Zsidóság és a csendőrség.

Az alábbiakban két írást közlünk, amelyek - sok más a témába vágó társukkal együtt - a Magyar Királyi Csendőrségnek szentelt oldalon találhatóak. A csendőrség és a zsidóság kérdését nem szándékoztunk megkerülni semmiképpen sem, ezért foglalkozunk vele részletesebben. A csendőrség részvétele a zsidóság deportálásában volt ugyanis az, az indok, amelyért a megszálló Vörös Hadsereg által összehordott Ideiglenes Kormány megszüntette a intézményt. Az alábbiakban egy másik szempont - mely legtöbbször nem kap kellő lehetőséget, hogy érvényesüljön - is bemutatásra kerül reményeink szerint. A deportálásokban való részvétel, ahogyan a csendőrök, az akkori időkre visszaemlékezve látják. A sorrendben első írás szerzője nem ismert név szerint, a másodikat vitéz Kiss Gábor csendőr főhadnagy írta. Az írások közléséhez az engedélyt, valamint szívélyes jó kívánságait ezúttal is köszönjük Körössy Zoltán úrnak, a csendőr oldal szerkesztőjének.

+++

1944. március 19-én Magyarországot Hitler csapatai—elsősorban SS és rendőri egységek—formálisan megszállták. Ezzel a nappal Magyarország elvesztette önállóságát. Minden minisztériumba, magasabb parancsnokságokra, rendőrségre, csendőrséghez a Nácik tanácsosokat vagy összekötö tiszteket delegáltak, akik ettől fogva a helyzet igazi urai voltak és kezükben tartották a vezetést. A németek követelték a magyaroktól, hogy most már hozzáfogjanak a zsidókérdés megoldásához, vagyis a zsidóság kivezetését Németországba vagy más olyan területre, amely német főhatóság alatt állt.

Ennek a követelésnek az alapján a Magyar Belügyminiszter elrendelte a zsidó lakosság egybegyűjtését gettókba, továbbá vasúttal való továbbszállitásukat a fent megjelölt helyekre. Mivel az akkori magyar kormány pártszervezetekkel nem rendelkezett, ennek a belügyminiszteri törvényerejű rendeletnek a végrehajtásával Budapesten a rendőrség, vidéken a csendőrség volt megbizva. Az akciót a Belügyminisztériumban Baky László és Endre László államtitkárok vezették. A végrehajtás felelőse Ferenczy László alezredes volt, akire a Belügyminiszter Kormánybiztosi jogkört ruházott rá. Jaross Andor belügyminiszter és ez a három ember volt felelős a zsidó-kitelepitési rendelet kiadásáért. Mind a négyen halállal bünhődtek érte és Budapesten felakasztották öket. A rendőrség és a csendőrség csupán végrehajtotta a parancsot. Szolgálatuk abból állt, hogy a zsidó családokat lakásukból a gettóba kisérték, ott őrizték, onnan a vasúti állomásra vitték s a szállitásokat a magyar határig kisérték. A háttérben ott álltak mindenütt az S.D. sötét tekintetű funkcionáriusai gépfegyverrel, akik az egész szállitást kémlelték és ellenőrizték. A csendőrség ezt a számára sohasem ismert, teljesen szokatlan eljárást a maga számára is megszégyenitőnek és lealázónak tartotta. Mégis végre kellett hajtania a parancsot, mivel semmiféle olyan jogi alap nem létezett, amelyiknek alapján a parancs teljesitése megtagadható lett volna.

Sajnos nem tagadható, hogy egyes esetek előfordultak, amikor csendőrszemélyek túllépték hatáskörüket és erőszakos cselekményeket, tettlegességeket követtek el. Ezen tetteket nem hivatalból, hanem személyes inditékból cselekedték, amiért személyesen kell a felelősséget viselniük és valóban azóta csaknem valamennyi halállal fizetett érte.

A zsidók Magyarországról való kiszállitásával kapcsolatban megállapithatjuk a következő tényeket:
a.) A rendeletet a német náci kormány kényszeritette rá Magyarországra. Az egész ország német megszállás alatt állott és valóságosan az ő kezükben volt az államhatalom.
b.) Az egész akció levezetése a Belügyminisztérium kezében volt, akik Ferenczyt bizták meg és széleskörű teljhatalmat adtak neki.
c.) Az akció kivitelezéséhez nem az egész csendőrség, mint szervezet, hanem csupán egyes részlegei voltak bevetve. Nagyon sok tagja a csendőségnek egyáltalán nem, vagy csak kis részletében vett részt benne. Igy például a tábori csendőrség és a harctéri rendfenntartó szolgálatot teljesitö egységek távol voltak az egész akciótól és egyáltalán nem vettek részt benne. Ugyanez volt a helyzet valamennyi magasabb törzsnél és parancsnokságnál és a kiképzési egységek parancsnokságánál, valamint azon csendőrőrsöknél, amelyek területén zsidók nem laktak, vagy olyan csendőrök esetén, akik az akció ideje alatt vagy szabadságon, vagy betegség miatt távol voltak. Voltak olyan csendőrőrsök is, amelyek körzetében csupán 3-4 zsidó család élt. A miniszteri rendelet értelmében az őrsparancsnok szolgálati felszólitást kapott a körzeti hatóságtól, hogy ezeket a legközelebbi gyűjtőhelyre kisérje el, amellyel az ő szerepe a zsidók elleni akicióban véget is ért teljesen.
d.) A háború alatt az átlag embereknek, különösképpen vidéken nem volt alkalma a világ hireihez jutni, mert csupán a kevés helyre és hézagosan eljutó újság, a nagyon ritka rádió és főként a szájról szájra terjedő hiradás volt hireik forrása. Igy a vidéken szolgáló csendőrök sem lehettek tudatában annak, hogy az elszállitott zsidóságra milyen sors vár. A koncentrációs táborok munkájáról a világ nagyrészben csak a háború után szerzett tudomást.
e.) A zsidók összegyűjtéséért és elszállitásáért városokban a rendőrség, vidéken a csendőrség volt felelős. S a zsidóság létszáma messzemenően magasabb volt a városokban, igy a rendőrségnek lényegesen nagyobb szerepe volt a zsidóság összegyűjtésében, őket viszont nem itélték el kollektiven, a csendőrséghez hasonlóan.

Mindebből tárgyilagosan és egyérteműen következik, hogy a zsidó kérdéssel kapcsolatosan a Csendőrség kolletiv felelősségének a vádja megalapozatlan.

1944. nyarán a zsidók erőszakos kiszállitásának felelősségét kollektiven a csendőrségre háritották. Ebben a kirakati manőverben a zsidó ügy csupán ürügyként szolgált arra, hogy a kommunisták a Magyar Királyi Csendőrséggel egyszer s mindenkorra leszámolhassanak. A kommunistáknak a csendőrség elleni gyűlölete volt az igazi oka annak, hogy a csendőrségre a zsidóság elleni kollektiv bűnösség vádját rákenték. Ennek a gyűlöletnek pedig a zsdósághoz semmi köze nem volt, hanem abból eredt, hogy a csendőrség a bolsevik életszemlélettel szemléletében és gyakorlatában is határozottan szemben állt és a kommunista földalatti mozgalom ellen kiengesztelhetetlenül és fáradhatatlan küzdött hatásos és törvényes eszközökkel a két világháború közötti időben és a II. Világháború alatt is.

+++

50 évvel a második világháború után egy floridai baráti öszzejövetelen felvetődött egy sokakat ma is izgató kérdés a csendőrségről, amely a „közbiztonsági szolgálat ellátására rendelt katonailag szervezett őrtestület volt és amelynek a működési területén a személy- és vagyonbiztonság megóvása volt a feladata.” „Valahogy nehéz megérteni” –vetette fel az egyik jelenlevő- „hogy az ezeket a feladatokat ellátni rendelt őrs vagy járőr hogyan vehetett volna részt olyan eljárások végrehajtásában, amelyek a személyi és vagyoni biztonság semmibevételével egy magyar állampolgár megkárosodását vagy éppen életveszélyét jelentették.” Barátunk egy minden magyar csendőr fejében és lelkében is feltornyosuló kérdésre tapintott rá: Hogyan lehetett a személy és közbiztonság megőrzésére felesküdött csendőrt a zsidók gyüjtőtáborba való bekisérésére kényszeriteni?

A válaszom tragikusan egyszerű: A testület vasfegyelmének felhasználásával!

Barátaim! Tudjátok, hogy hogy a csendőr szolgálati eljárásának oroszlánrésze a feljelentett, vagy észlelt bűncselekmények felderitését célozta, de volt olyan ún. „felszólitott szolgálat” is, amely a felhivási vagy megkeresési joggal biró hatóságok és hatósági személyek közvetlen jogkörét képezte. Kik voltak jogosultak a csendőrörsöket és járőröket közvetlen felhivás útján igénybe venni?
• az illetékes kormánybiztos
• a vármegye alispánja és az ő helyettese
• a királyi biróságok
• a kir. ügyészségek elnökei és azok helyettesei
• vizsgálóbirák, kiküldött birák és kir. ügyészek
• az iletékes járás főszolgabirája és annak helyettese
• a m. kir. rendőrség főkapitánya és rendőrhatóságok
• közigazgatási hatóságok

Hogy a felsorolt hivatalok és a meghatalmazott személyek intézkedései mit jelentettek a gyakorlatban, azt csak az tudhatja, aki sokszor naponként tett eleget a fenti jogosult hatósági személyek „felszólitásának,” hisz a városok belterületén elkövetett bűncselkemények elkövetőinek nagy része a falvakban bújt el „lehűlni” hagyni vétségüket, vagy bűneiket.

Ezzel érünk el a sarkalatos kérdéshez, hogy a „felszólitott szolgálat” jogosult és felhatalmazott igénylői mennyiben éltek, vagy éltek vissza azokkal a csendőri eljárást igénylő szolgálatokkal, amelyek a magyar zsidóság nagy részének személyi tragédiájához vezettek.

A tisztánlátáshoz azt előre kell bocsájtani, hogy ötéves szolgálatom alatt nem fordult elő egyetlen olyan eset sem, amelyben zsidóellenes érzés lett volna észlelhető a csendőrök részéről. Valamint biztos az is, hogy nemigen volt olyan őrs, ahol a zsidók éber és értékes tisztánlátása és hazaszeretete nem segitette a csendőrt tanáccsal és véleménnyel az ún. „besúgó” szolgálata.

Aki meg akarja tudni a valóságot a "Csendőr Holocaust"történelméről, kisérelje meg saját józanságát és válaszát keresni az alábbi egyszerű kérdésre: Német megszállás nélkül lett volna-e Magyarországon zsidó holocoust, és elképzelhető-e, hogy vitathatatlanul értékes és teljes jogú állampolgárok szenvedtek volna-e büntetést “általánositott” kollektiv alapon?

Aki azt hiszi, hogy a csendőrség még a német megszállás előtt megkülönböztetett hátrányos eljárást gyakorolt a zsidók ellen, mondjon és bizonyitson akárcsak egyetlen esetet is, amikor a csendőr-járőr bűncselekmény elkövetésének nyomozása kivételével az eljárt magyar állampolgár ellen, csupán azért, mert az katolikus, protestáns, vagy zsidó volt.

A hitleri téboly megkisérelte elhitetni a világgal, hogy minden állami fejlődésnek és jólétnek akadályozói a zsidók, akik faji és vallási feljebbvalóságuk hitében öntelt hivalkozással nemcsak lenézik a “gojokat”, de vezetésre alkalmatlanoknak, sőt képteleneknek tartják azokat.

Ez a szélsőséges és szégyenletes felfogás soha nem befolyásolta a magyar rend és biztonság őrzőit, s a bűncselekmény elkövetőinek faji, vagy vallási hovatartozása soha nem volt indoka a nyomozásuknak.

A csendőrök ellen felhozott “summás itélet” valódi okát keresve eljutunk egy örökre szégyenteljes valósághoz, amit legdrasztikusabban az ismert közmondás illusztrál: “Fejétől büdösödik a hal”.

Igen, a magyar csendőrség felhasználása olyan célra, amelyre nem volt sem felállitva és létesitve, sem kiképezve, sem előkészitve, a magyar vezetés felelőtlenségének a bizonyitéka és olyan történelmi kataszrófának előidézője lett, amely szégyenteljes marad örökre. A „hungarista”-láz semmit nem változtatott a csendőrség szolgálati fellépésén s az állami és társadalmi rend felforgatását drasztikus német beavatkozás nélkül lehetetlen lett volna hazánkban véghezvinni.

Hogy végre tárgyilagos megállapitás eredményeként eljussunk a csendőr testületet sújtott halálos itélet helyes birálatához, helyezzük magunkat a csendőr őrsparancsnokok, járőrvezetők és járőrtársak helyébe. Az a tény, hogy a csendőrség szervi tagozódásával kapcsolatos rendelkezések világosan a belügyminiszter és honvédelmi miniszer parancsnoksága és vezetése alá tartoztak, teszi érthetővé a csendőr felügyelőnek és kerületi parancsnokoknak az előljáróiktól való függőségét. Mikor a német megszállók érdeke és célja a “zsidótlanitás” gonosztettét Magyarországon is folytatni akarta, csupán a belügyminiszter és a honvédelmi-miniszter leváltását kellett kikényszeriteni, s a többi ment magától.

A történelem gyászkeretes borzalmainak akaratlan résztvevői lettek a csendőrök, akik a "felszólitott szolgálat" félrehasznált alkalmazásának lettek áldozatai.

Ez a katonailag szervezett őrtestület felállitása óta kizárólag öntevékenységre alapitott és végzett szolgálathoz volt rendszeresitve és hozzászokva. A nyomozások 90%-a a feljelentések, panaszok és vádak következménye volt. A “felszólitott szolgálat” nélkül a zsidók elleni eljárás soha nem történhetett volna meg.