2008. aug. 16.

Reflexió a mai szlovák monarchizmus kapcsán.

„Nincsen királyunk, csak császárunk!” (Jn 19: 15)

Írta: Szász Péter Domonkos.

Nagy örömömre szolgált, hogy szlovák nyelvű monarchista (és hagyományhű katolikus) oldal is nyílt a világhálón. A XIII. Leó Szlovák Kör (Slovenský Kruh Leva XIII.) által üzemeltetett blog magát nyíltan hagyományhű katolikusnak, és monarchistának vallja. Az örömömbe egy kis üröm is vegyült, mikor Boldog IV. Károly királyunk képmása alatt ezt a feliratot találtam: „Jeho cisárska výsosť Bl. Karol I. Rakúsky (Ő császári felsége, Boldog Ausztriai I. Károly).”.


„Tót atyafiaink” számára teljes mértékben történelmietlen (anakronisztikus) és következetlen (inkonzekvens) módon „császárként” jelenik meg az a személy, aki alá a szlovák nép mint a Szent Korona alattvalója tartozott, s ebben a minőségében az Uralkodó helyes megnevezése „apostoli király”. Ezt fejezi ki az is, hogy a „Szent Korona Országainak” középcímere helyett a ciszlajtán területeket jelképező osztrák kétfejű császári sasos címert közlik oldaluk fejlécében. Véleményem szerint ennek oka a jó szándékú szlovák monarchistáinkban is alanyilag továbbélő – az iskola, a mai szlovák társadalmi közeg által beléjük plántált – látens sovinizmus, amely a több évtizedes, cseh szabadkőművesek és pánszlávisták kezdeményezte magyarellenes, sovén gyűlöletkampány eredménye. Ez ugyanúgy elutasítandó, mint a magyar sovinizmus. Mind a magyar mind a szlovák sovinizmus összeegyeztethetetlen mind a katolikus keresztény hittel és erkölccsel, mind a monarchizmussal.


Bárkinek, aki a szerves és hagyományhű katolikusságban, valamint a szerves és jogfolytonos monarchizmusban gondolkodik, csakis a Szent Korona Országainak restaurációja jöhet számításba. Ez nem jelent „elmagyarosítást”, hisz a „Szent Korona Országai” (Uhorsko) és „Magyarország” (Maďarsko) két különböző, ám komplementer fogalom. Az első esetben azon „hungarusok” értendők alatta, akik függetlenül a népiségi (etnikai) öntudatuktól, hazájuknak azt a földet tekintik, melybe beleszervesülvén a Szent Korona tagjai lettek. „Egy a nemzet!” Egy, ahogy az Isten is egy Három Létalanyban. Ez az a „hungarus” nemzet, melyet Szent István Koronája tart egyben, és kapcsolja össze békében a nemzetalkotó népeket. A Szent Háromság létalanyait egymás ellen kijátszva istentagadók leszünk, míg a Szent Korona népeit egymás ellen kijátszva saját sírunkat ássuk meg. A Szent Koronának a Szent Háromság igazságát kell analóg módon tükröztetnie a világban, az államiságban. Az önazonosság (identitás) egyik összetevője valóban a népi közösséghez való tartozás, amely azonban a „hely szellemétől” elválaszthatatlan. Ráadásul népeink eggyé szervesültek, a magyarság Európába a testvérnépek által gyökeresedett bele, a szlovákság is önálló arcot a közös ezer év alatt nyert, különben nyugati fele cseh lenne, míg keleti fele lengyel. Mindannyian Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Mária gyermekei vagyunk! Mind a népelnyomás, mind pedig a Szent Korona szabadkőműves szétverése elfogadhatatlan számunkra. Trianon a népek csapdája.

