, Mi a teendő a múlttal? Több fényt!), írásaiban, felszólalásaiban, előadásaiban elmondta. Lényegében önmagához mérten legalább konzekvensen, évek óta ugyanazt a nézetet vallja, néha csak aktualizálja a dolgokat, annak megfelelően, hol és kinek mondja el azt. Először kellemes meglepetés volt, olyan embertől hallani mondjuk a jogfolytonosságról, aki aktív volt abban a korszakban, amely a jogfolytonosság helyreállításának elhalasztásában vétkes. Zétényi levonta a konzekvenciákat és próbálta megtalálni a saját közjogi rendszerünk alapjait, és azt felmutatni a mának. Ez jó szándékra vall. Leginkább azonban mindebben a rendszerváltás kiábrándultságát lehet látni az életútjában; 1956 alapvető élményként éri még fiatalként, 1989-ben a Bajcsy-Zsilinszky Társaságot főtitkára az Ellenzéki Kerekasztalnál, amelynek tagjaként aláírja a megállapodást a kommunista állampárttal, MDF-es képviselő lesz az első parlamentben. 1994 után otthagyja az aktuálpolitikát, másodvonalbeli lesz, de jobboldali, az önszerveződő értelmiségi szervezetekben tevékenykedik. Az 1991-es „Lex Zétényit”, amely elsőként szorgalmazta az elmúlt rendszer bűnöseinek a törvényes felelősségre vonását az Alkotmánybíróság, Dr. Sólyom László későbbi köztársasági elnök vezetésével, 1992-ben megsemmisíti.

Zétényi munkáiban a legjobb megközelítésben a kiút keresését, amelyet nyílván kudarc és csömör ugyanúgy okoz, véljük felfedezni. Leginkább régvolt nagyok gondolatait (pl. Molnár Kálmán) hozza el a mának. Legrosszabb megközelítésben azonban a mai periférikus magyar jobboldal tipikus káoszát látjuk meg, amely a középpont elhagyása után, egy folyamatos nemzet-zuhanásban mindenbe belefog és a nemzet romjainak katyvaszában él jelenleg is. Következetlenség, az elmúlt hatvan év fertőzöttsége, egyfajta köztársasági „szelep-effektus” – talán ezek a leginkább jellemzők a magyar radikális, egyben periférikus jobboldalra, ezek a legszembeötlőbb tünetei, melyek talán valamennyire elmennek egy vagy több ökölrázás esetében a Kossuth téren, de ha a történeti alkotmányunkról van szó, nem vezet ki minket a zavarból. Zavart szavak és vélemények csak újabb és sokkal nagyobb zavart keltenek. Célunk pedig a tabula rasa megteremtése, hogy tisztán lássuk, hol is vagyunk most. Zétényi sem következetes abban, hogy nem mondja ki 1946 hibáját és annak vállalhatatlanságát. Valószínűleg ebben a nagyon elterjedt „antidemokratikus-mumus” a hibás, amelyet azonnal rásütnek arra, aki mondjuk ezt megtenné. Pedig 1946 nem volt demokrácia, és még kevésbé volt demokratikus, ami ekkor történt hátában a megszálló Vörös Hadsereggel, de ezt már máshol elmondtuk. A korlátozott demokrácia nem demokrácia, csak pótlék. Alkoholmentes sör, pótkávé, szaharin csupán. Pótolja azt, aminek ott kellene lennie, de nincsen ott, mert nem lehet ott. Ott van valami más helyette. Ital – mámor nélkül. 1946 ezért tabu ma. Aki nemet mond 1946-ra, az, nemet mond 1989-re is, ezt nyílván sokan nem tehetik meg, generációs élmény, egzisztencia, tényleges kapcsolati tőke, korlátoltság és a többi okán. Zétényi nem mond rá nemet. Hasonló fájdalmas dolgot észrevettünk Dr. Tóth Zoltán Józsefnél és Kocsis Istvánnál is, akiknek érvelései egészen hasonlóak Zétényiéhez, meglehet talán nyitottabbaknak láttuk őket, a témában egyedül Dr. Balogh Sándor véleménye közelített a valósághoz a legjobban, az általunk ismertek közül.

Zétényi Zsoltnak és még többeknek, akik a Szentkorona-eszmét fontosnak tartják, de valamiért 1989-nél messzebb nem akarnak látni, a népszuverenitást tartják a legfontosabb, sőt az egyetlen rendező elvnek a magyar közjogban, ami csak akkor lehet igaz, hogyha az ember köztársaságpárti. Mi nem vagyunk azok, ezért ezt az álláspontot is megfelelő távolságtartásban kezeljük. De, ha köztársaságpárti, akkor vajon érvényesítheti-e ebben az államformában a Szent Korona tanát és a történeti alkotmányt, legfőképpen helyreállítható-e ebben az államformában a megszakadt jogfolytonosság? Zétényi így fogalmaz „Jogfolytonosság és alkotmány” című kiskátéjában például; „Történeti alkotmányunk alapelvei a modern alkotmányosság alapelvei (a népszuverenitás és népképviselet, a hatalmi ágak szétválasztása és egyensúlya, a törvények uralma, a jogállam) és a törvény előtti egyenlőség elve megegyeznek, de a Szentkorona-tanban gyökerező alapelvek többlet tartalommal gazdagítják azokat.”. A történeti alkotmányunknak a király benne foglaltatik, mint szuverén közjogi személy, valóságos államszerv, aki a Szent Korona feje és annyi joggal rendelkezik (legalább), mint a Szent Korona tagjai együttesen, ebből fakad az ellenjegyzési joga is az Országgyűlés aktusaival szemben. A felkent magyar király Isten kegyelméből uralkodik, amelynek a magyar nép aláveti magát és elfogadja azt, amely mellett a magyar király is megfogadja, hogy a magyar nemzet törvényeit betartja a királyi hitlevél kibocsátásával, mely lényegében III. Károly óta ugyanaz. A hitlevél szövegét az Országgyűlés fogalmazza meg és egy küldöttsége által nyújtja át a megkoronázandó királynak, aki azt aláírja, lepecsételi és a magát bemutató Országgyűlés előtt a hercegprímásnak törvénybe iktatás végett visszaadja. Ez a nemzeti egység egyik legfontosabb alapja, ez a jogfolytonosság megújításának egyik elengedhetetlen aktusa, ez az élő Szentkorona-tan, amikor működik és nem jogi absztrakció csupán. A magyar nemzet közjogi berendezkedésében tehát a népszuverenitás az istenkegyelmiség alá helyeződik és soha nem fordult elő „tiszta állapotában”, csak a köztársaságok ideje alatt, amelyek viszont a történeti alkotmány, a Szentkorona-tan eltörlését, és a jogfolytonosság megszakítását hozták maguk után (1918, 1919, 1946, 1949, 1989). Ahogyan máshol korábban már leírtuk ezt, a magyar köztársaságoknak soha nem volt szükségük a Szentkorona-tanra, a II. Magyar Köztársaság sem kivétel ez alól, hiszen a Szent Koronára is csak, mint „ereklye” emlékszik törvényi szinten (2000. évi I. tv.). Isten, király, haza – ez volt a helyes sorrend a magyarnak, így van jelen a gondviselés a magyarok országában, legkésőbb Szent István óta, és ezen a sorrendben semmilyen dinasztia nem változtatott, csak a népuralmista államformák, amelyek kivették Istent, a királyt, és a haza helyett a népet, de leginkább a tömeget helyezték be, a gazdaság és a pártok mellett.

Zétényi nem fogadja el a hierarchiát sem sajnos, amikor jellemzően megállapítja, hogy a Szent Korona tagság „mellérendeltséget” jelent 1848 óta. 1848-ban azonban csak az országgyűlési követeknek a választását helyezte népképviseleti alapra a nemzet (szigorú cenzussal, tehát nem alanyi jogon!), a király jóváhagyásával (1848. évi V. tc.), de nem az állami berendezkedést, hiszen a király továbbra is Isten kegyelméből uralkodott, egészen ezeddig utolsó királyunk, IV. Boldog Károlyig bezárólag, aki ezt élete végéig irányadónak is gondolta, ezért nem mondott le soha a trónról. A hűség és a hódolat nem a Szent Koronának szól tehát, ahogyan Zétényi fogalmaz, hanem a Szent Koronával megkoronázott felkent magyar királynak, aki az isteni kegyelmet és nemzeti egységet képviseli, ezért volt a legnagyobb bűntett apostoli királyságunkban a felségárulás, amely a nemzetárulást jelentette gyakorlatilag. A Korona csak akkor „működik”, hogyha a benne rejlő közjogi hatalom is működik, nem pedig akkor, hogyha egyfajta „közjogi fétisként” tekintünk rá. A koronázás a nemzet akaratának a manifeszt módon létrejövő aktusa, amelyben az isteni kegyelem, a nemzeti akarat egyesül, egy szent aktusban - a koronázásban. Ez után működik a Szentkorona-eszme és nem e mellett, vagy e helyett! Tipikusan XXI. századi torzultság azt feltételezni, hogy egy olyan népszuverenitáson nyugvó államformákban (köztársaságok), amelyek ignorálták a királyságot és ezzel mindent, amelyet ebben az államformában talált ki magának a nemzet - helyre lehet állítani majd a leromboltakat és meg lehet hagyni a romboló államformát. Ami így helyreállítódhatna, az csupán egy újabb közjogi absztrakció, ugyanolyan politikai-társadalmi kísérlet, a hatalom közvetítése, amely a politikai status quo átszervezését szolgálja, mint az elmúlt közel hét évtizedben minden, ami ebben az országban politikai-társadalmi változást idézett elő. A jó szándék kevés tehát, a Pokolba vezető út ezzel van kikövezve.

A köztársaságnak nincsen szüksége a Szent Koronára, a Szent Koronának sincsen szükséges a köztársaságra, soha nem is volt, éppen ellenkezőleg. Tűz és víz kioltja egymást, valamelyiknek vesznie kell. Most éppen a Szent Korona veszett el a nemzet számára, ezt mindenki tisztán láthatja. Aki a nemzetnek a Szent Koronát akarja, annak a királyságot is akarnia kell. A nemzetnek szükséges van újra a saját maga alkotta törvényeire, a saját szabályaira, a nemzetnek a Szent Korona kell és az, az államforma, amely garantálja ezt neki, nem amely elvette tőle! Ez az államforma pedig az apostoli királyságunk, amelyben minden változás királyi szentesítéssel jött létre, nem forradalmi úton, mint korábban azt a tisztán népuralmista államformák esetében tapasztalhattuk itthon.

