2011. nov. 7.

Meghalt a császár…

… olvasom itt és ott, ebben a lapban és abban, hallgatom ezen a csatornán és amazon. A különbség csak annyi, hogy van, aki kis betűvel írja, van, aki pedig naggyal, s akad, aki a nagy kezdőbetűt idézőjellel kombinálja. Nem kívánom a néhai Albert Flórián érdemeit sem kicsinyelni, sem méltatni, azon egyszerű oknál fogva, hogy egy régen elfelejtett hazai politikusunkhoz hasonlóan én sem értek a futballhoz. Én csak szeretem nézni. Mármint a jó, az érdekes focit. Albert Flórián gyermekkorom nagy kedvence volt, s nem tudom miért, de nekem az egykori – akkor még nem celebnek – televíziós sportriporternek – nem kommentátornak vagy szakértőnek – nevezett híresség fél órán keresztül szapulta, hogy egy helyben áll és meg sem mozdul, és semmit sem tesz a játék érdekében. Ez gyermekkorom szinte első Albert-élménye, és a Ferencváros gombfoci készletem, amiben még Kű is benne volt és Géczy volt a kapus. De ismételem, nem értek a focihoz. Én sem értek.

Ha egyvalakivel szembeni nagyrabecsülésünket, rajongásunkat, tiszteletünket akarjuk kifejezni, véletlenül sem kap olyan titulust, hogy XY, az Elnök, vagy XY, az Elsőtitkár, esetleg XY a Végrehajtó Bizottság Titkára. A szuperlatívuszok és a titulusok az emberek tudatában ösztönösen a monarchiával kapcsolódnak össze. Az az érték, az a valódi érték. Nem a respublika. De nem csak nálunk, mert van „Der Kaiser” is.

Sőt, a könnyűzene is szereti a „királyokat”. Ott is a monarchista rangok képviselik az értéket és a tiszteletet. Vannak kicsi „királyok”, vannak nagyok, sőt – szerintem – ellenkirályok is és akadnak „hercegek”, „grófok” és „bárók” is. Mert, hiába énekelték a múlt század első évtizedeiben a híres menetdalfesztivál-nyertes nótát: „Királyok, hercegek, grófok, | Naplopók és burzsoák, | Reszkessetek, mert feltámad | Az elnyomott proletár.” – valamiért senki sem szereti magát proletárnak becéztetni (prolinak meg főként), s ha választani kell, inkább akarja a „király”, a „herceg” vagy a „gróf” titulust. Lehet, hogy bennem van a hiba, de én még „burzsoá” nevezetű emberről sem hallottam, pedig a burzsoá (értsd: „polgár”), az nagyon is értékes, sőt, állítólag ők lennének a polgári társadalom, a köztársaságok alapjai.

Ha majd egy neves énekesről, sport-csillagról bárhol azt fogom olvasni, hogy nem a „feudális csökevény”, a „hűbéri piramis” akármelyik rangjával nevezi magát, vagy nevezik őt rajongói, akkor – talán – revideálni fogom eddigi nézeteimet.
De ebbe a műveletbe persze nem tartozik bele, ha valaki talál egy „kulák” becenevű embert, mert a gazdagparaszt a monarchikus államberendezkedésnek is komoly alapkövei voltak.
S talán az sem véletlen, hogy a respublika küldte a hercegeket, a grófokat és a kulákokat Recskre és a Hortobágyra. És zavarta külföldre.
Hogy utána beüljenek az elkonfiskált házaikba, s ha már a cselédeket nem telepítették ki, hát rögtön meghosszabbították a munkaviszonyukat. Mert a ki-tudja-hanyadik köztársaságos „éhes proletár”, ha megkaparintja a hatalmat, rögtön a cselédre is igényt tart. Ahogy a fekete bőrű gigasztár is a lelke legmélyén fehér ember akart lenni.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Igen, ez olyan, hogy ha egy lányt megkérdezünk, hogy mi lenne szívesebben: királyné vagy First Lady, nem kétséges, hogy az előbbi mellett fog dönteni...

Blogger írta...

You might be qualified for a free $1,000 Amazon Gift Card.