A Magyar Szent Korona országai / Krajiny uhorskej svätoštefánskej koruny

A tragikusan elhunyt katolikus gondolkodó, Somogyi József gondolata megvilágítja számunkra a széthúzó (divergens) sovinizmusok tarthatatlanságát: „A közös múlt, a közös származás, az ősi összetartozás emlékei sokszor csak alaptalan mondák, mítoszok. Sőt a múlt valódi emlékei sokszor egészen ellenkező kapcsolatokat mutatnak, mint a későbbi nemzetiségi törekvések. Mert vajon nem sokkal több, erősebb és tartósabb közös emlék fűzi-e pl. a szlovákokat és a horvátokat a magyarsághoz, mint a csehekhez, illetve a szerbekhez? Az erdélyi szászoknak 700 éves közös és gazdag történeti emlékük van a magyarokkal, de vajon mennyi a közös történeti emlékük a bajorokkal vagy a poroszokkal? Mennyivel hosszabb történeti közösség fűzi az erdélyi románokat Magyarországhoz, mint az egy évszázaddal ezelőtt még csak nem is létező Romániához! Mennyi közös történeti emlék szétszakítása árán és milyen mondvacsinált, minden történeti múltat nélkülöző kapcsolatok alapján akarnak régi országokat szétdarabolni és a darabokból újakat összeenyvezni az elvakult nemzetiségi törekvések! E törekvések nem a népek ősi, természetes hajlamaiból, hanem csak az utolsó évszázad óta jórészt mesterségesen szított eszmékből fakadnak. A nemzetiségek sokszor inkább csak azt tudják, hogy mit nem akarnak, hogy ki és mi ellen harcolnak, de a végső pozitív célokat rendszerint sűrű homály fedi, méginkább azt, hogy e célok valóban tartósan megvalósíthatók-e, vagy sem.

„El vele, feszítsd meg!” A Fej és a Test – a törvényes és apostoli király és a nemzet sorsa egy. A Szent Korona boltozata által összefogott Hungarus Nemzet (Corpus Nationis Hungaricæ) a szabadkőműves guillotine által fejétől elválasztatott. Az utolsó apostoli király és az öt sebből vérző Haza keresztre feszítését követnie kell a föltámadásnak. Restauráció nélküli revízió, és revízió nélküli restauráció se magyarok, se szlovákok számára sincs! Eggyé vált a Király és a Nemzet a halálban, föltámadásuk is csak egységükben válhat valósággá!

Úgy legyen!

18 megjegyzés:

PHJ írta...

[22:32:16] Szász Péter: http://nemnemsoha.gportal.hu/gindex.php?pg=27796293&nid=4596689

Egy kis reflexió itt. A reflexióra ... ;)

PHJ írta...

"A magát szinte egyedüliként monarchistaként aposztrofáló csonka-magyarországi blog nagy csinnadrattával harangozza be, hogy royalista beállítottságú szlovák blogra leltek a világhálón. Ha lúd, legyen kövér: egyből lebonyolítottak egymás között egy gyors bannercserét." - Izé, hol látott a kedves NemNemSoha bannercserét? A kép illusztráció volt, már ahogyan mondani szokták. Meg aztán; "az utolsó Habsburg uralkodó" egyben a magyar uralkodó volt, már bocsánat. Ez talán NNS-át is illene, hogy ne hagyja hidegen. (Mindezt csak azért itt, mert ott nem lehet. De szívesen vesszük NNS véleményét is.)

Zsolt írta...

A cikkben szerintem az tévedés - de legalább is pontatlanság -, hogy "a „Szent Korona Országai” (Uhorsko) és „Magyarország” (Maďarsko) két különböző, ám komplementer fogalom." Nem komplementer fogalom tehát Magyarország és a Szent Korona Országai, hiszen ez utóbbiba Horvátország is beletartozott Magyarországon kívül kb a Trianon előtti nyolc évszázadban. Perszonáliunió állt fenn, egyik ország sem volt része a másiknak, de mindkettő a korona alá tartozott. Felvarrókon, zászlókon, matricákon nem is nagyon látok történelmi (vagy, ha úgy tetszik Nagy-) Magyarországot ábrázoló körvonalat, hanem csak Horvátországgal együttit, a Szent Korona Országait. Ez nem baj, csak tudni kell, hogy mit jelent, s nem azt hinni, hogy az Nagy-Magyarország.

