Írta: Szász Péter Domonkos.
Historiográfiai szempontból többféleképpen lehet korszakhatárokat, tónusváltásokat, átmeneti időszakokat meghatározni. Ez nem tárgyi – egzakt – kérdés, hanem személyi kérdés. A történelembölcseleti fölosztást nagyban meghatározza a történetíró, vagy gondolkodó világnézete, amelyhez mint tengelyhez viszonyítva szemléli a téridő keretei között játszódó isteni komédiát – hogy egy ilyen dantei allúzióval éljek –, a Fény és a Sötétség harcát.
Személyes meggyőződésem szerint a XX. századot a kereszténységgel szemben önmagát meghatározó, a protestantizmussal – de sok tekintetben a reneszánsszal – elkezdődő antitézis delelési pontjának tekinthetjük. A „modernizmus” – minden eretnekség foglalatának – kora e hírhedt század, az összes árnyalatával, ideológiájával egyetemben, mely jelző méltóan megérdemelt billogja eme valóban „setít” kornak. A magyar történelemben a XX. század kezdetének két időpont adódik természetszerűleg: 1896 és 1922. Az első Transleithania milleneumának jelképpé vált dátuma, a második az utolsó szentkirály halálának éve. A kettő között elterjedő időszakot akár a „XX. század tornácának” is tekinthetjük a kronológiai kalibráció szerint. Az utolsó időpont helyett sokan fölvethetnék az 1914-es, az 1916-os, az 1918-as (1919, 1920, 1921) dátumokat. Monarcho-legitimista szempontból kizárólag Boldog Károly mennyei születésnapja fogadható el a fentiek közül, mivel egyrészt a „közügyektől való visszavonulása” („lemondása”, az infernális eszmék hazug eufemizmusa szerint) után tett összes trónfosztási kísérlet erkölcsi szempontból társadalmi szinten is súlyosan bűnös cselekmény volt (mind az egyes személyekre, mind az ezt támogató intézményekre, közösségekre tekintettel); jogi szempontból pedig teljesen törvénytelen, illegitim megnyilvánulás volt. Illegitim volt mind az örök isteni törvényből (lex divina æterna) eredő természettörvény (lex naturalis), mind pedig ezen természettörvényekre épülő, a Szent Korona nevében és Isten kegyelméből regnáló apostoli királyok által szentesített tételes törvények (lex canonica) fényében.
Így tárgyi – nem feltétlenül alanyi – szempontból a XX. századi magyar államiság és politika bűnös és törvénytelen közegben agonizált, és esett egyfajta kómába, tetszhalott állapotba. A XX. századot akkor zárhatjuk le, és juthatunk át egy új korszakba, egy igazi feltámadásba, ha a törvényes állapotot helyreállítjuk, restauráljuk, aminek előfeltétele a Szent Korona Testének erkölcsi feltámadása! Ebben áll a legitimizmus lényege – ezért küzdünk, harcolunk. Alanyi szempontból lehetnek erkölcstelen vagy gyenge jellemű királyok, de a királyság mint intézmény sohasem lehet rossz! Sok esetben a trón az oltártól – mint forrásától – valóban elszakadt, és önmagát tekintette az erkölcs s jog kizárólagos alapjának, s ezért mint tyrannis elbukott, de eme „buktatás” során föllépő fölfordulásban a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntötték. Ám a forradalmak fő motivációja nem a legitimista restauráció, a törvénytelen abszolutizmus jogos megdöntése volt (főleg nem a XX. században), hanem az isteni elem kiiktatása (szépítő jelzővel „szekularizációja”) a társadalmi életből, a monarchiák elpusztítása által! Ezt akarta s akarja ma is mind az individualista szabadelvűség (liberalizmus), mind a kollektivista közösségelvűség (szocializmus). Ezért egy hívő és konzekvensen katolikus keresztény soha nem lehet liberális vagy szocialista, mivel ezen ideológiák abszolútumképe, személyképe és társadalomképe téves, tehát isten- és emberellenes. E „progresszív”, pokolba haladó eszmeiségek hamis bölcseleti és pszeudoetikai homokdűnéken alapszanak a – Belzebub építőmesterei által elvetett – istenemberi Szegletkő helyett. A liberális és szocialista forradalmakat Isten azért engedte meg, hogy egy még nagyobb jót, egy erkölcsileg tisztult monarchiát hozzon elő belőle. Ezen isteni cél motiválja küzdelmünket, mert az örök igazságok társadalomerkölcsi megtestesítésének szerves közege e honban kizárólag a Szent Koronára és a Turul-utód Habsburg-Lotharingiai dinasztiából sarjadt, az alkalmasságnak (idœneitas) megfelelni képes Uralkodóra épülő Archiregnum Apostolicum lehet. A különböző népek így válhatnak egyetlen Istenért dobogó, szervesen élő Nemzetté a Kárpátok koszorúereitől övezett Szív-Hazában.
Magyar szentkirályok! Könyörögjetek érettünk! Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése