Hiánypótló írások vannak újra a Regnum!-on. Pusztaszeri László könyvéből egy alig ismert idézetet közlünk kis kommentárral, amelyben bemutatja, hogy Horthy Miklós kormányzó de iure és de facto is hajlandó volt Ottó trónörököst elismerni legitim királyának 1944-ben, hogy ezzel mentse az ország szuverenitását, és az állami létet. E mellett Antall György szerkesztett egy kis írást a Budai Várpalota jelenlegi helyzetéről, amely az erről szóló sorozatunk záróakkordja is. Olvasgatni ott tessék, kommentelni itt is lehet, terjeszteni őket mindenhol és mindenhogyan.
7 megjegyzés:
Persze, miután már nem volt olyan "nyerő a helyzet", "elismerte" az ő elismerése nélkül is legitim uralkodónkat, miután úgy elbánt az édesapjával. Rendes volt ez a Kormányzó Úr.
Visszatérek... (Végre egy történelmileg fontos cikk!)
Ez történelmi jelentőségű dokumentum. Két szempontból is.
Egyrészt, mert a belső és külső tényezőktől függetlenül, formálisan elismerte Horthy Ottót örökös királynak.
Nem trónörökösnek! A blog állandó hibája, hogy az 'örökös király' és a 'trónörökös' fogalmát összekeveri. A magyar trónöröklési jog szerint trónörökös csak a király életében van, így a Habsburg-Lothringen dinasztia 1723-as öröklési szabályzata szerinti kihalásáig mindig is van államfője, királya Magyarországnak, kivéve, ha az 'örökös király' önhibájából nem foglalja el a trónt, amihez elég a szándék bejelentése.
A 'Pragmatica Sanctio' értelmében az országnak mindig van uralkodója, akkor is, ha még nem koronáztatták meg, önhibáján kívül. Pl. Ferenc József önhibájából nem koronáztatta meg magát a kiegyezésig. Ui. az összbirodalmi - reáluniós - gondolat jegyében nem fogadta el a magyar közjogi gondolkodás perszonáluniós fölfogását.
Az 'örökös király' bizonyos jogokat nem gyakorolhat az 'apostoli királyhoz' képest.
Lásd részletesebben: Csekey István. A magyar trónöröklési jog. 1917.
A másik pont pedig bizonyítja Horthy politikai ravaszságát, bizonyos szempontból véve gyávaságát. Hogy mindig csak erőpozícióból cselekedett, komoly hősiességet sohasem tanúsított államfőként.
a) Az 'Entente' védnöksége alatt szerveződő ellenforradalmi kormány tagjaként ill. a 'Nemzeti Hadsereg' fővezéreként küzdött, szemben az ezektől független nyugatmagyarországi (bécsi-gráci) szerveződésekkel.
A franciák és románok kegyéből került Magyarország élére (nem ők verték le a vörösöket, hanem a román intervenciós csapatok).
Komoly területi kiürítést is csak az Entente kegyéből ért el (Baranyai Szerb-Magyar Köztársaság, Tiszántúl), amikor önálló akció volt, azt titokban támogatta, de mihelyt rászóltak, rögtön kihátrált (lásd Nyugat-Magyarországi Felkelés).
Ment a nagy "Vesszen Trianon!"-ozás, mint napjainkban a "48 órás ultimátum" ám ez csak gőzlevezetés...
Ezután a németek és olaszok kegyéből visszakapunk területeket, mégis az angolokkal kokettál, akiknek nincsenek barátai, csak érdekei.
Folyt. köv.
b) A németek bevonulnak Magyarországra, akkor nem szólít fel fegyveres ellenállásra a nagy antigermán hős...
Horthy leállítja önös érdekéből a zsidók deportálását (nehogy bíróság elé kerüljön, egyébként nem érdekli az egész, csak a nagytőkés barátai), egyébként nem érdekelné.
Nem úgy cselekszik, mint pl. a dán király a németekkel szemben. 1940-43 között gyakorlatilag csak katonai megszállás volt. Szociáldemokrata kormány volt, 3 DNSAP képviselő volt csak a dán országgyűlésben, a kommunista pártot is csak 1941-ben tiltották be. A király sárga csillagot tűzött föl a mellére, egyetlen zsidót sem deportáltak (nemcsak a koppenhágaiakat). Ha Horthy olyan nagy bátor lett volna, egyetlen zsidót sem deportálnak.
Kiugrási (árulási) kísérlet. Teljesen dilettáns szervezés, amellett, hogy a magyar tiszti és tábornoki karban az árulási arány az olaszéval fordítottan arányos.
Nyilvánosan kinevezi Szálasi Ferencet m. kir. miniszterelnökké.
Sokan hivatkoznak a 'vis maior' esetére. Ez nem igaz. Egy államférfinek nagyobb terhet kell tudni elviselnie, Aquinói Szent Tamás szerint is. Idézhetem Széchenyit is: "Csak a gyenge szereti önmagát, az erős egész nemzeteket hordoz szívében!"
Eszembe jut az ’Alcazár’ hős védője, Moscado. A republikánusok elfogták a fiát. Fölhívták a tábornokot, és két percet adtak neki. Megmondta a fiának, halj meg hősként. Beleüvöltött a bosevik terrosita a telefonba, hogy az első perc letelt, mire a tábornok azt felelte: „a másikat önnek adom” – és letette.
Az ’Alcazár’ pedig kitartott.
Másrészt Horthy is világosan látta, hogy itt kiugrásról szó sem lehet, csak átállásról, és hazánk talán még véresebb harcoknak nézett volna elébe. Itt is csak a saját bőrét mentette, hogy ő bizony szembefordult Hitlerrel.
