A király második restaurációs kísérlete (1921. október 20 – november 1.)
Az első visszatérési kísérletéből több következtetést is le kellett vonni az itthoni legitimistáknak. Az első és legfontosabb az volt, hogy a királyi hatalmat visszaállítani politikai és jogi megoldásokkal többé nem lehet. Horthy Miklós ellene volt a kísérleteknek, s minden eszközt megragadott arra, hogy a királyt távol tartsa az országtól. 1921. áprilisi határozata, amelyben felszólította IV. Károlyt, hogy ne zavarja meg az ország törvényes rendjét(!), ha ez mégis megtörténne, komoly intézkedéseket helyezett kilátásba, amennyiben ezt az uralkodó nem venné figyelembe.
Bár a király továbbra se akarta az erőszakos hatalomátvételt, annak túlságosan kiszámíthatatlan következményei miatt, a vezető legitimisták szervezkedésbe kezdtek, amelynek lényegében mégis ez volt a célja. A szervezkedésben részt vett Rakovszky István, Gratz Gusztáv, Beniczky Ödön, Lehár Antal, Ostenburg Gyula, Mikes János püspök és Szmrecsányi György. A király végül is jóváhagyta a kész tervüket. A szervezkedők felvették a kapcsolatot osztrák, szlovák, horvát, cseh monarchista-legitimista szervezetekkel is.
Két körülmény is volt még, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Az első, hogy a magyar és az osztrák kormány Velencében szerződést írt alá, amely a nyugat-magyarországi rendezést volt hivatva elősegíteni. Valamint az, hogy Horthy és köre Habsburg Albrecht főherceget akarta megtenni Lajtabánság vezetőjének, majd pedig az ország „választott királyának”. A jogfolytonosságot semmibe vevő terv kiegészült még azzal az elképzeléssel is, hogy a bajor monarchisták királlyá kiáltják ki Ruprecht trónörököst, s így a két ország együtt lép fel a revízióért. A terv kivitelezhetetlensége ellenére Sárvárra is utazott III. Lajos bajor király és a trónörökös, aki itt is halt meg. Gyorsan kellett tehát cselekedniük a honi legitimistáknak.
Mivel sokan a kormányzó környezetében a király újbóli visszatérésére számítottak, ezért IV. Károly is csak pár órával a megérkezése előtt jelentette itthoni híveinek megérkezését, Zita királynéval együtt. Az uralkodó repülőgépe 1921. október 20-án délután szállt le, gróf Cziráky József dénesfai birtokán. Innen a király Sopronba ment, s már másnap hajnalban megindult a hatalomátvétel kísérlete.
Első lépésként kormányt alakítottak, majd feleskették a katonaságot a királyra, illetve behívókat küldtek szét Vasban és Zalában is, a király melletti bevonulásra szólítva fel a nagyobbrészt királypárti dunántúliakat. Időközben helyi kezdeményezésre Szombathelyen is átvették a hatalmat a legitimisták, ahol a történteket jelentették a királynak, s Őfelsége jóvá is hagyta őket.
Horthy, a Lehárék által meghirdetett hírzárlat ellenére, értesült a király visszatéréséről, még hajnalban, egy magánakciót folytató vasutasnak köszönhetően. A király és a kormány, valamint a fegyveres alakulatok egy különvonatban megindultak Győr, Komárom érintésével (ahol szintén felesküdtek a helyőrségek a személyére) Budapestre. A szerelvény csak nagyon lassan ért fel a fővárosba, mert jó néhány helyen felszedték előtte a talpfákat és sajnos túl sok helyen engedett Őfelsége az őt éljenző tömegeknek, de emellett sor került a híres vasúti sínek melletti szentmise megtartására is, amelyen a felkent király, hitvesével és híveivel együtt a síneken térdepelve vette magához a Krisztus Urunk Testét. Ahogyan haladtak előre a király csapatai, az összeütközés egyre inkább elkerülhetetlenné vált a kormány csapatai és a királyi katonaság között, ezért Budaörsnél megütköztek október 23-án. Az összetűzés azért zárult végül döntetlenül, mert a király újra csak el akarta kerülni a polgárháború most már nyílt veszélyét, s Ostenburg (a csapatok vezére) a király nélkül, érthetően, nem akart önálló akcióba kezdeni.
A királyi sereget körülzárták a kormánycsapatok, akik, mivel nem volt másra lehetőség, megadták magukat. A katonákat lefegyverezték, a vezetőket letartoztatták. Lehár Antal báró véletlenül elkerülte a letartóztatást, s sikerült elhagynia az országot szárnysegédjével együtt. Bajorországba ment, ahol a Habsburgoknál talált menedéket. A legitimisták legtovább Sopronban tartották magukat, de itt is leverték őket antant erők, az úgynevezett Felkelő Hadsereg segítségével, s újra feleskettek mindenkit a kormányzóra.
A királyt és a királynét Tatára vitték, ahol csak Siménfalvy ezredes mentette meg őket a Horthy különítményeseinek erőszakától, akik meg akarták ölni őt, ahogyan ők nevezték „a Karcsit” Rácz Kálmán vezetésével. Innen átszállították őket a tihanyi apátságba, majd a Gloworm nevű angol hadihajó szállította el őket Madeira szigetére. IV. Károly itt halt meg 1922. április 1-jén, száműzetésben, katolikus uralkodóhoz méltóan, de a felkent magyar királyhoz méltatlanul. Halálos ágya mellett utóda, fia Ottó volt, akinek a jelenlétéhez apja ragaszkodott ebben a helyzetben, hogy lássa, hogyan hal meg egy katolikus uralkodó.
A végkifejlet
Horthyék végleg rendezni akarták a „királykérdést”, ezért elkészítették a Habsburg detronizációt. Ahogy elkészült, utána beérkeztek a szomszédos kis államok tiltakozásai, Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságé elsősorban, az esetleges restaurációval kapcsolatban. Horthyéknak megint csak kapóra jött a tiltakozás, így erre hivatkozva, beterjesztették a Habsburg-ház trónörökösödési jogának, valamint IV. Károly uralkodói jogának megszüntetéséről szóló törvénytervezetet, amelyet a parlament, hatszori olvasatban, 1921. november 6-án el is fogadott.
A legitimistákat a restaurációs kísérleteket követő első években igen erős üldöztetés érte. Ezek közül mindenképpen említésre érdemes a Lingauer Albint és az Apáthy Lászlót ért megaláztatások és atrocitások. Azonban a mozgalom tovább működött, az első megrázkódtatások után, s 1925-ben már kongresszust is hívtak össze Körmendre a legitimista politikusok, ahol a vezérszónokok gróf Sigray Antal, gróf Apponyi Albert és gróf Andrássy Gyula voltak. A gyűlésen elhangzott az alapvetés, mely szerint a legitimisták csak törvényes és alkotmányos eszközökkel akarják megvalósítani a legitim királyság visszaállítását.
A legitimisták fokozatosan a politizálás egy olyan formáját választották, amely nem elsősorban a parlamenti politizálást jelentette, hanem inkább egyfajta „szellemi, egzisztenciális és csak sokadlagosan politikai tartást”, amely a mindennapi életben nyilvánult meg elsősorban. Például a Tiszteletreméltó Mindszenty József, Magyarország hercegprímása - aki a legitim királyság egyik legelkötelezettebb hívének számított még a II. világháború után is, a legordasabb kommunista időkben is[1] - a király halálának napján minden évben ünnepélyes gyászmisét tartott. E mellett a legitimisták minden évben bankettet adtak, ahol több ezren jelentek meg, visszhangozva az új jelszót: „Várjuk a királyt!”. 1935-ben Delabays abbé jött Magyarországra a Vatikánból, hogy IV. Károly király szentté avatásával kapcsolatban adatokat gyűjtsön, s nyilatkozata szerint talált is bőséggel olyanokat, amelyek azt szolgálhatják, nem igaz, tehát az a híresztelés, hogy utolsó királyunk „ad hoc módon történt”, vagy még inkább, mögöttes politikai okokból, hiszen hét évtizedes szentszéki eljárás eredménye. A kánonjogi szabályok szerint azonban csak ötven év múlva kezdődhet meg a boldoggá avatási eljárás, s akkor Magyarországon, érthető okok miatt, nem volt, aki ezt elindította volna, ennek érdemi rendezése csak a rendszerváltás után következhetett be, melynek egy végső állomásaként bekövetkezhetett 2004-ben az utolsó magyar király boldoggá avatása. Égi jutalom ez a földön megalázott, mártírsorsú utolsó királyunknak.
[1] A boldoggáavatás előtt álló bíboros egyébként Károly király özvegyével, Zita királynéval annak haláláig tartotta a kapcsolatot. Boldog Károly királyról pedig mindig nagy tisztelettel beszélt, nem felejtkezett meg soha megemlékezni róla. A király és a királyság odaadó hívének számított a magyar katolicizmus másik kiemelkedő alakja; Slachta Margit is, aki szintén – a Keresztény Női Tábor képviselőjeként – a királyság mellett tette le a voksát, a II. világháborút követő zűrzavaros, kommunista időkben is. Károly király emlékét ő is szeretettel és tisztelettel ápolta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése