2012. márc. 10.

Hasbaszúrt Magyarország

  
"...Rómában szörnyű rémület uralkodott, a kölcsönös rettegés mindent megbénított: osztályos társaitól elhagyatva a nép az atyák erőszakos támadásától félt; az atyák viszont a Városban hátramaradt néptől remegtek, nem tudván, mi a jobb, ha az is elmegy, vagy ha ottmarad: "Vajon meddig marad nyugton a kivonult tömeg? Mi lesz, ha közben valamilyen külső háború támad?" Ha nincs egyetértés a polgárok között, semmi jót sem remélhetnek; szép szóval vagy másként, de mindenáron el kell érni a megbékélést. Megszületett hát a határozat, hogy követségbe küldik Menenius Agrippát, egy ékesszóló férfiút, aki származásánál fogva eleve kedves a népnek. Amikor bebocsátották a táborba, úgy hírlik, nem is tett egyebet, csak a maga régies és csiszolatlan beszédmódján ezt a mesét mondta el: "Valamikor réges régen, amikor az ember teste még, nem úgy, mint manapság, nem forrott eggyé, hanem valamennyi testrésznek megvolt a maga saját véleménye, a maga szava, méltatlankodni kezdett valahány, hogy övé a gond, a munka és a fáradság, amivel mindent megszerez a gyomornak, az pedig ott középen mit sem tesz, csak élvezi a gyönyörűségeket, amiket a többi nyújt neki. Összeesküdtek hát, hogy a kéz nem viszi az ételt a szájhoz, a száj nem fogadja el, amit adnak neki, a fogak pedig nem rágják meg. Haragjukban éhséggel akarván megzabolázni a gyomrot, azzal együtt az egész testet teljes sorvadásra juttatták a tagok. Ekkor értették meg, hogy a gyomor sem jelentéktelen szolgálatot teljesít, és legalább annyira táplálja a többi tagot, mint amennyire őt táplálják, visszaadván a test valamennyi részének azt, amiből élünk, erősödünk, és egyaránt osztja el az ereken keresztül a megemésztett étel termékét, a vért." Ekként vont párhuzamot a test belső lázadása és az atyák ellen föltámadott népharag között, s ezzel megváltoztatta az emberek hangulatát."

15 megjegyzés:

pera írta...

Jó, tetszik egyébként, de azért ugye az is igaz, hogy egy kicsit gyomorbajos volt már ez az organizmus, vagy nem? :)

Petrus Augustinus írta...

Meggyőződésem szerint nem. A magyar nemesség mindig is a társadalom gerincét adta itthon, példát mutatott és vezetett. A ritkák a károlyi mihályok és andrássy katinkák voltak, gyakoribbak voltak a Batthyány-Strattman, Pallavicini, Károlyi Gyula-félék, akikre méltán lehetünk büszkék.

Tehát konkrétan nem gyomorbajos volt az organizmus; a gyomor volt még a leginkább rendben. A végtagok viszont rohadtak és végül nekiestek a gyomornak.

pera írta...

Ejnye, Petrus! Ez nem volt szép, és méltatlan, igazságtalan! Rohadtak? Kölcsey parasztságról írott szövegeit tetszett már olvasni? Meg a többiekét?

A hasszúrás - hogy a felkínált képnél maradjunk - harakiri is volt, hiszen a forradalom nemesi vezetésű volt, és Magyarország első mártír miniszterelnökét, ha jól emlékszem, GRÓF Batthyány Lajosnak hívják!

Petrus Augustinus írta...

Félreértés ne essék; én nem a parasztságot (vagy akármelyik társadalmi réteget, for that matter) említettem, hanem a rohadtakat; a forradalmárokat. Azokból pedig legtöbb a végtagokban (azon belül is, ha a katalizáló erőket nézzük, az ún. értelmiség soraiban) voltak.

Batthyány Lajos nem volt forradalmár, nem is azért halt meg mert az lett volna, az Zsófia főhercegnő privát bosszúja volt.

Szávoszt-Vass Dániel írta...

Kedves Pera!

Ha önnek fáj a hasa, mit tesz?
1, felkeres egy orvost.
2, hasbaszúrja magát.

Ha önnek fáj a hasa kihez fordul diagnózisért?
1, a legközelebbi szántóvetőhöz?
2, a legjobb gyomorspecialista belgyógyászhoz?

Sajnos Magyarországon a gyomor leállása csak a kisebb probléma, először az agyat kellene valahogy visszaültetni a kopnyába.

pera írta...

Hát mi a manó volt akkor? Ha valaki elvállalja egy forradalmi kormány irányítását, amiben ráadásul külügy, pénzügy és hadügy is van 48-ban, akkor, legyen erős, Petrus, az forradalmár. (Zsófia bosszújáról tudunk, természetesen, de majdnem mindegy, miért végezték ki. A lényeg a történeti emlékezet.)

Tessék megnézni Széchenyit a naplójában, hogy mit gondol a gyomorbaj orvoslásáról március közepén! Lelkes, forradalmi hangulatban van, hát nem véletlen, hogy ő is tárcát kapott! Gyerekek, ne legyünk már ennyire naívak!

PHJ írta...

Pera, azt lehet látni, h egy helyben megáll a történelem, amely talán pontosan egy (történelem?) tanárember esetében nem a legjobb állapot.

Széchenyi _ebbe_ őrül bele, márciusban lelkesedik, de nem a forradalomért, ad absurdum azért Kossuth sem lelkesedik annyira, hiszen meggátolja, h a Márcziusi ifjak beleszóljanak a nagypolitikába (ő gátolja meg, h Pestre jöjjön a nemzetgyűlés a forradalmi veszély miatt). A forradalmak (Bécs és Pest) teremtette hatalmi űr, az aminek örülnek és annak, h a király szentesíti a törvényeket ilyen gyorsan. A forradalmi láng azonban április végére, május közepére kihal legkésőbb és ezt a lelkesedést - tartok tőle - nem a márciusi performansz okozta. Batthyány miniszterelnök már a harcok időszakában sem volt aktív, a forradalomban meg részt sem vett, nemzeti követelései egy síkon mozogtak ekkor már Széchenyivel és közösen akarták megállítani Kossuth terrorisztikus hatását (Széchenyi szavai) - nem sikerült, le is mondott, ahogyan a liberális Deák is, vagy a ókonzervatív Esterházy is.

Batthyány habitusa is inkább egy klasszikus reformpárti magyar nemeshez állt közel, mint Petőfi vagy Vasvári-Fejér Pálé, akik francia mintát kopíroztak a forradalmár attitűdükkel és 1849-ben is inkább politikai kisebbség voltak egy republikánus Kossuth (kormányzó-elnök) vagy radikális baloldali (ultra)republikánus Madarász László mellett is.

pera írta...

Az én Batthyány életrajzomban más történeti tények szerepelnek, bocsánat...

Petrus Augustinus írta...

Hehe, hát pedig a tények makacs dolgok ezt már megmondta Lenin elvtárs is. :-)

PHJ írta...

Mindig van idő lecserélni a régi köteteket. A legújabbak közül jó lehet: Urbáné vagy Molnáré is.

Stami írta...

„Nous avons vendu le pays pour deux Louis!”
Eladtuk az országot két Lajosért!"

Vajon kinek a naplójában szerepel ez?
(Csupán a Batthyány kérdés margójára jegyzem meg.És ez tény, nem pedig susmus meg mismásolás. Ezt írja Széchenyi.

pera írta...

Némi iróniával gondoltam, amit írtam, mert B. L. munkásságával nagyjából tisztában lévőnek gondolom magam...
És az érdekes, hogy még nagyjából ugyanazokat a könyveket is olvassuk, csak éppen máshogy. A "fekete-fehér" sorozatban megjelent B. és Szemere páros portrét szedtem most elő. A B.-ról szóló rész írója Erdődy Gábor. Ha csak valaki az 1848 októberétől decemberig terjedő időszakról szóló fejezetet megnézi, hát, szerintem ámulni fog. Mert ugyan, természetesen, B. nem volt Kossuth-hoz hasonló radikális, de mégis, vitáik ellenére együttműködtek, gyakorlatilag B. lefogásáig, ami '49 január elején következik be. És az is igaz, hogy a kötet szerint a Széchenyihez hasonlóan kimerült, megtépázott idegzetű politikus október elején még azt tervezi, hogy kiszáll az egészből és Svájcba távozik a családjával, de ezt nem teszi meg. Sőt, a Vas megyei nemzetőrökhöz csatlakozik október 10-én. A két helyszínen tartózkodó kormánybiztos október 11-én az OHB-nek arról számol be, hogy "B. L. gróf nagy erélyességgel működik, nagy elszántsággal lelkesíti a sereget". Aztán egy balesetben - leesik lováról - eltöri a karját, így csatába nem indul, meg persze hecckampányt indítanak ellene a pesti radikálisok, amit kezelnie kell. Kossuthtól ugyan eltávolodik, de mégis parlamenti képviselő is lesz december folyamán, hogy aztán az ismert módon W.graetz kezére kerüljön. Onnan pedig ismerjük a továbbiakat.