A Szent Koronával és annak a tanával kapcsolatos jellegzetes modern torzulást legesszenciálisabban egyébként Sándor András fogalmazta meg 1997-ben, amelyet Zétényi is idéz, többször is pozitíve, tegyük most meg mi is azonban ellenkező előjellel; „A Szent Korona – Magyarországon – nincsen összekötve a születéssel öröklődő monarchia intézményével és a klasszikus monarchikus államformával, ez csak addig állt fent, amíg az Árpád-háznak nem szakadt magva. Azóta a nemzet visszakapta államformára vonatkozó cselekvési szabadságát, de mindig Sub Specie Sacrae Coronae. Ennél fogva a Szent Korona egy sajátos köztársaság struktúráját testesíti meg.”. Ez a két tételmondat valószínűleg a republikánus Szentkorona-tan nonpluszultrája, illetve esszenciája, az attól függ, hogy honnan nézzük. Mi a történeti alkotmány szemszögéből nézzük, amely az apostoli királyságunk szemszöge is egyben. A Szent Korona elválaszthatatlan volt a magyar történelemben a monarchiától és a monarcháktól, vagyis a felkent királyoktól. A Szentkorona-tan ezzel kapcsolatosan fejlődött ki, az uralkodás gyakorlatát szemlélve, aktualizálva alakították ki a magyar rendek, akik 1848-ig a magyar nemzet megtestesítői voltak, a Szent Korona (egyetlen) tagjai. Semmilyen „cselekvési szabadságot” nem kapott vissza a nemzet 1301-ben, mivel a cselekvéseinek a szabadságát ő maga mindig korlátok között tartotta, ezek a magyar törvények, amelyeket a Magyar Királyság keretein belül alkottak, szabadon, önrendelkezésük teljes tudatában a magyar rendek, tehát a Szent Korona tagsággal rendelkező magyar nemzet majdnem 700 éven keresztül a Turul/Árpád-dinasztia kihalása után is! A Szent Korona tana pontosan e magyar nemzetiségű dinasztia kihalása után kristályosodik ki és válik észrevehetővé az utókor számára. Ebből következtethetünk arra, hogy korábban ezt nem kellett lefektetni, mert élő gyakorlat volt, de arra semmiképpen sem, hogy ez „köztársasági struktúrát testesít” meg, mikor az 1849-ig lényegileg fel sem tűnik politikai síkon a magyarok között és akkor is, pontosan még Kossuth is, akiknek a „kormányzóelnökségét” Sándor is olyan nagyra tartja, ezt a lehetőséget mélyen elveti! A republikánus Szentkorona-tan tehát az egyik legképtelenebb közjogi-politikai hipotézis, amely semmilyen hagyománnyal, nulla érvrendszerrel rendelkezik és folytatja azt a forradalmi utat, amelyet a respublikák mindig szerettek alkalmazni, nem foglalkozik azzal, hogy tiszteletben kellene tartania a magyar közjogi rendszer organikusságát is. Zétényi a közjogi absztrakcióban odáig megy, hogy „nemzetkoronázásról” beszél, amennyiben a Szentkorona-tan érvényesülni tud majd a magyar közjogban újra, köztársasági keretek között, mert „A Szentkorona-tan a nemzetszuverenitássá nemesedett népszuverenitás alapján áll.”. Ezeket mondja; „A Szent Korona eszme legújabb-kori nagy fordulata az, hogy a királynak (a Szent Korona fejének) helyét is tartósan a magyar nemzet tölti be, a Szent Korona és a nemzet azonos. Legyen Magyarország valóban a Szent Korona országa! Ennek feltétele a magyar nemzet felemelése erkölcsben, lelki kultúrában, műveltségben. A kérdés nem az, hogy királyság vagy köztársaság legyen, hanem az, hogy sikerül-e az erkölcsi-szellemi nemzetkoronázás.”.

A „nemzetet megkoronázni” ugyanolyan dolog, mint kiállni 22 embernek és azt mondani, „mi a nemzet nevében lefoglaljuk az összes aranyat a mai nappal!”. Absztrakt és gyökértelen. Légből kapott dolog ilyeneket állítani, politikai-közjogi felelőtlenség. Nemzetet koronázni nem lehet, a nemzet azonban tud koronázni, és ez az igazi rang egy nemzetnek, mert ez a szuverenitásának az igazi mérőfoka, ez is volt ezer éven keresztül, miért kellene e helyett valami újat kitalálni, főleg, hogyha a tant a magunkénak érezzük és ezt érvényesíteni akarjuk e hazában? Zétényi ezzel nem a Szentkorona-tan-on belül cselekszik, még csak nem is azt bővíti, hanem a helyett és azt felhasználva aláveti azt egy – a tan szerint - törvénytelen berendezkedésnek. Ez így a Szentkorona-tan érvényesülését vonja kétségbe és annak a nevében egy új, republikánus közjogi konstrukciót helyez. Zétényi azzal, hogy „nemzetkoronázásról” propagál, és ezzel akarja „átmenteni” a Szentkorona-tant a köztársaságba, gyakorlatilag véglegesíti az anyagi-, és a formai jogfolytonosság megszakítását, amely 1944. márciusa és 1946. januárja, végső pontként pedig 1949. augusztusa között állt be Magyarországon.

