2012. júl. 30.

Ki lesz az utolsó római?

Julius Evoláról beszélgettünk minap a barátaimmal. A nevéről.
S arról, hogy az „utolsó rómainak” is szokás őt nevezni.

Nem érdemi a megállapítás – tudom –, de mindig csodálatra késztetett, ahogyan Evola a keresztnevét használta. Nem a Giulio-t, hanem az olasz nevezet latin megfelelőjét, a Julius-t. Ki akart volna ezzel valamit fejezni, vagy egyáltalán: van ennek bármiféle jelentősége?

A római Iulius nemzetségről (gens Iulia) ugyanis tudnivaló, hogy az ősi Róma egyik azon legrégebbi családja volt, akik még a királyokkal is rokonságban álltak. A Iulius nemzetség maga a római történelem volt.

Caesarról – Caius Iulius Caesarról – pedig azt is fontos kimondani, hogy az elrepült évezredek ellenére ma is rendkívül jelentős és figyelemre méltó személyiség, és egyáltalán nem olyan, mint ahogyan a modern kor képregényei, Hollywood vagy a Disney World ábrázolni szeretné.
Nem a semmiből jött – és nem is a semmibe tűnt.

Hiszen Caesar nem tett mást – amit a liberális historiográfia tudatosan nem akar észrevenni; mert hogy ő nem egyszerűen a res publica sírásója, hanem – ősei, az ősök hagyományának folytatója. Mármint annak megfelelően, amit ő Rómának ismert és hazájaként szeretett. Pedig ma is szokás úgy beállítani, mint ha valahonnan a ködből, hirtelen, kvázi az ismeretlenségből egy XX. századi értelemben vett diktátorként bukkanna elő. Pedig nem az volt. Ő az ősi, a valaha működőképes és megújulásra alkalmas rendet képviselte, amit Róma – mai értelemben vett – plebejusodása észrevétlen fokozatossággal egykoron (is) lerombolt.


Caesar és munkássága ma is követendő minta lehetne… avagy, hogyan tud a normalitás úgy győzni, hogy nem csak meddőn, maga elé meredve, monomániásan ismételgeti a visszatérés, a helyreállítás szükségességét; s úgy restaurálni, hogy ami életképes intézmény, azt átvegye, ami pedig nem az, annak vagy új tartalmat adjon, vagy szép csendben egyszerűen hagyja azt kiüresedni.

Caesar – soha kellőképpen nem méltatott – érdeme éppen ez: a megszüntetve megújítás, a megújítva megszüntetés.
Caesar az emberi történelem egyik legjelentősebb alakjává vált; s mint ilyennek, valójában a nyugati civilizáció minden lakott településén életnagyságú szobrok járnának neki.

Ezért lett volna tragédia, ha Brutus lesz Caesar örököse, s utólag látva is, a legjobb választás valóban Caius Octavius Augustus volt.

Brutus tragédiája éppen az, hogy botor módon hitt a res publica bármiféle értékében és ennek érdekében hallgatott az aktuális „demagógokra”, a csak a lopott, a minden alapot (tradíciót) nélkülöző hatalmat megtartani akarókra – s emiatt, saját szűklátókörűségétől vezérelve, elárulja a saját családjával együtt magát a római hagyományt is.

[Nem kell nagyon erőltetni, ha esetleg valaki XX. századi magyar áthallást vélne felfedezni ebben a gondolatban, s esetleg valaki megfeleltetni véli a magyar arisztokrácia egy bizonyos, igen jelentős történelmi családjából származó magyar Brutust…]


A konzervatív ideológia egyik örök forrása Caesar. S akik ma a nevét hallva csak fintorognak és túlmagyarázzák, valójában – akár ha csak tudat alatt is – éppen azért utálják és gyalázzák, szólják le, kicsinylik le; mert volt mersze, lelkiereje a tradicionális, konzervatív világnézetével nem csak keseregni, búsongani (ahogy a Cicerók várták volna tőle), hanem erőhöz nyúlni és hadsereggel megoldani az abnormitás felvetette kérdéseket és pontot tenni egy ab ovo elvetélt kísérlet, a res publica végére.


Mert mindig eljön az idő, amikor az addig csak szavakban harcosoknak, a meghunyászkodóknak, a veszteseknek tűnőknek át kell lépniük a Rubicot – kinek-kinek a saját Rubicoját – és el kell dobniuk azt a fránya kockát; rábízva magukat a jó szerencsére:
Sors bona nihil aliud! Nincsen más!
Alea iacta est.

A rómaiakra – akár az elsőkre, akár az utolsókra – amúgy is haragszik a liberális történettudomány. Nincs tehát mit veszíteni.

3 megjegyzés:

pera írta...

Senki nem gyalázza Caesart! Mellesleg a principátus létrejöttéig kb. fél évezreden keresztül elég jól elvolt a köztársasági rend (jó, tudom, a II. század közepétől permanens már a válság).
De hogy a liberális historiográfia miért nem ismerné el C. érdemeit? Ezt honnan veszi, tényleg nem értem.
A Brutus-Károlyi párhuzam igen méltatlan önhöz, és oly mértékben erőltetett, hogy egyszerűen nevetséges.
Spegulo uram jobb posztokat szokott írni.

Nobilis írta...

Sajnos az utóbbi időben a legtöbb poszt itt és a regnumon is erőltetett :(

Soltsson Siegmund írta...

Evola névhasználatával kapcsolatban érdekes, hogy Hamvas Béla a Világválságban Guilioként ivatkozik rá, nem Juliusként. Érdemes lenne valahol utánanézni, hogy mikor váltott a névhasználatban, vagy, hogy Hamvas miért így hivatkozik rá.