Középen – hogy ne legyen Moszkva magyar falu (hangos jegyzettel)

Nagy Lajos rekonstruált arca

Mondhatja rám bárki, hogy mint a viccbéli Móriczkának, nekem is mindenről „az” jut eszembe.

De nem tud nem-eszembe jutni, mikor már-már bevett gyakorlatnak látom és szinte elfogadott földrajzi, politika-földrajzi meghatározásnak a Közép-Kelet-Európa megjelölést.

Tudom, hogy igen-européer, igen-felvilágosult, igen-nyugatos és igen-demokrata politikusaink, majd később a hozzájuk csapódott zsurnalisztáink vették át és terjesztették el e kifejezést. Persze az az Európa az ő szájukban mindig valahogyan „Ejrópának” hangzott, ez igaz – ám valahogy ez a hibás kifejezés, földrajzi fogalom mára már szinte az egész médiában elfogadott lett.
Dehogy elfogadott – „trendi” lett…

Most jöhetnék a nyelvtani elemzéssel… Hogy „így meg úgy”, s hogy Közép-Kelet-Európa Európának az a része, amely annak keleti részéhez tartozik (Lásd: Kelet-Európa), és ezen a térségen belül, jelesül annak is a közepe: ez a Közép-Kelet-Európa. De ezt talán ha csak mondom, elmondom, újra és újra mondom, úgy sem fogják megérteni; ezért – megunva a liberális földrajzi és identitásbeli hamisítást – egy vaktérképen ki is színeztem a megfelelő területeket.

Ha végiggondoljuk higgadtan és nyugodtan, akkor így már könnyen beláthatjuk, hogy Közép-Kelet-Európa valahol Kijev és Moszkva között található – azaz a valódi Kelet-Európában; ott ahol Rettegett Iván cár (Иван IV Грóзный) és Jurij Dolgorukij herceg (Князь Юрий Владимирович Долгорукий) szelleme a meghatározó mai napig is. Nem Szent Istváné, nem Szent Lászlóé és nem is Nagy Lajosé. Előre bocsátom, semmi bajom az orosz cárokkal és a Russz uralkodóival, ám ez a föld nem „az” a föld. S ezt talán ők sem szeretnék. Mint ahogy minden bizonnyal ők sem örülnének annak a viccelődő kedvű szólásnak – ha meghallanák –, miszerint: Lesz még Moszkva magyar falu!

Ne legyen! Maradjon Moszkva ott ahol van, de legalább a kifejezésekben legyen már minden az ami. Moszkva Moszkva, a tejszínes, tárkonyos burgonyaleves tejszínes, tárkonyos burgonyaleves; Magyarország pedig Közép-Európa.

Már hallom is az ideiglenesen hazánkban állomásozó és bujtással szaporodó, de genere liberálisainktól a nyegle választ:

– Mit kell itt neked pattogni?
– Hát nem mindegy?
– Mindenki érti, miről van szó! Nem kell a paláver! Jobb dolgod nincs? És hogy: Irigylem a gondjaidat!

Persze, mindenki azért küzd, amit fontosnak tart. Levegő-kapkodó Molnár Csabánk a demokráciáért, bajusztalan Mesterházy Attilánk a magán-nyugdíjpénztáráért, sértődős Schiffer Andrásunk pedig a szülő-bűnözés fogalma ellen.
Mindenki azért, ami neki lényeges.

Így hát én a Közép-Európa fogalmáért.

De, hogy lássák: velem lehet beszélni: egyezzünk ki egy Kelet-Közép-Európában.

Megjegyzem, a Közép-Kelet-Európa hívei mindig azt mondják, hogy ők vesszővel használják a kifejezést. Azaz így: Kelet-, Közép-Európa. Azonban nem kell túlságosan fantáziadúsnak lennünk ahhoz, hogy belássuk – a rádiókban a kötőjeleket és a vesszőket igen nehéz artikulálni… Ráadásul, amikor azok a mondatok írásban megjelennek, ott bizony már nincs egy vessző sem.

