2008. dec. 8.

Konzervatív és monarchista - II. rész.


Írta: Pánczél Hegedűs János.

Megadja Gábor nem is olyan régi alapvetését egy kicsit gondoljuk tovább most. Azon a szálon indulunk tovább, amely szerint a magyar konzervatív, egyértelműen monarchista is, illetve, a magyar monarchista mindenképpen konzervatív. Ez egy logikai egymásrautaltság, amely szerény véleményen szerint organikus és konzisztens módon előbb vagy utóbb úgyis kialakul alanyi szinten is, ha nem akar valaki egy belső szellemi feszültséget magában hordozni . Egyetértve egy itteni kommentben megfogalmazott véleménnyel; nem hiszem, hogy van értelme "relatívizálni" illetve "viszonyítási alapként" használni a magyar konzervatív értékeket és integrálni a mai magyar neoliberális és republikánus pártok politikai viszonyrendszerébe. Miért nem? Mert akkor kiheréljük a konzervatívizmusunkat és azzal nem változást (ami természetesen a jogfolytonosság valójában) érünk el, hanem egy új erőt csepegtetünk a jelenlegi neoliberális intézményi-, közjogi struktúrába csak. A jelenlegi viszonylatban nem Dávid győzné le Góliátot, hanem fordítva. Gazdasági világválság ide, vagy oda, a new world order bármikor eltapos vagy éppen hasznosít kicsiny (és nagyobb) magyar konzikat, akik ellene ágálnak.

A kérdés az, hogy nekünk akkor mi az igazi érdekünk?

Ez a kérdés nyilvánvalóan jelenleg csak alanyi szinten releváns, nem egyfajta elméleti sorskérdésként, vagy éppen egy magyar konzervatív politikai erőtér kérdéseként, ez ugyanis jelenleg nem annyira létezik. Az ember sokszor ráfanyalodik dolgokra, vagy éppen rákényszerül arra, hogy a jelenlegi establishmenttel megkösse a kis kompromisszumait. Ezzel nincsen - most még - különösebben semmi baj. Belenézünk az aktuális jobboldali sajtótermékekbe, mazsolázunk belőlük, csettintünk vagy legyintünk, állást foglalunk. Megnézzük a jobbos tv-s adásokat, beszélgetünk jobberekkel, tök mindegy mennyire azok, elfogadjuk a meghívásokat asztaltársaságokba, a felkéréseket lapokba, hogy írjunk ingyen vagy pénzért, most már lassan (szerencsére, ki hitte volna) a tv-be is, de ezzel a helyzettel nyilvánvalóan nem lehetünk elégedettek semmiképpen sem. Konzervatívként és monarchistaként a megnyilatkozás i terünk meglehetősen szűk, vagy éppen nincs is jelenleg. Ezért tágítunk a dolgokon és azt mondjuk, hogy "jobbosok vagyunk", úgy több mindent megesznek ma már talán az emberek, viszont mi egy nagy tál lecsóban találjuk magunkat a Fidesztől a Nemzeti Őrseregig és még azon is túl.

Kinek kell ez?!

Mondjuk azoknak, akik éppen valahogyan politikai térbe akarnak jutni ezzel az egésszel. Mezei monarchistának, hogyha ez a szándéka, akkor ezek a kitörési lehetőségei jelenleg. Nem túl rózsásak. A rossz hír az, hogy nem vagyunk valami erősek, sőt még csak nem is látszik politikailag ez az alternatíva, amit képviselünk. Magyarul ez azt jelenti, hogy a gárdisták "lehabsburgseggnyalóznak" és nem értik, hogy miért nem ismerjük el Szálasit mondjuk legitim államfőként (hogy egy konkrétabb példát mondjak), a fideszes vagy éppen "jobbközepes" médium pedig húzogatja a száját egy, a jogfolytonosság igényét felvető publikáció kapcsán, merthogy az túl "radikális" és még baj lehet belőle, nem kapja meg a mutyis pártpénzeket, akiknek az organizátorai nem ilyen dolgokat akarnak látni nyomtatva, vagy mondjuk a politikai vitaműsorban (hogy megint valami konkrétabbat mondjak). A röhej az, hogy mind a két esetben olyanokról van szó, akik nem fogják kikérni maguknak kapásból azt a jelzőt, hogy "konzervatív". A helyzet azonban az, hogy ők mégsem azok. Miért nem? Mert elfogadják az 1989-es politikai paktumot, amely az 1946-os protokollon alapul. Pártok megegyeznek arról, hogy kialakítanak egy államformát, egy új status quo-t, amelyhez a magyar nemzetnek semmi köze sincs. Hogyan legyen így valaki következetesen konzervatív? Sehogy, vagy pont úgy, ahogyan húsevő vegetáriánus. Immel-ámmal. Ha vannak "cukiliberálisok" (Megadja Gábor szerint), akkor vannak "cukikonzik" is. Miért is ne? A zeitgeist étvágya meglehetősen nagy.

A magyar konzervatív nem élhet csak ugyanzon elvek alapján, mint például amerikai társa, mert ebben az esetben politikai laboratórium az, ahova kerül. Ez a megoldás pedig Magyarországon a forradalmi és a republikánus (amelyek majdnem mindig ugyanazok voltak) körökre a jellemző. A magyar konzervatívnak folytonosságot kell képviselnie a magyar konzervatív gondolkodok gondolataival, cselekedeteivel is, akik nemzetet vezettek ezen elvek mentén, és életüket is szabályozta ugyanakkor. Ellenben korpa közé keveredünk és megesznek nagy kövér disznók.

Szembe kell azzal is nézni, hogy valamennyire mindig is igaz lesz aDessewffy-féle megállapítás, mely szerint a konzervatív népszerűtlen a maga korában. Az a vonal, amelyet ő és mások (pl. gróf Szécseny Antal, vagy Szögyén-Marich László országbíró, gróf Mailáth Antal, stb.) képviseltek organikusan vezethető végig - például a Czirákyak mentén - 1945-ig. Ezért mondhatjuk újra, hogy a magyar konzervatív politikus monarchista, nem is lehet más. Az a fajta "quasi konzervatív" politikusság, amely 1945-ben létrejött olyan neveket vonultat fel, mint Varga Béla, Nagy Ferenc, Tildy Zoltán, Sulyok Dezső, és Barankovics például, folytonosságot képviselve olyanokkal, mint Károlyi Mihály vagy Jászi Oszkár, akik vagy közelítenek vagy a legtöbb esetben egyenértékűek a vállalhatatlannal, illetve egyszerűen hazaárulók. Hiszen a megszállókkal való együttműködés és a jogfolytonosság teljes megszakítása írható a számlájukra (és mellesleg az organikus magyar konzervatív politikával való szembefordulás is, hogyha az "állásfoglalásaikra gondolunk Mindszentyvel, Slachtával, vagy Pálffy gróffal szemben például). Ezekre a "quasikonzikra" hivatkoznak ma a "cukikonzik", akik ha korábbra nyúlnak vissza, (mondjuk Széchenyi gróf esetében) akkor elvégzik azt a herélést a magyar konzervativizmusban, amelytől nekünk mentesnek kell maradnunk. Ennek 1946 és 1989-1990 az oka. Ezeken a pontokon nem tud a magyar politika átlépni ugyanis ezekhez viszonyítania kell magát mindig közel húsz évvel az utolsó megszálló hadsereg kivonulása után.

Érvényesülni és / vagy tisztának maradni? Az organikusságot vállaló, mai magyar konzervatívok igazi kérdése ma ez. A választ jelenleg alanyi szinten kell kimondania mindenkinek.

9 megjegyzés:

Hubatka írta...

A röhej az, hogy mind a két esetben olyanokról van szó, akik nem fogják kikérni maguknak kapásból azt a jelzőt, hogy "konzervatív". A helyzet azonban az, hogy ők mégsem azok. Miért nem? Mert elfogadják az 1989-es politikai paktumot, amely az 1946-os protokollon alapul."
Ez nem igaz, no a fideszesekre igaz, hiszen ők pártokban, a pártjukban gondolkoznak és ebben a rendszerben, de a "nemzeti oldal" nagy része viszont valódi rendszerváltást követel és sokan eljutottak már a jogfolytonosság helyreállításának kérdéséig, és a gárdisták közül is igensokan, na az más kérdés, hogy szegények a Jobbiktól várnak megoldást, illetve a váltást sokan máshogyan értelmezik, illetve nem értelmezik sehogy, csak azt látják, hogy ez rossz. Viszont a 89-es paktumot az ún. "nemzeti oldalon" senki sem fogadja el, ezt bizton állíthatom, ha nyilas az illető, ha demokrata, ha jobbikos, ha gárdista, ha ősszittya. Most nem szervezeti szinten beszélek erről, hanem az őket támogató rétegről, és nyilván mint politikai célt nem fogják a zászlajukra tűzni, mert ebben a térben mozognak :/

PHJ írta...

Sem a Jobbik, sem a Gárda _nem_ vetette fel a jogfolytonosság helyreállítását, ahogyan kell (Vonának egyszer volt egy ilyen javaslata tudtommal).
A közt. puszta léte is ellentmond a jogfolytonosság helyreállításának. Ezért mondom, azt, hogy minden (akár alanyi, akár szervezeti alapon) ellentmond ennek, ami a köztársaságban gondolkodik. Ahogyan Mindszenty megfogalmazta, a köztársaság létrejötte törvénytelen helyzetet teremtett. Kérdéseink ezek; jogfolytonosság? Szentkorona-tan? történeti alkotmány? a királyság államformájának helyreállítása? Ezek összefüggő kérdések. Aki nem tud ezekre kielégítő választ adni, az elfogadja - részben vagy egészben - a 89-es paktumot, és a 46-ost is.

Petya írta...

Olvassátok el a Jobbik programját, abban benne van a Szent Korona-tan fontossága és a jogfolytonosság helyreállítása mint cél, u.h. sztem ők nemigazán republikánusok. Az, hogy ez mennyire fog sikerülni, még akkor is, ha bejutnak a parlamentbe, azt nem tudom.

A Fidesz nem konzervatív. Egy félliberális párt, szocialista programmal.

Névtelen írta...

http://magyarkodo.blog.hu/2008/12/08/a_tortenelemfelfogasrol

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Sanyi írta...

A Fidesz nem konzervatív tényleg, de a Jobbik sem igazán az. A konzervatív egy viszonyítási jelző lett ma már csak, ebben igaza van a poszt írójának. Nem hiszem, hogy a Jobbik például az volna. A politizálása a radikális pártokét mutatja és nem a konzervatívokét. Az írás helyesen teszi fel a kérdést, hogy jelenleg ez csak személyesen megválaszolható és eldönthető. Egy konzervatív elmehet jobbos újságnak dolgozni, vagy olvashat jobbos médiát is, a konzervatív értékrendje szerint. A kérdésem csak az volna, hogy egy fecske csinálhat-e nyarat?

Névtelen írta...

http://barikad.hu/forum/showthread.php?t=187&page=71

PHJ írta...

Ez az alanyi résznek a kérdése meggyöződésem szerint. Én azt gondolom, h egy fecske biztosan kevés. Kell több, de leginkább erős fecskék kellenek. Kevés, ha van egy emberke, aki tologatja a dolgokat egy médiumban. Sőt lehet, hogy az is kevés, ha több médiumban több ember tologatná. Az a jó, ha közös célokkal, jó emberek, jó dolgokat tologatnak és ez visszhangra talál.

Ultrajobberrel meg egyetértek ebben a fázisban azzal, h tisztának kell lenni. A monarchizmus integráló erő kell, hogy legyen, nem szabad, h beálljon más zászló alá csak úgy, mint egy párt. Így mindig elbukott. Másoknak kell,h egy monarchista szallagot öltsenek a zászlójukra, a maguké mellett. Ez jobb felállás.

Nobilis írta...

A Jobbik egy nagy rakás sz.r. Csak,hogy tudassam élek még :)