Magyar monarchista nem mehet úgy el június 4-e mellett, hogy legalább egy poszt ne szerepeljen ezen az oldalon, mégha egy nappal később is, mint talán kellett volna. (Ennek csak technikai okai voltakk, elénzést érte.) Trianon a királyság pozíciójából ma ugyanaz, mint régen volt; a Szent Korona országainak területi egysége, nem volt elválasztható a restauráció kérdésétől Tranon diktátuma után. A restaurációs és a revízió ugyanazon érem két oldala - ahogyan a kíváló legitimista-monarchista, Deme László megfogalmazta azt az 1930-as években. Más kérdés, hogy mennyire aktualizálható ma a revízió, az azonban nem lehet semmilyen szinten kérdés, hogy Trianon mélyen igazságtalan volt és egy egész nemzeteszmét, egy transzcendens behatároltsággal is rendelkező, megszentelt életközösséget robbantott szét a Kárpát-medencében és csak beágyazta a sovinizmust szinte minden itteni nemzetállamban.
Monarchista szempontból úgy gondoljuk, hogy jogos Trianont nemzeti gyásznapként megjelölni, de nem gondoljuk, hogy ennek a gyásznak önmarcangolónak és mindent elfedőnek, legfőképpen pedig irreálisnak kellene lennie. Trianonra revans lehet, hogy a magyarság visszatér eredeti államformájához, az apostoli királyságához, a történeti alkotmányához, és az államát vezérlő Szentkorona-eszméhez és helyreállítja a jogfolytonosságot, amelyet a köztársaságok mind csak megszakítottak. Trianon (1920) és Párizs (1947) nem elválasztható a köztársaságoktól, ebben lássunk tisztán! A köztársaságok nem tudták megmenteni a területi épségét az államunknak, Horthy kormányzó idejére pedig egyszerűen a helyzet már készen volt, sajátosan magyar katasztrófa az, hogy nemcsak közjogilag volt csonka az ország az ő ideje alatt, hanem területileg is. (Horthy ha az elsőért lényegében felelős, a másodikat legalább ennyire próbálta megváltoztatni.)
Trianonra mi egy József Attila verssel emlékezünk ezen az oldalon, amelyet nagyon fiatalon, mindössze 17 évesen írt a költő. A költőként nagyon is jelentős, azonban politikai-társadalmi beállítódottságában sokszor kétséges József Attila, 17 évesen egészen egyszerűen, zsigeri módon megfogalmazta mindazt, ami fájhat alapban a magyarnak a békediktátumban. Ideidézzük azért is, hogy szemléltessük, ami 1922-ben egy tizenéves kamasznak, aki később kommunista szimpátiával is bír majd, evidencia volt, ma nem az a respublika vezetőinek.
Monarchista szempontból úgy gondoljuk, hogy jogos Trianont nemzeti gyásznapként megjelölni, de nem gondoljuk, hogy ennek a gyásznak önmarcangolónak és mindent elfedőnek, legfőképpen pedig irreálisnak kellene lennie. Trianonra revans lehet, hogy a magyarság visszatér eredeti államformájához, az apostoli királyságához, a történeti alkotmányához, és az államát vezérlő Szentkorona-eszméhez és helyreállítja a jogfolytonosságot, amelyet a köztársaságok mind csak megszakítottak. Trianon (1920) és Párizs (1947) nem elválasztható a köztársaságoktól, ebben lássunk tisztán! A köztársaságok nem tudták megmenteni a területi épségét az államunknak, Horthy kormányzó idejére pedig egyszerűen a helyzet már készen volt, sajátosan magyar katasztrófa az, hogy nemcsak közjogilag volt csonka az ország az ő ideje alatt, hanem területileg is. (Horthy ha az elsőért lényegében felelős, a másodikat legalább ennyire próbálta megváltoztatni.)
Trianonra mi egy József Attila verssel emlékezünk ezen az oldalon, amelyet nagyon fiatalon, mindössze 17 évesen írt a költő. A költőként nagyon is jelentős, azonban politikai-társadalmi beállítódottságában sokszor kétséges József Attila, 17 évesen egészen egyszerűen, zsigeri módon megfogalmazta mindazt, ami fájhat alapban a magyarnak a békediktátumban. Ideidézzük azért is, hogy szemléltessük, ami 1922-ben egy tizenéves kamasznak, aki később kommunista szimpátiával is bír majd, evidencia volt, ma nem az a respublika vezetőinek.
1 megjegyzés:
Korrekt írás.
Megjegyzés küldése