Valószínűleg a republikánusok is érzik ezt, ezért nem akarnak visszatérni a történeti alkotmányhoz, hanem egy újat akarnak kreálni, amely persze ugyanúgy kartális alkotmány lenne, tehát nem fejezné ki a magyar hagyományokkal, államisággal kapcsolatosan jogfolytonosságot, és nem a saját, közösségi, önszabályozó törvényeit adná vissza a magyarnak, hanem egy új politikai status quo kialakítására gondol. Zétényi dr. mellett egy másik lelkes republikánus szentkorona-tanos, G. Nagyné Maczó Ágnes (MDF, FKGP, Új Szövetség) is készített alkotmánytervezetet, amely a Szent Korona tana és az 1989 után kialakult status quo összeegyeztetésével foglalatoskodik. Maczó Ágnes 1995-ös alkotmány javaslata, amelyet az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottsága nem javasolt általános vitára, lényegében elvetette azt, kimondja; „Mind a szocialista, mind az átmeneti alkotmányból teljesen hiányzott a magyar Szent Korona említése. A szuverenitás teljességét ezen alkotmány szerint a magyar Szent Korona testesíti meg. A magyar közjog az állami főhatalmat szimbolizáló Szent Koronának közjogi funkciókat tulajdonított. A koronát nem egyedül a királyi méltóság világi, egyházi megjelenítésének tekintette, hanem olyan közjogi fogalommá vált, amely a szuverenitás teljességének a kifejezője. A korona önálló, a király személyétől független szerepe már a XIII. században megjelent. Ezt követően a XIV. századtól kifejezte a rendek hatalmát. Még azzal a lehetőséggel is élt, hogy a király személyével szemben jelenítse meg a rendeket. Werbőczy hármaskönyve már a korona részének tekinti a köznemeseket is. Organikus egységet alkotott a nemesség s a megkoronázott király, amely egységet a Szent Korona fejezte ki, s egyben ez volt minden jog forrása. A magyar korona szuverenitás teljességeként történő megjelenítése az új alkotmányban, történelmi hagyományainkra alapozva újra régi szerepéhez juttatja a magyar közjogban a koronát. Állandó jelleggel az Országházban kerül elhelyezésre. Természetesen ezzel nem szűnik meg láthatósága, az Országházban kialakítása lehetőséget ad arra, hogy a látogatók megfelelő őrzés mellett folyamatosan, az Országgyűlés munkájának zavarása nélkül megtekinthessék nemzeti kincsünket. Nemcsak történelmi emlék marad, hanem a magyar közjog élő részévé válik. A köztársaság elnöke, a kormány, s az országgyűlési képviselők esküjüket a magyar Szent Korona előtt teszik le. Ezen alkalmakkor a koronát az Országgyűlés üléstermébe viszik át, ahol ünnepélyes keretek között a magyar történelem jogfolytonosságát jelképezve van jelen. A szuverenitás teljes körű szabályozásához tartozik a védelem garantálása, mely szerint a Magyar Köztársaság fegyveres erői védik a nemzet szuverenitását. A szocialista alkotmány tartalmazta a népköztársaság meghatározást, ezért az átmeneti alkotmányban Magyarország: köztársaság címmel jelezték az államforma változását. Csak azért, hogy a tagadást a szocialista alkotmánnyal szemben megfogalmazzuk, nem szükséges ezt jelezni az első fejezetben, hiszen, ha az állam hivatalos nevét közöljük, ebben ez az információ is benne foglaltatik. A köztársaság elnökéről szóló III. fejezetben kerül sor az államforma meghatározására. Az állam egészének a hivatalos megnevezését szükséges a szuverenitásról szóló rendelkezések között megfogalmazni, mely szerint az állam hivatalos neve Magyar Köztársaság.”. Maczó csak annyit felejt el, hogy a „szuverenitás teljessége” a Szent Korona fényében hogyan valósítható meg a köztársaságban? Erre lenne válasz, hogy a köztársasági elnök, a miniszterelnök, a képviselők, meg mindenki, aki számít, az leteszi az esküt a Szent Koronára? És akkor mi lesz? Attól ez még csak egyfajta kegyeleti aktus marad, nem lesz tétje még a dolognak semmi sem. A nemzet ettől még nem egyesül az isteni kegyelemmel, a transzcendens az immanenssel nem ér össze, nem következik be az, az egység, amely annyira egyedivé tette államiságunkat. Mi lesz a balansza a végrehajtó és törvényhozó hatalomnak ekkor? Egy tehetetlen, pártokrata köztársasági elnök? Ugyan. Ez idegen a magyar történeti alkotmánytól.