Zsolt írta...

Utánaolvasva találtam azt, hogy hivatalosan nem perszonálunióban (ahol leginkább csak az uralkodó személye egyesít), hanem reálunióban (itt állami feladatok is egybeolvadnak, mint külügy és hadügy) állt egymással Magyarország és Horvátország. Legalábbis így hívják most a történészek.

1102-ben a két ország tehát reálunióba lépett egymással. Az 1868-as magyar-horvát kiegyezés után is ez állt fenn Trianonig. A kérdés már csak az, hogy 1102 után ez mikor szűnt volna meg hivatalosan, és Horvátország mikor tagozódott volna be hivatalosan is egy magyar tartománynak (Szlavónia az volt valammikor, de most az attól Délre eső "ős" Horvátországról beszélek). Az Oszmán és a Habsburg Birodalom persze bekavart, az osztrákok volt, hogy leválasztották közigazgatáuk szerint a magyar koronáról, tovább darabolták (pl katonai határőrvidék).

De továbbra sem találok utalást arra, hogy az 1102-ben létrejött reáluniót hivatalosan és jog szerint egyszer csak leredukálták volna "tartományi szintű autonómiává" egyik tagország rovására és a másik előnyére. (Ha ez is volt a gyakorlat a kiegyezés előtt, akkor szerintem csak törvénytelenül volt így, ha jog szerint nem bontotta fel a két ország a reáluniót.)

Persze tudom, hogy nem ez volt a cikk lényege, azzal nem is vitatkoztam, az tényleg nyelvi-kulturális és nem közigazgatási választóvonal volt.

Névtelen írta...

A Magyar Apostoli Királyság része Horvátország. Nagy-Magyarország ezt jelképezi. Horvátország nélkül nem az!

Az unio personalis-nál szorosabb volt a kapcsolat Horvátországgal, mondhatnám, hogy reál unio. Az Osztrák Császársággal szintén reál unio volt a kapcsolatunk, később egy rövid időre a vég előtt lett ez unio personalis.

PHJ írta...

Péter remélem, itt is válaszolni fog, mivel ezt máshol is megtette már; http://szentkoronaradio.com/publicisztika/2008_08_19_reflexio-a-mai-szlovak-monarchizmus-kapcsan

Bece írta...

Pár gondolat ehhez. (Ismétlem magamat... Lásd SZKR honlapja.)

A 'complementaritas' kiegészülést jelent, nem azonosságot, pont ezt akartam hangsúlyozni, hogy "Hungária" alatt nem színmagyarságot értettek; vagy ahogy régen mondották: "Magyar (horvát etc.) az anyanyelvünk, latin az apanyelvünk!"

A "Magyar Szent Korona Országai" fogalom alatt 1867. (ill. 1868.) után két "országot" értettek:

+ Magyar Királyság (Hungaria)
+ Háromegy Királyság (Horvát-Szlavón-Dalmát Királyság)

A középkorban Horvátország alatt a tengerparti sávot értették, Szlavónia alatt egyrészt Ó-Szalvóniát (Zágráb és környéke), majd később Új-Szlavóniát (Szerémség). Dalmácia alatt a zömmel olaszok lakta városokat, és a szigetvilágot értették.

Horvát királykoronázások nem történtek hosszú időn át, volt autonóm Sabor a középkorban és bánok a horvátok fölött.

A török hódítás során kiírtódott jelentős része Horvátországnak, helyükre szerbek kerültek a felszabadítás után, létrejött a "Krajna" (Határőrvidék), közvetlenül bécsi irányítás alatt.

