A magyar katolikus ember a Szent Korona boltozatának egy darabja volt majdnem ezer éven keresztül és a szent vérrel megáldott királyok oltalma alatt élte napjait. A magyar királyok állama, a Magyar Királyság Szent István népének szent és nemes egységet teremtett, az Isteni Kegyelmet továbbította minden alattvalója számára, az összetartozás, az egymásra utaltság, egymáshoz tartozás Isten akaratában és a kárpát-medencei küldetésünkben - évszázadokon keresztül diadalban és tragédiákban egyaránt. A magyarság, a rokon népek és a nemzetiségek, magyar tudatúakként (hungarus) ebben a rendben kívántak megszentelődni évszázadokon keresztül, a királyság biztosította mindannyiuknak, a közös géniusz kiteljesedését, az Ég felé irányítva az ország sorsát. A magyart geopolitikai helyzete mellett, lelki beállítottsága is predesztinálja arra, hogy a hagyomány tisztelete, és a kereszténység védelme legyen életerejének a gyökere. Tevékeny testvéri szeretet, az egyéni boldogság felfedezése a magyarság szolgálatában, annak együttes ébresztésével, boldogításának és boldogulásának keresésével – ezek az ősöktől ránk hagyományozott feladatok továbbra is relevánsak minden felelősségteljesen élő magyar katolikus számára.
A népuralmi, a népfelség jogán alapuló államformák, amelyekkel a magyarság közel fél évszázada kényszeredetten, vagy éppen kényszerítetten kísérletezik a történeti alkotmány, az apostoli magyar királyság eltörlését és a magyar királyok Szent Korona által gyakorolt uralmának végét hozták magukkal. A nép a lehető legmesszebb került géniuszától, gyökereitől, és elfordult a kereszténység életet tápláló erejétől is, amely a megmaradást biztosította számára az idők viharában.
Magyarországnak vissza kell térnie ezért az ősi jogrendjébe, a jogfolytonosságon nyugvó apostoli királyságához, a jelenlegi, nyugati mintát másoló demokratikus berendezkedés, egy véres és embertelen és a magyar egyházat minden szinten kikezdő ateista diktatúra után, illetve egy kisegítő, ideiglenes jogrendet követően, mert a materialista normakövetés zsigeri szinten beleivódott immáron népünkbe és abból a legrosszabb sajátosságait állandósította. Ősi jogrend, becsület, hagyománytisztelet, hitvalló élet – ezek mentén képzeljük el a jövőt a katolikus megújulás társadalmi alapvetéseként, közösségi és egyéni szinten is.
A királyság a magyarság számára nem egy társadalmi-gazdasági intézmény volt, soha nem is szabadna, hogy az legyen, hanem a létezési kerete, amely a Boldogságos Szűz Mária által szentesítetett és amely okán számon kéri közösségünket majd, emlékeztetve első szent királyunk felajánlására. Mert az idők beteljesednek egyszer, és a magyarságnak számot kell adnia az elhagyott szent boltozattal, melyet vontak fölé, az elsodort, eltékozolt országgal, amely rendeltetett neki. Ezért nem egy idealizáló historizmus, vagy történelmi emlékek felmelegítése a királysághoz való megtérés ma, hanem az eredetünk és a jövőnk kérdése. A keresztény apostoli magyar királyság a magyarság organikus életfonala, amely nélkül csak kelevényeket ereszt és önmagát pusztítja egy bódult, démoni gőgben.
A magyarság most mintha el akarná felejteni a múltját és gyökereit, ezzel azonban csak a jelene és jövője felett mond korai ítéletet és a talapzat nélküli ország idegen karókon himbálózik az idők szelében. A magyar demokratikus kísérletekben soha nem volt öröme a magyaroknak, az általa vázolt jövőben pedig nincsen remény számunkra, igazi republikanizmus soha nem is jött létre itthon ezért, a demokrácia nem a mi természeti törvényünk szerint való, a magyarral ellentétes és az ellentétes hatást is eredményezi - közös jövőnket elferdíti. Messze vagyunk most attól a helytől, ahol nemzeti hagyományaink, egységünk és nagyságunk temploma nyugszik. A késlekedés, sebeink nyalogatása, a marakodás csak a válság elmélyülését hozza maga után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése