Üres Capitolium - KÖNYVAJÁNLÓ

(A magyar Capitoliumon – Pethő Sándor válogatott publicisztikája, Akadémiai Kiadó, 2005.)

Pethő Sándor nevét, szinte minden quasi jobboldali, vagy a mai jobboldalt figyelemmel kísérő ember ismeri. Neve ott szerepel a Magyar Nemzet címlapján, ugyanis ő alapította 1938-ban. Hivatkoznak is lépten-nyomon rá, ahol tehetik a „pethői örökségre”, amelyhez hűnek kell lennie a lapnak, de ha a közel 1000 (!) oldalas, nemrég megjelent gyűjteményes kötetet a kezünkbe vesszük, azt kell, hogy lássuk, hogy nemcsak a lap, de az egész quasi magyar jobboldal, meglehetősen messze van ettől az örökségtől.

Pethő ugyanis egészen fiatal kora óta a királyságot tartotta az egyetlen igazi államformának a magyar nemzet számára, a köztársaság ellen többször is írt, méltatta annak érvényét. 1918/1919 után ez a gondolat radikalizálódott benne és ezért – élete végéig – a magyar legitimista-monarchistáknak az egyik legprominensebb képviselője volt. A Horthy-korszakban, a kormányzóság idején a teljes jogfolytonosság álláspontján volt, ami azt jelentette, hogy IV. Boldog Károly királyunk restaurációs kísérleteit támogatta, illetve később tarthatatlannak érezte a „királynélküli királyság” állapotát és a trón (Habsburg Ottó általi) betöltését sürgette. Óvva intett a szélsőjobbos és szélsőbalos veszélyétől a magyar politikai életet, s mivel a kettő közül az első reálisabb veszély volt a két világháború közötti Magyarországon, ezért fokozatosan azok képviselői ellenében egy „alkotmányvédő politikai platform” létrehozását sürgette a szélsőjobboldali veszéllyel szemben. Ezért volt kénytelen elhagyni a jobbra tolódó (nyilas) Magyarságot és megalapítani a Magyar Nemzetet, amelynek főszerkesztője volt tragikus 1940-ben bekövetkező haláláig (autószerencsétlenséget szenvedett). Ő tette a lapot a magyar függetlenségi-alkotmányossági (amin persze a történeti alkotmányt kell érteni) eszme egyik oszlopává; „A Magyar Nemzet küzd, hogy Magyarország, magyar ország maradjon.”, ahogyan a megjelenéskor öles betűkkel hirdette azt magáról a lap.

Pethő írásainak itthoni gyűjteményes megjelentetése mindenképpen hiánypótló munka, több éve esedékes, főleg olyan bőséges kiadásban, ahogyan Závodszky Géza heroikus vállalkozásban ezt tető alá hozta. Závodszky pontos jegyzetekkel, egy korrektebb bevezető tanulmánnyal is ellátta a munkát, amely nem is a legrosszabb kontextusba helyezi a monumentális kötet tartalmát. A válogatás során, szerencsés módon nem voltak tekintettel arra, hogy mi az, ami ma „aktuális” lehet a konzekvensen katolikus Pethő írásaiból és mi az, ami már nem. A kötetben olyan vaskos írások, mint a Forradalom volt-e vagy összeomlás? és (eredetileg álnéven megjelent) A magyar állam válsága és a Szent Korona, de akár csak a címadó nagyobb lélegzetű, egyben a legitimista-monarchizmus egyik nagy programját felvázoló A magyar Capitioliumon munkája mellett szerepel, a Szovjetveszedelem, vagy a Nyilas forradalom vagy gyakorlati keresztény politika írások is, melyek mind Pethő sajátos, a mai politikai képpel szinte semmilyen szinten nem érintkező örökségét tárják elénk. Illetve itt sorakoznak rendhagyó történelmi arcképcsarnokának olyan alakjai is, mint Ferenc József királyunk, gróf Andrássy Gyula, gróf Apponyi Albert legitimista politikusok, vagy egyedi megközelítésben Stromfeld Aurélról, gróf Klebelsberg Kunóról írott esszéi is.

Pethő írásai egy sajátságos egyveleget alkotnak, amelyben az állandó elemek, melyek nem változtak az évek során, a magyar függetlenség, állami szuverenitás fontossága, illetve, mint annak a letéteményese, a Magyar Királyság megőrzése, védelme, és a lehetőségekhez mérten, annak megújítása, közjogi helyzetének helyreállítása. A sajátságosan pethői vízió, A magyar Capitoliumon, is ennek a kicsúcsosodását mutatja, amelyben a budai Királyi Vár, a Duna-medence népeinek a központja – capitoliuma lehetne. A magyarság pedig egyesíti az itteni népeket, a Szent Korona részeiként, a Habsburg-Lotharingiai dinasztiából származó király uralma alatt, Budapest központtal.

Pethő stílusa meglehetősen szuggesztív, meglehet a mai olvasóknak szoknia kell. Nyelvezete nem mellőzi az érzelmileg sokszor tömény, barokkos körmondatokat, főleg, ha egy személy lényegét igyekszik megfogni egy-egy képben (jellegzetes példája lehet ennek a személyes jó barát, Andrássy gróf portréja).

Pethő Sándor a teljes jogfolytonosság (tehát; restauráció és revízió) és a nemzeti szuverenitás kiteljesedésének álláspontját vallotta műveiben, amely azonban nála alapvetően polgári és szociálisan érzékeny tartalommal is bírt. Pethő – mai napig megszívlelendő - érdeme, hogy soha nem akart pusztán nosztalgikus, vagy – hogy a másik végletet is említsük – absztrakt módon foglalkozni egyik fentebbi témával kapcsolatban sem. Mindaz, amit ír mindig is gyakorlati és világos. (Néha túlságosan is, ami a korban előnye, manapság inkább hátránya az írásainak, hiszen néhány kijelentése aktualitását veszítette, illetve értelmezhetetlen – Závodszky jegyzetei ellenére is – a mai olvasónak.)

Sajnos azonban egyetlen kérdésben soha nem sikerült konzekvens álláspontot képviselnie, ez pedig a Kossuth Lajos és a hozzá köthető függetlenségiek (köztük Petőfi is), 1849-es események hosszú sorának árnyaltabb megítélése. Kossuth személyével kapcsolatban – szinte példa nélküli módon – elfogult, és sokszor rajongásig telt, ami nehezen értelmezhető akkor, amikor másokkal nem az, de még inkább azért, mert Kossuth Lajossal szemben nyilvánvaló hibáit is erényként tünteti fel, és ilyen kijelentésekre ragadtatja el magát; „Kossuthban röppent legmagasabbra a magyarság erejének elpusztíthatatlan készsége …”. Művét amúgy is „lírai költeménynek” nevezi. Mindezt Széchenyivel, Deákkal, Ferenc Józseffel, de még Szent István királyunkkal összehasonlítva is tartja, ráadásul elszánt radikális monarchistaként. Mindezzel Pethő pozitív szándéka persze nyilvánvaló, a magyar nacionalisták – akikkel valamennyire a közelséget alakított ki az alkotmányvédelem kapcsán – körében dívó „Habsburg-ellenesség” méregfogát akarta kihúzni, ez azonban kétélű fegyver volt, hogyha a körében megfordulók (Barankovics, Bajcsy-Zsilinszky, stb.) nézeteit, sorsát megnézzük és azt, hogy ténylegesen mennyire tudta Pethő megnyerni az ő oldalának ezeket az embereket, s legfőképpen mennyit engedett ő nekik.