2013. aug. 27.

"Senkisem volt, aki törvényeinket jobban tisztelte volna..."


"A nemzet páratlan fénnyel ülte meg a király koronázásának huszonötödik évfordulóját. 1892. június 6-án - így írja ezt le Márki Sándor kiváló történetíró, - Budapestre érkeztekor százegy ágyúlövés üdvözölte a királyt s gróf Károlyi István vezetése alatt ragyogó főúri bandérium, a díszes fogatoknak egész sora és öt kilométernyi úton a népnek szűnni nem akaró éljenzése kísérte a várba. Ez alkalommal nyilvánította a király Budapestet székesfővárosának. Június 8-án a nemzet nagyjai és képviselői, a királyi pár és az uralkodócsalád a Mátyás király templomában igazán szívből adtak hálát az Istennek, hogy egyetértve ünnepelhették e napot.  
Felejthetetlen szép szavakat intézett ez alkalommal Vaszary Kolos hercegprímás a királyhoz. Ezek a szavak legjobban domborítják ki Ferenc József nagy királyi erényeit.
-Hiszen mi tudjuk, - úgymond, - hogy mióta szent ősödnek, Istvánnak koronája érinté fejedet, a magyar birodalomban senkisem volt, aki alkotmányunkhoz hűbb lett volna; senkisem volt, aki törvényeinket jobban tisztelte volna, aki a haza iránti kötelességeket nagyobb buzgalommal teljesítette volna, mint Felséged. A király első lévén a jogokban, első tudál lenni a kötelességekben is. A legelső magyar ember a vallásos, lovagias érzelmekben, a szó bölcsességében, a tettek bátorságában, az igazság, a mérséklet és az egyszerűség szeretetében: nem a hatalom zsámolyává, hanem a fáradhatatlan munka oltárává teszed a trónt s rajta az odaadás áldozatává az uralkodást . . . A vallás és haza szava szólal meg ajkamon, esedezve itt az Úr templomában, hogy fényesen és tisztán ragyogjon Szent István koronája homlokodon; ha csak lehetséges, mindig békét sugározva a világ négy része felé; de ha kell, az ezredéves kard élével mint villám sujtva hazánk elleneire... Szeresd e nemzetet ezután is nemes szíved érzelmeivel úgy, mint e nemzet szeret téged. Ha komoly viszonyok nehézzé teszik a koronát, ha vállaidat súlyos gondok nyomják, ha az ajtód előtt álló őr nem tud a szenvedésektől megvédeni: enyhítse fájdalmadat az a tudat, hogy hű alattvalóid veled együtt viseljük azokat; mert valamint a te örömeid a mi bánatunk, a te szenvedésed a mi keservünk. Hódolatunk, szeretetünk üdvözlete száll felséges asszonyunk, megkoronázott királynénk felé is. Legyen áldott azért a nagy szeretetéért, mellyel a nemzetet és trónt egymáshoz közel hozni és a kibékülést női gyengédségével, anyai jóságával előmozdítani segített. Áldás legyen a királyi gyermekeken; áldás az egész uralkodócsaládon."



2013. aug. 6.

Velünk élő monarchizmus VI. - Cs. és kir. padok Dunakeszin


Három pad áll Dunakeszin a gyártelepi megálló várójában. Már csak az egyik háttámláján található meg teljes egészében a gyártó névjegye, egy töredékes, egy pedig örökre elveszett. A gyártási feliraton éppen az az érdekes, ami már nem látszik rajta. A múltat végképp eltörölni készülő buzgó kommunista káder pocsék munkát végzett, nem sikerült teljesen levésnie a feliratot a mára ipartörténei kuriózummá nemesedett, közel 100 éves padokról. Közel hajolva a fémtáblácskához ha nem is olvasható, inkább érezhető a felirat:  

Cs. és Kir. udvari szállító.

Vajon miért nem szerelték le a feliratot, a macerás és időigényes levésés helyett?  


Ha valaki esetleg jártában-keltében hasonló - pusztuló - monarchiabéli emlékkel találkozik, szívesen közzétesszük amennyiben elküldi vagy belinkeli nekünk!

2013. júl. 18.

Nyári lazításnak

Jómagam előtt még ismeretlen volt az alábbi korabeli beszédparódia, ám rendkívül jót mulattam rajta, ötletes és remekül bemutatja a konzervatív monarchista és jobboldali gondolat egy nagy ellenségének, a hungarizmusnak (és minden totális ideológiának) kényszerességét és értelmetlenségét. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!

Figyelmeztetés: Közölt cikk és a valódi hungarista ideológia közti esetleges egyezések NEM a véletlen művei.


Testvér!
A dücső VEZÉR ma megjelent 2 évi mártírkodás után a 
                                     hűségmányság házában 


(VI. Andrássy-út 60. Tagdíjbefizetés naponta reggel 8-tól este 10-ig.
Csekklap száma: 9323. Befolyó számla: Wiener Bankver. Saját ház.
[Bérelve a Pesti Izr. Hitközségtől.] Saját könyv- és papírüzlet.
Saját "Eke" szövetkezet. Saját VEZÉR!)

és 2 évi izzadmányság után adott programot!!

IME: 
"Beszédemet mindjárt az elején kezdem: vajjon miért? Kérdezed teljességgel joggal testvérem, akiben dübörögve perdül a célértelem a célhaza szivármányságának akarati görbéjébe! Kötelességemnek tartom kinyilatkozni: Igazam van, mert a Kárpát-Duna Nagy Haza eszmegyakorlata nem engedheti, hogy a vérduzzasztó csöcsrögök a Haza-valóságát továbbra is jogtalanítsák! A haza valóságára emelt fövénybiztos vérbecsmértéktelenítés a legelső célirányosság! Ez nem magánjogi, hanem véralanyi kötelessége a rög célvalóságos birtokosának! És aki ezt tagadja, az a népbéke plutokrata mányményságát segíti elő!
Emlékeztetlek benneteket itt a Hűségmányság Házában: Olcsó maszlag kell a népnek! IME ITT VAGYOK ÉN! ÉN! ÉN! És most le kell borulnom a saját nagyságom előtt, aki már tegnap 6 óra 15 perc 20 másodperckor megmondottam, hogy a pálmafertálymányság addig nem képezheti létalaprögvényünket amíg a búvárnyomtaposás totális felhantálságát ki nem fekélyesítettük!!

