2009. máj. 23.

Elindult az első magyar monarchista portál.



Megnyitottunk egy újabb fejezetet; Regnum! portál, ahol királyságban gondolkodunk. A blog mellett jelenleg egyre határozottabb igény van úgy látszik egy ilyenre is. Legyünk őszinték; kinőttük ezt a helyet, bármennyire is szeretjük. A blog mindamellett nem szűnik meg, nincsen semmilyen előzetes tervem ezzel, majd ahogyan alakul. Mindenesetre nagyon hasznos és inspiratív volt az a több, mint egy év, amely elmúlt. Ideje egy kicsit továbblépni, egyetlen apró lépcsővel. A portálnál (amely jelenleg 95%-os állapotban van, de valahogyan többen is felfedezték, ezért nincsen értelme tovább várni) továbbra is számítunk mindenkire, aki itt jelen volt és reméljük, hogy egyre több emberhez sikerül eljuttatni a gondolatainkat, ugyanabban a szellemiségben, amelyben ez a blog is működött eddig. Személyesen mindenkinek köszönök minden segítséget újra és újra, és kérem, hogy maradjon velünk a jövőben is. A portál nagyobb teret enged sok olyan dolognak, amelynek itt csak a csirája volt meg; multimédiás anyagok, konzervatív írások könyvtára, letölthető és terjeszthető anyagok, fórum, áttekinthetőbb forma, segítők toborzása, kiadványok terjesztése, stb. Tessék hát szaporán regisztrálni, kommentelni okosakat, jelentkezni munkára, közösen gondolkodni azokról a dolgokról, amelyek eddig is összekötöttek és véleményeket ütköztetni arról, amiről máshogyan gondolkodunk- No, és persze terjeszteni a Regnum! hírét és nevét.

www.regnumportal.hu

Királyságban gondolkodunk.

7 megjegyzés:

Ultrajobber írta...

Kommentelo"k szempontjából most még ugyanaz, mint a SzKR-n.

De remélem, azért a sok jó írás majd jó olvasókat is vonzani fog.

Éljen a legitim államforma, éljen a királyság!

Ultrajobber írta...

Ajánlanám, hogy írjatok valamit a Szent Korona birtokjogáról a

"XXIII. Ettől nem lesz olcsóbb a kenyér, és a számlákat be is kell fizetni..."

részhez,

azzal kapcsolatban, hogy például jelenlegi köztársaságunkban bármikor hozhatnak egy olyan törvényt, amely privatizálja, to"zsdésíti a magyar termo"földet, vagy pl: édes-vízkincsünket.

Úgy tudom, a Szent Korona birtokjoga kimondja, hogy ezek mindenkor a Szent Korona, vagyis a Magyar Királyság nevu" állam elidegeníthetetlen tulajdona.

Ultrajobber írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Nobilis írta...

Lehet béna vagyok, de nekem nem tölti be az oldalt :/

Nobilis írta...

Nah, sikerült :) Jó az oldal, de kérlek titeket, hogy moderáljátok is néha, mert van pár olyan hsz, hogy elszáll az agyam.

Ultrajobber írta...

Üdv!

Szomorúan olvasom Vona Gábor barikádos rovatában az ideológia nélküli nemzeti radikális oldalon elterjedt ostoba badarságot, mint Vona személyes véleményét:

"a Habsburgok elhazudták az eredetünket".

Nos, ezt kétféleképpen értelmezhetjük:

1.-Vona valóban elhiszi ezt

2.-Így adja tudtul, hogy nem gondolkozik, nem gondolkoznak Habsburg legitimitásban

Hagy kezdjem az elso" leheto"séggel:

Tehát hogy Vona el is hiszi, amit mond.Akkor kérdezzük már meg, hogy lehet az, ha nekünk olyan dicso" származásunk van, akkor ezt a dicso" származástudatot, ami elvileg millónyi magyarban kellett volna, hogy éljen, néhány Habsburg király "elhazudhatta"?

Hogyan hazudták el?

Oda ment a többmillió magyar paraszt, iparos, meg mindenki megkérdezni az Apostoli Magyar Királyt, hogy, "ugyan má, Király Urunk, monggya má mög, honnan gyüttünk, mi magyarok, csak mer hogy nem igazán tuggyuk, hogy Finnugriábó-é, avagypedig Szumírbó?

És akkor azt felelte mindegyik Habsburg házból való Magyar Apostoli Király, hogy:

Magyarok!

Tinéktek nincsen dicso" szumír-párthus származási eredetetek, csak finnugor o"seitek vannak, úgyhogy mostmár nagyon szégyenlhetitek magatokat!

Remélem, ennyire azért Vona sem ostoba.

A második leheto"ség, hogy nem gondolkoznak Habsburg legitimitásban.

De akkor miért nem ezt mondja?
Nehezére esik igazat mondani?

Alan Breck Stewart írta...

Én is a tiszta hangot szeretném látni akár a cenzúra árán is! Mostanában sokan nálunk nagyobb médiaerővel járatják le a monarchizmus ügyét. Fontos hogy mindenkinek első pillanattól világos legyen, mi nem tartozunk a szélsőjobbhoz. (sem meg egyáltalán jobb vagy baloldalhoz sem)