2008. jún. 20.

Antonio Tejero legendája

 
Nem könnyű őszintén és következetesen megvizsgálni Antonio Tejero 1981-es tettét, az azonban biztos, hogy minden szempontból nagyon tanúságos azon elgondolkodni. Nézzük tehát röviden az eseményeket. 1981-ben Franco halála után néhány évvel, a keményvonalas monarchisták (falangisták, karlisták) úgy vélték, hogy a Juan Carlos királyt egészen rossz irányba vezetik a tanácsadói és legfőképpen az a "demokratizálási folyamat", amelyet Spanyolországban beállt Franco halála után. Annak idején Franco azért választotta Juan Carlos a Bourbon házból, mert ő kifejezetten konzervatívnak számított a többi lehetséges jelölttel szemben, és Franco mellett, aki fokozatosan vezette be a államvezetésbe, úgy tünt, hogy be is váltja a hozzá fűzött reményeket.

Máshogyan történt sajnos a Caudillo halála után, és ezt nem mindenki akarta annyiban hagyni.

1981. február 23-án 18.20-kor Antonio Tejero, a Guardia Civil alezredese, néhány fegyveres társával együtt berontott a Cortes épületébe és elfoglalt az üléstermet. Az akciójával egy időben Valenciában Milans de Bosch tábornok átvette a hatalmat. Követeléseik egyértelműek voltak; a királyi hatalom növelése, a kommunisták, a szocialisták, a liberálisok maradjanak távol a parlamenttől, a "demokratizálási folyamat" megállítása. Az elfoglalást megörökítette a TV, érdemes megnézni.



Néhány óra után az egész felkelés azonban elbukott, Juan Carlos király a felkelők magatartását törvénytelennek minősítette és kiállt a parlament mellett. Egészen pontosan így;



Tejero és társai elbuktak, harc nélkül megadták magukat. A király ellen harcolni nem akartak. Tejeronak a király megkegyelmezett, nem támogatta a halálos ítéletet vele szemben, amit sokan akartak, 15 éves börtönbüntetésre ítélték, ahonnan - utolsóként a "puccsisták" közül - 1996-ban szabadult. Jelenleg is Spanyolországban él és cikkeket ír a királyságot gyengítő politikusok ellen.

Jogellenes volt-e a "puccs"? Minden puccs az egy királyságban, így ez is az volt. A király valószínűleg soha nem állhat az országgyűlés ellenében "valaki" mellé, aki hatalmat akar. Jogos volt-e a puccs? Nagyon valóüszínű - különösen, hogyha a mostani ellaposodott, elgazosodott spanyol királyságot nézzük - hogy nagyon is. Tejero és társai elég pontosan megérezték, hogyha a királyi hatalmat gyengítik, akkor mindaz, amit Franco évtizedeken erősített, széthullik.

Reménytelen egy helyzet.

A király jogosan ítélte el a cselekedetet. Senki nem lövöldözzön egy országgyűlésben, senki ne használjon erőszakot a törvény megváltoztatására. Senki, kivéve a királyt. A királynak észre kellett volna vennie, hogy Tejero és társai a végletekig hűek hozzá és nem magukért teszik azt, amit tesznek, hanem a királyságért, Spanyolországért és a királyért. Juan Carlosnak meg kellett volna értenie, hogy ez egy törvénytelen, de nemes áldozat volt, amely olyat akart felmutatni, amely kijózaníthatja a királyt. A királynak kellett volna a saját hatalmáért küzdeni teljes erejével, azért, hogy az a pusztulás, ami korábban olyan gyorsan elérte az országot 1936-39-ben, az most lassan ne zabálja fel, mondjuk a "demokratikus folyamatok" álcája alatt. A találgatás azóta is zajlik, hogy a király miért nem tette meg ezt. A jelenlegi tények viszont azt mutatják Tejero és társainak a jóslata igaznak bizonyult.



10 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez az, amikor a Király idoneitása hibádzik. Nem tudja, hogy mi a "feladara" egy Királynak, nem a parlamentet kiszolgálni. Maga a parlamentarizmus a demokrácia velejárója. A Habsburg Imperiumban ez nekünk magyarokanak köszönhetően megtörténhetett, hogy a Király alá lett rendelve a parlamentnek.

Indivisibiliter ac Inseparabiliter

PHJ írta...

Kedves Névtelen!

Azért a király nem egyszerűen a parlamentet, hanem az országot féltette. Az Osztrák-Magyar Monarchiában azért nem mondanám, hogy az uralkodó minden esetben alá lett rendelvbe a parlamentnek. Volt példa öt perces audienciára is. Ferenc József és Károly is komolyan gondolta, hogy Isten kegyelméből uralkodó, ha mind a kettő más minőségben és más terepeken, de ezek alapján is uralkodott.

A Magyar Királyságnak legalább a XIV-XV. századtól velejárója a parlamentáris forma. Ezzel lehet egyet nem érteni, hejteleníteni, de mi magyarok ilyenek vagyunk egyszerűen. Így alakult a dolog, s mivel ez organikus és szentesített, ezárt a királyságunk szerves része.

Névtelen írta...

Ha az országgyűlés a "legjobbak" tanácsadó szerve a Király felé, akkor nincs is vele probléma.

Az abszolút és a rendi monarchia organikus ötvözete.

PHJ írta...

Abszolút vagy rendi? A monarchia organikus intézmény, államforma, ez a legnagyobb varázsa, a túlélésének alapja. A törvényes a kulcsszó. A társadalmi haladás igazolt menete - ahogyan Mindszenty mondja. (Már, ha most pontosan emlékeztem rá.)

Névtelen írta...

nN vagy-vagy. A kettő organikus ötvözete. A Király "nem nyomja" el az Úrakat, az Úrak nem törnek a Király hatalmára oligarchikus módon.

Névtelen írta...

Amúgy az Ausztriával való reál unió, ami 1848 előtt meg volt, kellene most is, vagy legalább a '67 utáni állapot.
Nem értem miért nem veszik fel Önök az osztrák monarchistákkal a kapcsolatot minimum?

PHJ írta...

A király nem nagyon nyomja el az urakat. Hanem. Az urak viszont ne gyilkolásszák mondjuk a királyt. Orvul. A lényeg szerintem mindig ua., törvényes és indokolt-e a módosítás vagy sem? A reform nem áshatja alá a királyságot. Csak erősítheti.

PHJ írta...

Osztrák monarchistákkal van egy kisebb kapcsolat (SGA), de sajnos azt tapasztaltuk, h meglehetősen politika-, és dinasztia orientáltak. Csak. A magyar monarchizmusnak, és minden monarchizmusnak szükséges a szellemi-, és a vallási megalapozás. Különösen ma érvényes ez. Ez nem ítélet persze az osztrák kameradok felett, sőt. Ez inkább olyan alapvetés féle lett volna, amelyet nem érzékeltünk náluk. (Megengedhetetlen pl., h egy monarchista politikai szinten a kommunistákkal egyezkedjen.)

Péter írta...

A közjogi felfogáshoz.

1848. előtt nem volt "reálunió", ui. V. Ferdinánd néven volt magyar király az uralkodó, a magyar közjogi fölfogás mindig perszonálunióként fogta föl az Örökös Tartományok és a Magyar Szent Korona Országainak kapcsolatát.

Ez csak bizonyos centralizáló tendenciák során szakadt meg, I. Lipót, II. József alatt, gyenge próbálkozás volt erre I. Ferenc és V. Ferdinánd alatt (mivel megszűnt 'de facto' a Német-Római Birodalom, s ezután akarták a jogilag s etnikailag vegyesfelvágott dinasztikus országokat akarták egy birodalommá gyúrni). Hivatalos megnevezése sohasem volt a dinasztikus összbirodalomnak.

Emiatt a zavar miatt az osztrák fölfogás "reálunióként" tekintett az együttbirtokolt részekre, míg a magyar és pl. az északolasz, vagy a galíciai-lengyel "perszonálunióként". A mechanizmusban is részint reálunionista, részint perszonálunionista elemek tükröződtek, egyfajta konföderatív módon, hasonlóan kibogozhatatlanul, mint a mai EU esetében. Ezért voltak közjogi viták végig 1804-től (sőt korábbról) 1918-ig. Vagy volt egy csendes "status quo" politika (pl. Metternich, később Deák), vagy volt egy széthúzó (pl. Kossuth, vagy a későbbi "Közjogi Ellenzék"), vagy centralizáló tendenciák (Schwarzenberg, Bach), amelyek mindig kudarcot vallottak, s mindig létrejött valami kiegyezés, a részek és a központ közötti dialógusból.

A neoabszolutizmus alatt volt mégegy kísérlet egy centralisztikus összbirodalom létrehozására, de ez már sem rendi alapon nem valósulhatott meg (más rendi jogszokások a különböző koronabirtokokban), sem neoabszolutista-nemzeti (germanizálási, vagy szlávosítási, vagy akár magyarosítási) módon, mert ez utóbbiak csupán a nemzetállamokban (Német Birodalom, DE ott sem volt abszolút porosz hegemónia, voltak saját seregeik az egyes szövetségi tartományoknak, Hitler hozott létre először centralisztikus össznémet birodalmat; Franciaország már jobb példa) jártak sikerrel, ill. korlátozott módon az Orosz Birodalomban. (Ott is volt részleges autonómiája Finnországnak, helyi atamánok, szultánok uralkodtak mint vazallusok a cár alatt.)

Ezért egy sajátos, valahol a reál- és a perszonálunió közötti átmenetet képző 'Ausgleich' (Kiegyezés) jött létre 1867-ben.

Nobilis írta...

"de sajnos azt tapasztaltuk, h meglehetősen politika-, és dinasztia orientáltak."

Pontosan mire gondol akkor mikor "dinasztia orientált"-at ír?