1881. február 14-ike nevezetes napja lett a magyar rendvédelem történetének. Ezen a napon terjesztette fel Tisza Kálmán miniszterelnök a közbiztonsági szolgálat szervezéséről és a Magyar Királyi Csendőrség felállításáról szóló 1881. évi III. törvénycikket, mely szentesítést nyert 1881. év február 14-én I. Ferenc József királyunk által. Ezen a napon született meg a csendőrség, ezért ötvenegy évvel később Horthy Miklós kormányzó ezt a napot „Csendőrnappá” nyilvánította. Erre a nagyszerűen szervezett, a mai napig híres és sokak által visszasírt intézményre emlékezünk meg, amely 64 évet élt meg, és a bűnüldözés terén a teljesítmény-mutatója mindig a100 %-hoz közelített.
A csendőrség csak vidéken létezett és látott el szolgálatot, azt azonban pedánsan és nagy odaadással tette. Csendőrséget, vagy nagyon hasonló szervezetet ugyan más országokban is felállítottak (Spanyolország, Olaszország, Portugália, stb.), de a magyar csendőr jellegzetesen a magyar vidéki táj egy részévé vált. Vidéken az emberek félték, de nem rettegték és tisztelték is, a kakastollas legényeket csendőrnek állni pedig igazi kihívás és tisztesség volt a férfiember számára, ami tagadhatatlanul egyfajta maximalizált társadalmi erkölcsi normakövetést is maga után vont (házasság, gyermekek vállalása, feddhetetlen magánélet, végzettség, hazafiság, a király-, illetve később kormányzó tisztelete, lojalitás a fennálló politikai rendszer iránt, stb.). Keménységük, fegyelmezettségük ma is legendás és most már biztosan az is marad. Ez a keménység azonban soha nem volt öncélú vagy éppen terrorizáló, sokkal inkább kötelességtudó és tekintélytisztelő, amelyet minden állampolgártól meg is követeltek a csendőrök. Jó példa arra, hogy mennyire hatékony volt a csendőrség, hogy 1887-ben 916 őrs működött csupán. a Magyar Királyság területén. Egy csendőrre 2598 lakos és 53 négyzetkilométernyi terület (!) jutott. Magyarország mai területén 464 őrsön kb. 2800 csendőr teljesített szolgálatot. A rend fenntartása szempontjából nagyon fontos volt, hogy a csendőrség katonailag szervezett őrtest volt. E kitételnek a fegyverhasználat szempontjából volt jelentősége, ugyanis a csendőr nem mérlegelhette, hogy adott esetben használja-e fegyverét vagy sem, hanem az kötelező volt számára, akár a felállított katonai őrnek. Ezt természetesen a bűnelkövetők és az állampolgárok is tudták és a csendőrség fellépésének eleve tekintélyt kölcsönzött.Ugyanakkor, a csendőr az őt ért sérelmet köteles is volt megtorolni, ami szintén elősegített a másik oldalon a jogkövető magatartást.
A csendőrök legfontosabb feladatai a következők voltak;
- működési területén a személy- és vagyonbiztonságot megóvni, - a békét és közrendet fenntartani, - a büntető törvények, rendeletek és szabályrendeletek megszegését, a véletlenségből vagy bármily természetű mulasztásból eredhető veszélyeket és károkat lehetőleg megakadályozni, - a megzavart rendet és békét helyreállítani, az ezek ellen vétőket kitudni, s megfenyítés végett az illetékes bíróságnak vagy hatóságnak feljelenteni, illetőleg átadni.
A magyar királyi csendőrség katonai és fegyverzeti tekintetben, továbbá a tisztek és összes csendőrök mindennemű személyi ügyeikben saját elöljáróik, és legutolsó sorban, amint azt az 1881. évi III. t.-c. 8. §-a előírta, a magyar királyi honvédelmi miniszter alá, a közbiztonsági szolgálat teljesítésére és gazdászati ügyekre nézve pedig a magyar királyi belügyminiszter alá voltak rendelve.
A csendőrökre itt most két dolog miatt emlékezünk elsősorban.
Ad 1. A csendőrség a Magyar Királyság köztiszteletben álló intézménye volt, amely a mai napig legendás, és megbecsült szerepet kapott a köz-, és vagyonbiztonság védelmében. Az Szent Korona tagjaival alanyi jogon éreztették állampolgári kötelezettségüket és megvédték a rendet minden körülmény között, azzal az eszközzel, amely ez a leghatékonyabbnak bizonyult. Szimbólumértékűnek tartjuk azt, hogy a csendőrség a királyságunkkal együtt lett eltemetve a szovjet megszállók uralma alatt életre hívott bábkormány ("Ideiglenes Nemzeti Kormány") ideje alatt
A Magyar Közlöny 1945.évi 26. számában közzétették az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944. december 21-22-én kelt rendeletét (1690/1945.M.E.sz.rend.), mely a Magyar Királyi Csendőrség testületét megszüntette (az ok zsidó származású magyar állampolgárok deportálásában való részvétel, illetve a német megszálló csapatokkal való együttműködés volt, erre a témára egy külön cikkben szeretnénk visszatérni a továbbiakban majd), tagjait felelősségre vonta, vádolva azért, mert az elmúlt kormányok rendelkezéseit „maradéktalanul végrehajtotta” és ezzel "a nép ellenségévé" vált. A rendeletet Dálnoki Miklós Béla, volt vezérezredes, mint miniszterelnök írta alá. Megszövegezte Darvas József író és publicista, a Parasztpárt vezetője. A rendelet kiadásakor néma maradt Faragho Gábor, a csendőrség felügyelője, moszkvai katonai attasé, tolmács, a fegyverszüneti bizottság megszervezője, közellátási miniszter és juhtenyésztő. A bábkormány kétszínűségét jól mutatja, hogy az 1945. január 4-én, a Debrecenben kiadott 13/1945. M.E. számú rendeletével kimondta, hogy "legsürgősebb feladatának tekinti a közrend megszilárdítását", amelyhez azonban semmilyen eszköze nem volt majdnem évekig a csendőrség likvidálása után, ezért a megszállók szabadon garázdálkodhattak és hurcolhatták el rabszolgamunkára, illetve gyalázhatták meg az árván maradt ország lakosait.
A csendőrség volt tagjait igazolás alá vonták. Az itthon tartózkodó 16 ezer csendőr közül csak 271-et igazoltak azonban a SZEB-nél. Igazolást azok nyerhettek csak, akik esküjüket megszegve hatékonyan részt vettek az ellenállási mozgalomban, a kormány rendeleteivel szembeszegültek, a szovjet hadsereg oldalán harcoltak, vagy üldözött egyéneknek segítséget nyújtottak. Akiket nem igazoltak azok földönfutóvá váltak. Ez is mutatja, hogy a csendőrök közül elenyésző volt azok száma, akik a lojalitásukat feladták volna a megszállók kedvéért.
A II. világháború a csendőrség állományát sem kímélte. A tiszti állományból huszonnégy hősi halottről van személyes adatunk, a legénység soraiból hősi halált haltak közül pedig eddig százharminckettőt ismerünk név szerint, de ez csak elenyésző száma az összes elesettnek. Az 1944-es Csendőrségi Zsebkönyv szerint 969 tiszt szolgált, akik közül már csak kb. háromszázhatvanan élhetnek. Érdekesség, hogy Grósz Károly (!) minisztertanács elnökének 1988. január 1-ével hatályba lépett rendelete érvénytelenítette a csendőrség feloszlatását elrendelő 1690/1945.M.E.sz.rendeletet, forma szerint. A II. Magyar Köztársaság kormányának 112/1991. /IX.2. rendelete már enyhíti a nyugdíjjogi hátrányokat. Az Alkotmánybíróság 44/991. /VIII. 28 /AB. határozata szerint az 1690/1945/M.E.r.szankciói pedig alkotmányellenesek voltak. Ennek ellenére a mai napig nem állítják vissza ezt a hagyományos és nagyon hatékony intézményét a Magyar Királyságnak, amelyben valószínűleg csak a csendőrség ethosza az akadály, amely elválaszthatatlan az Osztrák-Magyar Monarchiától és a Horthy Miklós kormányzó irányítása alatti Magyar Királyságtól.
Ad 2. A II. Magyar Köztársaság, ahogyan az első sem, jelenleg nem tudja ellátni a rendőrséggel azt az alapvető funkcióját az államnak, hogy a köz-, és a magánvagyont és közbiztonságot megvédje, illetve fenntartsa. A rendőrség jelenleg sokkal inkább a politika és a hamis konvenciók béklyójában vergődik, mint, hogy az állampolgárok elemi igényeit ellátná. és szolgálná. Ennek megfelelően a politikai elit érdekeit talán szolgálja, de az állampolgárokat éppen most nem nagyon védi. A köztársaság nap, mint nap érezhetően nem tud rendet tartani az ország portáján akkor, amikor minden szempontból krízis helyzetben van a nemzet. A csendőrség ebben az esetben is példa lehet és kell is, hogy legyen nekünk, mert munkájukat békeidőben, gazdasági-, társadalmi válságban, háborúban is jelszavukhoz méltóan, „Híven, Becsülettel, Vitézül” végezték el.
Joggal remélhetjük, hogy a királyságunk helyreállításával nemcsak közjogi-, hanem a közbiztonsági helyzete is megnyugtatóan rendeződne az országnak. Addig is reméljük, hogy a dalban is megénekelt „kakastollas legények” visszatérnek, és újra teszik majd a dolgukat, ahogyan mindig.
Emlékvideó a Magyar Királyi Csendőrségről, egy 1956-os beszéddel megtoldva (köszönet Verenának újra).