Miért fáj nekem ez az „aprócska” hiba? – kérdezték nálam jóval megengedőbb barátaim.

Az identitás miatt! A gyökerek miatt! A hovatartozás miatt. Minden nemzet azzá válik, aminek tartja magát. Előbb az történik, hogy egy népet lebalkániznak, majd később ez a nép balkáninak tartja saját magát, s így a végén balkáni is lesz. A megbélyegzés, a stigma meghozza eredményeit, és minden lepusztul, „balkanizálódik”. Mint az iskola bolondja, aki először csak nevet a le-bolondozásán, de aki egy idő után már nem is gondolkodik egy feladat megoldásán; hiszen ő úgy sem tudja, hiszen ő „úgyis buta”. S ettől a ponttól ő már valóban elveszett. Először nyelvileg, majd lelkileg, hogy a legvégén a valóságban is elkallódjon.

De kérdezzük-e, meg mernénk-e kérdezni legnagyobb királyainkat, Szent Istvánt, Nagy Lajost vagy Mátyást, hogy ők egy keleti vagy egy Európa közepén tért foglaló birodalmat vezettek-e? A Zrínyiek, esetleg Dobó vagy Savoyai Jenő Európa szélét vagy a szívét védték? – mármint a saját Hungária-hazájukon kívül?
Na, ugye, hogy ugye!

S míg e gyászos jövő-képen búsongtam, azon törtem a fejem, hogy hogyan tudnám a legegyszerűbben, a legképszerűbben megmagyarázni; miért is vagyunk mi „Közép”? És nem is kelet-közép, s főleg nem közép-kelet.

Mondhatnám azt is – gondoltam –, hogy Közép-Európa Nagy Lajos egykori koronájának szélén végződik, de ez a meghatározás sem lenne jó – hiszen az emberek jelentős része ma is valami „három tenger mosta” mítoszhoz ragaszkodik, ezért talán helyesebb, ha a Monarchia térképét hozom fel magyarázatként.

Mert így egyszerűbb megérteni a kérdést! Már, hogy hol kezdődik Kelet, és hol végződik Közép? Amit mindig elfelejtünk – mert el akarják, el akarták velünk feledtetni. Igazából Közép-Európa három [négy, illetve öt] államból áll – így a legkönnyebb megjegyezni. Németországból, Svájcból és az Osztrák-Magyar Monarchiából. Csak ezt a három államot kell megjegyezni. Természetesen 1918 után ehhez csatlakozik újra Lengyelország, mint ország, de mint terület – a Monarchia révén – már korábban is Közép-Európa része volt. A káros trianoni sejtburjánzás során létrejött államalakulat-kísérleteket mindenki ismeri – így azokat most nem említem.

Még egyszer: Közép-Európa Németországból, Svájcból és az Osztrák-Magyar Monarchiából áll. Minden, ami ezen túl van, az vagy kelet, vagy dél, vagy más, mindenesetre semmiképpen nem Európa „Szíve”, Központja. S ezt az esetleg nyitott szellemiségű intellektuelek, újságírók, és a Magyar Rádió felsőfokú végzettséggel rendelkező hírszerkesztőinek is megismételném: Magyarország: Közép-Európa; és semmiképpen nem: Közép-Kelet-Európa.

Hagyjuk meg a szavak teremtő erejében, a kifejezésekben is Hazánkat ott, ahová természetesen tartozik – Középen! Középen, mint a Monarchia – s amit éppen azok vertek szét, akik most ezt az elmebaj-kifejezést terjeszteni szeretnék; ami már végképp összekeverné a fejekben: hová is tartozunk valójában.
Történelemben, vallásban, szellemiségben, gazdaságban, kereskedelemben, hadászatban – minden tekintetben – mindig is a Közép voltunk.

(S remélem, hagynak is itt maradnunk – nem költöztetnek át minket liberális barátaink valahová keletre… még ha ez a szocialistáknak valamiért mindig is a mániája volt.)