"Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését"
(Magyarország Alaptörvénye)
 |
| Bonchida a progresszió győzelme előtt |
Romániában, Erdélyben visszakapják kastélyaikat a magyar nemesek. Az augusztus 2-án megjelent Heti Válasz 5 cikkben 10 oldalon ír arról a Magyarországon elképzelhetetlen helyzetről, miszerint kárpótolják a kommunista diktatúra idején kifosztott magyar nemességet. Jól értjük: Romániában. Nem is kell román állampolgárnak lenni ahhoz, hogy bárki erdőt, földeket, kastélyt visszakaphasson. Ellenben kell hozzá mérhetetlen türelem és kitartás, de mégsem lehetetlen. Még északi szomszédunknál is létezett kárpótlás, igaz itt már állampolgársághoz kötötték, külföldi nem kaphatott vissza birtokot. De még így is sikerült néhány történelmi családnak visszaszerezni ősi birtokait.
 |
| Állapota 40 év progresszív fejlődés után |
A Heti Válasz cikksorozata akár vitaindító is lehetne, de szinte biztos vagyok benne, hogy érdemi hatása nem lesz. Magyarországon ugyanis más a helyzet. Nálunk az Alaptörvény semmitmondó hitvallása sem hozott változást ez ügyben. Eljutottunk addig, hogy "Tagadjuk...", de ezen kívül semmit sem csinálunk. Elnézést kértünk már a kulákoktól, a zsidóktól, a "másként gondolkodóktól", a munkaszolgálatosoktól a svábokról (ugyancsak kárpótlás nélkül). Nagyon úgy tűnik, hogy kárpótlás tekintetében a magyar nemesség nem számíthat az egyenlőséget prédikáló demokráciára. Létezett egyfajta nemesi kárpótlás Magyarországon is. Egy konkrát példáról van ismeretem, amikor több száz hektár föld, kúria, majorságok, ménesek, gulyák után a Párizsban élő grófi család annyi kárpótlási jegyet sem kapott, hogy rendesen meg tudtak volna belőle ebédelni egy étteremben. Közben kúriájuk még a szerencsésebbek közé tartozik, "privatizálta" egy vállalkozó. Más kúriák, kastélyok korántsem ilyen szerencsések, ami még nem dőlt össze, az a közeljövőben fog.
Pedig mennyire egyszerű lett volna: ezek a kúriák lehettek volna a vidékfejlesztés kulcsai. Szinte minden faluban volt egy ilyen, van amelyikben több is. Hazatér a gróf, a nemes és máris legalább tíz embernek van állandó munkája helyben, az idénymunkásokat (ácsok, kőművesek stb.) nem is számítva. Nem oligarchák bérelnék az elnéptelenedő, munkanélküliségtől sújtott falu körül elterülő földeket, hanem olyan emberek, akik minden egyes zugot, fát, embert névről ismernek. Akik érzelmileg is kötődnek a falu szélén düledező portákhoz és esetleg áldoznak is megmentésükre. Jött volna a nemességgel a tőkéjük, ami nem csupán anyagi értelemben értendő, hanem kulturális és kapcsolati tőke formájában is. Nem kellett volna másegyebet tenni ezért, mint 1990-ben sűrű bocsánatkérések között hazahívni a magyar nemességet.
Nekünk, királypártiaknak különösen fontos kell, hogy legyen a nemesség kárpótlása. Talán még nem késő. Talán a nemesség még emlékszik, családjuk kinek köszönheti felemelkedését, vagyonát és birtokait.
 |
| A tégláskerti Vértessy-kúria |
Ameddig az állam bitorolja egykori kastélyaikat, földjeiket mindig jelen lesz a folyamatos Alaptörvény-ellenes állapot. Sőt megkockáztatom, amíg az állam ilyen zsugori tolvaj módjára viselkedik addig nem moshatja le magáról a kommunista jelzőt. Csak szólok, hogy Romániában ezt már tudják és értik.
10 megjegyzés:
Tetszett az írás, valóban fontos kérdést feszeget. Remélem, tényleg vitaindító lesz, bár korábban pár bejegyzés és az arra érkező megjegyzések már érintették a témát.
Hozzászólásomban pár észrevételemet és kérdésemet szeretném leírni.
Kissé furcsa arra az alkotmányra hivatkozni monarchistaként, amely nevesíti a köztársaságot mint államformát.
Teljesen egyetértek azzal a felfogással, hogy a lakóházak (villák, kastélyok, kúriák), földbirtokok és ingóságok állami eltulajdonítása és részleges újrafelosztása erkölcsileg és jogilag egyaránt elfogadhatatlan.
Gyakorlati kérdésem: mikori telekkönyvi állapotot vehetünk a kárpótlás alapjaként? Az eltelt hosszú idő miatt kialakult több generációs tulajdonjogi szakadék miatt a kárpótlás sok esetben érdekes örökösödési kérdéseket is felvethet, hiszen az elhalt tulajdonos érthetően nem végrendelkezett az általa ténylegesen már nem bírt javakról.
A kulák, zsidó, sváb, másképp gondolkodó, kitelepített stb. és a nemes kategóriája néha átfedésben van egymással. Családomnál történetesen a kulákkal.
El lehet filozofálgatni azon, hogy érdemes e a nemességet kollektíve kiemelni a diktatórikus rendszerek által vagyonukban és egyéb jogaikban megkárosítottak közül. Ebből a szempontból nem látok áthághatatlan különbséget egy kifosztott vidéki birtokos és egy budai villájából kitelepített polgár között.
1990-ben a magyar nemességnek csak egy részét lehetett (és kellett) volna visszahívni, a túlnyomó többség többség itt maradt. A nemességnek csak egy része köszönheti valakinek is a felemelkedését, vagyonát, birtokait - a nagy többségnek ugyanis az utóbbi kettő nemigen volt. És ne felejtkezzünk meg a "lecsúszott" első foglalókról sem, akik később nem részesültek királyi
kegyben.
Viszont egy esetleges kárpótlás esetén is kétségesnek tartom, hogy a kárpótoltak hogyan tudnák saját jelenlegi életükkel egyeztetni a visszakapott ingatlanokat. Nem lenne egyszerű sem külföldről, sem értelmiségi vagy egyéb munka mellett igazgatni a birtokot. Valószínűleg a legtöbben értékesíteni kívánnák a visszatérített javakat, így az üzérek kezére kerülne.
De mit is ér a kastély, kúria, ha sem felújítani, sem állagát megóvni, de még kifűteni sem lenne képes régi-új tulajdonosa?
Az a felvázolt pozitív hatás, amit az eredeti birtokosok kárpótlása a vidék népességének életére gyakorolna, - véleményem szerint - csak a legritkább esetekben valósulna meg. Érdekes tapaszatlatokkal szolgálhatnak erre az erdélyi, felvidéki példák.
Véleményem szerint a gazdaság az elmúlt majd' 70 évben annyira átalakult, hogy az akkori birtokos életforma mára már nem lenne élhető - persze megintcsak akadhatnak kivételek.
Dédapám és az ő apja már akkor sem használta a kúriát, amikor egy másik családtól egy birtokttesttel együtt megvették. Nagy csűrös parasztházban laktak, mint őseik évszadokon keresztül. (Mai napig szép állapotban megvan a kúria, használaton kívül, még a berendezés is majdnem teljesen ép - minden az önkormányzat által gondosan lelakatolva. A szociális otthont a falu másik kúriájában rendezték be.)
Érdekes probléma a kárpótlással kapcsolatban az eltelt idő miatt a gazdaság és a társadalom szerkezetében bekövetkezett változás.
Ha dédapámtól elvették a cséplőgépet, akkor most mit adjanak vissza? Azt a régi múzeumba való darabot, ha ugyan még meglenne? Egy ugyanolyat üzemkész állapotban? Az árát aranykoronában elszámolva? Vagy egy mai korszerű arató-cséplőgépet (kombájnt)? És mi lesz a kiesett jövedelemmel, amit a cséplésért kapott volna?
Ugyanez igaz a földekre, de még inkább az épületekre (állag) is. A piacokat is visszakapjuk a földekkel, meg a kiesett termés ellenértékét?
Meg azt a társadalmi állást, amit a család vitézséggel és ügyes gazdálkodással, no meg házasodással évszázadok alatt kialakított és megőrzött?
Jóvá lehet ezt tenni valahogy? A család tagjainak évtizedekig tartó másodrendű állampolgárként történt kezelését, a kulákként kijáró padláslesepréseket, beszolgáltatási kvótákat, apám kényszerűen kimaradt taníttatását, aminek következtében először bányászként dolgozott, s csak később mehetett egyetemre és dolgozhatott mérnökként? Ehhez időgép kellene.
A vagyoni kárpótlás mellett éppolyan fontos az erkölcsi kárpótlás kérdése is. A cím- és névhasználatot érintő korlátozás talán még sérelmezhetőbb, pedig annak helyreállítása az államnak még pénzbe sem kerülne. Sőt még hozna is az okmányirodákon keresztül. (Mondom ezt annak ellenére, hogy 1849 után családomban nem volt jellemző a címhasználat - az észak-magyarországi érintett megyékben úgyis ismerték a családot.)
Sajnos még ez sem történt meg, mai napig tart a nemesség kollektív megbélyegzése. Amely éppoly igazságtalan és elfogadhatatlan, mint bármilyen kollektív büntetés.
Visszatérve első gondolatomhoz, miszerint monarchista eszmékkel rokonszenvező emberként furcsa bármit is a köztársasági alaptörvényből levezetnem, mégis egyetértek annak a diktatórikus rezsimek általi jogsértések kérdésében vallott soraival, de sajnos nem hiszem, hogy ennek bármiféle következményei lennének a kárpótlás ügyében. Az Antall-kormány által megkezdett kárpótlás - nem véletlenül így nevezték és nem kártérítésnek (!) - sem teljes, sem arányos nem volt, az állam mégis befejezettne tekinti a problémát.
(Elnézést kérek a több részletben írt hozzászólásomért, külföldön tartózkodom és nagyon lassú netkapcsolatot használok.)
Ebből így vita nem lesz... Nem érkezett újabb hozzászólás, pedig sokan olvasták a cikket, amint az az értékelésekből is kiderül.
A földbirtok (és bizonyos mértékig a "curia" is) a rajta folyó gazdálkodás miatt egy organikus, szinte élő alakulat volt. 70 év után feltámasztani aligha lehet. A kárpótlás olyan, mintha egy elhalt hozzátartozó földi porhüvelyét juttatnák vissza.
Valamiért nem jelent meg a kommentem. Megpróbálom mégegyszer.
Sajnos addig amíg nem lesz egy valódi következetes, monarchista-konzervatív párt, addig mindez csak szobafilozófusok belügye.
Orbán és a Fidesz saját "nemzeti burzsoáziát" épít, az egész kormányzás arról szól, hogy a saját gazdasági érdekkörüket helyzetbe hozzák állami megrendelésekkel. Nem fognak ezek visszaadni semmit, pláne nem a nemeseknek. Még a nemesi nevüket sem adták, adják vissza, pedig az végképp semmibe se kerülne.
Antall Jóskával, a nagy "reálpolitikussal" lett itt elbaltázva minden.
Az ún. jobboldali, fidesz közeli, fidesztől függő értelmiség pedig hallgat. A minap vitatkoztam az egyik, magát konzervatívnak mondó blogon a királyság, történelmi jogfolytonosság kérdéséről. Semmi eredménnyel. Szégyen, ahogyan ehhez a mainstream magát konzervatívnak nevező értelmiség viszonyul.
Az egyikük unszolásomra, hogy ugyan már miért nem foglalkoznak ezzel, akár csak elméleti szinten is elmondta, hogy a királyság számára nem kardinális kérdés. No komment.
Szóval jó ez a blog, tetszik, de tkp. teljesen érdektelen mit írogatnak ide a szerzők, érvelgethetünk össze-vissza, amíg nem lesz egy mozgalom, párt, addig nem lesz itt semmi.
Ahogy Pethő Sándor írta a legitimizmusnak az absztrakt felhőkből "reálpolitikai csapadékká" kell válnia.
Szóval: várjuk a mozgalmat, ligát, pártot, tök mindegy, én akár már holnap is belépnék, ha tényleg lenne egy komoly szándék a változtatásra.
Mert addig a legitimizmus "méla, bús lelkek nosztalgikus évődése" marad, hogy ismét Pethőt idézzem /parafrazáljam.
@sevenplumtrees Sajnálatos módon a monarchista közösség véleményei, hozzáfűzései a blogról átköltöztek a facebookra, így ezen a fórumon valóban nehéz vitázni.
Abban tökéletesen egyetértek, hogy a hogyanról is kell majd szólni, mert ez a kérdés sokkal összetettebb, hogy egyetlen bejegyzés keretében megoldjuk.
Talán annyit még, hogy a mi családunk semmit sem nyerne egy esetleges kárpótlással, ugyanis mindenünk odaveszett Budapest bombázásakor. Sajnos vagy szerencsére, nem tudom...
Köszönöm szépen, akkor lassan majd "felköltözöm" én is a FB-ra. :)
Szerintem sincs sok értelme a jelenlegi (diktatúrával jogfolytonos) illegitim alkotmányból idézni. A kárpótlásról csak annyit: Jelenczki István dokumentumfilmje szépen bemutatta, hogy miket műveltek a "rendszerváltás" után, tehát igazi kárpótlásra kevés remény van.
Ez nem Alkotmány, csak alaptörvény. Érzékelhető, finom utalás arra, hogy a szerzők tökéletesen tisztában vannak, mi is valójában az Alkotmány. Az idézet csupán a szavak és a tettek közötti szakadékra kívánt rávilágítani.
Ha erre akart rávilágítani, tulajdonképpen igaza van, csak az idézetet elsőre másként értelmeztem.
Megjegyzés küldése