Új alkotmány, a történeti elemekkel - kinek és minek?

Maczó Ágnes azonban nem sokkal az Országgyűlés elutasítása után Dr. K. Csontos Miklóssal (FKGP) közös indítványban 1996-ban javasolta, hogy a Szent Koronát helyezzék el a Parlamentben, amely mint tudjuk később meg is valósult, meglehet ekkor ezt is elvetette a Tisztelt Ház. Ekkori felszólalásában – miután közel tíz (!) törvénycikkelyt idézett a történeti alkotmányunkból a Szent Koronáról – ezeket mondta; „A Szent Korona és az említett ékességek (ti. a koronázási tárgyak - PHJ) jelenleg a Nemzeti Múzeumban vannak. Alkotmányunk 19.§-a értelmében a Magyar Köztársaság legfőbb államhatalmi, népképviseleti szerve az Országgyűlés, a népszuverenitásból eredő jogok gyakorlója. Szent István koronája a magyar közjogi hagyományok folytán a magyar nemzet egészének gondolati egyetértésével mintegy szemléltetett kifejezése maradt a magyar államot alkotó, az országgyűlés által képviselt nemzetnek. Ezért a Szent Korona és az országgyűlési határozati javaslatban említett ékességek méltó helye az Országgyűlés. Az Országházban, a törvényhozás épületében, pontosan körülírandó őrzési rendszerrel kell annak elhelyezését és őrzését biztosítani. Az ékességek őrzéséről, azoknak a páncélkamrából és a vaspántozott koronaládából való kiemelésének lebonyolításáról, a kulcsok feletti rendelkezésekről és birtoklásáról kormányzati szinten történik gondoskodás.”. Ez pedig a legutóbb 1928-ban szabályozott Szent Korona rendtartásnak a meghonosítási kísérlete 1989 után. Az, hogy mi és mennyire valósult meg ebből, azt láthattuk 2000-ben, illetve utána, amikor azt is láttuk, hogy ez mennyire bántja a baloldali republikánusoknak a szemét és hogy a Szent Korona száműzését nem adják fel (nemrég a honvédségünk és a rendőrségünk avatásáról is száműzték annak mását, a látszatát is elkerülve egy igazi jogfolytonosság igényének). Maczó 1997-ban jelentette meg bársonykötésben az Új Magyar Alkotmány című könyvét, férjével (G. Nagy Ilián) közösen, amelyben lényegileg ugyanazon a talajon áll, mint Zétényi; a Magyar Köztársaság a Szent Korona Országa. A tények ismeretében azonban mi elmondhatjuk; nem az. Soha nem volt, soha nem is lesz az. A köztársaság mindig a Szentkorona-tan tagadását, illetve annak teljes feladását kívánja és hozta el a magyaroktól.