Követeljük a megalkuvásnélküli célcsomogást!
Mi, kell, hogy kiálljunk a felhámpöröllyel, de ugyanakkor vigyázunk a valóságosság, a gátérzés és a vérvénási csukaság hármas egységére.
Ez éppen olyan érdeke a paraszti Kárpát-Duna Nagy Haza melegágyisági pirságosságának, mint a felekvény hanságnak a pörhenyzuzma!
ÉN, jól figyelj testvér: ÉN, aki egységesítettem az egységtelenség zenitségét a Kárpát-Duna mentében, ÉN kiáltom a határtalan bátorságossággal: nem és nem! sőt nemség!

Követeljük a céltörténelem igazmányának bávatagságát!
A kormánnyal pedig nincs semmi hidrévségünk! És tovább már nem kushadok a csendesség homályságának céltemetőjében és nem fengetem-tingetem élenységem legjavát rögvérségbentelenségben!
A hatalom valóságosságának birtoklásáért értéktényező maradok és a pörhelyzuzma lepereg daliás homlokomról, mint a borszesz a háztetőről!

Tehát mégegyszer:
Rögvalóság és rögeszme!
Kitartás! Bátorság! 1938 a miénk! 1939: a hatalom átvétele!
és
1940 a Kárpát-Duna Nagy Haza vérrögségének Birtokolása!
Éljek! Éljek! Háromszor is éljek!"


Forrás: Szálasi szabadulása után mondott beszédének paródiája, 1940 (OSZK) [Az új Paksa könyvből begépelve.]

2013. júl. 14.

A szabad Trieszt


Egy jóbarátunk egész érdekes kortárs kezdeményezésre hívta fel a figyelmünket, méghozzá Ausztria-Magyarország szeretett kikötővárosával - mely a Birodalomban a negyedik legnagyobb volt Bécs, Budapest és Prága után - kapcsolatban. Leírása szerint 
Triesztben ötnyelvű (olasz, szlovén, német, horvát, magyar) petíciót lehet aláírni, amelyben a Szabad Trieszt Mozgalom követeli, hogy "Róma elnyomása alól Trieszt szabad városa újra kerüljön vissza az osztrák-Habsburg szent anyahazába, a szeretett bécsi udvar hatalmába". [...] Júniusban a mozgalom felvonulást rendezett Bécsben, azzal a felirattal, hogy 'Trieszt nem Olaszország', illetve 'A mi kikötőnk a ti kikötőtök' (ugyanis Olaszország a nemzetközi jogot megsértve terjesztette ki szuverenitását a trieszti kikötőre). Július végén az ENSZ Biztonsági Tanácsától fogja követelni ezért a Szabad Trieszt Mozgalom, hogy a kikötő kerüljön vissza Ausztriához, valamint állítsák vissza Trieszt 1954-ig fennálló nemzetközi jogi helyzetét, amelyet a triesztiek felett változtattak meg a nagyhatalmak. 


[...] Az első lépés a Trieszti Szabad Terület visszaállítása, ugyanis ott az A zóna felett olasz, a B és C zóna felett meg jugoszláv katonai megszállást hagyott jóvá az ENSZ - de ez mára Jugoszlávia és a hidegháború végével okafogyottá vált, azaz vissza kéne állítani a Trieszttől Koperen [Capodistria] át kb. a horvát Isztria északi részéig tartó szabad államot, a kikötő meg "Közép-Európa kikötője" lenne (a mozgalom tervei szerint), amit nemzetközi jogilag Ausztria igazgatna. Lesz július közepén Triesztben is egy nagy tüntetés, az olasz hadsereg és rendőrség távozását követendő a területről, de főleg a kikötői részből. 


Talán majd az SGA támogatásával, ha komoly parlamenti erő lesz? Gazdaságilag megvalósítható. Bécsben is vannak arról hírek, hogy pozitívan állnak a dologhoz. Mi pedig csak drukkolni tudunk egy ilyen remek kezdeményezésnek!



2013. júl. 13.

Az osztrák módszer


Monarchista Párt: „Újra itt vagyunk”


A Schwarz-Gelbe Allianz támogatói nyilatkozatokat gyűjt – harcban a németesség, mint olyan ellen – a cél az alkotmányos monarchia.

A monarchia hívei ezúttal az őszi országgyűlési választásokra gyűjtenek támogatást. „Újra itt vagyunk” mondta Lacy A. Milkovics, az SGA egy sajtótájékoztatójának moderátora csütörtökön Bécsben. Milkovics legutóbb a Páneurópai Unió főtitkára volt Richard Coudenhove-Calergi gróf alatt és Otto von Habsburg [II. Ottó – ford.] jobb keze 1964 és 1990 közt.

„Hisszük, hogy egy olyan időben, mint a mai egy monarchista mozgalom helyet szerezhet”, így Milkovics. A 72 éves férfi tizennegyedik életéve óta tagja a monarchista mozgalomnak, és vallja, hogy „utolsó leheletéig” monarchista marad.



„A köztársaságtól egyértelműen elhatároljuk magunkat”

Az SGA „gyökeres és nem tüneti” munkát kíván végezni és egy korona alatt kívánja egyesíteni a Duna-menti államokat, mondta az igazgatóhelyettes Nicole Faras. A cél: egy alkotmányos monarchia. „A dinasztikus elvhez tartjuk magunkat. Egy választott monarchia csak egy köztársaság lenne pepitában, és a köztársaságtól egyértelműen elhatároljuk magunkat” tisztázta a választási koordinátor Alexander Simec.

A kérdésre, hogy ki lenne az első császár [miért az első? – ford.] a Szövetség még nem tudott közelebbi felvilágosítást adni. „A Habsburg-házat favorizáljuk, anélkül, hogy kifejezetten egy személyt meghatároznánk” mondta Simec.

Egy Ellenőrzőtanács [Kontrollrat] bevezetése

Az új császár alkalmatlansága esetén népszavazással, vagy parlamentáris kétharmaddal lehetőség lenne a megbuktatására, ezután lép hatályba a trónöröklési rend. Egy ellenőrzőtanács felállítása is elgondolható. A nemesi cím természetesen újra bevezetésre kerül.

A szomszédos országok nyelve az oktatási tervben

Az SGA egy másik igénye mely megjelenik politikai programjukban az atomerőművek építésével kapcsolatos kötelező népszavazás, büntetőadó kivetése a kifejezetten erőszakos számítógépes játékokra, továbbá az osztrák nyelv és tájszólások védelme az anglicizmusoktól és a németességtől. A szomszédos országok nyelveit szintén belefoglalnák a tantervbe: „Ausztria nem ér véget ott, ahol az emberek már nem beszélnek németül” tisztázta Simec.



Kapcsolatteremtés más monarchista mozgalmakkal

Hogy a megcélzott államszövetség ne csupán egy osztrák vállalkozás legyen, a párt már kapcsolatban áll monarchista mozgalmakkal Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában. Jövőbeni kapcsolatok kialakítása is tervben van: „A kapcsolatteremtés megtörtént, a jövőben közös rendezvények várhatóak” mondta Milkovics.

Habsburg Károly [Károly herceg - a ford.] nincs a támogatók közt

Az Osztrák Monarchisták Szövetségével 1953-ban utoljára jutott be monarchista párt az országgyűlésbe, mondta Simec a sajtótájékoztató vége felé. A Keresztényszociális Szövetség, mely 1999-ben Habsburg Károly alatt épp nem tudott bejutni az Európai Parlamentbe nem volt monarchista orientációjú. Habsburg Károly szintén nem tartozik a párt támogatói közé, ám – így Simec – van az utolsó császárnak egyenes ágú leszármazottja a tagságban.

A 2008-as sikertelen bejutás

Az SGA már a legutóbbi, országgyűlési választásokon, 2008-ban is be kívánt jutni a parlamentbe, ám nem állt számukra rendelkezésre a megfelelő számú támogató.



Az SGA-val sok a közös pont, ám a fenti cikkből is egyértelművé válnak a markáns különbségek, melyeket most egy rövid bejegyzésben igyekszünk tisztázni.

A Párt: Többször egyértelművé tettük már averziónkat a jelenlegi tömegdemokráciával és választási rendszerrel kapcsolatban, melyek kapcsán kifejeztük azt is, hogy ha más meg is teszi, mi nem fogunk monarchista pártot alapítani. Ez egy olyan ellentét, melyet nem lehet ignorálni. Mi többek közt valljuk, hogy a monarchia nem rész, hanem egész, így az egész hazát képviseli. Valljuk, hogy a társadalom annyit szenvedett a kádári agymosástól, annyira bennük van a "400 év küzdelem az önálló Magyarországért" mítosza, annyira nincsen az átlagember tisztába egyértelmű dolgokkal, hogy egy monarchista pártkezdeményezés halálra van ítélve. Ügyünket nem akarjuk azzal a szemétbe dobni, hogy egy választásokon - melyeket amúgy bohóckodásnak tartunk - elérünk pár százalékot (ha!), mint az SGA 2008-ban. Valljuk azt is, hogy ezzel legitimálnánk ezt a rendszert, melyet kifejezetten nem szeretnénk, hiszen teljes mértékben elutasítjuk. Valljuk, hogy az ismeretterjesztés az elsődleges feladatunk. Ezzel kapcsolatban az SGA-nál is kiütköznek az ellentmondások: teljes mértékben elutasítják a köztársaságot, de részt vesznek a választásaikban? Úgy véljük, ez visszás.

A Dinasztia: Nincs a támogatóik közt Károly herceg. Nekünk ez egy alapvető cél: elérni azt, hogy a Habsburg-Lotaringiai dinasztia felfigyeljen ránk és támogassanak. Úgy véljük, amíg az SGA nem tart itt sem, addig enyhén szólva ködevés a választásokon való indulás. Többen szidják itthon azzal a dinasztiát, hogy nem törődnek az üggyel. Erre annyit tudunk mondani: miért tennék? Mi küzdünk, megteremtjük a lehetőséget, a király visszatér (ugye, mint 1921-ben, csak ezúttal elűzni nem kellene). A király nem kétkezi munkás, hogy itt segédkezzen nekünk.

A Mitteleuropa-gondolat: tökjó. Csak a hozzáállás.. Nem kéne szétkürtölni, hogy mennyire nagyon egyesíteni szeretnénk (a gyűlölt EU és a gyűlölt mai határok mellett!) a jelenlegi Közép-Európát. Először nemzeti királyság. Aztán mehet az egyezkedés. És a kis Ausztria jelenlegi méreteivel éppenséggel egy nagyhercegségben kéne gondolkodjon, bár természetesen az országméret nem kell, hogy ennyire meghatározó legyen.

A baloldali behatások: nagyon nem kénének. Szociális szöveg nyomatása, népszavazások lépten-nyomon.. enyhén szólva aggályos. A népszuverenitás fikció, uraim.

A hozott anyag: Atomerőművek? Erőszakos számítógépes játékok? Mi köze van egy monarchista mozgalomnak ilyen dolgokhoz? És miért pont ezek? Ne vesszünk el a részletekben és azért hagyjunk helyet a közösségi rendezésnek is, ne akarjon az állam mindent megmondani. Ezeket teljesen szükségtelen volt belefoglalni ebbe az interjúba. Viszont a német nyelv védelmét, szubszidiaritást, hazafiasságot jobban kéne nyomatni.

Röviden ennyi, alapvetően persze szeretjük őket, csak azért úgy véljük, a mi utunk, mely reméljük egyszer sikerre visz, az másfele vezet, sok ponton.

2013. júl. 10.

