2008. jún. 12.

Rövid beszámoló a pécsi monarchista előadásokról (REV.)


Egy szíves meghívásnak tettünk eleget azzal, hogy 2008. június 10-én Pécsett a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában három előadást tartottunk a Magyarországon is vállalható monarchista alternatíváról, az apostoli királyságunk valóságáról. A félig megtelt nagyelőadó, és az a tény, hogy a megjelentek fele kifejezetten nagyon fiatal volt bizakodással töltött el minket. Másfél órára terveztük, mindennel együtt azonban három órás lett az egész ankétunk, ami annak is köszönhető volt, hogy utána meglehetősen szép számban voltak, egészen különböző, de mindig konkrét kérdések, amelyekre válaszolnunk kellett. Az előadásokat rögzítette a Szent Korona Rádió egyik helyi munkatársa is. Itt meg lehet hallgatni őket teljes terjedelmükben. A rendezvény után pedig többen vásároltak a Miles Christi konzervatív-katolikus / monarchista folyóiratból is példányokat, amelyekben az előadók korábban publikáltak. Összességében egy eredményes, nagyon is reménykeltő estét tudhatunk a magunk mögött. Ráadásul a szervezők megígértették velünk, hogy ősszel csináljunk ráadást is, amelyet örömmel ígértünk meg.

Az alábbiakban álljon itt néhány videó, amelyek talán minden további unalmas szöveges beszámoló helyett nagyobb érdeklődést tudnak kiváltani a kedves olvasókban. (A technikai megvalósítás talán nem mindig a legszerencsésebb, de talán így is sikerül valamit átadni, ami hasznossá tud válni majd többeknek.)



Békés Márton előadásából ("A becsület rendszere") részlet.



Pánczél Hegedűs János ("A királyság, mint jelenkori alternatíva") elóadásából részlet.

Ezuttal is szeretnénk megköszönni Czeininger Tamásnak és Várszegi Csabának a szervezést, minden érdeklődőnek, hogy jelenlétével megtisztelt minket. Reméljük, hogy ez valóban csak a kezdet volt, s ezúttal is várjuk az észrevételeket, véleményeket itt az oldalon. Ha pedig valaki máshova is szeretne szervezni ilyen előadást, akkor bátran jelezze nekünk!


Várjuk a királyt!

20 megjegyzés:

Névtelen írta...

Széchényi ?! talán gróf Dessewffy Aurél és társai (ők tényleg királyhű konzervatívok voltak)

PHJ írta...

Kedves Névtelen!

Széchenyi is királyhű volt. Mire gondolsz, hogyha ebben kételkedsz? A döblingi munkásságra? Ott a rendszert és nem a király személyét kritizálta leginkább és kifogásolta, h nem volt megkoronázva az uralkodó, amely jogos krítérium _minden magyar király_ esetében. Széchenyi 1848-ban is rászolt urakra, hogyha nem álltak vigyázban a "gotterhaltére", egészen végig dinasztia-, és királyhű volt.

PHJ írta...

Ahogyan persze Dessweffyék is persze. (csakhogy nehogy azt hidd, h ők nem.)

Gézu írta...

Valóban. Ez még a Hídemberben is benne volt, te kis oktondi! ;)))

Nobilis írta...

Miért van az,hogy sokszor a monarchizmust/a monarchistákat a katolicizmussal/katolikusokkal azonosítják?

PHJ írta...

Kedves Nobilis!

Ezt talán nem olyan nagy baj?! Sőt!

;)

Korábban ez egészen természetes volt, a történelemben meg leginkább erre találunk példát Vendétől mondjuk Slachtáig. Azt gondolom, h a monarchizmus egy hierarchikus közösség tagjaként egyértelműbb, magától értetődőbb. A protestantizmusban ott van a gyökereknél a lázadás, ezt kár lenne tagadni. Talán ez is szerepet játszhat.

Nobilis írta...

Kedves phj,
szerintem ez hülyeség. Azért ,mert mondjuk én evangélikus vagyok,lázadó is vagyok? Vagy hajlamos vagyok lázadni?
üdv.

Péter írta...

Kedves Nobilis,

Megkülönböztetést (distinctio) tenni szükségeltetik!

Való igaz, hogy maga a házbéli-örökletes (dinasztikus-szukcesszionális) monarchia önmagában az emberi természetből, a természetes (teremtett) isteni rendből levezethető, azaz ez a pogány népeknél is jogosan létező valóság.

Az is igaz, hogy a Szent Korona Országainak teljes jogú tagjai - a vallási türelem mellett - a nem-katholikus keresztények, sőt nem-keresztények is, bizonyos megkötésekkel.

Azonban maga az Uralkodó (Monarcha) kizárólag római katholikus vallású lehet, és bizotsítania kell mindenkor a Katholikus Egyház szupremáciáját, a másvallásúak megtűrése (tolerantia) mellett is.

Ez itt a történelmi tradíció, erre épült föl, épül föl, és fog fölépülni az "Archiregnum Apostolicum" (Apostoli Főkirályság), nem másra.

Szász Péter Domonkos

PHJ írta...

Kedves Nobilis!

Nos, nem, természetesen nem. A fontos, hogy a monarchia eszméjéhez hű légy, az apostoli királyságunkhoz hű légy. Az, azonban tény, hogy a protestánsok között a Magyar Királyságban többen keltek fel a uralkodó ellen, igaz soha nem a királyság eszméje, vagy formája ellen. Tehát megnyugodhatsz valamennyire ;)

Péter a Regnum Marianum alapelveinek eggyikére utalt; a király valóban csak katolikus lehet Magyarországon. Ez fontos, azon egyszerű oknál fogva is, mert a magyarság "máriás ország", a Boldogasszony Anyánkkal, Szűz Máriánának a tiszteletével pedig protestáns felebarátaink meglehetősen hadilábon állnak sajnos.

Nobilis írta...

Akkor félreérthető voltam,pontosabban rosszul fogalmaztam.

Nobilis írta...

csak most értesültem erről:

http://www.nobilitas.hu/aktualis.html

Olvassa el és írja le mit gondol.

PHJ írta...

Kedves Nobilis!

Köszönöm, megnéztem. Azt gondolom, h a nemesség negligálása, vagy hívjuk, aminek akarjuk, az egyik legnagyobb vesztesége a magyar tsd-nak. Azt élesztgetni, ápolni, és legfőképpen nemesként élni és cselekedni mindenféleképpen támogatandó és perspektívikus dolog Magyarországon, főleg egy monarchistának.

Amit azonban az oldalon láttam több helyen is túlzás. Nem alakíthatnak rendi gyűlést, király nélküli állapotban nem hivatkozhatnak nádori tisztségekre, azt egyébként is megszüntették. A legitimitása ennek a dolognak nem sok, kevesebb, mint a semmi. Hasonlóan semmis a korábban bemutatott "Nemzetgyűlés" és szánalmasan nulla a "kossuthtéri Nemzeti Kerekazstal", amely republikánus gyökerei miatt úgysem lehet kiindulási alap sajna.

Nobilis írta...

Kedves Phj,
ebben egyetértünk,ha rákeres a google-ban a "Történelmi Tanács", "Nádori Tanács" címszavakra,akkor érdekes dolgokat találhat. ;)
Egytől egyik szörnyű és pont a volt főnemesség tagjai nem tudják mit hogyan.

Nobilis írta...

Jó lenne valamilyen cikk,interjú,beszámoló ezekről a "tanácsokról". Biztos sokakat érdekel,hogy mi lehet ezek mögött,mik a céljaik,mit gondolnak egymásról stb.

PHJ írta...

Kedves Nobilis!

Hogyha olyan szintű, mint ez; http://hirkereso.network.hu/post/megalakult_a_nadori_szovetseg_magyarorszagon

akkor foglalkozni sem érdemes vele. Vérszövetség, nédorként egy protestáns antiszemita pap, meghogy magyarok ős napistene. HUH! Semmi értelme sincsen. Komolyan. Ezzel csak lejáratják mindazt, amihez mondjuk a nádorság fűződik. A nádorsáűg a XIX. sz.-ban megszűnt. Ennek ellenére a nádori ág, a Habsburgoknál a mai napig viselik, mint _történelmi_ címet. Joguk van hozzá. De ez... Oh, ne. tényleg, hagyjuk.

Nobilis írta...

Elszomorító,hogy egyesek itt tartanak és hisznek is ezekben a dolgokban. Nem régen meg valamilyen Rákóczi leszármazott jelentkezett,hogy igényt tartana a trónra...
Legalább már nem a reformátusok szégyene a nádor jelőlt,hanem az egyik Hunyady...aki mellesleg vitézi főkapitány. A 3 vitézi rend valamelyikének a kapitánya,természetesen mind3 jogfolytonosnak tartja magát:/

Persze nem tudom,hogy a Magyar Történelmi Családok Egyesületének miért kellett egy "ellentanácsot" létrehoznia.Ezzel lesüllyednek a tudatlan széljobb szintjére és szintúgy lejáratják a nemességet és a nádori tisztséget,ahelyett,hogy összefognák a monarchistákat,királypártiakat...

PHJ írta...

Nos igen... ;)

Rákoczi - soha nem lehetne, semmilyen igénye, mégha valamilyen címnek is tekintjük a "vezérlő fejedelmet".

Vitézi Rend - természetesen csak a Habsburg Árpád vezette Rendnek van jogfolytonossága vele. (Jellemző, h ezt nem ismeri el a köztársaság, merthogy az 1945, 1947-es rendelkezéseket ismeri el, amely szerint ez egy "fasiszta szervezet"). Nemcsak azért, mert egy Habsburg vezeti, hanem mert ebben folytatódik Horthy adományozása. Mellesleg - jobbár az egyetlen szervezet - amely királysági (és sajnos nem királyi) alapokkal rendelkezik jelenleg.

A MTCS erre nem képesek. Egy új, tiszta alapokon szerveződő monarchista mozgalomra van szükség. Ezen dolgozunk. ;)

Nobilis írta...

Akkor hajrá! :)

Amúgy van valamilyen magyar monarchista,királypárti fórum itt a neten? Vagy csak mi páran vagyunk onlinemonarchisták? =)

PHJ írta...

Nem tudok róla, de nem is annyira érdekel. Kicsit rossz érzésű vagyok ezekkel a fórumokkal. Szókarate lesz sokszor a vége. Az meg nem cél.

Könyvek, plakátok, matrica, kiadványok, előadások. Ennek sokkal nagyobb értéke és nyomatéka van!

Nobilis írta...

Mondjuk ez is igaz. Azért jó,hogy van ez a blog.