Erre szokták mondani, aki konzumnő, ne sírjon, ha … Horthy is sír az emlékirataiban, hogy jajj így a németek, jajj úgy, de nem akarom, de így nem akarom. Akkor miért fogadta el a területi revíziókat?
Magyarországra valóban illik a jelző: „a vonakodó csatlós”. Nem igazi szövetséges, a németek is ezért nem néztek minket semmibe. Talán méggyurcsány megjegyzése is illik ide, hogy hazánk nem Hungária, hanem 'Vengerka'. (Eufemizáltam a 'kurvaországozását'.)
Az angolok és a szovjetek sem néztek minket semmibe. Ez a cigánykodás egy nagyhatalomnak sem jön be. Horthy fiát méltó körülmények között rabolták el. Ezt érdemelte.
Nem kell velem egyetérteni, de tessék cáfolni! Horthy egy gyáva ember volt. Szívesen sütkérezett exhibicionista emberként az „ellenforradalmár”, az „országgyarapító”, a „zsidómentő”, az „ellenálló, kiugró” szerepében, ám ezek csak pózok. A románok, az antant, a németek kitartottja, majd pedig a győztesek kegyeltje, az önmentő deportálás-leállítás és harmatgyenge átállási kísérlete okán.
Vége.
A királlyal szembeni 1919-22-es magatartását (gyávaságát) nem is részleteztem. Azt eléggé kitárgyaltuk már.
Fenntartással kell kezelnünk Pusztaszeri László írását. (jó lenne látni a hivatkozott iratot is). Léteznek ugyanis olyan zavaró tényezők amelyek megcáfolhatják az állítást, legalábbis arra a következtetésre vezethetnek minket, hogy ezen trónigény elismerése kizárólag Ottó király diplomáciai tevékenységét volt hivatva alátámasztani.
Mellette szóló érvek(szerintem):
1. Ottó király (akinek minden lépését nemrég még detektívekkel figyeltette Horthy, belföldi híveit pedig üldözte), most gond nélkül kapcsolatba léphetett miniszterelnökökkel, vezető politikusokkal. Ez csak Horthy tudtával történhetett.
2. Vajon ezzel párhuzamos, vagy ellentétes irányú lépés volt Dálnoki Veres Lajos homo régius-sá történő kinevezése? Az hogy nem a kormányzóhelyettes, vagy örökös jelölés útját, hanem a IV. Károly által is használt homo régius tisztséget választotta, szerintem egy irányba hat Pusztaszeri állításával.
3. Horthy emlékirataiban (mint azt a blogon is olvashattuk) kívánatosnak tartotta a Kárpátmedencei népeket egy újabb Dunai Monarchia uralma alatt egyesíteni, amelynek élén egy Habsburg uralkodó állhatna.
Zavaró tényezők:
1. Miért ez az egyetlen forrás? Hogyan lehet hogy a számos Habsburg Ottó interjú egyikében sem kérdezték erről Őfelségét? Bár az is igaz hogy Ottó mindig kitért és láthatóan nem beszélt szívesen a magyar királyság helyreállításával kapcsolatos törekvéseiről.
2. Miért semmisítették meg az elismerésről szóló magyarországi iratokat? A megszállás közepette egy külföldön tartózkodó államfőnek nagyobb hasznát vette volna az ország. Beleegyezése nélkül pl a nyilas hatalomátvétel még látszatra sem lehetett volna jogszerű . Miért csak az Amerikai tárgyalásoknál használták fel ezt az iratot, a németek kiverése után miért nem emlékezett senki sem erre az aktusra?
3. Portugáliában 1956-ban találkozott újra Horthy és Ottó király abból a célból ,hogy az emigráció lépjen fel egységesen Magyarország érdekében.
- egyrészt miért csak 1956-ban?
- miért történt mindez ellenséges légkörben?
- Miért írja Edelsheim Ilona, hogy Ottó addig nem volt hajlandó kezet fogni Horthyval, amíg nem szólította királyi felségnek?
Alannel egyetértek teljesen. Nekem is ez tűnt fel. Ha ő megírta 10 éve,akkor miért nem hivatkoznak rá,miért nem olvasni ezt sehol?
Természetesen a hivatkozások ebben az esetben még a szövegnél is értékesebbek.
Pusztaszeri úrnak volt alkalmam olvasni a Görgeyről szóló könyvét. Abban nem találtam kivetnivalót,igen jó munkának tartom. Azonban olvastam előadását Teleki haláláról, mely tartalmazott olyan elemeket, ami arra enged következtetni,hogy néha elfogad olyan forrásokat is hitelesnek, melyről ordít,hogy nem az (ennyire naiv vagy valamilyen meggyőződés vezérli azt nem tudom).
Amúgy elég sok kitaláció kering a Horthy által trónra ültetett Árpád-házi uralkodótól a Horthy-dinasztián át a zsidó Habsburgokig...
A témához jelenleg nem tudok érdemben hozzászólni, anyit mégis mondanék, hogy jó, hogy megszületett ez az írás.Csak több információ kellene róla.
Másról szeretnék kérdezni.
Nagy vonalakban volt már szó majdnem minden európai országról, Franciaországról azonban nem.
Nem Jean dArc-ra, vagy a Nagy Francia Forradalomra gondolok, hanem az az utáni dolgokra, például a Polgárkirályra, vagy az "Action Francaise"-ra, vagy ahogyan itt a blogon olvastam, arról, hogy De Gaull monarchista nemes volt, állítólag.
Köszi: 'jobber.
Megjegyzés küldése