Kellemes meglepetés, kellemetlen szájíz (REV.)

A minap egy séta alkalmával a Mária utcában, Budapesten a VIII. kerületben, a Szemklinikán a fentebb feliratot sikerül konstatálnunk "királyi magyar". Kellemes borzongással a gerincünkön megállapítottuk, hogy a restaurálók, mivel a bejárati kapu szépen fel van újítva, ezúttal kegyesek voltak. Meghagytak mindent eredetiben, ahogyan volt. Zászlóra már nem tellett, ugyan mert a rongyos, napszítta magyar zászlót tették ki újra. Így legalább a kontraszt is megvan.

A sétát tovább folytatva Budapest egyik legszebb oromzatával rendelkező templomhoz érkezünk (Jézus Szíve) amely ma is a jezsuiták egyik rendháza. Valaha innen irányította Bangha páter a szellemi harcát "pajzzsal és karddal", hogy a népszerű rovat címét idézzük a Magyar Kultúrából. A tér másik felén, szemközt a templommal, gróf Zichy Nándor szobra áll, aki a királyhű katolikus-keresztény arisztokrata politikus egyik mintaképe a mai napig számunkra. Sajnos azonban a tér neve, már a népuralmista korszak terméke; Lőrinc pap tér. Dózsa György, az "ordas király", papja volt, aki bőszen elnézte fiatal lányok, asszonyok megerőszakolását, udvarházak kifosztását, szántók felégetését, de még azt is, hogy a paraszt lázadók ellen hadba induló Csáky Miklós csanádi püspököt karóba húzzák. Ulászló királyunk máglyán égette meg a rebellis klerikust. A hálás köztársasági utókor pedig teret nevezett el róla, közvetlenül az ex-ellenforradalmi fészekkel szemben, ahol a nagy királyhű politikus szobra ma is áll és ahol Pezenhoffer Antal is dolgozott valaha. (Néhány utcával arrébb, Bangha páter domborművét is meghagyták a kommunisták, valamilyen csoda folytán.) A tér neve a királyságban Scitovszky János hercegprímásról volt elnevezve, arról a személyről, aki Mindszenty József előtt az egyik legkomolyabban gondolta a közjogi szerepét, hiszen vállalkozott arra, hogy nádor hiányában a császárnak előterjeszti a nemzet feliratát, amely arra vonatkozott, hogy az 1849 utáni helyzetet mihamarább tisztázzák. 1848-as áprilisi törvényeket elfogadta, de 1849-et semmiképpen sem.

A múlt és a jelen, az értékteremtő és az értéket pusztítót értékessé tevő zavarbaejtő találkozása ez a néhány méter, a valaha sokkal szebb napokat látott Józsefvárosban, ami ma jobbára a "magyar gettó" a külföldieknek, nekünk azonban sokkal inkább "cigány gettó". A királyságban azonban ez "a katolikus gettó" volt, amit inkább pozitív értelemben használtak az egész országban. Sőt akkoriban, az említett nevek és cselekedeteik után így emlegették; "Kis Róma", "Magyar Róma", "Kis Vatikán", "Katholikus Getthó".

Élelmes emberek ma "gettó túrákat" is szerveznek ebbe a városrészbe a külföldieknek szép összegekért.

Lőrinc pap és a respublika jelene - gróf Zichy Nándor, Scitovszky János, Banga páter, Pezenhoffer Antal és a "királyi magyar" múlt. Az államforma nemcsak egy puszta és üres keret. Megszabja, hogy mi mozgasson egy nemzetet és engedi, hogy mi legyen a végzete is.

PRO ÉS KONTRA - 140 éve született Horthy Miklós kormányzó

-->

Egy kerek évfordulóhoz érkeztünk. Éppen 140 esztendeje született Kenderesen vitéz nagybányai Horthy Miklós, régi erdélyi református kisnemesi családban. A Horthy-család 1635 óta tartozott a magyar nemesség soraiba, az kutyabőrt II. Habsburg Ferdinánd királyunk adományozta nekik. A kormányzó élete végéig politikusi példaképének I. Ferenc Józsefet tartotta, dolgozó szobájában festmény ábrázolta a királyt.

Szóban, írásban talán a legtöbbször elhangzó kérdés a magyar monarchisták felé, hogy "mit gondolunk Horthyról?!". Az 140 éves évforduló kiváló alkalom arra, hogy összefoglaljuk, amennyire tellett tőlünk objektíve és természetesen a teljesség igénye nélkül, a pro és a kontra oldalt.

Amit pozitívan értékelünk vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó országlásában;

1. Helyreállította a jogfolytonosságot, ha nem is teljes formájában, amelyet a két törvénytelen népuralmi államforma (népköztársaság, tanácsköztársaság) okozott Magyarországon.
2. Visszaállította a királyság intézményét Magyarországon.
3. Visszaállította a történeti alkotmányunk érvényességét.
4. Visszaállította a Szentkorona-tan érvényességét a magyar közjogi-, államigazgatási gyakorlatban
5. Nemzetgyűlésnek biztosította az újra alkotmányozó feladatainak az ellátását (1926-ig).
6. Leszámolt a népuralmista államformák ideje alatt szerepet vállaló személyekkel, azok térnyerését megnyugtatóan szabályozta.
7. A területi revíziót választotta az ország integritásának biztosítása érdekében, minden külpolitikai reménytelenség ellenére igyekezett azt végre is hajtani.
8. Sem a „vörös”, sem a „barna” szélsőségeknek nem engedett domináns politikai szerepet a kormányzói tisztségének a betöltése alatt, a magyar államiság védelmében.
9. Gazdasági-, társadalmi-, politikai konszolidációt indított el és kormányzói ideje alatt ezt támogatta. Ez a folyamat több helyen is szervesen kapcsolódott a magyar államfejlődés addigi menetéhez.

Amit mindenképpen erős kritika alá kell vetnünk vele kapcsolatban;

