A napokban volt szükségem az információra, de – bevallom – nem találtam a forrást; pedig „bomolva” kerestem, mint egykor József Attila. Még azt a blaszfémiát is elkövettem, hogy újra elővettem a kommunista rendszer felbomlásakor nagy hamarjában kiadott „Extra Hungariam” című sorozatot, és végigolvastam újra a – talán nem véletlenül Pulitzer-díjat nem kapott – „Küzdelem a vasfüggöny mögött” című önfényező önéletrajzát.
De az adat nem volt sehol. Persze, miért is lett volna? Viszont akkor már végképp nem tudom, hol olvashattam? Rákosi önéletrajzában? Ki tudja.
Ebben az évben lesz ugyanis 65 éve (majd kíváncsi leszek – a mi drága bel- és kültenyésztésű országrontóink vajon erről is megemlékeznek-e, esetleg követelnek-e neki is egy szobrot az Országház-térre?), hogy Magyarország második szabadon választott miniszterelnöke lemondott. Mármint, ahogy egy Puskin, Szviridov és Vorosilov rángatta bábu egyáltalán „szabad” lehet… Szabad – mint egy palackba zárt hajó szelheti a hullámokat.
A Károlyi-szobor eltávolítása kapcsán jutott eszembe az ominózus mondat.
Mert nekünk – magyaroknak – a történelem az elmúlt 100 évben hordószám öntötte a rossz, alkalmatlan és perverz politikai vezetőket; mióta az Isten kegyelméből uralkodó királyt elme-roggyantak elüldözték, szövetkezve az aktuális ambíció- és válság-bajnokokkal. S megmagyarázhatatlan módon saját magukról közben még azt is hirdették, hogy a nyomába érhetnének bármiben is egy koronás főnek.
 | |
| A miniszterelnök és az államminiszter a Gellért- hegyi emlékmű avatásán 1947. április 4-én. |
Őfelségét, IV. Károlyt azóta boldoggá avatták.
De ki emlékszik már erre a névre: Nagy Ferenc.
Ki volt ő? Egy miniszterelnök a szovjet-megszállta Magyarországon. Aki még emlékirataiban is azt hirdeti, hogy ő mennyire (ennyire meg annyira) „megpróbált” a meglévő korlátok között szabadon mozogni. Mint ahogy egy, a szűknyakú üvegbe belenevelt uborka mondaná: szabad vagyok – a lehetőségeim adta korlátok között.
S van egy sejtésem: ezt még ő sem hitte, még ő sem hihette el. Ha pedig elhitte…
A keresett mondat történetéhez hozzá tartozik, hogy már megtörtént a „kékcédulás” választás, már elhurcolták Kovács Bélát, meggyilkolták Kis Szalézt, aláírták a számunkra kedvezőtlen újabb párizsi békediktátumot – Sztálin minden ígérete ellenére –, felelőtlen kommunista elemek ledöntötték a Prohászka szobrot, de még hónapokra voltunk az ún. Pócspetri-ügytől és évekre a Mindszenty-pertől.
Szóval: tombolt a szabadság; a népi demokrácia szabadsága, a kommunisták szabadsága, Rákosi szabadsága, de hataloméhes és helyzetükből adódóan vak kisgazdavezetők még mindig legitimálták a tövényesíthetetlent; önös érdekeiktől vezérelve tovább asszisztáltak Magyarország megszállásához, kifosztásához és főként lelki, mentális megsemmisítéséhez. Aminek következményeit mai napig viseljük; főleg azok szellemi, pszichés, lelki hordalékát.
[Ezért érthetetlen: ennyi, „a bal” számára felülmúlhatatlan érdem után, egyáltalán miért nincs még szobra Nagy Ferencnek az Országház-téren?!]
 |
| Hasznos idióták Truman elnöknél (Gyöngyösi János, Ries István, Harry Truman, Nagy Ferenc, Rákosi Mátyás, Szegedi Maszák Aladár) |
Nagy Ferenc – az egykori karrierista paraszt-vezér – 1947. június 1-én nyújtotta be lemondását egy a svájci határon kelt levelében, amit Tildy köztársasági elnökhöz, a szintén baranyai származású volt kisgazdavezetőhöz címzett.
Kérdezhetnénk: hogy került a csizma az asztalra? Hogy került Nagy Ferenc Svájcba? Miféle felvett úri allűrök miatt kellett éppen Svájcban és éppen akkor nyaralnia? Egy „népfinek”.
Egyszerű a magyarázat: meglátogatta az itt tanuló nagyobbik fiát.
De ekkor már az ÁVH-n javában dolgoztak a Kisgazdapárt végső kimiskárolásán. Ennek volt egyik befejező aktusa az ún. „köztársaság ellenes összeesküvés”, a „Magyar Közösség per”, amit ugyanúgy nem tudtak kezelni a hatalomgyakorlásra már a kezdetek-kezdetén is alkalmatlan kisgazda vezetők, ahogy a korábbi ügyek, kérdések megoldására sem rendelkeztek agykapacitással; s továbbra is saját báb-mivoltukkal büszkélkedve korzóztak az ekkor még szalonképesként feltűnni akaró, a Truman elnök és a sajtó előtt parolázó kommunista vezetőkkel, kart karba öltve.
[Szögletes zárójelben megjegyzem a „köztársaságot” pár év múlva éppen annak 47-es védői szüntették meg, s kreáltak belőle sztálini nép-köztársaságot – bármit jelentsen is a főnév előtti jelző.]
…és akkor lesújtott a „munkásosztály ökle”, az „imperialisták, a nép ellenségei, a klerikális reakció és a feketézők réme”.
A mi Ferencünk, mint ahogy azt már megszokta – s amennyire a józan gondolkodás korábban sem volt kenyere – egy Rákosinak vagy kinek is címzett üzenetében azt írta, hajlandó lemondani a miniszterelnökségről, ha ... (letartóztatott és időközben „megdolgozott” személyi titkárára vonatkozó – nem teljesült – feltételén túl) ... ha a hatalom: a lovaglócsizmáját, a Sztálintól ajándékba kapott ZiSZ-115 típusú kocsiját, a szintén Sztálin ajándékozta vadászpuskáját, valamint a Lacika fiát kiadja neki.
Így! Ebben a sorrendben!
Hát, hiába! A Haza minden előtt!
Még ha a lovaglócsizma és „a nagy” Sztálin ajándékai néha azt kicsit meg is előzik.
Bizony, a hatalomra születni kell! Azt egy életen át kell tanulni, gyakorolni, elsajátítani, s nem elég pár (százezer) szovjet szurony és a megfélemlített „választók” ilyen-olyan színű szavazócédulája.
(Vajon a Lacika átadásakor a kért dolgokon felül „ajándékba” adott nevelőnőnek örült-e a Feri? De, ugye figyeltük? Nevelőnő – ahogy ez idő tájt Baranyában az annyira megszokott volt – mármint kisparaszti körökben. Ám azt teljességgel biztosra vehetjük, hogy a csizma látványa őszinte örömmel töltötte el a Magyar Köztársaság miniszterelnökét.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése