A Magyar Demokrata, amely "konzervatív hetilapként" definiálja magát, e heti számában (XII. évf. 50. szám) három oldalon Ágoston Balázs foglalkozik a kortárs mai magyar monarchizmussal erőteljesen oldalunk szellemiségére fókuszálva. Balázsnak nagyon köszönjük az anyagot, és nem gyözök azon csodálkozni, hogy mennyire zavarbaejtő ilyet olvasni a Demokratában, még akkor is, hogyha ennyit vártunk rá, és az illusztrációnkat a tisztelt szerkesztők nem vették figyelembe (pedig mekkorát ütött volna!). Pláne, hogy előtte a Romanovok rehabilitálásáról lehet olvasni nagyon pozitívan pár oldalon.
A Múltunk folyóirat 2008.2-ik számában Tóth Vásárhelyi Évától olvasható egy érdekes kis tanulmány Odescalchiné Andrássy Kláráról, a magyar legitimista-monarchizmus fekete bárányáról. A "rózsaszín grófnőt" harcos legitimizmusából, testvére, a "vörös grófnő" Andrássy Katinka térítette vissza, hogy aztán angol kémként végezze egy német bomba által. A Múltunk persze lecsapott e személyre, ami nem baj mert legalább valaki feldolgozta az életét és megtudhatjuk, hogy a Károlyiék köztársasága alatt először a zsidókat, aztán az urakat rohamozta meg Vas megyében a csőcselék. Nem ajánljuk viszont a Tormay Cécile-t fasisztaként (!) és rejtett leszbikusként (?) bemutató cikket, amely A bujdosó könyvet a sárba igyekszik taposni. A Múltunk 2008. 1-es számban pedig nagyot üvöltöttem, hogy 2008-ban valaki Ságvári Endre mártíriumáról (!) beszél, és ezt egyszerű rendőrségi jelentésekkel igyekszik bebizonyítani 50 oldalon Magyarországon . Svéd László kandidátus úgy látszik unatkozott nyugdíjában egy kicsit. Jobb lett volna, ha ezt magába fojtja vagy többet nézi a Bors sorozatot. Ablonczy Balázs itteni tanulmánya azonban figyelemreméltó a frankhamisításról. De legközelebb egy kevésbé liberális, 1968-fan, és mélyen republikánus műhelyben látnánk szívesebben. Különös aktualitással bír a magyarországi cigányok 1945-1970 közötti sorsát bemutató három itteni tanulmány is (Sághy Erna, Feitl István, Bársony János), amelyben fény derül megelehetősen sok valósághű részletre (kényszermosdatások, megyei kitelepítési javaslatok a "demokratikus" kormány felé, a cigányoknak a feketézéssel, illetve a szovjet hadsereggel kapcsolatos viszonya, stb.).
Elfelejtettem ajánlani még ezen az oldalon Romsics Gergely nagyon értékes tanulmányát,(Habsburg és Standestatt - A legitimizmus politikai stratégiái a harmincas évek Ausztriájában) amely sok érdekes gondolatot és megközelítést ad ahhoz a témához, ahogyan a monarchisták alapvetően egy gyökértelen köztársaságban mozog(hat)nak. Romsics munkája történeti és tudományos igényű írás, e mellett azonban nagyon is sok minden hasznosítható a megértő szemléletének köszönhetően belőle. Itt letölthető, ajánlott ki is nyomtatni és úgy tanulmányozni.
A Rubicon 2008. 07-08. számában remek kis írás van a francia forradalom gyilkosairól (Hahner Péter tovább aprítja a legendáját ennek az infernónak), a Romanovok igazi mártíriumáról (a család minden tagját szentté avatták az orosz ortodoxok), illetve Hasfelmetsző Jackről is (a maszon szimbolikás levél talán először látható magyar nyomtatásban), hogy valami egészen bulvárt is mondjunk. Nagyon tanulságos az 1946-os kunmadarasi zsidó pogromról szóló írás is, valamint az objektívebb bemutatása "Rezső királyfinak"., alias Rudolf trónörökösnek. Az elmaradhatatlan rossz hír az, hogy Ormos Mária megint könyvet írt és meg is jelenik. Ki sem találnátok a témáját...
A Múltunk folyóirat 2008.2-ik számában Tóth Vásárhelyi Évától olvasható egy érdekes kis tanulmány Odescalchiné Andrássy Kláráról, a magyar legitimista-monarchizmus fekete bárányáról. A "rózsaszín grófnőt" harcos legitimizmusából, testvére, a "vörös grófnő" Andrássy Katinka térítette vissza, hogy aztán angol kémként végezze egy német bomba által. A Múltunk persze lecsapott e személyre, ami nem baj mert legalább valaki feldolgozta az életét és megtudhatjuk, hogy a Károlyiék köztársasága alatt először a zsidókat, aztán az urakat rohamozta meg Vas megyében a csőcselék. Nem ajánljuk viszont a Tormay Cécile-t fasisztaként (!) és rejtett leszbikusként (?) bemutató cikket, amely A bujdosó könyvet a sárba igyekszik taposni. A Múltunk 2008. 1-es számban pedig nagyot üvöltöttem, hogy 2008-ban valaki Ságvári Endre mártíriumáról (!) beszél, és ezt egyszerű rendőrségi jelentésekkel igyekszik bebizonyítani 50 oldalon Magyarországon . Svéd László kandidátus úgy látszik unatkozott nyugdíjában egy kicsit. Jobb lett volna, ha ezt magába fojtja vagy többet nézi a Bors sorozatot. Ablonczy Balázs itteni tanulmánya azonban figyelemreméltó a frankhamisításról. De legközelebb egy kevésbé liberális, 1968-fan, és mélyen republikánus műhelyben látnánk szívesebben. Különös aktualitással bír a magyarországi cigányok 1945-1970 közötti sorsát bemutató három itteni tanulmány is (Sághy Erna, Feitl István, Bársony János), amelyben fény derül megelehetősen sok valósághű részletre (kényszermosdatások, megyei kitelepítési javaslatok a "demokratikus" kormány felé, a cigányoknak a feketézéssel, illetve a szovjet hadsereggel kapcsolatos viszonya, stb.).
Elfelejtettem ajánlani még ezen az oldalon Romsics Gergely nagyon értékes tanulmányát,(Habsburg és Standestatt - A legitimizmus politikai stratégiái a harmincas évek Ausztriájában) amely sok érdekes gondolatot és megközelítést ad ahhoz a témához, ahogyan a monarchisták alapvetően egy gyökértelen köztársaságban mozog(hat)nak. Romsics munkája történeti és tudományos igényű írás, e mellett azonban nagyon is sok minden hasznosítható a megértő szemléletének köszönhetően belőle. Itt letölthető, ajánlott ki is nyomtatni és úgy tanulmányozni.
A Rubicon 2008. 07-08. számában remek kis írás van a francia forradalom gyilkosairól (Hahner Péter tovább aprítja a legendáját ennek az infernónak), a Romanovok igazi mártíriumáról (a család minden tagját szentté avatták az orosz ortodoxok), illetve Hasfelmetsző Jackről is (a maszon szimbolikás levél talán először látható magyar nyomtatásban), hogy valami egészen bulvárt is mondjunk. Nagyon tanulságos az 1946-os kunmadarasi zsidó pogromról szóló írás is, valamint az objektívebb bemutatása "Rezső királyfinak"., alias Rudolf trónörökösnek. Az elmaradhatatlan rossz hír az, hogy Ormos Mária megint könyvet írt és meg is jelenik. Ki sem találnátok a témáját...
16 megjegyzés:
Hogyan kell az Odescalchit kiejteni? Valaki homályosítson fel lécci.
Szerintem Odeszkalhi, mivel olasz eredetű a család.
Más. Mivel az Ormos Mária Összes valahogy eddig kimaradt az életemből, ezért eltöltöttem 5 percet az életrajzán és a 168órának adott interjúján. Eredmény: "ein Fall für Sigmund Freud"
(Böhse Onkelz: Ich bin Prinz Valium)
Ez a nő komolyan mondom orvosért kiált.
Üdv:
Czelder Orbán
Kedves Pánczél Hegedűs János!
Köszönettel. Majd igyekszem.
Ablonczy B.
Hahner tanár úr itt tanít nálunk a PTE újkortörténeti tanszékén. Nagyon tiszteljük, szeretünk bejárni előadásaira, szemináriumaira.
Egyébként egy Budapestről jár le. Oda született egy polgári zsidó családban. De ennek ellenére minden óráján leszámol a marxista történelemtanítással. Nagyon logikus gondolatmenetével rávilágít a marxista "történészek" hazudozásaira.
Ormos meg ugye a pécsi történelemtudományi intézet "szent tehene", 1983ban ő gründolta össze az egészet. Hahner tanár urat is ő hozta le budapestről. Egyébként nagyon jóban vannak. Ne bántsátok kérlek ennyire ormost. amellett hogy (sajnos) eléggé baller, nagyon nagy a tudása. Az új könyve viszont tényleg elég jóra sikerült. Olvassatok bele mielőtt ítélkeznétek felette.
PHJ!
A "republikanizmus" kifejezéssel érdemes óvatosan bánni. Én értem, mit értesz alatta, de többféle republikánus hagyomány van (és akármilyen ellentmondásos is, van közte királypárti is:-)). Az egyik egy eszmetörténeti, amelyik a közéleti erényeket és ehhez hasonlókat hangsúlyozza - ez ebben a formájában nem kötődik specifikus államformához. És szerintem ez amúgy vállalható is ("monarchista republikánus" volt pl. Montesqieu, de az eszmetörténeti republikanizmusban elég fontosak Arisztotelész, Cicero, Tocqueville és a modern szerzők közül mondjuk Hannah Arendt). És van még "republikánus" abban az értelemben, hogy az Egyesült Államokban a republikánus párt híve:-)
Amiről te beszélsz az persze a demokrata republikanizmus: ami valóban egy marhaság. De a fent említett urak-hölgyek közül senki sem tartozott ehhez.
Csak egy megjegyzés volt:-)
üdv.
MG
"Royalista reneszánsz
Huszonkétmillió monarchistát tölt el reménységgel az orosz legfelsőbb bíróság legújabb ítélete. Az utolsó cári család rehabilitációja remek táptalajt jelenthet az újjáéledő legitimista mozgalmak számára.
Élő monarchizmus
Jövőt kémlelő nemzeti körökben gyakran beszélnek a Szent Korona tanáról mint lehetséges kitörési pontról. Ám annál kevesebb szó esik az elválaszthatatlanul hozzá tartozó államformáról, a királyságról. Pedig több mint ezeréves hagyományrendszerről van szó, melynek hívei a katakombákból napfényre léptek. A Demokrata szemügyre vette a kortárs magyar monarchizmust."
(Ízelítő a Demokrata december 10-i számából)-Ezért éremes vásárolnom egyet!
Megpróbálom érthetővé tenni Megadja úr szavait, lehet, hogy félreértelmezem, ez esetben ki fog igazítani.
A "Miles Christi" legutóbbi számában Békés Márton Slachta Margitról írt munkájának beveztőjében dióhéjban fölvázolja a monarchizmus eszmetörténetét. Tőle idzénék, kiemelések tőlem:
"A XIX. század közepén Donoso Cortés katolikus-konzervatív képviselő azonnal érzékelte az 1848-49-es európai változások visszavonhatatlan következményeit, és a spanyol Cortézben a királyság teljes fényének esetleges visszaállíthatatlanasága miatt az erkölcsileg és politikailag erős diktatúra mellett érvelt. Ezt az álláspontot fogadta el a XX. században több állambölcselő (Carl Schmitt), történész (Bainville) és politikus-államférfi (Pilsudkski, Salazar, Dolfuss, Pétain)."
N.B. mind Cortés mint az említett XX. századi személyek az "önkényuralom" és a "diktatúra" fogalomazonosságát tagadták. Egy demokrácia is lehet önkényuralom (Mi az hogy, nagyon is!).
Bizonyos körülmények miatt nem lehetett visszaállítani a Monarchiát Ausztriában, de mind jelképiségében, mind identitáskeresésében erre mozdult el az állam.
Hozzátenném, hogy a modernizmus kihívásaira jól válaszolt pl. Ausztria.
A "Császárhű Népppárt" (Kaisertreue Volkspartei) becsődölt. A nosztalgia nem lehet alternatíva. 1920-as években 1200 szavazatot szedtek össze.
A hivatásrendiség fölmutatásával próbált kiutat keresni, a szocializmust, a liberalizmust, és a tömeguralomra (oklokrácia) épülő pártokráciát meghaladni Dolfuß és köre.
A történelmi körülmények miatt sajnos nem egy katolikus, birodalmista, monarchista és hivatásrendi össznémet restauráció következett be, hanem egy neobonapartista állam, melyre hivatkozva ma is öngyűlölni kell magát egy németnek, teljesen alaptalanul.
Ezzel kapcsolatos további információk:
http://www.szazadveg.hu/kiado/szveg/romsics35.pdf
János!
Az eszmetörténeti republikanizmus bizonyos habitusokat, erényeket hangsúlyoz, és ez független az államformától - ahogy Arisztotelész esetében is az volt, voltak jó és rossz államformák, de ez leginkább az erényes/nem erényes megosztástól függött. És ilyen értelemben a republikánus erényeket hangsúlyozó lehet monarchista is - államforma tekintetében:-)
Mikté politeia? :-)
Hát igen, ezek a kirobbanthatatlan őstulkok, mint Ormos Mária is...
A leggázabb vele kapcsolatban, hogy a Múlt és Jövő zsidó kultúrális folyóiratban ő kijelentette, hogy filoszemita. Na most ezek után hogyan tud érzelemmentesen, független nézőpontból foglalkozni Hitlerrel?
És ez még nem is lenne gond, de ahogy PHJ írja, tényleg nem lehet semmit sem letenni az asztalra az ő láttamozása nélkül...és ez kellemetlen...de leginkább neki.
"Ausztria tragédiája az volt, hogy kemény monarchisták ültek az állam élén és nem engedték a restaurációt mégsem. Noszensz, de igaz. A hivatásrendiség viszont igazi alternatíva volt, főleg, hogyha a restaurációval párosult volna."
Ausztria kis ország volt ekkor. Egy Habsburg-restaurációhoz a belső támogatottságon-legitimáción túl külföldi segítség-legitimáció is kellett volna. Ám ezt a franciák főleg nem engedték volna, az angolok "be nem avatkozás" politikáját vitték, az USA izolacionista volt, SZU a szocdemeket és a kommunistákat nyomta, Hitler már hatalmon volt Németországban. A potenciális szövetségesek Gömbölini (fő szabadkirályválasztó) Magyarországa és a fasiszta Itália is Habsburg-ellenes volt.
Önálló osztrák identitás nem volt. Mindenki Anschluß-t akart, Dollfuß és köre is, de term. nem náci módra, hanem katolikus birodalmiságot akartak, hivatásrendiséggel, meghaladva a kapitalizmus-szocializmus dilemmáját. Ők is "Großdeutsches Reich"-ot akartak, persze "Krukenkreuz"-cal.
Ez volt a bukás igazi oka. A Tengely megalakulása után meg végképp meg volt pecsételve Ausztria sorsa. Még egy Habsburg-uralkodóval is, akit a protestáns németek (és Hitler), sőt a katolikus bajorok jobban gyűlöltek mint a mi kurucaink, term. a közszellem miatt...
N.B. Othmar Spann is titkos NSDAP-tag volt a 20-as évek végén, és 1932-ben szakított végleg rosenberg miatt a nácikkal. Hitlerben egy lehetséges harmadik utat látott addig.
Nem a restauráció időleges elmaradása miatt bukott el Ausztria. Kisebb gondjuk is nagyobb volt ennél.
A munkanélküliséget megszüntető, a német öntudatot, önbecsülést helyreállító Hitler nagyobb integráló erő volt a németség számára, mint a legalább 80%-a számára elfogadhatatlan Ottó trónörökös. Ez történelmi tény, Hitler ideológiájának problémái mellett is.
A Habsburgokban (biz. szempontból jogosan => Szent Szövetség) akkoriban már 120 éve a német identitás a német egység gyűlölt ellenségét látta... Ezt tanulták az iskolában, ezt hallották a hadseregben, a protestáns szószékekről (Luthertől kezdve ott a németség gyűlölt "spanyol" ellenségei), a kocsmákban, minden politikai párt gyűlésén a kommunistáktól a szocdemeken, a német monarchistákon át a nácikig (zum beispiel Mein Kampf).
A pontosítás pontosítása...
"A fasiszta Olaszország annyira nem volt Habsburg-ellenes kezdtben ugye, hiszen Ottó egyetlen komoly házasság-lehetősége Viktor Emanuel családjával lett volna, amelyet Benito személyesen pártfogolt és egyengetett. Ottó és a történetírói is erről, annyi év után is, megemlékeznek."
A fasiszta Itália nemzeti alapon állt, amit a Habsburg-Birodalom gátolt, amíg lehetett. 1918-ban örültek a Monarchia széthullásának, geopolitikai alapon is minden nagyhatalom kis szomszédot akar, akit a kezében tart, mint ütközőzónát...
Az, hogy egy házasságot pártolunk (lásd francia-Habsburg házasságok), még nem jelenti, hogy az adott család birodalmi törekvéseit is támogatjuk, ez teljesen világos.
"Dolfuss nem egyértelmű nekem, h miért akarta volna az Anschluss-t bocs. Halála előtt többször nyilatkozta, h csak a restauráció mentheti meg AU-t. Ez nem egy rossz teljesítmény egy osztrák ex-republikánustól, nem? Romsics G. kiválóan leírja, hogy AU-t a legitimistákat az állam pártfogolta BM-s szinten. Csak későn nyomták ezt a dolgot. Nagyon későn."
1933. előtt minden párt Anschluß oldalán volt. 1933-ban törölték a programjukból a szocdemek...
Az "ausztrizmus" esélytelen volt, mikor önálló osztrák identitás a széles rétegekben nem volt. 10 éven át mindenki az Anschluß-t támogatta, birodalmi akart lenni, és német.
Az más kérdés, hogy milyen politikai színezetben.
Ezért amolyan skizofrén helyzet volt "Ausztria" védelme...
Írtam, hogy a restauráció alatt ők elsődlegesen nem a Donaumonarchie liberális restaurációját akarták (angolszász típusú királysággal), hanem egy hivatásrendi, katolikus német birodalmat. II. Ottót személyében ezért nem támogatták. Nem akartak (anakronizmussal élve) Tejero sorsára jutni... Öljék meg inkább őket a hitleristák vagy a szocdemek.
"Spann titkos NSDAP tagságára hol vannak a bizonyítékok? Érdekelne."
Bármely komolyabb életrajzban.
Pl.:
Klaus-Jörg Siegfried: Universalismus und Faschismus. Das Gesellschaftsbild Othmar Spanns, Wien, Europa Verlag 1974, S. 153.
Claus Mühlfeld: Rezeption der nationalsozialistischen Familienpolitik: Eine Analyse über die Auseinandersetzung, F. Enke Verlag 1992, S. 42.
A Bundesarchiv ide vonatkozó NSDAP dokumentációjának számát közölni nem tudom. Koblenzbe utazz ki, ha nem hiszel az említett uraknak és forrásaiknak.
1931-ben zárták ki, Alfred Rosenberg intrikái miatt.
"80%-nal elfogadhatatlan volt Ottó? Az ország felében diszpolgárrá választották ekkor. Az Eisener Ringnek 2M tagja volt legalább. Ezt nem értem."
Nem olvastad végig a hozzászólásomat?
Ad 1. A németség egészéről beszéltem.
Ad 2. Az osztrákokban nagyobb volt a Habsburg-ellenesség, mint a korabeli magyarokban. Szerintük ők az utolsó időkben elcsehesíteni akarták az osztrákokat, a német jelleget gyengítették.
Mondom, a monarchista párt 1200 (!) szavazatot ért el, kitíltották a családot Ausztria területéről, teljes vagyonelkobzás...
Ha az osztrákok többsége restauráció-párti lett volna realitásban, akkor megtörtént volna.
Ehhez Ottónak mint német uralkodónak kellett volna föllépnie, amit nem tett meg.
"A külpol. többi része áll. De ahogyan az angolok és a franciák szartak a csehekre, a lengyelekre, úgy ezt tették volna egy AU restauráció esetén is sztem. Impotens emberek téblábolása, ez volt AU I. köztársasága. Ami annál is szomorúbb, h a vezetők bevallottan monarchisták voltak."
Monarchisták voltak, de egyben reálpolitikusok... A "vonalas" monarchisták meg bécsikeringős nosztalgia-restaurációt akartak, amire az osztrák-németek zöme mégha monarchia-párti is volt, nem vágyott. Ők egy Német Birodalomban akartak élni.
„Vasgyűrűnek meg nézzél utána. Mondjuk az Ottó életrajzok egyikében. Sokkal jelentősebb volt, mint a "monarchista párt", amelyből több is volt nemcsak az, amit te mondasz, hiszen R. Gergely is megemlít. E mellett Heimwehr-nek is volt egy olyan szárnya, Burgenladn és a Tirol mondjuk pl., amely monarchista volt (meg olyan is, amely náciszimpi). A monarchisták nem voltak egységesek, öreg hiba. Ottó Steenockerzeelben azt a döntést hozta, hogy nem pártpolitika kell, ezért volt a Vasgyűrű is. Stratégiailag jó döntés aktuálpolitikában nem volt kivitelezhető annyira.”
A Vasgyűrű egy polgári körös szintű csoport volt. Lehetett 1 millió tagja (az elsőáldozós kisfiúktól indulva a nyugdíjasokig), politikai ereje semmi volt. Mikor, és mit csinált? Hol voltak stabil pozícióban emberei, mikor lépett föl egységesen? Csinált sztrájkot, kormánybuktatást, komoly tüntetést? Óh, tudom, ez nem tartozik a fegyvertárába… Akkor mi tartozik bele? A világtörténelemben hatalom pénz és/vagy fegyver nélkül sohasem jött létre, függetlenül az ideológiai háttértől. „Hitbuzgalmi” egyelteket, miséket szervezni, táblákat avatni lehet, ettől még nem történik restauráció. Ráadásul a politikában soha sincsenek „éles” frontvonalak társadalom- ill. csoportszociológiai értelemben. Lásd akár a mai Magyarország politikai, háttérpolitikai palettáját. Hatalmas átfedések vannak szerveződések között.
Dollfuß is túllépett a pártpolitikán, ezért hozta létre a „Vaterländische Front”-ot (Hazafias Arcvonal). A „Millimetternich” (magyarosan: zsebkancellár) 1933. szeptember 11-én, az Arcvonal alakuló gyűlésén ezt mondta: „Elmúlt a liberális gondolkodás, a marxista-materialista népámítás, a pártok uralmának ideje. Hivatásrendi alapon olyan szociális, keresztény és német államot akarunk felépíteni, amely a tekintélyelv erős bázisán nyugszik.”
A memoárokról:
A 3 milliós Bécsben (menekültekkel együtt) a 20 000 fős kommunista tüntetést (teljesen jelentéktelen) a Kun Béla-féle rezsim mellett (1919. március 22.), vagy a „Gründonnerstager Putsch”-ot sem egy kommunista memoárból fogom rekonstruálni. Ez teljesen jelentéktelen intermezzo az I. Osztrák Köztársaság politikai életében, ami a kihatást illeti.
„Az osztrákokban nem annyira a Habsburg-ellenesség volt nagy, hanem a vezető politikusokban. Az osztrákok eme ellenessége elmúlt a 20-as évek eleje után, amikor látták, hogy a respublika a birodalom morzsáiból él. Dolfuss sorsa erre remek példa.”
A politikai élet átlagban így oszlott meg összlakosság és területiség tekintetében (választási adatok):
• szociáldemokraták (35-40%)
• keresztényszociálisok (35-40%)
• össznémetek (20-30%)
Ez a törés már a Monarchia idején megvolt (tetézve a nemzetiségi ellentétekkel). Ezért az általános választójog 1907-es bevezetése után kormányozhatatlan maradt Ausztria. (Ha itt is bevezetik, rögtön kiütköznek a nemzetiségi adatok.)
Tehát az „ausztriai” (osztrák és cseh területek) németség magában sem volt egységes.
Területileg a szocdemeké volt a „vörös Bécs”, és erősek voltak még a grazi és linzi ipari körzetekben.
A vidék pedig a másik kettő, erősen heterogén ideológiák között oszlott meg.
Az osztrákoknál a tartományi identitás (a hegyek etnoszképző hatása miatt is) nagyon erős volt.
A Heimwehr („Honvédség”) valóban egy tartományonként változó összetételű csapat volt. Egyenruhájuk sem volt, a bolsevizmus és liberalizmusellenességük fogta őket egybe, és a német nacionalizmusuk. Formaöltözék csupán az ún. tiroli vadászsapka volt, innét jön a „kakastollasok” elnevezés.
A marxista vonal hivatalos „osztrák” szakértője Kerekes Lajos volt, ő írt egy rövid cikket az I. Osztrák Köztársaság paramilitáris pártkülönítményeiről a História egyik 1984-es számában. Valamint egy művet is megjelentetett a témában. Más magyar nyelvű forrásról nem tudok.
Ő írta, hogy a következőképpen festi le az osztrák Heimwehr tartományi szintű megoszlását:
1918-tól kezdődően alakultak önvédelmi jelleggel (a hiv. fegyveres erők ’de facto’ megszűnésével párhuzamosan) fegyveres testületek, részint a helyi vadászegyesületekre, önkéntes mezőőrökre épülve, elsődlegesen vidéken, „Heimwehr” és más néven. 1926-ban jött létre ezek között névleges egység.
• A stájer Heimwehr Dr. Anton Rintelen vezetésével alakult meg, akire vezéri allűrjei miatt a „König Anton” nevet ragasztották. 1918. novemberében alakult meg, elsődlegesen a gráci iparvidéken kibontakozó baloldali mozgalmakkal szemben. Egyébként ez a vonal legitimista volt, restauráció-párti, és a feldbach-i kiképzőtábort (és hozzá fegyvereket) ők biztosítottak Lehárnak és Ostenburgnak.
• A tiroli Heimwehr Dr. Richard Steidle ügyvéd, tartományi tanácsos vezérlete alatt 1919-ben alakult meg. Gyakorlatilag Bajorországoz akartak csatlakozni (az itteni Anschluß választásokon a tartomány 99%-a 1920-ban Németország mellett szavazott), ahová korábban is tartoztak, és nyelvileg, kulturális, gazdaságilag is inkább oda, mint Bécshez kötődtek. A keresztényszociális, katolikus-konzervatív vonalat követték, de erőteljesen anti-habsburgiánus jelleggel, német nemzeti alapon. Dél-Tirol elszakítását is meg akarták akadályozni.
• A karintiai Heimwehr a pánjugoszlávizmus ellen vette föl a küzdelmet, és e mellett a nagynémet vonalat támogatták (a tiroliakhoz hasonlóan).
• Az alsó-ausztriai Heimwehr vezetője Ernst Rüdiger Fürst von Stahremberg volt, a mozgalom egyértelműen restauráció-párti volt.
• A bécsi Heimwehr anti-habsburgiánus volt, Lueger keresztényszociális, politikai antiszemita nézetei, és Shönerer pángermán eszméi voltak hatással a tagságra. Vezetője Emil Frey volt.
Összességében 3-400 ezer tagja volt, állandó jelleggel fegyvert viselt ezek közül 120 ezer.
„De bocs, most ezzel az egésszel mit is akartál mondani? Tapsoljuk Dolfinak, aki bevonult, de az anyja sírja látogatása miatt elfoglalt egy országot hirtelen? Vagy?”
Tapsolt neki Bécsben 1 millió német, meg végig az útja során mégannyi…
Annyit akartam csupán mondani, hogy a monarchisták sem a Donaumonarchie fölújítását akarták, hanem egy katolikus – ha úgy tetszik délnémet – dominanciájú Nagynémet Birodalmat, amely monarchia lett volna. No és semmi esetre sem angolszász jellegű monarchiát, liberális parlamentalizmussal. Ezekre az allúziókra remekül épített Hitler, volt hozzá érzéke. Például nem véletlenül Nürnbergben voltak az éves pártnapok... A Birodalom egykori fővárosa... A szimbolikáról nem is szólva...
Jelenkori példával élve:
A dinasztia és a monarchizmus megítélésnek nem tesz jót, hogy Habsburg Ottó Horn Gyulát utazó nagykövetté minősíti, a fia Nastaseval együtt koccint nagyapja monarchiája egy darabjának elcsatolásán Budapesten. (December 1.: Erdély és románia 'uniója'.)
Azaz Ottónak mint össznémet császárnak kellett volna föllépnie. De tudjuk, ő a liberális demokrácia híve... Sajnos...
Ezt mondjuk nem sok korabeli német gyomra vette be, a dollfuß-i "überhitlern" stratégiát sem szolgálta.
Krausz is írt egy új könyvet, sajnos. Témája szintén könnyen kitalálható...
http://www.168ora.hu/cikk.php?cikk=27393
Ludassy Máriát, Supka Gézát és Dénes Iván Zoltánt ki ne hagyjuk. De talán a sort a Horváth Mihály-félékkel illene kezdeni. :-/
Hogy volt az amúgy lehetséges, hogy pont őt hívta meg a felség a trónörökös mellé történelemtanárnak?
Záró gondolat az "osztrákság" történetéhez...
Romsics cikke tkp. azt boncolgatja, hogy két gondolat, ill. annak szintézise körül folyt a diskurzus a 20-as 30-as években.
Mégpedig arról, hogy az "osztrák birodalmizmus", a császáreszme német népi küldetés-e, vagy nemzetekfeletti küldetés. Avagy mind a kettő-e? Azaz a németség kiteljesedését a császáreszmében, a római örökségben éri el, és így lesz egy nemzetekfeletti birodalom vezetőnépe.
Ebben a vitában elveszett az egyik konkretizálásának a kisérlete.
Megjegyzés küldése