1. Két uralkodói restaurációs kísérletet (Egyik sem volt „puccs”! Felejtsük el ezt a marxista-republikánus terminológiát végre!) is meghiúsított, személyes politikai és rövidtávon nem igazolható külpolitikai érvekre hivatkozva, amelyek nem emelkedhettek volna egy ilyen kardinális jelentőségű akció támogatása, végrehajtása fölé. Külön ki kell emelnünk itt, hogy a felkent királyra való lövetés (Budaörs), a rendkívül méltatlan tárgyalási mód, a különböző kicsinyes követelések e tárgyalások során (amelyek sajnos később sem tűntek el, amikor ilyen tárgyalások zajlottak), és a királyi pár üldöztetése, fegyveres megfélemlítése (Tihany), kitoloncolása, illetve átadása egy idegen hatalom számára megengedhetetlen és megbocsáthatatlan tettek voltak a kormányzótól. Mindezek rendkívül méltatlan cselekedetek is voltak, amennyiben az uralkodó – IV. Boldog Károly – életszentségét és jámbor, a polgárháborút mindenképpen kerülő magatartását is figyelembe vesszük.
2. Az 1921-es detronizációs törvény kihirdetése. A törvény a történeti alkotmány szempontjából jogtalan és érvénytelen, hiszen a kormányzó ilyet nem hirdethet ki (mert a felkent királyt helyettesítette, azt a személyt, akit éppen ezzel „trónfosztott”), hatálybalépéséhez pedig a király nem elle6njegyezte azt. (Ez utóbbi általános probléma egyébként minden detronizációs törvénnyel kapcsolatban, amikor törvényes, felkent uralkodó van trónon a „trónfosztás” közben.)
3. Nem tartotta be önkéntes személyes ígéreteit (Schönbrunn 1918, Budapest 1920), amit tett a királynak a trónra való visszasegítése kapcsán.
4. Huszonöt évig elódázta a trón betöltésének a kérdését, csak belpolitikai szempontok miatt. Ezzel a „királynélküli királysággal” nonpluszultra helyzetet teremtett a magyar államiság történetében, amelyre semmilyen különösebb nemzeti indoka nem volt a kormányzónak és politikai körének, annál inkább több (aktuál)politikai. A kormányzónak alkotmányos kötelessége gondoskodni a trón betöltéséről az apostoli királyságunkban. Ezzel az ideiglenes állapottal valamennyire „hozzászoktatta” a magyarokat ahhoz, hogy nincsen szükség felkent királyra Mária Királyságában, csak pusztán egy autoriter államfőre.
5. Dinasztiát akart alapítani, holott ez egy ideiglenes államfői tisztség esetében nem lehetséges és nem is kívánatos. (A Regnum Marianum elve pedig kimondja, hogy az ország élén csak katolikus uralkodó állhat, Horthy pedig eleve református volt, azonkívül kisnemesi származásából kifolyóan nem kellőképpen reprezentált. Sajnos ezért Magyarországon is akadtak olyan arisztokraták, akik államfői tisztségének elismerése mellett is „parvenűnek” tartották, de ami ennél nagyobb baj, hogy Európában nem tudott igazi dinasztikus kapcsolatokat ápolni.)
6. Nem valósította meg a teljes jogfolytonosságot, hiszen a Szentkorona-tan szerint, a Szent Korona országa úgy teljes, hogyha annak feje (caput) is van, ez pedig mindig a felkent király. A területi revízió kérdése elválaszthatatlan lett volna – Szentkorona-tan szerint is – a restauráció kérdésétől.
7. Több eszközzel is megpróbálta ellehetetleníteni, sőt büntetni azokat, akik a trón betöltését tisztázni akarták (legitimisták). Nonszensz módon a „szabad királyválasztókat” támogatta (leginkább Gömbös Gyula), de ilyen választásra sem került sor a negyedszázad alatt.
8. A II. világháború szerencsés és az ország szempontjából biztonságosabb befejezése nem sikerült, az erre irányuló kísérlete sem kellőképpen előkészítve nem volt, sem a tényleges kivitelezés nem volt szerencsés. A kormányzó országlása végén a jogfolytonosság újra megszakadt (német megszállás, nyilas hatalomátvétel), amely mellé az ország teljes – kétszeres (német-nyilas, szovjet-vörös) – kirablása, kivéreztetése is párosult, amellyel gyakorlatilag megismétlődött, sőt valamennyire meg is hatványozódott az 1918-as állapot, amelyből azonban a helyreállítás a mai napig nem sikerült.

Köténykötők

Magyarországon kevesen tudják, hogy egészen pontosan kik voltak maszonok (szabadkőművesek) a "nemzet nagyjai" közül. Pedig egészen nyíltan hirdetik a mai maszonok ezt, és érdemes is utánajárni a dolgoknak, mert akkor van egy olyan viszonyítási pontunk, hogy kit, hogyan, miért és meddig tartsunk nyílván. Kossuthról, Jászi Oszkárról, Csáth Gézáról, Kosztolány Dezsőről, Kazinczyről, vagy éppen Wekerle Sándorról illik jókat mondani, de kevesen gondolják hozzá, hogy maszonok voltak.

Nem megyünk bele most abba, hogy miért volt mérhetetlenül káros a Magyar Királyságnak, az amit a maszonok végeztek lassú erjesztő munkájukban. (De ígérjük, hogy erre bizony még nagyon sokszor ki fogunk térni.) Hű katolikusként elég nekünk az Anyaszentegyházt jelenleg is érvényes tanítása, amelyet többször megerősített - legutóbb az akkor még csak Ratzinger bíboros, mostani Szentatya XVI. Benedek - a szabadkőművesség és a katolikus vallás össze nem egyeztethető egymással. Mi Krisztust választjuk a maszonok helyett, és a királyságot a szabadkőműves felforgatás eredményezte köztársasággal szemben.