Horvátország és Szlavónia kb. két megyényi terület volt ekkor (XVIII. sz.), német polgársággal és főpapsággal, a nemesség öntudata szinte semmi sem volt.

Erdély közigazgatásilag önálló országnak számított (erdélyi Nagyfejdelemség), mely közvetlenül tartozott Bécs alá, bár a Szent Korona tartozékaként tartottak reá jogigényt.

1848-ban ill. 1867 után megszűnt Erdély önálló volta.

Horvátország, ill. a horvát nemzet öntudatra ébredt a reformkorban, és önálló Horvátországot akart.

Az osztrák és magyar viszonyhoz:

A viszony átmenet volt mindig is a reálunió és a perszonálunió között, nem volt "tiszta" perszonálunió, sem "tiszta" reálunió, amit kifejez az is, hogy teljesen más a szövege a Kiegyezésnek magyarul és németül, mást szentesített a bécsi és mást a budapesti országgyűlés.

A bécsi a Birodalom belső ügyéről beszél, míg a magyar "közös ügyekről", ahol két állam van, de közös uralkodó.

Szisztémájában is átmenet volt az Osztrák-Magyar Monarchia a perszonálunió és a reálunió között, miközben inkább perszonálunió volt csupán.

Visszatérve a magyar és horvát nemzet viszonyához:

A magyar-horvát viszonylatban is ez a helyzet, annyi különbséggel, hogy ez inkább a "klasszikus" reálunióhoz közelebb álló, szintén átmeneti alakzat.

ultrajobber írta...

Kellhet-e nekünk a sok mérges, magyargyűlölő szlovák,a szintén nem túl kedves román rokonaikkal együtt?
Oly mértékű sovinizmus, és ultranacionalizmus ellenére, amit irányunkban mutatnak?
A Szent Korona alatt egyesülve ez legyőzhető?
Nem lenne-e elég megelégedni a Magyarlakta részek visszacsatolásával-ami még így nehezen képzelhető el?
Persze, értem én,a gondolatmenetet:az Uralkodó közös személye majd föloldja a konfliktuskereső megosztottságot.Ez jó lenne, az nem vitás.Én csak kérdezem.

Nobilis írta...

Nem a nacionalizmus szemüvegén keresztül kell nézni a világot. Véleményem szerint egy királyságban,főleg egy soknemzetiségű királyságban a Szent Korona tagjainak nem szabad nacionalistának lenniük vagy csak kis mértékben. Mert a nacionalizmus egy ilyen összetételűkirályságot bomlaszt. A korona,a király nemzetek fölötti.

PHJ írta...

Nobilis. teljesen igazad van,de összetéveszthetjük-e a nacionalizmust és a sovinizmust MOST, MA és ITT? A magyarság védelme, a magyar erények, eredeti magyar intézmények újrafelfedezés ma minden bizonnyal "nacionalizmus" cimkét kap, pedig nem az. A magyarság indokolatlan előtérbe helyezése és hübrisszel átitatott magasztalása pedig ugye nem megoldás, ez ugye igazi sovinizmus, amely sok nemzetiséget ellenünk fordított. Ennek helye nincsen, nem is lehetett volna a Szent Korona királyságában. Melyikre és hogyan gondoltál?

HBP írta...

beszarok, szlovákok is barátok, ha monarchisták?
azok legfeljebb a ősi szláv uralkodójukat hoznák vissza trónra,
a habsburgok meg kurvára nem voltak senkinek a királyai, nem kért belőlük senki, ide jöttek, és kész, jó voltunk gyarmatnak. aztán trianonnál mi basztuk meg, nem ők.

mekkora egy farok vagy.

habsburgok csak fejőstehénnek nézték a kelet-európai népeket, a nemességen kivül senki nem profitált igazán. jó hogy elmentek, elég lenne egy normális köztársaság is. de tök mindegy az államforma, ha a nép elvan nyomva, ki van zsigerelve.

Lamentor írta...

hbp szerintem te alapvetően azokra az iskolai tanúlmányaidra támaszkodsz, amiket a múlt rendszer szájíze szerint súlykoltak belénk az iskolapadban. Mint ahogyan a Dózsa felkelés ma már nem parasztfelkelés, a Rákóczi felkelés nem szabadságharc, ideje volna a Habsburg uralkodókat is rehabilitálni.
Az ország fejlődésének a gátja sokszor nem az uralkodó, hanem a nemesség volt akik elavúlt őskori jogaikhoz az ésszerűséggel szemben is ragaszkodtak.
Vitathatatlan hogy Magyarország egyik legnagyszerűbb és sikeresebb időszaka az 1867-1914-ig tartó időszak. A "boldog békeidők" voltak.

Névtelen írta...

Ez egy jó régi poszt, de elgondolkodtatott a szlovákságon...
Lehet, jó nagy baromságot kérdezek, mivel ők inkább jobbágyok voltak, de teljesen elképzelhetetlen, hogy mondjuk a török idők alatt egy-egy szlovák vitézt is találhatnánk a végeken?
(Egy erdélyi románt el se merek képzelni:))

Vagy bármelyik csatában, a királyért és az országért küzdve?

Még a "nemzeti ébredés" előtt, persze...

Petrus Augustinus írta...

Egyáltalán nem elképzelhetetlen, ők is ott lehettek a harcolók közt. Valóban megvolt a sajátos feladatuk, de a magyar rendi monarchia pont azért volt szép, mert a társadalom rétegei közt megvolt az átjárás. Lásd Csernoch János, aki egy tót parasztból lett Magyarország hercegprímása.

Arma Gedeon írta...

"mivel ők inkább jobbágyok voltak, de teljesen elképzelhetetlen, hogy mondjuk a török idők alatt egy-egy szlovák vitézt is találhatnánk a végeken?"

Teljesen elképzelhetetlen. Hogy egyet-egyet. Valójában tömegesen voltak jelen, mert a végvári vonal nagyrészt a nyelvterületük határán húzódott.

Természetesen nem csak jobbágyok beszéltek tótul, hanem köznemesek és arisztokraták is , a tót származású hercegprímásra pedig sokkal korábbi példa Szelepcsény György, de ő nemes volt. Egyébként senki nem genetikailag magyar, vagy tót, vagy bármi, akkor a Felvidéken tömegek voltak többnyelvűek, magától értetődően a legmagasabb rangú világi és egyházi vezetők is. Balassi is írt tótul, máig megvan.
Az oláh vitéz miért olyan elképzelhetetlen? Az oklevelekben ifjúkorában "Hunyadi Oláh Jánost" emlegetnek...

Névtelen írta...

Azért kérdeztem rá, mert míg a köztudatban benne vannak mondjuk a horvát nemesek/hadvezérek, addig a szlovákokról vagy a többi nemzetiségről az átlag utca embere semmit se tud ilyen szempontból, úgy gondolnak rájuk, mintha ők csak úgy "lettek" volna ott évszázadokon keresztül.

Sokan nem fogják ám fel, hogy (Nagy-) Magyarország történelme nem csak a magyarokról (jelenleg értsd: akik magyarul beszélnek/beszéltek a történelem folyamán) szól...

Nem tudom miért, bennem a románok egy nagyon is elkülönülő nemzetiségként élnek, de gondolom, hogy nagyjából ez csak az én "rögeszmém".

Halványan dereng, hogy Nagy Lajosnak volt egy olyan törvénye, hogy ortodox nem lehet nemes? Vagy ez nem igaz?
Nem tudom már, hol olvastam.

Mordecháj Rosenzweig írta...

http://en.wikipedia.org/wiki/Decree_of_Turda

Remélem segítettem...

Névtelen írta...

Igen, köszönöm szépen. :)