Elismerem B. kiegyensúlyozó, moderált szerepét az események menetében, de ha ez az életút a fentebbi tények ismeretében nem meríti ki a forradalmár minősítést, akkor valóban vissza kell adjam diplomáimat. Hangsúlyozom, PHJ-re reagálva, vannak eltérések, árnyalatok, nem okvetlenül kell lelkesedni a pesti radikális körért, az én tételem mégis az, hogy a magyar liberális nemesség legjobbjainak - és B. az egyikük volt - nem volt választásuk, illetve maga az udvar is a forradalmár szerep elfogadásának szerepébe lökte őket, amiből megpróbálnak ki-kihátrálni (Széchenyi is, B. is), de nem sikerül.
B. L. a forradalom par excellence mártírja - ez az én summám! :)

pera írta...

Bocsánat, a végén kétszer írtam a szerep szót, de azért remélem, érthető.

PHJ írta...

Stami, valóban, előtte meg azt írja két mondattal 15-én, hogyha egészsége engedi, akkor szolgálja őket, mert nincsen más, ad absurdum még Kossuthot is. 19-én azonban már Batthyány számít mérsékeltebbnek, és őt akarja szolgálni őszintén Széchenyi. Amikor megtudja, h kivégezték, akkor pedig szinte katatón lesz az állapota, pedig nem kedvelte, 1847-ben az írta legszívesebben lelőné, mint megannyian mások.

Batthyány nacionalista, liberális reál(!)politikus volt, ma úgy mondanák sokan "egy hazafi", nem jó szervező, ingatag, és lelkesedő, de legitim kormányfő, aki beszéddel talán igen, de tettel nem mozdult a dinasztia ellen, és az ő útja nem Kossuthé volt, nagyon nem, főleg mert nem tartotta alkotmányosnak azt. Kivégzése FJ egyik legnagyobb emberi- politikai/közjogi hibája volt az gondolom (szerencsére Ottó, megboldogult örökös királyunkkal együtt).

Pera, ne adja vissza diplomáit, ennél egészen hajmeresztőbbeket is mondtak róla, én sem védem a végsőkig, a magam részéről Széchenyi és Deák, valamint az ókonzervatívok oldalán állok inkább. Az udvar januárig mindenkinek lehetővé tette a visszatérést ha jól tudom, én nem tapasztalok "lökést" - eddig biztosan nem, de választás kérdése volt minden tett, az biztos. Ferdinánd lemondása után FJ csak örökös király, magyar közjog szerint, kell a koronázás is, amely nemcsak szakrális, hanem közjogi aktus is. Kossuth radikalizmusa tévút volt, komoly áldozatokkal.

Mindez azonban márcsak akadémikus történelmi vita leginkább uraim. A királyságban 1848, néha 1849 is sajnos, konszolidálódott, még FJ életében. Relevanciája restauráció szempontjából nem sok, de mivel Mo-on a politikai krédók események értékelése mentén körvonalazódnak, egyéb tekintetben mindenképpen hasznos lehet.

pera írta...

Köszönöm PHJ elfogulatlan szemléletét! Amivel nekem továbbra is lehetnek vitáim, de az már szemléleti kérdés, amit tiszteletben tart az ember.

Csak annyit: Kossuth közjogi radikalizmusát lehet tévútnak minősíteni, csak arról nem szabad elfeledkezni, hogy annak is van fejlődése, ami nem választhatatlan el az udvar ellen/válaszlépéseitől. Ördögöket mindig lehet fabrikálni, csak félő, hogy a más véleményen lévők másokról kelthetnek - ugyanolyan joggal - ördögöt bennünk. (Tudom, ez a jó öreg dialektikára emlékeztető érvelés, de életünk része.)

Egy dolgot tartok még fontosnak: szerintem a szó is tett, néha még súlyosabb is, mint a cselekedet. Másrészt B. nemcsak szónokolt, hanem tevőlegesen részt vett az eseményekben. Hogyan lehet másképpen értelmezni, hogy beállt nemzetőrnek?