Nem olyan régen a magyar maszonok közül a francia / latin ág kötényt kötött Ady Endre szobrára Budapesten. Igen, ő is maszon volt, mégpedig a liberálisabb, a szocializmussal és a köztársasággal egészen korán szimpatizáló Martinovics Páholy tagja. Mi ebből most nem vonunk le következtetést, álljon itt inkább Nacsády Andrásnak, a Nagyoriens mostani nagymesterének a véleménye, arról, hogy miért is kellett maszon kötényt tenni arra a szoborra, amely Magyarország fővárosának egyik legfrekventáltabb helyén található majdnem egy egész napra;

"A Martinovics páholy a múlt héten ünnepelte a 100 éves jubileumát, ennek örömére vagy emlékére gondoltuk, hogy Adyval hívjuk fel az eseményre a figyelmet, aki tagja volt a páholynak. De rajta kívül emlékezhettünk volna Csáth Gézával vagy Kosztolányi Dezsővel is, ők is tagok voltak. De a tér másik felén, Liszt Ferenc derekára is köthettük volna kötényt, ő is szabadkőműves volt ugyanis. De a szervezetünk második nagymesterét is említhetném, Jászi Oszkárt, az ő polgári liberális elvei nélkül ma talán nem beszélhetnénk demokratikus Magyarországról.".


Nos, igen mindez történelmi tény. Mint ahogyan az is, hogy a magyarok legnagyobb része ezzel mit sem foglalkozik és az is, hogy mostanára a magyar szabadkőmüvesség leginkább már fogatlan oroszlán itthon. (Azért nem kell félni, bevallottan, most is vannak aktív politikusok, akik tagok. Mert a potencia az bizony benne van eme remek kis szervezetben.) Megtették a kötelességüket, távozhattak volna akár. Nem tudom őket sajnálni, amiért ez nem tetszik nekik, ami most van. Sokat tettek érte, hogy ez ilyen legyen. Pont ilyen.

Kötögessék a kötényeket a szobrokra. Heppeningeljenek, az úgyis trendi. Magyarázkodjanak. Szedjék a tagdíjat és győzzenek meg mindenkit, hogy nincsen hatalmuk senki és semmi felett. Mondjanak ellent mindannak, amit ebben a világban ma a bőrünkön is tapasztalni lehet.

Mi meg rázzuk a fejünket, de nagyon. Mert ezt, azért mégiscsak nem kellene.

(Akinek meg ennyi nem elég, az olvasgasson.)

Antonio Tejero legendája

 
Nem könnyű őszintén és következetesen megvizsgálni Antonio Tejero 1981-es tettét, az azonban biztos, hogy minden szempontból nagyon tanúságos azon elgondolkodni. Nézzük tehát röviden az eseményeket. 1981-ben Franco halála után néhány évvel, a keményvonalas monarchisták (falangisták, karlisták) úgy vélték, hogy a Juan Carlos királyt egészen rossz irányba vezetik a tanácsadói és legfőképpen az a "demokratizálási folyamat", amelyet Spanyolországban beállt Franco halála után. Annak idején Franco azért választotta Juan Carlos a Bourbon házból, mert ő kifejezetten konzervatívnak számított a többi lehetséges jelölttel szemben, és Franco mellett, aki fokozatosan vezette be a államvezetésbe, úgy tünt, hogy be is váltja a hozzá fűzött reményeket.

Máshogyan történt sajnos a Caudillo halála után, és ezt nem mindenki akarta annyiban hagyni.

1981. február 23-án 18.20-kor Antonio Tejero, a Guardia Civil alezredese, néhány fegyveres társával együtt berontott a Cortes épületébe és elfoglalt az üléstermet. Az akciójával egy időben Valenciában Milans de Bosch tábornok átvette a hatalmat. Követeléseik egyértelműek voltak; a királyi hatalom növelése, a kommunisták, a szocialisták, a liberálisok maradjanak távol a parlamenttől, a "demokratizálási folyamat" megállítása. Az elfoglalást megörökítette a TV, érdemes megnézni.



Néhány óra után az egész felkelés azonban elbukott, Juan Carlos király a felkelők magatartását törvénytelennek minősítette és kiállt a parlament mellett. Egészen pontosan így;



Tejero és társai elbuktak, harc nélkül megadták magukat. A király ellen harcolni nem akartak. Tejeronak a király megkegyelmezett, nem támogatta a halálos ítéletet vele szemben, amit sokan akartak, 15 éves börtönbüntetésre ítélték, ahonnan - utolsóként a "puccsisták" közül - 1996-ban szabadult. Jelenleg is Spanyolországban él és cikkeket ír a királyságot gyengítő politikusok ellen.

Jogellenes volt-e a "puccs"? Minden puccs az egy királyságban, így ez is az volt. A király valószínűleg soha nem állhat az országgyűlés ellenében "valaki" mellé, aki hatalmat akar. Jogos volt-e a puccs? Nagyon valóüszínű - különösen, hogyha a mostani ellaposodott, elgazosodott spanyol királyságot nézzük - hogy nagyon is. Tejero és társai elég pontosan megérezték, hogyha a királyi hatalmat gyengítik, akkor mindaz, amit Franco évtizedeken erősített, széthullik.

Reménytelen egy helyzet.

A király jogosan ítélte el a cselekedetet. Senki nem lövöldözzön egy országgyűlésben, senki ne használjon erőszakot a törvény megváltoztatására. Senki, kivéve a királyt. A királynak észre kellett volna vennie, hogy Tejero és társai a végletekig hűek hozzá és nem magukért teszik azt, amit tesznek, hanem a királyságért, Spanyolországért és a királyért. Juan Carlosnak meg kellett volna értenie, hogy ez egy törvénytelen, de nemes áldozat volt, amely olyat akart felmutatni, amely kijózaníthatja a királyt. A királynak kellett volna a saját hatalmáért küzdeni teljes erejével, azért, hogy az a pusztulás, ami korábban olyan gyorsan elérte az országot 1936-39-ben, az most lassan ne zabálja fel, mondjuk a "demokratikus folyamatok" álcája alatt. A találgatás azóta is zajlik, hogy a király miért nem tette meg ezt. A jelenlegi tények viszont azt mutatják Tejero és társainak a jóslata igaznak bizonyult.

Rövid beszámoló a pécsi monarchista előadásokról (REV.)

Egy szíves meghívásnak tettünk eleget azzal, hogy 2008. június 10-én Pécsett a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában három előadást tartottunk a Magyarországon is vállalható monarchista alternatíváról, az apostoli királyságunk valóságáról. A félig megtelt nagyelőadó, és az a tény, hogy a megjelentek fele kifejezetten nagyon fiatal volt bizakodással töltött el minket. Másfél órára terveztük, mindennel együtt azonban három órás lett az egész ankétunk, ami annak is köszönhető volt, hogy utána meglehetősen szép számban voltak, egészen különböző, de mindig konkrét kérdések, amelyekre válaszolnunk kellett. Az előadásokat rögzítette a Szent Korona Rádió egyik helyi munkatársa is. Itt meg lehet hallgatni őket teljes terjedelmükben. A rendezvény után pedig többen vásároltak a Miles Christi konzervatív-katolikus / monarchista folyóiratból is példányokat, amelyekben az előadók korábban publikáltak. Összességében egy eredményes, nagyon is reménykeltő estét tudhatunk a magunk mögött. Ráadásul a szervezők megígértették velünk, hogy ősszel csináljunk ráadást is, amelyet örömmel ígértünk meg.

Az alábbiakban álljon itt néhány videó, amelyek talán minden további unalmas szöveges beszámoló helyett nagyobb érdeklődést tudnak kiváltani a kedves olvasókban. (A technikai megvalósítás talán nem mindig a legszerencsésebb, de talán így is sikerül valamit átadni, ami hasznossá tud válni majd többeknek.)

Békés Márton előadásából ("A becsület rendszere") részlet.



Pánczél Hegedűs János ("A királyság, mint jelenkori alternatíva") elóadásából részlet.

Ezuttal is szeretnénk megköszönni Czeininger Tamásnak és Várszegi Csabának a szervezést, minden érdeklődőnek, hogy jelenlétével megtisztelt minket. Reméljük, hogy ez valóban csak a kezdet volt, s ezúttal is várjuk az észrevételeket, véleményeket itt az oldalon. Ha pedig valaki máshova is szeretne szervezni ilyen előadást, akkor bátran jelezze nekünk!

Várjuk a királyt!

"Ne félj, csak higyj!" - 1920 - 2008 Trianon

Magyar monarchista nem mehet úgy el június 4-e mellett, hogy legalább egy poszt ne szerepeljen ezen az oldalon, mégha egy nappal később is, mint talán kellett volna. (Ennek csak technikai okai voltakk, elénzést érte.) Trianon a királyság pozíciójából ma ugyanaz, mint régen volt; a Szent Korona országainak területi egysége, nem volt elválasztható a restauráció kérdésétől Tranon diktátuma után. A restaurációs és a revízió ugyanazon érem két oldala - ahogyan a kíváló legitimista-monarchista, Deme László megfogalmazta azt az 1930-as években. Más kérdés, hogy mennyire aktualizálható ma a revízió, az azonban nem lehet semmilyen szinten kérdés, hogy Trianon mélyen igazságtalan volt és egy egész nemzeteszmét, egy transzcendens behatároltsággal is rendelkező, megszentelt életközösséget robbantott szét a Kárpát-medencében és csak beágyazta a sovinizmust szinte minden itteni nemzetállamban.

Monarchista szempontból úgy gondoljuk, hogy jogos Trianont nemzeti gyásznapként megjelölni, de nem gondoljuk, hogy ennek a gyásznak önmarcangolónak és mindent elfedőnek, legfőképpen pedig irreálisnak kellene lennie. Trianonra revans lehet, hogy a magyarság visszatér eredeti államformájához, az apostoli királyságához, a történeti alkotmányához, és az államát vezérlő Szentkorona-eszméhez és helyreállítja a jogfolytonosságot, amelyet a köztársaságok mind csak megszakítottak. Trianon (1920) és Párizs (1947) nem elválasztható a köztársaságoktól, ebben lássunk tisztán! A köztársaságok nem tudták megmenteni a területi épségét az államunknak, Horthy kormányzó idejére pedig egyszerűen a helyzet már készen volt, sajátosan magyar katasztrófa az, hogy nemcsak közjogilag volt csonka az ország az ő ideje alatt, hanem területileg is. (Horthy ha az elsőért lényegében felelős, a másodikat legalább ennyire próbálta megváltoztatni.)

Trianonra mi egy József Attila verssel emlékezünk ezen az oldalon, amelyet nagyon fiatalon, mindössze 17 évesen írt a költő. A költőként nagyon is jelentős, azonban politikai-társadalmi beállítódottságában sokszor kétséges József Attila, 17 évesen egészen egyszerűen, zsigeri módon megfogalmazta mindazt, ami fájhat alapban a magyarnak a békediktátumban. Ideidézzük azért is, hogy szemléltessük, ami 1922-ben egy tizenéves kamasznak, aki később kommunista szimpátiával is bír majd, evidencia volt, ma nem az a respublika vezetőinek.