PRO ÉS KONTRA - 140 éve született Horthy Miklós kormányzó

-->

Egy kerek évfordulóhoz érkeztünk. Éppen 140 esztendeje született Kenderesen vitéz nagybányai Horthy Miklós, régi erdélyi református kisnemesi családban. A Horthy-család 1635 óta tartozott a magyar nemesség soraiba, az kutyabőrt II. Habsburg Ferdinánd királyunk adományozta nekik. A kormányzó élete végéig politikusi példaképének I. Ferenc Józsefet tartotta, dolgozó szobájában festmény ábrázolta a királyt.

Szóban, írásban talán a legtöbbször elhangzó kérdés a magyar monarchisták felé, hogy "mit gondolunk Horthyról?!". Az 140 éves évforduló kiváló alkalom arra, hogy összefoglaljuk, amennyire tellett tőlünk objektíve és természetesen a teljesség igénye nélkül, a pro és a kontra oldalt.

Amit pozitívan értékelünk vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó országlásában;

1. Helyreállította a jogfolytonosságot, ha nem is teljes formájában, amelyet a két törvénytelen népuralmi államforma (népköztársaság, tanácsköztársaság) okozott Magyarországon.
2. Visszaállította a királyság intézményét Magyarországon.
3. Visszaállította a történeti alkotmányunk érvényességét.
4. Visszaállította a Szentkorona-tan érvényességét a magyar közjogi-, államigazgatási gyakorlatban
5. Nemzetgyűlésnek biztosította az újra alkotmányozó feladatainak az ellátását (1926-ig).
6. Leszámolt a népuralmista államformák ideje alatt szerepet vállaló személyekkel, azok térnyerését megnyugtatóan szabályozta.
7. A területi revíziót választotta az ország integritásának biztosítása érdekében, minden külpolitikai reménytelenség ellenére igyekezett azt végre is hajtani.
8. Sem a „vörös”, sem a „barna” szélsőségeknek nem engedett domináns politikai szerepet a kormányzói tisztségének a betöltése alatt, a magyar államiság védelmében.
9. Gazdasági-, társadalmi-, politikai konszolidációt indított el és kormányzói ideje alatt ezt támogatta. Ez a folyamat több helyen is szervesen kapcsolódott a magyar államfejlődés addigi menetéhez.

Amit mindenképpen erős kritika alá kell vetnünk vele kapcsolatban;

1. Két uralkodói restaurációs kísérletet (Egyik sem volt „puccs”! Felejtsük el ezt a marxista-republikánus terminológiát végre!) is meghiúsított, személyes politikai és rövidtávon nem igazolható külpolitikai érvekre hivatkozva, amelyek nem emelkedhettek volna egy ilyen kardinális jelentőségű akció támogatása, végrehajtása fölé. Külön ki kell emelnünk itt, hogy a felkent királyra való lövetés (Budaörs), a rendkívül méltatlan tárgyalási mód, a különböző kicsinyes követelések e tárgyalások során (amelyek sajnos később sem tűntek el, amikor ilyen tárgyalások zajlottak), és a királyi pár üldöztetése, fegyveres megfélemlítése (Tihany), kitoloncolása, illetve átadása egy idegen hatalom számára megengedhetetlen és megbocsáthatatlan tettek voltak a kormányzótól. Mindezek rendkívül méltatlan cselekedetek is voltak, amennyiben az uralkodó – IV. Boldog Károly – életszentségét és jámbor, a polgárháborút mindenképpen kerülő magatartását is figyelembe vesszük.
2. Az 1921-es detronizációs törvény kihirdetése. A törvény a történeti alkotmány szempontjából jogtalan és érvénytelen, hiszen a kormányzó ilyet nem hirdethet ki (mert a felkent királyt helyettesítette, azt a személyt, akit éppen ezzel „trónfosztott”), hatálybalépéséhez pedig a király nem elle6njegyezte azt. (Ez utóbbi általános probléma egyébként minden detronizációs törvénnyel kapcsolatban, amikor törvényes, felkent uralkodó van trónon a „trónfosztás” közben.)
3. Nem tartotta be önkéntes személyes ígéreteit (Schönbrunn 1918, Budapest 1920), amit tett a királynak a trónra való visszasegítése kapcsán.
4. Huszonöt évig elódázta a trón betöltésének a kérdését, csak belpolitikai szempontok miatt. Ezzel a „királynélküli királysággal” nonpluszultra helyzetet teremtett a magyar államiság történetében, amelyre semmilyen különösebb nemzeti indoka nem volt a kormányzónak és politikai körének, annál inkább több (aktuál)politikai. A kormányzónak alkotmányos kötelessége gondoskodni a trón betöltéséről az apostoli királyságunkban. Ezzel az ideiglenes állapottal valamennyire „hozzászoktatta” a magyarokat ahhoz, hogy nincsen szükség felkent királyra Mária Királyságában, csak pusztán egy autoriter államfőre.
5. Dinasztiát akart alapítani, holott ez egy ideiglenes államfői tisztség esetében nem lehetséges és nem is kívánatos. (A Regnum Marianum elve pedig kimondja, hogy az ország élén csak katolikus uralkodó állhat, Horthy pedig eleve református volt, azonkívül kisnemesi származásából kifolyóan nem kellőképpen reprezentált. Sajnos ezért Magyarországon is akadtak olyan arisztokraták, akik államfői tisztségének elismerése mellett is „parvenűnek” tartották, de ami ennél nagyobb baj, hogy Európában nem tudott igazi dinasztikus kapcsolatokat ápolni.)
6. Nem valósította meg a teljes jogfolytonosságot, hiszen a Szentkorona-tan szerint, a Szent Korona országa úgy teljes, hogyha annak feje (caput) is van, ez pedig mindig a felkent király. A területi revízió kérdése elválaszthatatlan lett volna – Szentkorona-tan szerint is – a restauráció kérdésétől.
7. Több eszközzel is megpróbálta ellehetetleníteni, sőt büntetni azokat, akik a trón betöltését tisztázni akarták (legitimisták). Nonszensz módon a „szabad királyválasztókat” támogatta (leginkább Gömbös Gyula), de ilyen választásra sem került sor a negyedszázad alatt.
8. A II. világháború szerencsés és az ország szempontjából biztonságosabb befejezése nem sikerült, az erre irányuló kísérlete sem kellőképpen előkészítve nem volt, sem a tényleges kivitelezés nem volt szerencsés. A kormányzó országlása végén a jogfolytonosság újra megszakadt (német megszállás, nyilas hatalomátvétel), amely mellé az ország teljes – kétszeres (német-nyilas, szovjet-vörös) – kirablása, kivéreztetése is párosult, amellyel gyakorlatilag megismétlődött, sőt valamennyire meg is hatványozódott az 1918-as állapot, amelyből azonban a helyreállítás a mai napig nem sikerült.