Károlyi Mihály az I. Magyar Népköztársaság elnöke


Nem csoda, hogy a Negyedik Köztársaság nevű formáció pártalakítási kérelmeit sorra dobja vissza a Fővárosi Törvényszék. Valószínűleg a törvényszéken ismerik hazánk történelmét, valamint ismerik ezt a táblát a Károlyi utcában, az erre vonatkozó 1918-as törvénnyel együtt, amit a 4!K egészen biztos, hogy nem. Gyakran kritizáljuk a négykát itt a Monarchista blogon, de ezúttal segítő szándékkal fordulunk hozzájuk: esetleg próbálják meg 3. Köztársasággal. Nem annyira ciki beismerni, hogy elszámoltuk magunkat, minthogy utolsó vérig ragaszkodjunk egy ilyen elemiben is megalázó fejszámolási hibához.

Károlyi Mihály az I. Magyar Népköztársaság elnöke

Ha esetleg keresnék, de nem találnák a táblát Budapesten a Károlyi Mihály utcában, itt egy kis segítség. A Jóistennek hála, már Károlyi utcának hívják ezt a közterületet. Aki nem tudná, az utca arról a Károlyi családról van elnevezve, amely józan észről téve tanúbizonyságot kitagadta a vörös grófot

"Károlyi [Mihály] egy undorító ember volt, ezért megveti és elítéli őt családunk"
 


2013. júl. 4.

Egy hosszú élet képei


Két éve hunyt el Pöckingben Habsburg-Lotharingiai Ottó, Magyarország örökös királya. Emléke örökké él bennünk.

A trónörökös Károly főherceg és Zita Bourbon-pármai hercegnő esküvője

A leánytestvér Etelka főhercegnő születése

IV. Boldog Károly király és császár feleségével Zitával és Ottó trónörökössel

IV. (Boldog) Károly király és Zita királyné Pranginsben, száműzetésben

Zita királyné gyermekeivel


Ottó főherceg Madeirától búcsúzik


Habsburg Ottó díszmagyarban

Habsburg Ottó agyaggalamblövésen

Habsburg Ottó Floridában

Örömujjongás Nancyben a nászmise után



Zita királyné gyermekeivel az Egyesült Államokban

 
Figyelem


Habsburg Ottó egy Zita császár- és királynét ábrázoló kép elött

Képek forrása: http://www.ottovonhabsburg.org/mm_bild.html

2013. júl. 3.

Lemondott II. Albert, Belgium királya


A mai napon, 2013. Július 3-án lemondott trónjáról II. Albert, Belgium királya (1993-2013). Nem túlzás azt állítani, hogy a flamand-vallon széthúzás ellenére nagyon nagy szerepe volt Belgium egységének megtartásában. Az ország három hivatalos nyelvén elmondott beszédében a váratlan döntést hajlott korával és megrendült egészségi állapotával indoklota.


A magyar viszonyok ismeretében, különösen IV. Károly király eckartsaui nyilatkozata kapcsán fontosnak érezzük annak hangsúlyozását, hogy a lemondás után a királyválasztás joga sem nem száll vissza a belga nemzetre, sem nem következik belőle automatikusan a köztársaság. A trónon legidősebb fia, az 53 éves Fülöp herceg követi, aki első ezen a néven. 

2013. jún. 30.

2+2=4


Valahol Óceániában, egy sötét irodában villódzó neonfények alatt Winston Smith kigöngyöli a csőpostából érkezett iratot. 

Nagy Britanniában úgy döntött a kormány, hogy ezentúl férfiak is lehetnek feleségek és nők is férjek, a The Telegraph tudósítása szerint. Előreláthatólag átíratják az Oxford értelmező kéziszótár idevonatkotó szócikkeit is. "A "férj" ezentúl egyaránt vonatkozhat egy azonos neművel házasságot kötő férfira vagy nőre, és egy nővel házasságot kötő férfira is. Hasonló módon a "feleség" szó vonatkozhat egy nővel házasságot kötő nőre vagy két egymással házasságot kötő férfira is" 

Ez az első eset, hogy az értelmező szótárakat is átírják a Nagy Testvér napiparancsa és az Angszoc alapelvei szerint. Hallott már híreket róla korábban is, de mindeddig képtelen volt belegondolni. Mit is írt ma reggel erről a naplójában. Vajon megvan még?...

"A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy. Ha ezt megtehetjük minden egyéb magától következik."

Valóban minden. Hogy a macska nem kétéltű, a harcsapaprikás nem csirkéből készül, ha bort borral, szódát szódával vegyítünk sosem kaphatunk fröccsöt, hogy a házasság férfi és nő kapcsolta, valamint az, hogy ezt nem kell magyarázni, mert értelmesző szótár nélkül is magától értetődik. 

"A gondolatbűnnek nem következménye a halál: a gondolatbűn maga a halál." 
A zúgó fejű Winston Smith a sötét irodában kikekeresi az Oxford Értelmező Kéziszótár idevonatkozó részét, lassan maga elé húzza a beszélírt és diktálni kezd...

----xxxx----


 "Egy ilyen jövő lehetősége rémisztőbb számomra a bombáknál is...” -Orwell 110.

2013. jún. 20.

Verebek, méhek és a Bölcs Vezér


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, aki mindenki másnál okosabb volt. Történt, hogy ez az ember egy hatalmas birodalom élére került, mert mások is ugyanezt gondolták róla, ezért vakon követték. Tanácsait megfogadták, ítéleteit elfogadták, haragjától féltek. Egy napon aztán, amikor ez az okos vezér a szántóföldeken sétált, azt látta, hogy a verebek ezrei lakmároznak a búzakalászokból, mely az ő népének termett. Mennyivel gazdagabb lenne népem, ha nem lennének ezek az átkozott verebek - gondolta. Napokig töprengett, hogyan segíthetne népén, hogyan űzhetné el ezeket a kártevőket birodalmából. Mivel mindenkinél okosabb volt, úgy döntött kiküldi népét a szántóföldekre, rétekre, erdőkbe, dombok, hegyek közé, folyó és patakpartokra. Kezükbe dobot, sípot és rossz fazekat ad, hogy azt addig üssék, míg az összes madár holtan le nem potyog az égből. Napokon, heteken keresztül tartott a zenebona, nem maradt madár az égen, tetemeik elborították az országot. A termést nem fosztogatták többé. Örült a nép és örült a bölcs vezér.

   
Teltek-múltak a napok és az ország minden szegletéből jelentették, hogy egyre több a sáska, cserebogár, és egyéb kártevő rovar. Már nem a madarak, hanem ezek a teremtmények rabolták el a termést a birodalom népétől. Letarolt szántók, gyümölcsösök romjai meredtek az égnek, amerre ezek a fosztogató siserehadak elvonultak. A bölcs vezér gondolkodóba esett. Ha nem lennének ezek az átkozott bogarak, népem gazdagabb lehetne bárkinél e földkerekségen. Napokon át gondolkodott, míg rájött a megoldásra. Gyáraiban vegyszereket kezdtek gyártani, ezeket népe boldogan vitte ki a szántóföldre. Heteken át nem csináltak mást, csak permeteztek, szórták a rovarirtót a földeken. Egy hónap elteltével néma csend borult a birodalomra, a madárcsicsergés után a rovarok zümmögése is megszűnt. Mindenki boldog volt, áldották a vezért a bölcsességéért. Már biztosak voltak benne, hogy elérkezett a földi paradicsom, a jólét, a fejlődés és a gazdagság.

Elmúlt egy év és újra panasztól volt hangos az ország. Meddőek voltak a gyümölcsfák, nem termett a zöldség, elkezdtek fogyni a virágok. - Hogyan lehet ez? - kérdezte a Bölcs Vezér. - Elpusztultak a kártevőkkel együtt a méhek is, nincs már aki beporozza a birodalom virágait, gyümölcsfáit! - hangzott a válasz a főldművesektől. Napokon át gondolkodott a Bölcs Vezér, törte a fejét, hogyan segíthetné népét ki ebből a bajból. Álmatlan éjszakákon át csak gondolkodott, tervezett és mérlegelt. Ha megszüntetjük a permetezést visszajönnet a kártevők, ha visszajönnek a kártevők népem elszegényedik! Nincs más lehetőség a népemnek ezentúl maguknak kell beporozniuk a fákat! - és így is lett. Azóta Kínában minden tavasszal gyűjtik az emberek a virágport, tasakokba adagolják és elszállítják a birodalom legtávolabbi szegletébe. Virágzáskor kirajzik a nép, apró ecsetekkel, melyet virágporba mártanak és kezdetét veszi a beporzás. És ez így megy évről-évre, tavaszról-tavaszra. A madárcsicsergéstől és bogárzúgástól megfosztott országban a földművesek azóta is szegények.

Itt a vége, fuss el véle. Aki nem hiszi járjon utána vagy nézze meg ezt a filmet!


2013. jún. 4.

Trianonon innen és Trianonon túl

Először – e gyászos évforduló kapcsán – arra gondoltam, hogy rakjuk végre már helyére a dolgokat! Azonban sok dolog van a földön, amivel szemben bajos harcolni – mint akár a gravitáció, a vizek folyása, az Igazság vagy a Rend – ám valami ilyesfélék lehetnek az aforizmák, az idézetek és azok szerzőségei.

Gondolhatnánk itt az elhíresült Széchenyi bölcsességre akár, amelyben a gróf arról elmélkedne, hogy minden népnek olyan kormánya van, aminőt megérdemel. Jól hangzik, de semmi köze a Legnagyobb Magyarhoz. De persze ez kit érdekel? Hiszen legbelül érezzük a mondottak igazságát; azt, amit át akarna adni – s az bizony valódi üzenet, bárki is találta ki e hamis mondatokat.

Ugyanígy vagyunk a híres „Magyar az, akinek fáj Trianon” idézettel.
Sőt, olvashattuk már úgy is, hogy: „Magyar az, akinek fáj Trianon, a többi csak állampolgár” – más változatban: „a többi csak országlakó” – illetve úgy is, hogy „Magyar az, akinek fáj Trianon és büszke 1848-ra”.
Láttam már e mondatok alatt Illyés Gyula, Wass Albert, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, de még Kádár János nevét is feltüntetve.

Mivel manapság szokás lett kőbe vésni, zászlóba hímezni a magyarságról szóló bölcs mondásokat, természetesen ezeket a gondolatokat is már régen kőbe vésték.
Rosszul tették.
Mert nem tudjuk, ki mondta. S ha Illyés, az egykor a Rózsadombon lakó mondott is volna ilyet valahol valamikor; feltehetően csak idézhette. Na, de kitől?
Aki tudja a megfejtést, ossza azt meg velünk!

Trianon fájdalma a legkorábbi időktől már az irodalomban, a költészetben is megjelenik. Nem megrendelésre – mint mondjuk a „Magyar írók Rákosi Mátyásról” antológiában –, hanem spontán és legbelülről jövő őszinte fájdalommal. Ahogy a Kosztolányi szerkesztette „Vérző Magyarország” antológiában még a liberálisnak tartott Karinthy is így zokog a „Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára” című írásában, a Trianon tulajdonnéven merengve:
„… De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”
Mint az egyik mai, enyhén szinkretista ifjúsági regényben, ahol a főgonoszt nem szabad néven nevezni. A szó kiejtése – az idea materializációjaként – is káros és visszahathat annak kimondójára.

Szalay Károly egy a Demokratában közzétett publicisztikájában elemzi gyönyörűen Karinthy Trianon-fájdalmát. Külön kitérve az egykori „Képes Ábécé” írására, amelyben a keresztre feszített Krisztus feje felé éppen a liberális Karinthy írta fel saját kezűleg az INRI helyett a „Magyarország” szót. Annak a fájdalomnak a sűrítményeként, amelyet a ma őt elődjének tartók képtelenek átérezni. S ha Szalay Károly így látja a mai szellemi közállapotokat, neki hihetünk, hiszen tudását nem Google keresésekre alapozza, hanem hatalmas és klasszikus műveltségére; úgyis, mint – talán – az egyik utolsó pesti magyar polgár… s akiről méltánytalanul keveset beszélünk manapság (s nyelvi leleményeit is csak majd halála után fogják/fogjuk dicsőíteni, felismerve majd benne egykor a valaha köztünk élt géniuszt. Bár ez sem biztos, mert mint mondottam: ő csak egy… agyonhallgatott pesti polgár).

Nem tudjuk tehát, ki írta ezt az aforizmát, s nem tudjuk ki – vagy kik – szerkesztették át ilyenre meg olyanra, egyéni érzékenységeiknek megfelelően. Mégis valami rettentő bölcsesség sűrűsödhet benne össze, ha a köztünk élő Bauer-, Dániel-, valamint „Ungváry Rudolf mértékegységű idióták” szemét – s rajtuk keresztül a létező ballib média érzékenységét – annyira csípik ezek a szavak.
Talán egy „sarokkövet” rakott elénk ezzel a gondolattal a névtelen szerző. A sorok között olvasni megtanult nemzedékek ilyenkor azonnal tudják a balról jövő minden tagadásról, hogy érdemes azt alaposan elolvasni, mert Igazság rejtőzhet a tagadás mélyén.

Mert gondoljunk bele abba, hogy amíg az egyébként tiszta lelkű és verseiben Trianontól később szintén meggörnyedő Juhász Gyula is, 1918-19 hagymázos napjaiban mekkora marhaságokra ragadtatta magát! Hová figyelt, mire koncentrált? Amikor pedig – a dicsőséges Székely Hadosztály szerveződése idején – már jól látható volt, hogy mitől kellene megóvni a Hazát és mihez kívántatna ember a gátra.
„Az eszperantó (…) eszméje most kezd diadalmaskodni a harmadik internacionálé, az öntudatra ébredt világproletariátus világraszóló megmozdulás nyomán. Az eszperantó igaz hívei kell, hogy az új társadalmi hitnek, a kommunista világrendnek is őszinte, becsületes hívői és becsületes propagálói legyenek … Kell, hogy az eszperantó hívei és beszélői is hirdessék a Marx evangéliumát: Világ proletárjai egyesüljetek! … Hogyan is zeng az Internacionál? Nemzetközivé válik Holnapra a világ! Addig is tanuljatok, készüljetek!” (Délmagyarország; 1919. március 29.)
Igen, ezt a nemzetet már régóta az írástudók árulása kíséri… Miért? Érdekes a kérdés. Kik azok, akik elárulják, és később sem jönnek rá az árulásukra; sőt az árulás fogalmát is tagadják? Kik ők?
Lám, még a legjobbakat is megtévesztették 1918-19 hazug, vérgőzös szólamai, s milyen könnyen levették tekintetüket intellektueljeink arról a szemük előtt zajló borzalomról, amit ma csak úgy nevezünk egy szóval: Trianon.
[S most az eszperantóról vallott juhászi nézeteket ne is elemezzük.]

Újra és újraéljük a 20-as évek rettenetét már 93 éve. S nincs is rá jobb kifejezés – amikor a felelősöket keressük – mint Benda szavai, amit Babits olyan elgondolkodtatóan ültetett át hazai viszonyainkra: mert Magyarországot 1920 előtt valóban az írástudók árulták el.
A rendkívül kis példányszámú „Nyugat” mögé rejtőzött liberális kútmérgezők, akik saját magukat nevezték ki félistenné, s ha valaki nem hozta a „normát”, rendkívüli gyorsasággal penderült ki mesterséges, ám biztos megélhetést nyújtó Parnasszusukról.
Aztán 45 évig mást sem hallott két nemzedék, hogy a Nyugat „így” meg „úgy”; s ha valaki a „Napkelet” nevezetet akár csak megemlítette… hát ő is penderült rögvest a kommunista Parnasszusról.

Ma vannak, akik azért duzzognak Európát szemlélvén, hogy az Uniót „a 68-asok irányítják” – hát ők szíveskedjenek körülnézni írástudóink elárulta, vadregényes hazánkban: mert e Hont máig a poszt-nyugatosok irányítják. És áruljál, és árulják, és elárulják újra és újra.
S ha nem értjük Trianont és a körülötte kibontakozó mai méltatlan csatákat, hát ne felejtsük el, hogy ez még mindig ugyanaz a harc, amely egykor Trianon szellemi előfutára volt.
Ez még mindig az egykori Nyugat gerjesztette és máig véget nem ért küzdelem. Egy ’Never ending story’.

Trianon önmagán túlmutató fogalommá vált.
Fogalmak csúsztak egymásba, de mégis mind valamiképp iránytű lett. A „tudom hogy tudod hogy tudom” hazug világában minden a balliberálisok elítélte szó, kifejezés, jelkép mind-mind egy irányba mutat: vissza az egykor volt, de eltaposott kiirtott, kirángatott, lehazudott, valaha volt működőképes értékek világára.
Ezért hallunk mindig csatazajt a magát ma éppen baloldalinak nevező liberális országrontók térfeléről, ha felbukkan egy-egy varázsszó, egy-egy jelkép, amely megpróbálja visszaidézni a normalitást.

Az ország egyik része így él ma Trianonon innen – a másik pedig Trianonon túl.
Ezért bosszantja ezeket az embereket a meghatározás, hogy „Magyar az, akinek fáj Trianon.”
Amit – ismét mondom – nem találtam sem Illyés, sem Karinthy műveiben. S tudják mit? nagyon örülnék neki, ha a Szalay Károly emlegette Karinthy kritikai összesben felbukkanna, s kiderülne, hogy tőle származik ez az absztrakció. Így talán kiderülhetne a csonkahoni bal legnagyobb hazugsága: a meddő és hiteltelen megosztásra törekvés.

Mert a magyarországi bal nem tanult semmit és semmit nem felejtett. Ha én Trianont mondok, ő december 5-ével replikázik; ha én „Magyar az, akinek fáj Trianon”-t mondok, ő rávágja, színlelt meghatottságtól nyirkos szemekkel idézve Bibót: „Demokrata az, aki nem fél”.

S közben nem jön rá a szerencsétlen, hogy – éppen a saját definíciója szerint – pontosan ő az, aki nem tekinthető „demokratának”. Hiszen fél. Hiszen retteg! Gyűlölve, acsarkodva, habzó szájjal idegenkedik, undorodik, ódzkodik. Mindentől, ami magyar – mert az neki „kirekesztő”. Retteg a Turultól, retteg az árpád-sávtól, még a történelmi Magyarország kontúrjaitól is, de a Szent Koronától, a Szent Jobbtól, Mindszenty hercegprímástól és Trianontól is, egy-egy lelátói csasztuskától, s mostanság már akár jelentéktelennek tartott szavaktól is.

Mert a balliberális tudja, hogy egyenlő terepen ő biztos vesztésre van ítélve. Megköti hát ellensége kezét, lábát; véletlenül se legyen képes védekezni. Elveszi a szavait. A Szót. Az Igét. Hiszen jól tudja: megmásíthatatlan bukása írva vagyon… Ezért a bal bemenekül védművei – a szómágiák világa – mögé; és ha kell, relativizálja, megmagyarázza akár azt is, hogy Trianon jó volt, Trianon szép volt, Trianon helyes volt. És elrendeli, hogy ebben holnaptól kötelező legyen hinni.
De ő maga – eközben – nem hisz ezekben. Hisz’ a bal nem hisz valójában semmiben, csak saját magában; csak a nehány golyóba összevissza gyúrt semleges salakban; csak a balban, csak véd- és dacszövetségükben – neki Trianon csak egy casus belli, csak egy ellenséges lobogó, egy gyalázatos kép, csak újbóli lehetőség a nemzetbe rúgásra.
A nemzet fogalma iránti érzéketlenségük ugyanis közmondásszerű.

Nem akartak ők sosem választ adni Trianonra – hiszen az nekik sosem volt kérdés. Akkor sem, amikor lehetőségük volt rá. A kelekóla Hruscsov vagy a géniuszi Ceauşescu idején sem. Miért lenne hát ez kérdés mai örököseiknek? Hallgassuk csak meg jelenlegi trianoni nyilatkozataikat!

Amikor arról beszélnénk, hogy Trianon „nem kibeszélt kérdés”, valójában a bal hamis fogalom meghatározásainak ülnénk fel.
Mert Trianon nem „kérdés” – Trianon valódi jelkép. Trianon egy érzés. Mindazé, amit a nemzetközi bal a nyakunkba szabadított testvéri tankokkal; mindazé ami kizárta egykor a nemzeti önvédelmet; mindazé, hogy Mustafa Kemal helyett ők egy emberileg és szellemiekben is alkalmatlan, magyarnak is selejtes senkit szabadítottak ránk; ahogy mindig is tették szemeteskukákból előrángatott, kérészéletű, megcsinált „hírességeikkel”.
Trianonon innen és Trianonon túl.
Mert Trianon valóban királyvízzé vált.

Per Spegulo



[Ezen írás első változatát pár napja már elkészítettem. Ezúton köszönöm minden kedves hozzászólónak, aki tévedésemre felhívta a figyelmemet! Üzenem, hogy a részletekben igazuk volt; ezért ki is javítottam az írást; s hálás vagyok, hogy azt aktualizálhattam.]

2013. jún. 3.

Trianon előszobája

Ezeddig ismeretlen, lappangó gyorsírásos jegyzet került elő minap Károlyi Mihály párizsi hagyatékából. Egy hivatalos diplomáciai irat hátoldalára firkált írás eddig elkerülte a kutatók, történészek figyelmét. A töredékes írást valószínűleg Károlyi titkára jegyezhette le annak idején egy Georges Clemenceau-val folytatott privát megbeszélés során. A válasz jellegét tekintve érthető, hogy miért nem került eddig nyilvánosságra.

-...Károlyi! Hagyjon már békén az örökös aggodalmaskodásaival! Lassan háromszáz éve rágják a fülünket, könyörögnek segítségért Franciaországnál a magyar függetlenségi mozgalmaik nevében. Mi pedig segítettük Thökölyt, kiképeztük és pénzeltük Rákóczit, útmutatásat adtunk Martinovicséknak, Kossuthnak. Rengeteg pénzébe került Franciaországnak a magyar protestánsok, szabadkőművesek, jakobinusok mozgalmának nyújtott támogatás. Franciaország ebben a utóbbi háborúban 4 évig vérzett a magyar szabadságért. Mennyi ember halt meg... És tessék, megvalósult a kurucok összes álma: itt a Független Magyarország, a hőn áhított nemzetállam, sajtószabadság és demokrácia! Mindennek tetejébe a francia mintájú köztársaság! Örökre megszabadultunk az ezerszer elátkozott Habsburgoktól, szétzúztuk népeket rabigában tartó Birodalmukat. Hálásnak kellene lenniük Franciaországnak, mely mindig állta a szavát. Emlékezzenek Napóleon kiáltványára! Mi volt akkor a maguk válasza?... Maguk még most is képtelenek eldönteni, hogy birodalmat, vagy nemzetállamot akarnak... Elég legyen a méltatlankodásból, Károlyi!...



2013. máj. 31.

Hazánk és Európa egy brit konzervatív szemével



Roger Scrutonnak az MTA-n tartott előadásáról

A sors talán némileg mulatságosnak is nevezhető fintora, hogy Roger Scrutonnak, a brit konzervativizmus egyik vezető kortárs filozófusának útja éppen az esztétikától vezetett a politika irányába, ahogyan nagy példaképének, a modern konzervativizmus egyik „alapító atyjának,” Edmund Burke-nek is. Az elsőre talán nem triviális kapcsolat értelme a felszínes viszonyok és unalomig ismételt frázisok mögött rejtőzik. A konzervativizmus értelme bizonyos szempontból úgy is megragadható, mint a „szépség politikája” (Burke), a kifinomult és arisztokratikus forma tisztelete, amely szemben áll a modernitás prózaian sivár, tömegszerű és homogén látképével, a tágan értelmezett “szocialista realizmussal,” az ideológiai absztrakciók és a politikai sémák terméketlen, üres, unalmas funkcionalizmusával.

Scruton Budapesten, az MTA dísztermében  tartott előadásának témája azonban nem a művészet, hanem a nemzetállam és az olyan nemzetek feletti struktúrák viszonya volt, mint amilyen például az Európai Unió. Nézete szerint az ilyen „birodalmi” struktúrák a helyi viszonyokat figyelmen kívül hagyva tesznek erőszakot a fennállón, vagyis a mi esetünkben a „nemzetállamnak” a felvilágosodás után kialakult koncepcióján, azáltal hogy egy elvont-ideologikus sémarendszert erőltetnek rá a „nemzeti karakterek” diverz valóságaira. Ebből fakad mindaz a politikai meghurcolás, amelyet Magyarország jelenlegi kormányának el kell szenvednie: amikor a baloldali értelmiség az engedetlent „fasisztának” vagy „nacionalistának” kiáltja ki csupán egy olyan  mechanizmus mentén szerveződik, amelyet már a francia forradalom politikai ideológusai is használtak, létrehozva a „reakció” és a "forradalmi éberség" mítoszait.  

Scruton érvelése ismerős lehet mindenkinek, aki tud a felvilágosodás-kori vitáról, amelyet Burke és de Maistre a francia forradalom támogatóival folytattak az emberi természet absztrakt-elméleti univerzalitásáról alkotott filozófia nyomvonalát követve, és amely koncepciót a két konzervatív gondolkozó minden realitást nélkülöző ideológiai kreációnak bélyegzett. A klasszikus brit konzervativizmusra jellemző felfogás továbbgyűrűzik Scrutonnál a központosítás elutasításában, amelyet az Európai Unió „balos” előfeltevésének lát, elutasítva a homogenizációra való törekvést, amely minden esetben kizárja a szubszidiaritást és amely könnyen egy centralizált bürokratikus apparátus „demokratikus zsarnokságába” torkollhat. Scruton az EU-t birodalomnak nevezte, amelynek struktúrája szembemegy a nemzetállammal, ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy „Angolként egyébként a birodalom lehetősége, nincs ellenemre.” Nem a birodalmi eszmével van tehát problémája, hanem sokkal inkább annak torz, fals megvalósítási formájával.

Az EU bürokratikus apparátusával, az ideológiai-politikai elittel kapcsolatban azt a bírálatot is megfogalmazta, mely szerint ez az elit egyértelműen elszakadt a választóitól, az Unió átláthatatlan bürokratikus rendszerében képtelenné válva a képviseleti elvből következő felelősség hordozására és kibontakoztatására, a felülről „oktrojált” szabályozások ellenében a brit filozófus az alulról építkező politikai közösségek mellett tört lándzsát. A kontinentális konzervatívok számára akár megütközést is kelthetne ez az olykor a „bázisdemokrácia” híveit idéző érvelési mód, Scruton azonban természetesen egészen mást ért a demokrácia fogalma alatt mint a baloldaliak, számára a demokratikusság kritériuma elsősorban a képviseleti elv vagyis az állami zsarnoksággal szembeni ellensúlyok klasszikus  Locke-i és Hume-i megközelítésének teljesülése, és nem a „tömeg uralmának” vagy az ezzel szoros összefüggésben álló „egyenlőség” fals koncepciójának baloldali-egalitárius állítása. [1]

A filozófus azt is hangsúlyozta, hogy a nemzetben kifejeződő „kollektív mi” határozottan szemben áll az individuumra alapozó liberalizmus atomizáló tendenciáival, és ez egy egyén feletti struktúrához való hűség és azonosulás jegyében állva megerősíti az egyén elkötelezettségét a társadalom iránt, a nemzeti „egésznek” tehát előfeltevésként meg kell előznie a fragmentált „részeket.” Scruton kitért még emellett az európai kultúra keresztény alapjaira is: - habár tudvalevő, hogy maga nem hívő – fontosnak tartotta megjegyezni és dicsérni az új alaptörvény ide vonatkozó passzusait.

Scruton előadása színvonalas volt és gondolatébresztő számunkra, habár nem minden pontjával és vonatkozásával értünk egyet. Magyarország jelenlegi kormányával szimpatizáló megjegyzéseit ismert politológiai és politikai-filozófiai előfeltevéseinket tekintetbe véve csak igen limitált értelemben tehetjük magunkévá. Talán szerencsés lett volna az is, ha kitér egy kicsit a „nacionalizmus” és a „patriotizmus” közötti különbség tárgyalására (ahogyan például a két nappal korábban előadást tartó John Lukács is tette), illetve árnyalja a „nemzetállam”  koncepcióját: a nacionalizmussal összeköthető 19. századi nemzetállam elképzelését ugyanis magyar konzervatív szempontból határozott alászállásnak kell értékelnünk a „nemesi nemzet” azt megelőző felfogásához viszonyítva. Az így anticipált nemzetállam, és a homogén nemzetfogalom, „az egy magyar politikai nemzet” minden kétséget kizáróan az Osztrák-Magyar Monarchia sajnálatos bomlásának (vagy inkább bomlasztásának) egyik drasztikus tényezőjévé vált. Az arisztokratikus, a monarchikus és dinasztikus elv pozitívumai sem kerültek elő az előadás folyamán, nem tért ki rá, hogy ezek vajon nem képviselhetnének-e egy „harmadik alternatívát”  meghaladva a nemzetállam és a nemzetekfeletti struktúrák antagonizmusát. A kortárs politikai filozófiai irodalomban tájékozott olvasóközönség számára ugyanakkor nem lehet titok, hogy Scruton szimpatizál a monarchia eszméjével, interjúk, cikkek és tanulmányok tucatjaiban tett már erről tanúságot, fontosnak tartja, hogy hazája Nagy-Britannia alkotmányos monarchia, és igencsak kritikusan szemléli a monarchia elvének egyre erőteljesebb háttérbe szorulását a modern világban.